Hát ezt is megéltük! :D Íme itt a kövi TELJES fejezet! VÉGRE! :D :$ Tényleg sajnálom, hogy nem volt ilyen sokáig, csak érettségi is itt volt (és még hátra van a szóbeli:/ ) meg egyéb személyes gondjaim is voltak, de ez most mind lényegtelen. :)
A lényeg hogy itt a teljes fejezet, amihez remélem most kapok elég "sok" komit, ha nem túl nagy kérés, vagy tudjátok a pipálásnak is örülök természetesen! :) :) :)
Jó olvasást! ;)
Csók <3
Nikky
Kristen szemszög:
Vágyaink kielégítése után, végre sikerült beszereznünk azt a pár holmit, amit drága jó anyám felírt, majd nem sokkal később már hazafelé vettük az irányt, amikor Robra pillantva egyből földbe gyökerezett a lábam.
- Miért vágsz ilyet képet? – kérdeztem, s közben arra tévedt tekintetem amerre Ő éppen nézett, de csupán egy taxit láttam, amint elhajtott.
- Semmiért. – fordult felém immáron mosolyogva, de valahogy mégis aggodalmat láttam felfedezni vonásaiba.
Picit furcsálltam Rob viselkedését, de miután a házunkhoz értünk rögvest el is felejtettem az iménti fura viselkedését.
Beérve anya a konyhában várt már eléggé idegesen, hogy miért is voltunk ilyen távol. A miértekre inkább nem válaszoltam, csak mosolyogtam, mint a tejbetök miközben Robra sandítottam egy röpke percre.
Anyám közölte, hogy Cam már hazaért, csak még a barátnőével lepakolja a sok-sok bőröndöt, majd nemsokára csatlakoznak hozzánk. Illetve apám is nemsokára hazaér a munkából, csak még van egy kis dolga bent.
Inkább nem mentem fel drága tesókám szobájába, hisz mi van, ha nem csak a csomagok lepakolásával foglalatoskodnak… Jobb ha távol maradok attól a szobától. – gondoltam magamba.
Jobbnak láttam, ha segítek anyának a főzésben, míg addig Rob egy szál cigivel a kezében közölte, hogy kimegy az erkélyre, amíg mi elkészítjük az ebédet.
Cseppet sem ellenkeztem, hisz ha itt maradt volna, tuti – még talán anyám szeme láttára is – képes lettem volna rosszaságokat tenni. :P
Nem sokkal később hallottam Cam hangját is, amint a barátnőjével jött le az emeletről, és eléggé boldogoknak tűntek. Aminek persze örültem, nem arról van szó, de ahogy a csajt megláttam, nem éppen jó érzéseim támadtak vele kapcsolatban, már így első pillantásra.
- Stew! Csak hogy itt vagy! – szorongatott meg drága bátyóm.
- Miért és ti hol a jó… fenébe voltatok eddig? Csak nem huncutkodtál egy kicsit? – suttogtam az utolsó szavakat Cam fülébe. Persze meg is kaptam a magamét, s azonnal elengedve belém is boxolt egy aprót a karomba.
- Juj, de fájt bátyus! Csak nem ilyen vagy a… játszadozásban is? Hát attól tartok szegény barátnőd kifogta a legbéndzsább pasit a világon! – csipkelődtem vele, de persze tudtam, úgysem veszi magára, amiket mondok.
- Ha már itt tartunk, had mutassam meg neked Amandát, a barátnőmet. – hívta maga mellé a szőkeséget, majd Amanda kezet nyújtott felém. Örömmel elfogadtam, még ha bennem is voltak azok a fura érzések vele kapcsolatban.
Miután bemutatkoztunk egymásnak, és anya közölte, hogy mostmár több segítségre nem lesz szüksége, inkább kérte, hogy kerítsem elő Robot, hisz már elég régóta kint volt az erkélyen.
Amint kiértem, meg is láttam Őt, éppen valakivel nagyon hosszan telefonálhatott, de nem hallottam semmi fontos dolgot, hisz pont akkor tette is le egyből.
- Valami gond van Rob? – kérdeztem felé közeledve, majd elcsentem a kezében lévő szálat.
- Minden a legnagyobb rendben, csak az ügynököm keresett Melanie. – mosolyodott rám, de valami még ott bújkált az arcvonásaiba.
- Áh értem. És mondott is valami fontosat esetleg? – nyújtottam a szája felé a cigit, de ő nem fogadta el. Nem értettem.
- Semmi fontosat. Csak a szokásos. – felelte, majd a derekamnál fogva váratlanul magához húzott. Picit meglepett a hirtelen reakciója, de egyáltalán nem bántam. Még ha sikerült is kielégítenünk egymást a boltban, még most is képes volt egyből hatni rám, minden féle téren…:P
Egymás ajkaira tapadtunk és alig akartuk engedni egymást, amikor anyám üvöltésére sajnos kénytelenek voltunk szétrebbeni.
A kezemben lévő szál cigibe még beleszívtam egyet, majd elnyomtam az erkélyen lévő hamutartóba, végül Robbal karöltve indultunk vissza az ebédlőbe.
Váratlanul eszembe jutott, hogy még Rob nem is ismeri Camet, illetve barátnőjének se volt alkalmam bemutatni, bár nem szerettem volna, ha a csaj szemet vetne Robra, főleg amilyen fura érzéseim támadtak Vele kapcsolatba.
Alig hogy beértünk az ebédlőbe Amandára kaptam a pillantásom, és jók voltak már elejétől fogva a megérzéseim. A csaj Robot bámulta hatalmasra nyílt szemekkel, majd felállva az asztaltól odament hozzá és hosszan átölelte.
- Rob? Te mit keresel itt? Olyan rég találkoztunk. – adott egy puszit az arcára.
Én nekem ott volt végem, így inkább Rob kezét elengedve - anyámra hivatkozva - kimentem a konyhába segíteni neki az ételekben.
Nem tudtam elképzelni, hogy Ők ketten honnan is ismerik egymást. Meg egyáltalán, hogy képzeli ez a nő, hogy csak úgy odamegy Robhoz, és arcon puszilja! És mi van Cammel? Vele csak szórakozott? – idegeskedtem magamba, és csak úgy kattogott az agyam.
- Kristen? Kislányom? Hallasz engem?! – szólalt meg anyám szinte már kiabálva.
- Figyelek! Mi az már megint mi történt? – pufogtam mérgemben, de anyámat ez nem érdekelte.
Az ételek kihordása miatt volt annyira sürgős megzavarnia a hosszas töprengésbe Robbal és Amandával kapcsolatba, majd miután sikeresen telepakoltuk a kezünket mindenféle finomsággal kivittük azokat az ebédlőbe, ahol már a többiek az asztalnál vártak minket.
Egyből szemet ütött, hogy Rob Amanda mellett foglalt helyet. Gondoltam a csaj akarta, hogy mellé üljön, bár kitudja, lehet Rob is szívesen élvezi Amanda társaságát.
Ahogy azonban minden ételt sikerült kihoznunk, és helyet foglaltam Rob melletti széken, egyből elkezdett faggatni a viselkedésem miatt.
- Semmi gond Rob. Ugyan mi lenne itt a probléma? Hisz, ahogy látom, Amandával nagyon elvagytok. Akkor meg minek kérdezed mi a baj. Inkább együnk! Jó étvágyat neked is. – mondtam tartva a bennem tomboló feszültséget.
Az ebéd elfogyasztása közben nem is szóltunk egymáshoz Robbal, de még Amandának se nagyon válaszolgatott a feltett kérdésekre, bár nem tiltottam meg neki, hogy hozzászóljon. Viszont kíváncsi lettem volna, honnan is ismerik egymást ilyen…jól.
Alighogy belefejeztük az ebédet segítettem még anyámnak elmosogatni, majd az emeletre mentem a szobámba, és kipakoltam néhány ruhámat hogy ne kelljen mégis csak bőröndből élnem ezen a pár napon.
Robot az ebéd óta nem láttam, amikor váratlanuk két kart éreztem a csípőm körül, és nem akart elengedni, akár hogy is próbáltam szabadulni.
- Rob kérlek, engedj el! – szóltam rá totálisan nyugodt hangnemben, miközben a ruhám szekrénybe dobásával, és Rob kezei közül való kiszabadulásával egybekötve kimentem az erkélyre, egy szál cigire, hogy lenyugtassam magam, amennyire csak képes vagyok.
Rob persze követett, és ismét a hátam mögé állt amennyire csak képes volt közel nyomni csípőjét fenekemhez, miközben korláton támaszkodva próbáltam elszívni azt az egy nyamvadt szál cigimet.
- Kristen, elárulod mi a bajod? Már ebéd óta olyan furcsán viselkedsz Velem. Nem értem mit követtem el már megint. – csókolt a nyakamba többször egymás után. Nem feleltem semmit kérdésére. Egy az, hogy képtelen voltam megszólalni, főleg ha ilyeneket művel a hátam mögött, a másik meg, hogy nagyon is képben volt mitől vagyok jelen pillanatban ilyen mérges rá. És még képes megjátszani magát!.......
- Kristen! – suttogta fülembe. – Áruld el, kérlek mi bánt. Nem szeretném, ha a szüleid előtt szomorú lennél. Ha…valamit elkövettem, akkor majd otthon megkapom a magamét, de addig is….élvezzük együtt a családoddal töltött időt. Bár jobban szeretném, ha elárulnád mivel bántottalak meg…ismét. –suttogott mindvégig a fülembe, míg kezeivel pólóm alá nyúlt, s haladt egyre feljebb.
- Elmondom, miért viselkedem Veled így, ha elárulod nekem először Te, hogy honnan is ismered pontosan Amandát? – fordultam felé, és valamilyen csoda folytán képes voltam kiszabadulni karjai közül.
- Tudod… régen együtt jártunk. – fordult el tőlem, de előtte ki vette a cigit a kezemből és jó mélyet szívott belőle.
- Több éve volt már, hogy együtt voltam vele, és sajnálom, hogy nem említettem, bár én se kértem számon az előző kapcsolataidat. – nevetett fel, s egyből szomorúvá is vált arckifejezése.
- Már az első pillanatban, ahogy megláttam szólnom kellett volna neked, hogy ismerem, mielőtt bemutattál volna neki, de képtelen voltam elmondani, hisz tudtam nagyon jól, hogy ilyen lesz a reakciód az egész helyzetre. – ült le a kint elhelyezett székre, majd a könyökére támaszkodva folytatta: - Tudom, most utálsz, hogy nem mondtam el neked mindent az életemről, és azt hiszem jobb lesz, ha most öntünk tiszta vizet a pohárba. Ha valamire még kíváncsi vagy, nyugodtan kérdezd meg és megígérem neked Kristen, hogy őszinte leszek veled, bármi legyen is az. – azzal fogta magát, elnyomta a cigit, és bevonult a szobámba.
Nem tudtam, mit is kéne tegyek. Hisz, végülis, ha azt vesszük már régóta nincsenek együtt. Sőt mi több, jelen pillanatban Én vagyok a barátnője! Nem pedig Amanda… Ő az öcsémmel jár, akivel az ebéd során észrevételeim szerint nagyon is jól megvannak. Nem is értem, minek kellett annyira felfújjam ezt az egész dolgot! Akkora egy idióta vagyok! – szidtam magamat gondolatban.
Nem gyújtottam rá újabb szál cigire. A szobámba mentem, hogy megkeressem Robot, de nem láttam sehol sem.
A fürdőszobába találtam rá, amint éppen a nadrágját készült kigombolni, amikor is mögé lépve egyből megakadályoztam Őt.
Én magam akartam levetkőztetni, és bocsánatot kérni tőle a viselkedésem miatt, és vágytam már az érintésére.
- Sajnálom Rob, hogy ekkora… marha voltam. – suttogtam a nyakába, majd a kezeimmel a fölsője felé haladtam, s végig vezettem azt egészen a hátáig, ahol felfelé gyűrve az anyagot apró csókokat leheltem bőrére. Rob nem engedte, hogy további puszival hintsem bőrét, megfordulva ajkaimra tapadt és kezei is bevándorolt egész testemen, amíg lenem szaggatta az összes létező anyagot bőrömről, majd tovább folytattuk játékunkat a zuhanykabin falai közt…:P
Kérlek pipálgassatok legalább!! ;) :$
