Dancing with tears in my eyes - 2 fejezet

(kis édes :D)

Na itt is a kövi feji :) Remélem tetszeni fog :) Köszi a segítséget Bellámnak (L) :) ... nem tom mit mondjak XD lesznek még meglepetések az biztos :D ez egy kicsit "uncsi" feji lett, de majd a kövi sokkal izgibb lesz :D Na meg amit (Rob) titkol :D :P hmm... :P na jó befogtam XD

Huzzatok olvasni! :D (L)

És szeressük ám a komikat :P XD

Puszii(L)

Nikky

(Rob) szemszög

Váratlanul megszólalt a telefon. Az én mobilom volt. Ennek is jókor kell megszólalnia.

Megálltam Kris előtt, de nem nyúltam a telefonom után.

Most, amikor itt állok egy ilyen hihetetlenül gyönyörű nő előtt, és akit annyira kívánok, mint még nőt soha ezelőtt életemben, leszarom azt a rohadék telefont, majd visszahív.

- Nem veszed fel? - kérdezte Kristen zavartan. Olyan közel álltam hozzá, hogy szinte az ajkunk majdhogynem összeért.

- Majd visszahív. - feleltem egyszerűen, és felemelve kezemet elsöpörtem még mindig vizes haját csodaszép arcából.

- És mi van, ha fontos? - kérdezte suttogva.

- Nem hiszem, hogy ilyenkor valaki valami fontosat akarna közölni velem. - feleltem mosolyogva, és végre a telefon is elhallgatott zsebembe.

- Látod, már nem is zaklat minket senki. - vigyorogtam rá.

Kristen csak nézett rám csodaszép zöld szemeivel mosolyogva, majd váratlanul, tekintete elrévedt, mint ha valami fontos jutott volna az eszébe. Csak bámult maga elé, majd megrázta a fejét.

- Figyelj Rob, itt maradhatsz, mint már mondtam, a tied a kanapé, remélem megfelel. - nyögte ki nagy nehezen, miközben a kanapé felé hátrált. A tekintete is teljesen megváltozott.

- Valami baj van Kristen? - kérdeztem miközben egyre közelebb értem hozzá, mígnem már kezeit mellkasomra téve állított meg.

- Nincs semmi baj, ugyan mégis mi baj lenne, azon kívül, hogy ennyire közel jössz hozzám, amit nagyon nem kéne Rob. - felelte zavarodottan. Azért se léptem hátra.

Sőt a kezeimet csípőjére téve vontam magamhoz még közelebb.

- Rob engedj el. - nem mozdultam.

- Hallod, engedj el! Esküszöm, ott rúglak meg, ahol a legjobban fáj. - felelte magabiztosan, de egy kis félelemmel a hangjában.

A kezeimet levettem derekáról, majd hátrébb léptem.

- Azt hiszed, mert sztár vagy majd engem is megkaphatsz?!- Hát ami azt illeti igen – gondoltam magamba és elvigyorodtam. - Hát sajnálattal kell közöljem veled, hogy ez nem fog sikerülni. Tudod, én nem olyan vagyok, mint a többi buta lotyóid. Igaz szőke vagyok, de hülye nem. És most te szépen itt maradsz, én pedig bemegyek a hálómba. Örülj egyáltalán, hogy beengedtelek a lakásomba. Holnap reggel nem szeretnélek itt találni. - azzal fogta magát és elindult a háló felé, de még előtte visszakiabált.

- A fürdő arra van - mutatott a háló melletti helyiségre. - Ha használni szeretnéd... Jó éjt. - azzal becsapta a háló ajtaját, és még a kulcsot is ráfordította.

Az biztos, hogy Kristen nem olyan, mint a többi csajom VOLT.

Ő kimondja, amit gondol, leszarja, hogy más mit szól hozzá. Hazudtam neki, nem is kicsit, de annyira kívánom őt, és tudom, hogy őrültség, amit tettem, de nem érdekel. Kristen előbb utóbb megadja magát.

Vigyorogva léptem be a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, jó hideg vízben, majd miután mindennel végeztem kint hallottam, hogy valaki becsapja az ajtót. Egy szál bokszerbe kirohantam, és Kristennel találtam szembe magam. Tekintetével végig mért, majd végül megszólalt.

- Csak egy sörért jöttem ki, meg hoztam egy takarót neked. - felelte idegesen.

- Oh köszönöm.

- Jó éjt! - mondta és becsukta az ajtaját, de a kulcsot most nem hallottam, hogy ráfordította volna.

Lefeküdtem a kanapéra majd, magamra terítettem a takarót, amit Kris hozott. Közelebb hajolva megéreztem rajta csodás illatát. Nagyokat szippantva a takaróból, -kb, mint egy drogos- próbáltam elaludni, ami hamar be is következett.

 Kristen szemszög.

 Reggel arra ébredtem, hogy a telefonom csörög. Morcosan felkaptam a szekrényről, majd megnyomtam a gombot a telómon, de persze rosszat, mert a fülemhez téve még mindig csörgött.

Bassza meg már! - káromkodtam hangosan, majd kitörölve szememből csipáimat, újra megnyomtam azt a kibaszott hívás gombot. :D

- Igen tessék!? - szóltam bele morcosan.

- Én vagyok az Kristen. - szólt bele drága főnököm, John.

- Szia John, tudom, hogy ma be kell menjek, nyugi ennyit még én is meg tudok jegyezni.

- Pont azért hívlak Kris, mert lenne egy kérésem. Tudom így is sokat kértem tőled, és hidd el megfizetem, csak...

- Jaj, John mond már!

- Az előbb hívott egy pasi, hogy a haverjának szeretne egy szülinapi meglepetést, és mivel Sandy ugye megbetegedett, hát tudod, arra gondoltam mi lenne, ha beugranál helyette. - monda egy szuszra.

- Rendben, de akkor mikorra menjek? - kérdeztem, miközben egy nagyot ásítottam.

- Tényleg elvállalod? - kérdezte, és lemertem fogadni, hogy vigyorog, mint a vadalma. Hát igen, ari a második nevem. XD

- John. Elvállalom. De ajánlom, hogy fizess meg rendesen - mondtam nevetve.

- Haha, nagyon vicces Stewi. Öhm, szerintem olyan 8 fele, ha jössz az jó. A többit meg majd megbeszéljük úgyis.

- Oké, akkor 8 fele ott leszek. Szia.

- köszi Stewi, szia. - köszönt el John, majd letettem a telefont.

Kikászálódtam az ágyból, majd kiérve, eszembe jutott a tegnap este és Rob.

Nem tudom miért, de nagyon jól esett a közelsége. Meg amikor olyan közel állt hozzám, olyan... jó érzés volt.

Bár eléggé nyomult, és muszáj volt leállítanom a kis sztárocskát, aki azt hiszi, majd megkap egy estére.

Nevetve mentem ki a nappaliba, de sehol nem láttam Robot. Lehet tényleg elment. Talán… jobb is hogy lelépett, végül is én kértem meg hogy reggel már ne legyen itt.

Elmentem gyorsan lezuhanyozni, majd miután végeztem mindennel a fürdőben fel akartam venni a ruhámat, de mivel én marha a hálóban hagytam, magamra tekertem egy törcsit, és átmentem a hálóba a cuccaimért.

Ahogy kiléptem a fürdőből, Robbal találtam szembe magam, a kezében egy bögre, forró kávéval.

Tátott szájjal mért végig szemeivel, majd szemeit végül az enyémbe fúrta.

- Bocsi Kristen, tudom kérted, hogy húzzam el a csíkot reggel, de előtte bocsánatot szerettem volna kérni a tegnap este miatt. Egy bunkó voltam, kérlek, ne haragudj. – nyújtotta felém a kávét.

Nem tudtam mit feleljek. Tényleg marha nagy bunkó volt. De hát nem lehet nem megbocsájtani, ha így néz rám.

- Köszönöm a kávét, és igen… megbocsátok. – feleltem egy kis mosollyal az arcomon. Belekortyoltam a kávémba, majd visszanyomtam Rob kezébe.

- Bocs, de most elmegyek felöltözök, egy pillanat és jövök. – válaszát sem vártam meg, berohantam a hálóba, és magamra kaptam egy farmert meg egy szürke pólót.

Mikor kiértem a hálóból, a konyha felé vettem az irányt hogy előkerítsek valami reggelit.

Rob a konyha pultnak támaszkodva állt, majd mikor beléptem, hatalmas vigyor került az arcára.

- Kris csináltam reggelit, illetve nem én csináltam – nevette el magát. – Tulajdonképpen hoztam pár darab croissant, gondoltam éhes leszel.

Tökre meglepődtem, de persze megköszöntem neki. Majd leültem az asztalhoz, és elkezdtem falatozni. Rob is helyet foglalt szembe velem, és ő is „lopott” egy darabot.

Mikor végeztünk az evéssel, a tányérokat kivittem a mosogatóba, ami már tele volt a tegnapi el nem mosott tányérokkal. Hogy én hogy utálok mosogatni, meg vasalni, uhh… az a halálom. :D

Visszamentem az asztalhoz, megittam a maradék kávémat, majd azt is kivittem a mosogatóba. Mikor megfordultam Rob állt velem szembe, de most nem olyan közel, mint tegnap.

- Kristen, valamit el szeretnék mondani. Én… - hajtotta le a fejét szomorúan, majd nagy levegőt vett és újra belefogott mondandójába.

- Kristen én haz… - megrázta a fejét, majd újra nekivágott.

- Tudod csak szerettem volna megköszönni, hogy megengedted, hogy itt aludjak, meg mindent. És bocs hogy akkora paraszt voltam tegnap. – hajtotta le a fejét szomorúan. Közelebb léptem hozzá.

- Semmi baj Rob.

Felnézett rám, tekintete az ajkaimra tévedt, majd fogalmam sincs mi ütött belém, de ahogy egyre jobban közeledett felém arcával, ajkaimat az övére szorítottam, mígnem nyelvével bebocsátást kért számba, amit örömmel megadtam neki.

Szinte faltuk egymás ajkait, majd azt vettem észre, hogy a karjaimat a nyaka köré tekerem, és a fenekemnél fogva megemel és a pult felé hátrál velem a karjaiba.

Ahogy letett a pultra, kezei a pólóm alá tévedt, és a melleim felé haladt.

Oxigén hiány miatt kénytelen voltam elszakadni ajkaitól, majd amint arcára néztem, láttam, hogy elvigyorodik, és a nyakamra hajolva apró puszikkal, és harapásokkal borította be bőrömet. Hangos nyögések szakadtak fel torkomból, majd egyszer csak bekattant valami.

Eltoltam magamtól Robot, leugrottam a pultról és a hűtő felé hátráltam.

- Rob, ezt ne csináld többet. Ezt nem lett volna szabad. Kérlek, most menj el. - mondtam neki, miközben levegő után kapkodtam. Rob persze nem értett a szóból. Egyre jobban közeledett felém, mígnem ismét felém hajolt, és karomnál fogva húzott magához. Kezeimmel próbáltam eltolni magamtól, de az sem sikerült. Teljesen bepánikoltam, egy hirtelen mozdulattal kiszabadítottam szorításából kezemet és pofon vágtam Robot. Mire azonnal ellépett előlem.

Rob csak vigyorgott rám, és újra felém lépett.

- Takarod innen Robert! Tünés! Ne akard, hogy legközelebb a tökeidet célozzam meg! Hidd el megteszem! Gyerünk, kifelé! Tudod merre van az ajtó! – kiabáltam félelemmel a hangomban, amit próbáltam elrejteni előle. Rob arcáról lefagyott a mosoly, de valami mintha megcsillant volna a szemébe. Megfordult, és ki is ment a konyhából, majd hallottam, ahogy az ajtót bevágja maga után.

Hogy a rohadt életbe már! Nem elég hogy megengedem, hogy itt aludjon, de még el is akar csábítani. Jó persze nem mintha tiltakoznék… na de akkor is. Meg olyan furán viselkedett.  Az már egyszer biztos, hogy többet ide nem teszi be a lábát, se ő, se más sztárocska.

The Prohibited Fruit - 2. fejezet

Üdv, újra!!

Íme a 2. fejezet. Láttam a komikban, hogy mindenkit sikeresen kiakasztottam azzal, hogy Rob pap akar lenniXD Nos ebből a részből kiderül, hogy mi az oka ennek!

Elmondanám, hogy nem gyakran fogom 2 szemszögből írni a történetet, csak nagyon indokolt esetben nyúlok az ilyen megoldáshoz, hisz haladni kell a történettel, nem akarom, hogy unalmassá váljon!

Na, de ennyi szerintem elég is bevezetőnek, jó olvasást és légyszi ajándékozzatok meg pár komival!

Puszi, Lilluci

2.

/Robert/

- Kicsim, ideje lefeküdnöd – mondja anya, az ajtónak támaszkodva. Arcán szeretetteljes mosoly terül el.
- Had maradjak fönt még egy kicsit – kérlelem. – Be szeretném fejezni a rajzot, mielőtt apa hazaér – fölemelem a szóban forgó művet és megmutatom neki.
- Á, a Brémai muzsikusok – ismeri fel a szerintem eléggé félresikerült rajzot.
- Rendben, – sóhajt fel – kapsz még 15 percet, de utána irány az ágy! Tudod, hogy holnap lesz az első napod az iskolában.

Ha akarnám, se tudnám ezt elfelejteni. Már négy hónapja, minden este írnom és olvasnom kell, hogy, mint mondják, felkészültebben kezdjem meg az első osztályt. Az egész apa ötlete volt, ő teljes mértékben maximalista, nem szeretne szégyenkezni miattam, mint mondja. Ezért is rajzolom most a Brémai muzsikusokat. Ez volt az első könyv, amit olvasnom kellett, remélem, elnyeri a tetszését.

- Rendicsek, ígérem negyed óra múlva, már az ágyat fogom nyomni.
Odasétál hozzám és egy puszit nyom a fejem búbjára, de én teljesen elveszek a rajzom tökéletesítésében.

A szemeim kezdenek lecsukódni, de még mindig nem vagyok kész. Pedig tökéletesnek kell lennie, különben apa megint leszid.
Épp az utolsó ceruzavonásokat végzem, mikor hangos veszekedésre leszek figyelmes. Meghallom anya hangját, aki már sírva kiabál feltehetőleg apával.
Az álom azonnal kiszáll a szememből, és bár tudom, hogy nem a legjobb ötlet ilyenkor zavarni őket, mégis el akarok dicsekedni apának a rajzommal, így egyenesen a nappali felé veszem az irányt.

Kezemben a képemmel teljesen megkövülök. Meglátom ugyanis a félholtra vert és vérbe fagyva fekvő anyámat a fal mellett, aki keservesen sír és kérleli apát, hogy álljon le. Erre kap egy rúgást a hasára. Kezeimet a szemem elé kapom, próbálom eltakarni a látványt, de a hang így is iszonyú.
- Robert? – kérdi anya, szinte eszméletlenül. Apa erre hátrafordul és teljesen kikelve magából, megragadja a karomat, és a földre taszít.
Eddigre már én is keservesen sírni kezdek, de ez őt, egy cseppet se hatja meg.
- Hallgattasd el a fattyadat! – harsogja apa.
- Robert nem lesz semmi baj – szól hozzám anya lágy hangon. – Kicsim minden rendben, ne sírj! – könnyei nyeldesése közben mondja mindezt nekem.
Nem bírom abbahagyni, bármennyire is próbálom, egyszerűen nem megy. Apa teljes mértékben kikel magából, és rohamléptekkel közelít felém, de anya sikító hangja megállítja.
- Kérlek, őt ne bántsd! – kérleli a felismerhetetlenségig összeverve.
- Kussolj! Még ezt az átkozott kölköt se tudod lenyugtatni, egy szánalmas kurva vagy! – ordít rá. Újfent odasétál hozzá és letérdel mellé, majd a hajánál fogva emeli fel a fejét, azután kissé fölemelkedik, és arcon rúgja. Ezek után anya elveszíti az eszméletét, legalább is reménykedem benne, hogy „csak” ennyi történik.

Ketten maradunk.
Én már visítozok, annyira félek. Soha nem láttam ilyennek, a mindig boldog, önfeledt apukámat. Persze veszekedtek, hisz melyik családban nincsenek kisebb civakodások, de ennyire brutális és kegyetlen még soha sem volt. Szeretett minket, vagyis eddig azt hittem. Nem tudom hova tenni ezt a félőrültet, mintha egy másik ember lenne, akit nem ismerek, és nem is akarok megismerni.

Hirtelen terem ott mellettem.
- Hagyd abba a bőgést! – kiabál rám az alkoholos leheletével.
Hiába minden, nem bírom abbahagyni sírdogálást. Először egy pofont kapok, amitől felreped a szám széle.
Gyorsan anyára pillantok, de ő még mindig mozdulatlan.
- Anya! – sikítom kétségbeesetten. Teljesen eluralkodik rajtam a pánik.
- Fogd be!
De képtelen vagyok csendben maradni, utolsó mentőövként segítségért kezdek kiáltani, hátha a szomszédok meghallják. De nem!
- A kurva életbe, nem érted, amit pofázok neked?! – vérben forognak a szemei, miközben óbégat.
Megragadja a karom és a szoba másik végébe dob. A rajzomon landolok.
Az elkövetkezendő események összemosódnak.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy kicsatolja az övét és kihúzza azt a nadrágjából, majd félbehajtja, közben engem hasra kényszerít és lesújt rám a bőrövvel vagy egy tucatszor.
A rajzomat piros vér borítja be.

*

Ordítozva és izzadtan riadtam fel az éjszaka kellős közepén. Az emlék hosszú idő után ismét kísért az álmaimban. A seb újból felszakadt és kitudja, megint mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét behegedjen.
Pedig 14 év telt el, én mégse tudok menekülni a múlt elől.

Arcomat a kezembe temettem, és férfi létemre sírni kezdtem. Ahogy megint láttam anyát összeverve, még ha csak álmomban is, de teljesen felkavart. Az ember az ilyet nem tudja egykönnyen feldolgozni, elfelejteni, pedig szinte lehetetlen, főleg, hogy én még mindig magamon viselem apám akkori kikelésének a nyomait. Nagyjából az egész hátamat sebek és hegek borítják, amik soha nem fogják engedni, hogy magam mögött hagyjam a múltam.

Odasétáltam a gyógyszeres pulthoz és kivettem onnan egy altatót. Holnap ugyanis nagy nap lesz a számomra, végre Morgan atya bemutat a gyülekezetének, mint jövendőbeli papot.

Morgan atya, apám helyett apám volt, ő segített miután apámat először elvonóra küldték, majd börtönbe zárták. Kiderült, hogy alkoholista és aznap, mikor megvert minket épp kirúgták a munkahelyéről, és jó szokásához híven betért az első kocsmába, amit talált és a sárga földig itta magát, majd jól helybenhagyott minket. Kiderült, hogy többször megütötte, sőt súlyosabban is bántalmazta anyát, de én ezekről kisgyerek lévén nem tudtam.
Az atya segített anyámnak, hogy ne hagyja el magát teljesen, nem csak miattam, hanem maga miatt is. Abban is a segítségünkre volt, hogy mindketten kigyógyuljunk a depressziónkból és elérte, hogy ne magunkat okoljuk a történtek miatt.
Egyszóval ő volt az, aki újra embert faragott belőlünk, és ez az egyik ok, amiért én is pap akarok lenni.
Egyrészt meg akarom hálálni mindazt, amit ő adott nekünk, másrészt én is segíteni akarok a hasonló cipőben járó embereken.

Emlékszem, mikor közöltem a hírt anyámmal. Eleinte csodálkozott, hogy erre adom a fejem, de elmondtam neki, hogy miért pont ezt a hivatást választom. Megértette és onnantól kezdve madarat lehetett volna fogatni vele. Azt mondta, bármiben támogat, ami engem boldoggá tesz, hisz én vagyok neki az egyetlen, és csakis az én boldogságom számít neki a világon.
A barátaim már egy más tészta voltak. Nekik sosem meséltem a szörnyű tettről, amit apám elkövetett és nem is akartam, hogy megtudják. Mikor bejelentettem, hogy papnak készülök, szakadtak a röhögéstől, azt hitték elmentek nekem otthonról. Mindent bevetettek annak érdekében, hogy változzon a nézőpontom. Még egy lányt is szereztek nekem, akinek az lett volna a feladata, hogy kiűzze a fejemből ezt a – számukra – képtelen gondolatot, de ez nem sikerült neki. Pedig valóban csinos és kedves lány volt, az én érdeklődésemet azonban nem keltette fel. Úgy ahogy eddig még soha senki, és nem is fogja! Sosem lesz rám senki olyan hatással, hogy félredobjak érte mindent.
A kis akciójuk után kénytelenek voltak beletörődni az elhatározásomba. Nem is nyaggattak tovább, bár az óta is egy idiótának tartanak.

Szerencsére az altató, amit bevettem hamar hatott és az elkövetkezendő pár óra, amit még aludhattam rémálom mentesen telt.

Reggel még az óracsörgés előtt ébredtem. 8 óra múlt egy pár perccel, igaz a mise csak egykor kezdődik, mégis szerettem volna előbb a templomba érni, hogy megtudjam a szertartás pontos menetét.

Egy gyors fürdés, majd egy kávé után, felhúztam egy sötétkék inget és egy farmert, azután pedig elindultam.
Mint mindig most is a tömegközlekedést választottam az utazás céljául, szerettem együtt utazni embertársaimmal.
Az utam nem tartott tovább 15 percnél. Besétáltam hát a kicsiny templomba, keresztet vetettem, azt követően elindultam a parókia felé, ahol Rose nővér és Morgan atya épp egy beszélgetés kellős közepén tartott.

- Elnézést, ha megzavartam valamit – kértem bocsánatot és kezdtem kihátrálni a kicsiny szobából.
- Semmit se zavartál meg, sőt jó is, hogy jöttél – kezdte az atya. – Rose nővér épp arról számolt be, hogy ma egy új taggal fog bővülni kicsiny gyülekezetünk – a mondat végén Morgan atya hangja elcsuklott. Mindig nagyon örült az új tagoknak. Én is a gyülekezethez tartoztam egy évvel ezelőttig.
- Valóban? És ki az illető? – érdeklődtem.
- A neve Kristen – vette át a szót a nővér – az anyja kért meg, hogy hozzam őt el hozzánk, mert elmondása szerint a lány elég csapodár életet él – fejét csóválva folytatta – pedig még csak 19 éves.
Ezen én is meglepődtem, bár a hasonló korú fiatalok, mind lazábban élnek, mint mások. Igaz ez rám nem volt jellemző, pedig csak egy évvel vagyok idősebb, mint az a lány, de én ezt nem engedhetem meg magamnak és nem is vágyom az efféle tivornyákra.
Ezen felül vártam már a találkozást, persze nemcsak vele, hanem a többiekkel is. A gyülekezeti tagok zömét már ismertem, de Kristen számomra is új jövevénynek számít. Remélhetőleg még idejében rátalál az Úrra.

- Mivel ő is és te is újjak vagytok, azt szeretném, ha vele, egy kicsivel többet foglalkoznál. Neki még új lehet az egész környezet, neked, pedig jó gyakorlás lesz.
- Természetesen atyám. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól érezze magát és persze, hogy megtalálja a hitét.
- Köszönöm fiam – hálálkodott.
- Nekem indulnom kell érte – szólalt meg a nővér. Felállt az étkezőasztaltól és miután keresztet vetett, távozott.

Morgan atya a mise kezdetéig mindent elmagyarázott. Elmondta, hogy ma csak bemutat az embereknek, a szertartást kicsit később kell majd megtartanom, mikor már gyakorlottabb leszek.
Azt is elárulta, hogy a Hittan tábort, - amit már tudtam, hogy indítani fog – én vezetném, legalább is nagyon szeretné, ha így lenne.
Szóhoz se jutottam a döbbenettől.
- Ez nagyon megtisztelő és örömmel elvállalom. De ön is részt vesz azért rajta? – kérdeztem.
- Igen és Rose nővér is velünk tart, de mi inkább meghúzódunk a háttérben – mosolygott.

Ez iszonyatosan nagy feladat lesz, de legalább kipróbálhatom magam „éles helyzetben” is. Megpróbálok nem csalódást okozni se neki, se az embereknek és persze magamnak sem.
Hálás voltam, hogy a tisztelendő épp engem tisztel meg ennek a feladatnak a végrehajtásával, ekkora dolgot még tudtommal soha senkire nem bízott, főleg nem egy kezdőre. Meghatódtam, hogy ennyire bízik bennem.

Tíz perc volt hátra a mise kezdetéig. Izgatott voltam, annyira, hogy a gyomrom remegett az idegességtől.
Felvettem a számomra kötelező fehér ruhát és követtem az atyát.
Zavarban voltam, féltem bárki szemébe is belenézni, azonban erőt vettem magamon és tekintetemmel régi ismerőseim arcát kerestem. Most is 3 sorban foglaltak helyet közvetlenül a kápolna előtt. Nem vették észre, hogy néha odapillantok, ugyanis mindeközben Morgan atya elkezdte a szent beszédét.
Kate és a többiek mind őt hallgatták, tisztelettel figyelték minden egyes szavát.

Kate volt az első ember, akit megismertem és rögtön barátommá fogadtam, a szintén rossz családból származó alig 17 éves lányt.
A szülei drog függők voltak és egészen 8 éves koráig őt is rendszeresen belőtték.
Mikor a szomszédoknak kezdett furcsa lenni a család, kihívták rájuk a családfelügyelőket. Ők először intézetbe vitték a kislányt, majd miután kínok árán leszoktatták a drogról, nevelőszülőkhöz került, akik onnantól kezdve szeretetben nevelték.
A csoport többi tagja is hasonló okok miatt járt ide.

Kate-el töltöttem az időm nagy részét, de most sajnos a felkészülésem miatt kevesebb időm maradt a számára, de ő ezt soha nem veti a szememre, megért és támogat.
Mellette ültem szinte az összes szertartáson, amit még én is gyülekezeti tagként követtem soron. Most viszont valaki más foglalta el azt.
Feltehetőleg Ő volt Kristen. Egy sanda pillantást vetettem felé. Elég furán viselkedett, ugyanis erősen kapaszkodott a pad szélébe és ajkát harapdálta, ezen felül néhány izzadságcseppet véltem felfedezni a homlokán.
Lehet, hogy ő is drogfüggő?

Ahogy kicsivel jobban megnéztem, egész csinos lány volt és furcsa mód már alig vártam, hogy megismerjem.
Vajon a hangja is olyan szép, mint ő maga?
Teremtőm, miken jár az eszem?! Biztosan azért vagyok rá ennyire kíváncsi, mert még új. Legalább is nagyon remélem!

Szerencsére ezt a kusza gondolatmenetet a tisztelendő félbeszakította. Rám nézett, majd vállon veregetett, ezt követően, pedig bemutatott a templomban összegyűlt embereknek. Miután azt is közölte, hogy nemsokára pap leszek és feltehetőleg itt, az emberek tapsolni kezdtek. Jól esett, hogy ennyien örülnek a jövetelemnek.
Csak egyvalaki nem osztozott az örömünkben, Kristen. Nem csodálom, hisz ő még nem ismer, ahogy mást sem, és gondolom templomban is most jár először, nem tud sok mindent, de én azon leszek, hogy mindent megmutassak és megtanítsak neki.

- Mielőtt elfelejtem, - kezdte a pap – kis közösségünk, Robert vezetésével egy Hittan tábort indít két hónapra. Kifele menet az ajtó mellett megtalálják a jelentkezési lapot. A befolyt összegből kis templomunkat szeretnénk felújítani – fejezte be.

A szertartás ezzel véget ért. Többen sorban álltak, hogy gyónjanak, de voltak, akik csak imádkozni maradtak.
Egyvalaki azonban rögtön az ajtó felé rohant. Tekintettemmel végigkövettem az útját. Sokáig elidőzött a kijáratnál, majd sietősen továbbállt.
Fogalmam sincs, hogy miért, de én is megindultam az ajtó felé. Felnéztem a kitűzött jelentkezési lapra, és valamiért meglepődtem, mikor megláttam rajta a nevet.
Kristen Stewart. Semmi kétség, Ő is ott lesz.
De miért vagyok egyszerre boldog és csalódott? Miért örülök annak, hogy a legtöbb időt a táborban feltehetőleg vele fogom tölteni?
Kezdtem megijedni, az ilyenfajta paradox érzések számomra újak voltak, amiket nem szabad és nem is akarok érezni! SOHA!
Fogtam magam, és a parókiába siettem, ahol elmondtam egy Miatyánkot.

Ezt rajzolta Rob:)

Íme a 6 éves Robcika:)

Dancing with tears in my eyes - 1 fejezet

Itt is az első fejezet :) Hát nem tom mit füzzek hozzá :D Kérlek irjatok komit hogy milyen lett. :) Köszi a segítséget Szofimnak (babámXD) Lilumnak(L) és még sorolhatnák pár nevet de nem fogok :D
Na de huzás olvasni! :D
Pussz(L)
Nikky

Kristen Jaymes Stewart!!! Elárulnád, hogy miért nem veszed fel azt a rohadt telefont??? Az anyád vagyok, hívj fel, de azonnal! – hallottam meg anyám hangját az üzenetrögzítőn.

Hhm… hogy miért nem veszem fel a telefont, mert mondjuk kurvára nincs kedvem vele társalogni.

Persze nem azt mondom, hogy utálom az anyám. Nem, dehogyis, én szeretem őt, de azért néha már kicsit elegem van belőle.

Ezért is költöztem el otthonról. Egyedül akartam élni a saját kis lakásomban. Úgy hogy senki nem szól bele a dolgaimba.

Szerencsére anyám –nagy nehezen ugyan- belement, hogy elköltözzek otthonról, de arról nem tudott leszokni, hogy naponta ötször fel ne hívjon.

A telefonom el kezdett csörögni. Na, emlegetett szamár.

- Szia Anya. Mi újság? Miért kerestél…hmm… vagy hússzor? – kérdeztem tőle teljesen nyugodtan.

- Kicsim csak azért hívtalak, hogy minden rendben van-e. Miért nem vetted fel a telefonodat? – kérdezte anyám aggodalommal a hangjában.

- Anya, dolgoztam, és amúgy is nagy vagyok már, megértem, hogy aggódsz, de nem kell a nap minden egyes percében hívogatnod.

- Jó tudom, hogy kicsit eltúlzom a dolgot, de aggódom érted. Meg a munkád is, hát nem nagyon vagyok oda érte. Értem én hogy szeretsz táncolni, kis korodban is állandóan apád lábán táncoltál. Emlékszel még arra kicsim? – kérdezte és majdnem elbőgte magát.

Oh a rohadt életbe. Muszáj a gyerekkoromat emlegetnie, hogy milyen egy szerencsétlen voltam. Már felnőttem a francba is!

- Anya igen emlékszem, de figyelj, most mennem kell, mert még vissza kell lehet menjek ma dolgozni. Majd még beszélünk úgy is. – pár óra múlva úgy is fel fog hívni- Puszi anya. – köszöntem el tőle.

- Rendben kicsim, vigyázz magadra, Puszi. – azzal letettem a telefont.

Igazából nem is kellett vissza mennem dolgozni, de valahogy le kellett ráznom drága anyám.

Végig hallgattam az üzeneteimet, de csak Ash üzent, hogy nincs-e kedvem holnap vele menni vásárolni, meg este bulizni. Nem hívtam fel, inkább küldtem neki egy smst, hogy holnap dolgoznom kell menni, így a buli kilőve, de szívesen elkísérem vásárolni, úgyis nekem is kéne venni pár göncöt, majd ő segít kiválasztani, én ehhez hülye vagy, meg eleve nem szeretek vásárolni.

Tegnap John, a főnököm, megkért, hogy ugorjak be egy csaj helyett, mert sajnos megbetegedett, és nincs más jelen pillanatban, aki beállhatna helyette. Így hát -én marha- elvállaltam. Ahelyett hogy Ashel mentem volna buliba, és holt részegre ittam volna magam, de hát így.

Rohadt fáradt voltam, gyorsan lezuhanyoztam, majd felkaptam a szakadt, agyonhasznált trikómat, meg egy rövidgatyát. Amíg a vizes hajamat törölgettem elmentem a konyhába, hogy vadásszak magamnak valami kaját, de nem sok minden volt a hűtőben a sok sörön kívül.

Nem szarakodtam sokáig, fogtam a telefonom és rendeltem egy jó nagy pizzát.

Kb. 10 perc elteltével valaki dörömbölt az ajtómon. Az képtelenség hogy ilyen hamar elkészül egy pizza, és még ki is hozzák.

Kicsit azért paráztam. Mondjuk, legfeljebb ha megtámadnak, majd tökön rúgom, meg sikítozok, mint egy hülye szőke picsa.

Odamentem az ajtómhoz, de nem nyitottam ki.

- Ki az? – kérdeztem majd betojtam félelmemben. :D

- Kérlek, engedj be. Üldöznek a rohadt paparazzik. – mondta az ismeretlen pasi, akinek mintha már korábban hallottam volna a hangját, talán a tévéből.

Mi a neved? - kérdeztem miközben odasétáltam nem messze az ajtómtól lévő ablakhoz és ki kukucskáltam rajta. Igazat mondott. Egy hadseregnyi paparazzi állt a ház előtt a kurva fényképezővel a kezükbe, de az ajtón szerencsére nem tudtak bejutni...addig, míg a szomszédom - az az idióta, barom Larry- ki nem nyitotta a lenti ajtót és beengedte az összes faszkalap paparazzót. Odaszaladtam az ajtóhoz, nem is hallottam a pasi válaszát, a kulcsot gyorsan elfordítottam, majd kinyitottam, és berángattam a pasit, akinek az arcát nem láttam az ajtóban, míg be nem húztam a pólójánál fogva.

Tudtam ki ő. Valóban a tvben láttam már ezelőtt.

- Szóval te vagy Robert Pattinson mi? - kérdeztem közömbös hangnemben.

Be kell valljam őrjítően szexis volt, főleg így élőben. Biztos egy beképzelt egoista majom. Legalább is, ahogy bámul rám, nekem  nagyon úgy festett.

- Igen én vagyok Robert Pattinson, mint ahogy már mondtam az előbb. - nyújtotta felém a kezét, és vigyorgott, mint a tejbetök, tekintetével végigmért. Én meg ott álltam előtte egy szál rövidgatyában, szakadt trikóban, ami alig takarta felső részem. De hát kit érdekel. Ha rám támad, majd jön a tökön rugós módszerem. :D

- Kristen vagyok - fogtam vele kezet, de mikor a bőrünk összeért, valami fura dolog történt. Nem tudom megmondatni mi, de hihetetlenül fura volt, és egyben jó érzés is, szinte libabőrös lettem érintésétől.

A tekintetünk összekapcsolódott, de gyorsan elkaptam pillantásom róla, és a nappali felé vettem az irányt. Rob persze követett.

- Szerinted mikor óhajtanak elmenni azok a barmok a házból? – kérdeztem felé fordulva, majd törökülésbe leültem a kanapéra.

- Hát tudod, fogalmam sincs. – állt meg előttem zsebre tett kézzel. Most meg mi a fasz van?

- Leülhetek melléd? – kérdezte félénken. Jah… hogy ezért áll előttem. Hülye Kristen!

- Persze, ülj csak le.

Jó talán kicsit bunkón vagyok, de hát istenem! Mindig is rühelltem a sztárokat, már amelyik megfordult a bárban. Mondjuk Rob ahhoz képest tök rendes, és hát...  khm rohadtul jó hátsó fele van.

Hogy azért lássa, hogy milyen aranyos kislány is tudok lenni, megkérdeztem kér-e valamit inni. - Igen egy sört kérnék, ha van esetleg. - felelte mosolyogva. Az az őrülten szexis mosolya.

Ohh, tudom én mire megy ki a játék. Majd azt hiszi majd én is szétrakom a lábaim ha így néz rám. El vagy tévedve Pattinson! Gondolom minden csajt megkap akit csak akar, de engem nem fog az holt biztos.

Miután végre kiértem a konyhába, beszereztem két üveg sört, majd kivittem az egyiket Robnak és a kezébe nyomtam.

- Köszönöm. - felelte, és megint azzal a rohadt féloldalas szexi mosolyával a képén.

Váratlanul megszólalt a csengő, morcosan oda mentem és kinyitottam, hogy megnézzem ki az. Most valahogy nem paráztam annyira, mint amikor Rob volt az ajtóm előtt.

A pizzás csávó volt, kezében az óriás pizzámmal. Gyorsan odaadtam neki a pénzt, majd kikapva a kezéből magam után becsapva az ajtót rohantam is a konyhába. Egy szeletet tányérra vágtam, majd kiérve a nappaliba lehuppantam a kanapéra benyomtam a tévét és elkezdtem falatozni. Szemem sarkából láttam, hogy Rob engem figyel.

Ne legyél ennyire bunkó Stewi! Szólalt meg bennem az az idegesítő hang. Úgy látszik, kezdek megbolondulni.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába, majd egy szelet pizzát ismét tányérra dobtam és kiszaladva Rob kezébe nyomtam.

-Oh köszi. – felelte csodálkozva. Na ja kedves is tudok lenni, igaz milyen meglepő.

Csendben falatoztunk, miközben a tévét néztük. Miután megettük majdnem az egész pizzát, a tányérokat kivittem a konyhába, bevágtam a mosogatóba, majd ki kaptam két sört a hűtőből és kiérve a nappaliba Rob kezébe nyomtam... volna, de nem volt a kanapén.

- Rob? - kiabáltam, de nem jött válasz. Lehet lelépett?  Tovább kiabáltam, de megint semmi. Majd hirtelen kivágódott az ajtóm és Rob lépett be rajta lihegve.

- Mi történt? - kérdeztem egy kis félelmemmel a hangomban.

- Kimentem megnézni hátha elmentek azok a barmok, de még mindig itt szobroznak. - hajtotta le a fejét.

- Tessék, ezt idd meg. - nyújtottam felé az üveget.

- Kössz Kristen. Mindent köszönök, de azt hiszem, én megyek is. - felelte szomorkásan, majd kortyolt egyet a söréből. Megfordult és a kilincsre téve a kezét el akart menni.

- Maradj Rob.  – állítottam meg.

- Nem kell elmenned. Meg amúgy is… elárulnád, hogy hogy akarsz kijutni a házból?

- Nyugodtan itt maradhatsz. Engem nem zavar. - feleltem mosolyogva.

Rob csak nézett rám, nagyra nyílt szemekkel, majd odasétált hozzám és...

The Prohibited Fruit - 1. fejezet

Üdvözletem mindenkinek!!

Nos, mint látjátok itt az első rész tőlem. Nem tudom, hogy mit is fűzhetnék hozzá, mert a poént az elején nem szeretném lelőni:) Arra szeretnék kérni MINDENKIT, hogy miután elolvasta, ha csak egy szót is, de írjon!!! Ebből fogom tudni, hogy min kell változtatnom. 

Jó olvasást, és ne nagyon küldjetek PokolraXD

Puszi, Lilluci

U.i: A csodálatos fejlécért hatalmas köszönet FANNINAK!!!! Pont olyan lett, mint amit elképzeltem:) Csodálatos, köszönjük a sok fáradozásodat(L)

1.

- Hova készülsz? – tette fel értelmes kérdését, az én édes drága anyám. Hangjától a fejem még jobban sajogni kezdett, ugyanis nem kicsit voltam már beállva, pedig alig múlt 7.
A kilincset szorongatva visszafordultam és egy megvető pillantás kíséretében megszólaltam.
- Szerinted? – tettem fel a költői kérdést.
- Már megint bulizni mész – váó az anyám egy igazi Einstein.
- Méghozzá így – mutatott rám.

Lenéztem magamra, nem tudtam, hogy min akadt föl ennyire. Egy szoknyának nem nevezhető valami volt rajtam, ami jó, ha a csípőmet takarta. A cetlin, mikor megvettem az állt, hogy „Extra Mini Szoknya”, azonnal beleszerettem. A lábamat egy necc harisnya „takarta”, a felsőm nem ért a köldökömig és majd’ kibuggyantak belőle a szúnyogcsípéseim, amiket felturbóztam egy push up melltartóval. Lábaimon egy-egy 20cm-es magas sarkú díszelgett.
Fel nem tudtam fogni mi baja mindezzel, manapság mindenki így jár el otthonról. Arról nem tehetek, hogy ő egy őskori lelet.

Megvontam a vállamat és már nyitottam is az ajtót, de megint megszólalt.
- Ne csodálkozz, ha egyszer valaki felkoppint, és te itt maradsz egy zabigyerekkel! – hangosan fújtam egyet és dühömben becsaptam az ajtót. Vérbe forgó szemeimet ráemeltem és torkom szakadtából üvölteni kezdtem.
- Ó, szóval már egy kurva vagyok?! Ezt jó tudni. Vicces, hogy te prédikálsz nekem. Nem is tudom melyikünk volt az, aki több mint 3 hónapra lelépett egy fiatal olasz divatfotóssal és önfeledten dugatta magát vele, mit se törődve az akkor 14 éves lányával, aki totál egyedül volt itthon! – tajtékoztam a dühtől, de ha egyszer ennyire képes felbaszni az idegeimet én se hagyom magam.
- Megkérlek rá, hogy soha a büdös életbe ne játszd el nekem a törődő anyát, mert rohadt szarul áll!
Ott állt megkövülten a konyhapultot támasztva, és köpni-nyelni nem tudott az imént hallottaktól.
- Most pedig elmentem és majd jövök, vagy nem, de ez nem a te problémád – bevágtam - most már – magam mögött az ajtót és beszálltam a taxiba, amit rendeltem. Bediktáltam neki a szórakozóhely címét és már indultunk is.

Hihetetlen, hogy néha képes eljátszani nekem ezt az anyáskodó szarságot. Az tény és való, hogy kihívóan viselkedem, de az ember egyszer 19 éves, mikor éljek, ha nem most?! Ilyenkor van itt az ideje az önfeledt buliknak és az alkalmi szexnek. Soha nem én mondom a férfiaknak, hogy „Gyere, tégy a magadévá!”, jönnek ők maguktól, én pedig nem tiltakozom. Számolni se tudom, hogy hány férfival feküdtem már le, lehet, hogy elhagytam a 100-at is, de én ettől nem érzem magam kurvának, sőt tetszik, hogy ennyi férfi kíván engem.
Mondjuk, akad egy-két olyan egyed, akik a szex után elkezdenek nekem érzelgősködni, hogy ezután csak és kizárólag engem fognak szeretni, de én ezekből köszönöm szépen, de nem kérek. A szerelemnek még csak a gondolatától is kiráz a hideg, soha nem akarok szerelmes lenni.
Egyszer az voltam még 14 évesen, de azt nem akarom többé átélni. Ezt az emléket egy fiók legmélyére suvasztottam és lakatra zártam, a kulcsot pedig lehúztam a klotyón és többé eszem ágában sincs kinyitni. Talán, amiatt a „szerelem” miatt keresem csupán a testi örömöket? Nem bánom. Sőt!

Végre valahára megérkeztünk a klubba és miután fizettem szép komótosan kiszálltam a kocsiból, de még láttam, hogy a sofőr a visszapillantóból alaposan szemügyre vesz. Ezen elmosolyodtam és rákacsintottam. Szerencsétlen flótásnak is legyen egy szép estéje.

Elég kihívóan keltem át az úton, mert mindenhonnan füttyszót és elismerő szavakat hallottam. Bár lehet, hogy ez annak volt köszönhető, hogy minden egyes lépésnél a szoknyám fellibbent, láthatóvá téve ezzel azt, hogy elfelejtettem bugyit felvenni. Késő bánat Kristen!
A klub előtt ezernél is több ember várta, hogy beengedjék őket, én viszont szartam a tömegre, odasétáltam Pete-hez a biztonsági őrhöz, aki régi barátként 2 puszival köszöntött, majd beengedett. A hátam mögül hallottam egy-két káromkodást, de nem törődtem vele, én VIP vagyok, csesszék meg!

A buli már javában tartott, láttam, hogy jó pár embernek már sikerült magát a sárga földig leinnia, de hát én se panaszkodhattam.
Odasétáltam a szokásos helyhez, ahol én és legkedvesebb barátnőm Ann szoktunk ülni. Odaérve láttam, hogy ő is erőteljesen be van már rúgva és elveszett egy igen fiatal fiúcska szájában. Nevetnem kellett ezen, hisz nyilvánvaló volt, hogy azt se tudja, mit csinál.
Megköszörültem a torkom, mire a gerlepár szétrebbent. Ann üveges tekintettel nézett engem és kellett neki vagy 5 perc mire felfogta, ki a franc is vagyok.

- Kris! A házisárkány ezek szerint elengedett – mondta, miközben lehúzta a maradék sörét.
- Nem kértem az engedélyét. Leszarom, hogy mit enged és mit nem – mondtam vállvetve, majd elkezdtem feltérképezni a terepet lehetséges „áldozatok” után kutatva.
- Gyere, igyunk valamit – mondta barátném és feltápászkodott.
- És mi lesz a barátoddal? – biccentettem a fejemmel az idő közben elájult fiú felé.
- Azt se tudom, hogy ki ez és, hogy-hogy került ide, majd valaki eltakarítja – azzal megragadta a karom és a pult felé húzott. Ott lehuppantunk két bárszékre és vártuk, hogy valaki kiszolgáljon minket.
- Héj, Miguel! – emelte fel a hangját Ann. – Két tequila, de izibe!
Miguel kitöltötte előttünk az italt, majd várt.
- Melyik hölgy fog fizetni? – kérdezte, hol rám, hol Ann-re pillantva.
Elrugaszkodtam a székről, majd a tarkójánál fogva magamhoz húztam, és nyelvemet már el is tüntettem a szájában. Csókunk nem tartott tovább 10 másodpercnél, de nagyon fincsi volt. A kis akcióm után szerencsétlen megszólalni se tudott csak hagyta, hogy elhagyjuk a „tetthelyet”.

- Ez szép volt Kris – mosolygott Ann, majd visszasétáltunk a főhadiszállásunkhoz, ahonnan már eltakarították a fiúcskát.
- És milyen a felhozatal? – kérdeztem rögtön a lényeget.
- Hát van egy-két potenciális jelöltem a számodra – azzal, egyesével kezdte mutogatni nekem az illetőket.
Az egyik azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
- Ő… - kezdte volna, de én félbeszakítottam.
- Nem akarok róla semmit se tudni – lehajtottam a tequilát és elindultam a férfi irányába.
- Kris, várj! – szólt utánam. Megfordultam, hogy megkérdezzem, mit akar, de ő csak a kocsi kulcsot dobta oda nekem.
- Kösz – mondtam és ismét célba vettem a férfit.

Egyedül volt és rajta is látszott, hogy nem épp az első pohárnál tart. De ki olyan hülye, hogy józanul megy bulizni?!
Rögtön kiszúrta, hogy felé tartok, ezért ő is elindult az én irányomba. Félúton aztán találkoztunk, én pedig nem vesztegettem az időt, kezemet végighúztam a mellkasán majd a fülébe súgtam a következőt:
- Ha most azonnal nem tepersz le, ne várd meg, hogy mit kapsz – mondandóm végén rácsaptam a fenekére, hogy még véletlenül se értsen félre semmit. Bár hülye, ha ezt félreérti.

A férfi megszeppenve állt, látszott rajta, hogy először történik vele ilyen. De a friss hús a legfincsibb.
Magamhoz húztam és lecsaptam az ajkaira. Végre vette a lapot és kezeivel a melleimet, kezdte markolászni, majd becsusszant a szoknyám alá. Leállítottam, mert bármennyire is nimfomán voltam, azt nem akartam, hogy több ezer ember előtt fektessen meg.

Megragadtam hát a kezét és a kijárat felé húztam. Így se bírt magával, mert folyamatosan a fenekemet markolászta. A parkolóig futva tettük meg az utat, majd miután kinyitottam a kocsit, a férfit egyenesen a hátsó ülésre löktem. Mindketten hangosan ziháltunk.
Kezemmel a nadrágon keresztül kezdtem kényeztetni és eme munkám, hamar meghozta gyümölcsét, a férfi pillanatok alatt begerjedt. Kiszabadítottam hát börtönéből égne meredő férfiasságát, és most már nadrág nélkül kényeztettem, hol finoman, hol kicsit durvábban, de nyögései nyugtázták, hogy élvezi. Még jó, profi vagyok!
Az ő kezei is visszatértek nedves középpontomhoz és két ujját már el is tűntette bennem. Felnyögtem, de ennél több nem történt. Nem árasztott el a forróság.
Éreztem, hogy nem sok kell neki, hogy kezeim, által elélvezzen ezért amilyen gyorsan, csak tudtam, magamba vezettem, és irdatlan tempóba mozogtam rajta. A férfi nyögései egyre szaporodtak, de én még mindig nem éreztem semmit. Jó, nem semmit, mert élveztem, nagyos is, de valami hiányzott. Rám nézett és elégedettséget láttam az arcán. Persze, hogy elégedett, profin tudom megjátszani az orgazmust.
A férfi hirtelen megfeszült alattam, a csípőmbe kapaszkodva magához szorított és elélvezett bennem.

Nálam az a bizonyos, Bumm! hatás ismét elmaradt, de ebből a férfi mit se vett észre. Mint mondtam, profi vagyok, és gyakorlat teszi a mester.
Azonban kezdtem egy kissé kétségbeesni, hisz még soha nem volt orgazmusom. Tutira valami baj van velem, ezért holnap első dolgom lesz elmenni a nőgyogyimhoz, hogy írjon fel valami szaros gyógyszert, mert ez így nem állapot.
Mindketten öltözködni kezdtünk, majd egy utolsó csókot váltva, az ismeretlen kiszállt és visszabattyogott a klubba.
Én viszont totál kifáradtam, meg se próbáltam visszamenni, ezért elhelyezkedtem a hátsó ülésen és szép lassan elaludtam.

*

Reggel hasogató fejfájás közepette ébredtem, amire még rátett egy lapáttal Ann iszonytató horkolása. Igen ez van sajna, ha totál kiüti magát, horkol, mint egy részeg tengerész.
A táskámból előkotortam a mobilomat, hogy megnézzem, mennyi lehet az idő, fél tizenkettő volt egészen pontosan. Azt a rohadt, utoljára gimi másodikba keltem ilyen korán.
Úgy érzetem magam, mint akin átment egy úthenger, nem is tévedtem olyan nagyot a visszapillantóból rámmeredő arc zilált és ápolatlan volt.
A sminkem szétfolyt, a hajam, pedig kócosan omlott a vállamra. Mint akit a kutya szájából húztak elő.

Ann nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar felkel, ezért a kezembe vettem az ügyet. Előremásztam a vezető ülésbe és megnyomtam a dudát. Egyszer, kétszer, háromszor.
- Mi a picsa van?! – horkant fel barátném.
- Haza kéne szállítani a seggem, ha nem gond? – boci szemmel meredtem rá. Bevált, mert fújt egyet, majd ő is belenézett a visszapillantóba és egy szörnyű grimasz kíséretében, helyet cseréltünk.


Ann akármennyire is másnapos volt, úgy vezetett, mint egy félőrült, de ezért tartottam, hogy mindenhonnan hamar hazaérjek. A nagyjából 45 perces utat, 20 perc alatt lezavarta.

Elbúcsúztam tőle majd beszáguldottam a lakásba. Egyenesen a szobám felé vettem az irányt, de anyám megint megállított. Minek kell állandóan hozzám szólnia? Azt hittem nyomban elküldöm a búsba, de sajnos nem voltunk egyedül, így kissé moderáltam magam.

- Kristen gyere ide egy percre.
Szem forgatva ledobtam magam a kanapéra a furcsa csorosznya mellé, majd, mint egy jó kislány vártam keresztbetett lábbal, és számoltam az eltelt másodperceket.
- Szeretném neked bemutatni Rose nővért – mutatott a csorosznya felé.
A nő elég furán méregetett. Nem látott még másnapos embert, vagy mi? Előhúztam a legkedvesebb énem, és egy vérszegény mosolyt küldtem felé. Ezzel le is telt az egy perc.
- Nos bemutattad, nagyon örvendek, most már mehetek? – kérdeztem, de a választ nem vártam meg, mert már talpon is voltam.
- Nem, nem mehetsz el! – csattant fel a minta anya. – Rose nővér azért jött, hogy elvigyen és bemutasson a gyülekezetének.
A nevetés hirtelen buggyant elő belőlem. Ez totál meghibbant! A hasamat fogtam annyira rázott a nevetés.
- Kösz anya, ez jó poén volt még tőled is, de kicsit durva, nem gondolod? – alig bírtam beszélni annyira röhögtem, még a könnyem is kicsordult.

Eleget hallottam, fogtam magam és az emelet felé indultam, csakhogy elkapta a karom és nem túl gyengéden visszarántott.
- Ez nem vicc Kristen! Igenis elmész Rose nővérrel a templomba és kész! – éreztem, hogy most az egyszer nem blöfföl.
- Még mit nem! Nem fogok egy rakás szüzi kisasszonnyal prédikációkat hallgatni!
- Ha nem mész önként, kényszerítelek.
- Kényszerítesz, mégis, hogy? – kérdeztem gúnyosan.
- Nem lesz se telefon, se tévé, se zsebpénz, ezzel együtt bankkártya sem és a kocsidtól is búcsút inthetsz édes kislányom! – most ő húzta mosolyra a száját. Elkapott és ezt ő is tudta. A gyengepontomra tapintott, és sajnos még mindig ő a gondviselőm, tőle függök. A picsába!
Nem volt más választásom, ez a megszoksz vagy elveszem az összes cuccod elv volt, gyakran bevetette, ha nem akartam valamit megcsinálni, amit őnagysága követelt. Tudhattam volna, hogy ezzel fog próbálkozni.

- Rendben – adtam be a derekam.
- Na látod. Meglátod tetszeni fog. Most pedig hozd rendbe magad, aztán Rose nővér elvisz a gyülekezetbe.

Nem kellett kétszer mondania, spuriztam a szobám felé. Hangosan becsaptam az ajtót és olyan szitok áradatot zúdítottam a világra, hogy nem volt kétségem afelől, hogy lent is mindent tisztán és érthetően lehetett hallani. Leszarom!
Ezt nem hiszem el! Még hogy templomba menjek! ÉN?!!! Hová fajul ez a világ, itt már mindent szabad?
Lassan kezdtem csillapodni és egy gyors zuhany után, - mert ugye mégse mehetek úgy templomba, mint egy csöves – felvettem a farmerom és egy mintás pólót meg persze a tornacsukámat, majd a hajamat lófarokba fogtam, egy kis szolid sminket is kentem magamra, majd nagy levegőt véve lementem a nappaliba a terroristacsoporthoz.

Rose nővér, ahogy meglátott felállt a kanapéról és egy puszit nyomott az anyámnak nevezett személy arcára és már kint is volt a lakásból. Én is egyenesen az ajtó felé vetettem magam és szó nélkül csaptam be azt magam mögött.

A nővér egy ősrégi autóhoz sétált és beszállt. Hát tényleg csak a Szentlélek tartotta egybe. Én csak álltam az ócskavas mellett és fintorogtam.
- Mire vársz, kislányom, szállj be – szólalt meg az idős hölgy. Hangja meglepően bársonyos és nyugtató volt. Behuppantam hát mellé és már robogtunk is. Szerencsére az úton egy szót se szólt hozzám, gondolom tudta, és persze hallotta is, hogy nem jósszántamból jöttem el vele.

Hamar megérkeztünk és le is parkoltunk egy kis templom elé. 19 éve lakom itt, de még csak nem is tudtam, hogy itt templom is van, pedig kábé 10 percre van a lakásunktól. Gáz!
Kiszálltam és követtem a nővért. Belépve azonnal keresztet vetett és valami löttybe mártotta a kezét. Nem akartam elsőre bunkónak tűnni,- mondjuk, elég szépen bemutatkoztam neki, -  megpróbáltam utánozni a bonyolultnak nem igen tűnő mozdulatot, persze, úgy ahogy kell mindent fordítva csináltam, és nem mertem, belemártani a kezem a kétes eredetű vízbe, így azt a részt inkább kihagytam. Láttam, hogy egy kisebb csoport ül egy sorba, szinte éreztem, hogy ők lesznek a „társaim”. És persze, hogy nem tévedtem, Rose nővér feléjük vette az irányt, én, pedig mint egy kiskutya követtem.

- Foglalj helyet Kristen – mosolygott és egy lány melletti helyre mutatott.
- Hamarosan kezdődik a mise, remélem élvezni, fogod és visszatalálsz a helyes útra.
Miről beszél ez, én totálisan a helyes úton vagyok Azzal elvonult, egyedül hagyva engem ezekkel az idegen hívő izékkel.

Ledobtam magam a fapadra egy pápaszemes lány mellé. Annyira semmit mondó volt, a ruhája nyakig begombolva, haja teljesen lesimítva, egy csöpp smink se volt rajta, elég csúnyácskának hatott.

- Szia, Kate vagyok – mutatkozott be, túlzott lelkesedéssel. Remek egy lelkes, buzgó hívő bige! Kezet ráztam vele, majd illedelmesen én is bemutatkoztam neki.
- Én már 3 éve járok ide, tudod itt végre megtaláltam a lelki békét.
Egyre jobb lesz, totál hibbant a csaj. Amint lehetőségem nyílik elhúzom innen a csíkot, az fix.

Mozgolódásra lettem figyelmes a parókia felől. Hú, tudom mi az a parókia, egy zseni vagyok! Egy idős fószer, - feltehetőleg a pap – előre lépett, majd ő is keresztet vetett. Elkezdte a prédikációját és a körülöttem lévő pápaszemes bagázs egy személyként átszellemülve, hallgatta az atya szentrizsáját.

Engem azonban egészen más valami, vagyis valaki foglalt le. A pap mellett álló fiút vizslattam, elég feltűnően, de ezt senki se láthatta még ő sem, mert mindenki az idős férfit tüntette ki a figyelmével.
A fiún is egy fehér köntösszerű ruha volt, de más, mint amit a pap viselt. Barnás haja kócosan állt szanaszét a fején, kékeszöld szemei, pedig teljesen rabul ejtettek. Tökéletesen metszett arccsontja és meggy piros szája vonzották a tekintetet. Az enyémet biztosan. Egyszerűen szívdöglesztő volt.
Az elmémben máris különböző gondolatok és képek jelentek meg. Láttam magam előtt, ahogy a mise után odasétálok hozzá, és kertelés nélkül a lényegre térve elhúzom őt valami félreeső kis helyre, és ott egymásnak esve kényeztetjük a másikat. Szinte hallottam férfias nyögéseit a fülemben, majd kezemmel kezdem őt kényeztetni. A méreteivel nincsenek gondok. Vadul csókoljuk közbe egymást, majd érzem, hogy bársonyos ujjaival végigsimít a gerincem mentén, aztán lábam közé dugja végre hosszú ujjait, és kíméletlenül juttat el a csúcsig, de velem egy időben ő is elengedi magát és elélvez karcsú kezeim között.

A testem hirtelen remegni kezdett a képek láttán, úgy kellet a fapad szélébe kapaszkodnom, hogy ezzel is enyhítsem testem remegését. Alsó ajkamat beharaptam, nem akartam hangos sikolyommal megzavarni a szertartást. Mikor vagy 5 perc múlva a remegésem csillapodni látszott és nem akartam már szétrobbanni, Kate kétségbeesett arcával találtam szembe magam.

- Kristen, minden rendben? – kérdezte rémülten, de suttogva.
- Ppppersze – motyogtam kissé kótyagosan, és egy mosollyal álcáztam hazugságomat.
Mégse mondhatom meg neki, hogy az imént a bugyim igen csak nedves lett az idegen fiú miatt, aki még mindig a pap mellett állt és féloldalas mosoly húzódott a szája szélén. Anyám, de szexi! Még jó, hogy a nyálam nem kezdett csorogni.

Az atya abbahagyta a beszédet és a fiúra emelte a tekintetét, és vállon veregette őt.
- Híveim, had mutassam be nektek Robertet – az idős férfi teljesen önkívületi állapotba került. Nem is csodálom.
Szóval Robert. Á még a nevétől is ráz a hideg, és a testem ismét kezdett önálló életre kellni, ezért megint erősen szorítottam a padot. Hihetetlen, hogy egy vadidegen képes mindezt kiváltani belőlem, de ezt tetszik.
- Robert a legújabb növendéke egyházunknak. Pár hónap múlva ő is felszentelt pap lesz és akkor, legnagyobb örömömre itt képzeli el a pályafutását – mondandója végén az emberek tapsolni kezdtem, csak én ültem lefagyva.

Mi a fasz van?! Rob egy pap, vagyis pár hónap múlva az lesz? Oké, szóval én az imént egy pappal fantáziáltam, akinek sikerült a lehetetlen, vagyis orgazmus közeli állapotba kergetett. Kristen Stewart, te beteg vagy kislány!

- Mielőtt elfelejtem, kis közösségünk, Robert vezetésével egy hittan tábort indít két hónapra. Kifele menet az ajtó mellett megtalálják a jelentkezési lapot. A befolyt összegből kis templomunkat szeretnénk felújítani.

Hittan tábor, mi? Ez pompás, remek lehetőség, hogy magamba bolondítsam a feltehetőleg szűz jövendőbeli papocskát. Eljátszadozok vele egy icuri-picurit.
Erkölcstelen vagyok, és ezért pokolra fogok jutni, de köztudott, hogy imádok a tűzzel játszani.

Rose nővér:)

Morgan atya:)

 Köszönet Fanninak, aki segített kiválasztani a szereplőgárdámat!!!!(L)

Üdvözletünk:)

Köszöntünk minden idetévedt Robsten rajongót!!

Nikky és jómagam(Lilluci) egy közös blogba fogtunk, ahol 2 különböző RS történet lesz olvasható. Reményeink szerint sokatoknak elnyeri majd a tetszését, ezért mindenkit arra kérünk, hogy a kommentekben ne fogja vissza magát és írjon le nyugodtan mindent! Jót és rosszat egyaránt, mert mi is a hibáinkból tanulunk. 

Hétfőn kaptok mindkét történetből 1-1 részt, hogy felmérjük mennyire jön be nektek a mi általunk kitalált Robsten páros:)

Ha úgy látjuk, hogy van értelme, akkor folytatjuk és szeptembertől gőz erővel belecsapunk a lecsóba. Egyik héten Nikky, másik héten pedig én(Lilluci) fogok frisselni!

Nos egyenlőre ennyi, hétfőn pedig várunk titeket vissza a 2 frissel:)

Puszi nektek(L)