Szilveszteri fejezet!!!!!!!!! :D

Sziasztok!!!!!

Íme az ünnepi fejezet második, és egyben befejező része.

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok, (ne) nagyon részegedjetek le:P

Köszönöm Fanninak, aki kijavította a fejezetet(L)

Nem húzom tovább az időt, jó olvasást!!!

Puszi, Lilluci

Boldog Újév:)

Robert

2010. december 25.

Annyira boldog voltam, hogy legszívesebben úgy ahogy voltam (pucéran) körbe tudtam volna futni az egész világot. Két éve csak bolyongtam egyedül a nagyvilágban, várva, hogy egyszer betoppanjon az a bizonyos illető, aki megváltoztatja az életemet, és akkor villámcsapásként ért Kristen felbukkanása. Már első látásra hozzá kötött valami láthatatlan szál, ami azóta se szakad el. Mindig is éreztem, hogy több van köztünk szimpla barátságnál, de a gyávaság, és a visszautasítástól való félelmem visszatartott attól, hogy bevalljam neki a valódi érzelmeimet. Mekkora egy hülye voltam! Ha Kristen csak egy kicsi jelét mutatta volna annak, hogy kedvel - persze nem úgy, mint barátját -, nem tétlenkedtem volna, azonnal színt vallok neki.

Az álmom tegnap este végre valóra vált. Megkaphattam a szeretett nőt, és ennél boldogabb nem is lehetnék. Hogy lehettünk ennyire vakok? Talán ha 2008-ban, a bál után rögtön lépek, nem kellett volna két évig nélkülöznünk egymást, mint szerelmesek. Mert én teljesen bizonyos voltam abban, hogy tiszta szerelemmel szeretem Kristent, és csak bízni tudtam abban, hogy ő is viszonozza ezt a fajta érzelmet, és részéről nem egy fellángolás vagyok csupán.

Az éjszaka sokszor felkeltem, hogy csodálhassam alvó kedvesemet. Olyan tüneményesen pihegett a karjaim között, életem végéig képes lettem volna gyönyörködni tökéletes lényében.

Fordultam egyet, hogy hátulról ölelhessem át karcsú derekát, csakhogy Kristen nem feküdt mellettem az ágyban. Megijedtem, hogy talán már meg is bánta az éjszakát, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam a tegnap - Kristen által - lerángatott ruhadarabjaimat, és felöltöztem. A lépcsőn lejövet kávé illata csapta meg az orromat. Nem is Kristen lenne, ha nem ezzel indította volna a napot. – gondoltam magamban. Megláttam, hogy kedvesem az erkélyen ülve maga elé bámul és cigizik. Féltem, hogy miként fog fogadni, ezért amennyire tőlem telt, halkan mentem ki a hűs téli levegőre. Nagy levegőt vettem, majd Kristen mögé léptem és átkaroltam a derekát. Vágytam újra a közelségére.

Kristent meglephette hirtelen felbukkanásom, ugyanis, amint a kezeimmel hozzáértem, kiejtette a kezében lévő gőzölgő csészét.

- A kurva életbe! – ugrott fel idegesen.
- Jó reggelt napsugaram – köszöntöttem, abban reménykedve, talán ettől a kedves becézéstől visszatér a tegnap este tapasztalt jókedve. Azonban az arca érzelemmentessé vált, ahogy rám emelte tekintetét.
- Mi a baj? – kérdeztem nagyon halkan.
- Te vagy a baj! – kiáltott fel. Összezavarodtam.
- Ezt nem igazán értem, elmagyaráznád? – adtam hangot értetlenségemnek, majd jobbnak láttam levenni róla a kezeimet, elengedtem hát ringó csípőjét.
- Készséggel – mondta, majd befutott a lakásba, és végtelen ideig vissza se tért. Már bennem volt, hogy talán utána megyek, hogy megnézzem mit csinál odabent, de mikor indulni akartam, megjelent az ajtóban. A kezembe nyomta a telefonomat. Nem értettem mi történik, de amint a kicsiny készülék kijelzőjére pillantottam összeállt a kép. A következő üzenet volt megnyitva:

„ Szia drágám!
Nagyon hiányzol nekem!!!! Remélem, jól érzed magad Xaviernél. Mondd meg neki és a barátnőjének, hogy puszilom őket. Várom már, hogy Szilveszter legyen és újra együtt lehessünk.

Szeretlek: Jenna”

- Meg tudod ezt magyarázni?! – kérdezte Kristen üvöltve, teljes joggal.
- Kristen….. én – próbáltam valami válasszal előrukkolni, de semmi értelmes nem jutott az eszembe. Mindent jól elcsesztem!
- Mekkora egy aljas szemét vagy Rob! Azt hitted ez soha a büdös életbe nem fog kiderülni?! – a legrosszabb dolog történt. Kristen sírni kezdett, méghozzá miattam.
- Sajnálom – mondtam teljesen őszintén, bár tudom ez a szó nem eléggé kifejező, ahhoz, amit valóban mondani akartam. Közelebb léptem hozzá, le akartam törölni a könnyeit, de ő ellökte az arcához közelítő kezemet. Megszakadt a szívem, hogy így kell őt látnom, és mindennek én vagyok az okozója.
- Ne érj hozzám! Soha többé! – ordította, ahogy csak a torkán kifért. – Gyűlöllek Robert Pattinson, érted? Gyűlöllek! – szavai, mint a sav, úgy égettek.
- Ne mondd ezt, szépen kérlek! – utolsó mentsvárként kimondtam azt a szót, ami már két éve a szívemben élt. – Szeretlek!
Szavaim épp az ellenkező hatást érték el, mint szerettem volna. Kristen tenyere csattant az arcomon.
- Takarodj innen! – üvöltötte. - Nem hallod, tűnj el! – mutatott az ajtó fele. Nem volt értelme, hogy tovább kínozzam őt, így fogtam magam és szó nélkül kisétáltam, az ajtón, és lehet – amekkora barom vagyok -, az életéből is.

Az ajtón kilépve, elátkoztam magam. Bűn volt a létezésem. Amerre csak járok, szenvedést okozok. Tőlem szenved az a nő, akit a világon a legjobban szeretek, és tőlem fog szenvedni egy nemes lány, akivel elhitettem, lehet közös jövőnk. Holott már akkor is tudtam, a szívem másért dobog, de ezt nem akartam észrevenni és beismerni.
Nem volt mit tenni, elvesztettem Kristent örökre. Gratulálok Rob, egy seggfej vagy a javából!

Elindultam a kihalt utcán, abban a reményben, hátha találok az egyik sarkon egy taxit. Szerencsém volt, beszálltam hát a sárga járműbe.
- Hová vihetem fiatalember? – kérdezte a szimpatikus arab sofőr.
- A legközelebbi kocsmába – adtam ki az utasítást.
- Tudtommal ma egy sincs nyitva – mondta.
- Miért?
- Mert Karácsony van – világosított fel. Ez teljesen kiment a fejemből. Pedig életem leggyönyörűbb és legfelejthetetlenebb Szentestéje volt a tegnapi, ma mégse voltam oda a szeretet ünnepéért. Nagyot sóhajtva, beletörődve abba, hogy a hazatérésemig nem ihatok, bediktáltam az öcsém címét, és hátradőlve vártam, hogy megérkezzünk. Negyed óra se telt el, mire a sofőr közölte, megérkeztünk. Fizettem neki, majd kiszálltam.

Az életkedvem a nullát súrolta, így vonszoltam fel magam az öcsém harmadik emeleti lakásához. Bekopogtam, mert kulcsom még nem volt.
- Rob, hát te? – csodálkozott - már amennyire a kómás feje engedte - Xavier.
- Hazajöttem, baj? – förmedtem rá, holott magamra voltam dühös.
- Nem, csak azt hittem Kristennel leszel egész nap – itt ásított egyet, majd úgy folytatta. - Mert gondolom nála töltötted az éjszakát, nem? – kacsintott.
- De – odasétáltam a hűtőhöz, aztán kivettem egy jó hideg sört, és szinte az egész üveget egyből kiürítettem.
- Hó-hó, te meg mit művelsz? – jött oda hozzám és kivette a kezemből, a majdnem megkezdett második üveget.
- Iszom, ha nem látnád – idegesen kitéptem a kezéből a zöld üveget, és ráhúztam.
- Valami balul sült el, Kris és közted? – ahogy kiejtette a nevét, az arcomra szomorúság ült ki. – Jesszus, mesélj!

Leültünk a nappaliban elhelyezett ülőgarnitúrára, és mindent elmeséltem Xaviernek. Szép csendben végighallgatott, tudtam ez nála a vihar előtti csend.
- Te mekkora egy balfék vagy bratyó! – heves fejcsóválás közben vágta hozzám eme kedves szavakat, felteszem jogosan.
- Szerinted én nem tudom, hogy mindent jó alaposan elszúrtam Kristennel?! – tettem fel a költői kérdést.
- Én mondtam neked, hogy szakíts Jennával, mielőtt lépnél Kristennel, de te megint csak a saját fejed után mentél, mint mindig. És most nézd meg, hogy hova jutottál – mutatott a kezemben lévő üvegre.
- Igen, tudom, hogy te előre figyelmeztettél, de egy percig se gondoltam azt, hogy Kristent is érdekelhetem esetleg – magyaráztam, miért nem dobtam ki eddig Jennát. Xavier jó testvér módjára vigasztalóan hátba veregetett, és hozott nekem még egy sört.
- Kösz – hálálkodtam.
- Szerinted Kris egyszer megbocsát neked?
- Nem hinném. Teljes szívéből gyűlöl – és ezt teljes bizonyossággal mondtam.
- Jaj, a nők szeretik túldramatizálni a helyzetet. Szerintem pár nap és újra együtt lesztek – próbálta önteni belém a lelket. Hálás voltam neki, amiért próbálkozik, de teljesen felesleges volt. Kristen ki nem állhat, és soha többé nem akar engem látni. Ezt el kell fogadnom, és az Ő érdekében tovább kell lépnem, még ha pokolian nehéz is lesz.

Hangos csengőszó szakította félbe fivéri csevelyünket. Volt egy tippem, hogy ki lehet az ilyenkor. 3, 2, 1 és Ashley mindjárt belép!

- Szivi, te meg mit keresel itt, ilyen korán? – kérdezte meglepetten Xavier, Ashleyt. Na, mit mondtam?
- Azt a hülye bátyádat! – sivította. Láttam, ahogy Xavier szélesebbre tárja az ajtót, hogy beengedje kissé idegbeteg barátnőjét. Az, mint egy tornádó száguldott végig a kicsiny lakásban, míg meg nem állt előttem.
- Ashley, minek köszönhet… - próbáltam volna kideríteni, jövetelének az okát, csakhogy a fülsüketítő pofon, amivel megajándékozott megakadályozott ebben. Tenyeremet az arcomra helyeztem, sajgott a keze nyoma.
- Megmondanád, hogy mi az isten ütött beléd?! – pattantam fel idegesen a helyemről. Ashley szúrós pillantást vetett rám, mintha a puszta tekintetével akarna felnyársalni. Ijesztő volt.

- Te rohadt szemét! Tönkretetted a barátnőmet! – ordította könnyes szemmel. Fogalmam nem volt róla, miket hord össze, de a legrosszabbtól tartottam.
- Mi van Kristennel? – kérdeztem aggódva. Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog.
- Ha meghal, esküszöm, hogy téged is kicsinállak – azt hittem egy rémálomban vagyok. Még hogy meghal? Az nem lehet!
- Ashley, kérlek beszélj világosan! Mi történt Kristennel? – sürgette barátnőjét Xavier, látta rajtam, hogy elsápadok és összeroskadva ülök le a kanapéra.
- Bevett egy rakás nyugtatót – nem bírta tovább tartani magát Ashley és elsírta magát.
- Úristen! – kiállott fel az öcsém, aztán szorosan a karjai közé zárta a sírástól rázkódó barátnőjét.
- Te voltál vele utoljára, bizonyára te tudod, hogy miért – nyugodott meg egy kissé Ash.
- Az én hibám – temettem az arcomat a kezeim közé. Én vagyok a felelős! Ha meghal, nekem sincs itt többé maradásom, követni fogom. – fogadtam meg magamban.

- Hol van? – ugrottam fel. Minél előbb látni akartam összetört kedvesem.
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha bemész hozzá – húzta el a száját Ashley.
- Még jó, hogy bemegyek! – kiáltottam rá. Persze nem rá voltam dühös. Értettem a reakcióját, ő csak a barátnője érdekeit tartja szem előtt.
- Héj tesó, állj le! – csitítgatott Xavier.
- Bocs, de értsétek meg, látnom kell Kristent – tekintetem teljes mértékben kétségbeesett volt. Ashley nagyot sóhajtott, majd elmondta melyik kórházban ápolják Kristent. Én azonnal rohanni akartam hozzá, de Xavier megakadályozott ebben.
- Mi is bemegyünk, szóval te is gyere velünk, kérlek.

Érdekesen méregetett engem, mintha azt hinné, az első kocsi elé kivetem magam, holott ez addig nem áll szándékomba, amíg Kristennek van esélye a túlélésre.
Xavier fittyet hányva a hatalmas hóra, gyors tempóba tette meg a kórházig vezető utat. Az én kezem a kilincsen pihent várva az alkalmat, hogy kiszállhassak. Amint Xavi leparkolt, engem mintha puskából lőttek volna ki, futottam a recepciós pulthoz.

- Kristen Stewarot keresem, meg tudná mondani, hol találom? – támadtam le azonnal a pultban álló kedves, néger nővért.
- Sajnálom, de csak rokonoknak adhatok ki információt, kedves – együtt érzően nézett rám. Hirtelen ötlettől vezérelve a következőket mondtam:
- Én a vőlegénye vagyok – tudom aljas húzás volt hazudni, de csak így volt esélyem látni őt. A nővér persze átlátott rajtam, de volt olyan kedves, és elmondta, hol találom a szerelmemet. Felhívtam Xaviert is, hogy tudja hova kell jönnie.

Miután letettem a telefont, rohantam az 504-es korterem felé. Odaérve a széken megpillantottam Kristen anyukáját, Julest. Nagy levegőt vettem és odaléptem hozzá.
- Szervusz Jules. Hogy van Kristen? – kérdeztem remegő hangon. Jules felállt, én pedig felkészültem a legrosszabbra, csakhogy a nő átölelt és a mellkasomon zokogott. Visszaöleltem.
- Nagyon rosszul van, Rob – pityergett szüntelenül. – Az orvos épp most vizsgálja. Túladagolta a nyugtatót, és mire hazaértem ájultan feküdt a szobájában.

Hogy tehette ezt?! Nem érek én annyit, hogy miattam eldobja az életét. Ebben a pillanatban kinyílt a kórterem ajtaja és egy ősz hajú fehérköpenyes férfi lépett ki rajta, mögötte egy alacsony vörös hajú nő állt, feltehetőleg a nővér.

- Ön az édesanyja? – kérdezte az orvos, Jules-tól. Jules nem tudott megszólalni, ezért én válaszoltam helyette.
- Igen, ő az.
- A lánya súlyos mértékben túladagolta magát, de még idejében sikerült kimosnunk a gyomrát, így semmi kárt nem tett benne a gyógyszer. Természetesen az éjszaka megfigyelés alatt bent kell tartanunk, de ha nem tapasztalunk nála semmi komplikációt, akár már holnap el is hagyhatja a kórházat. Esetleg nem tudja, miért vett be a lánya ilyen sok gyógyszert egyszerre?

Jules rám nézett, gondolom tudta, hogy én erre a kérdésre jobban tudom a választ.

- Nem, doktor úr, fogalmam sincs – csóválta a fejét.
- Megadom a kórház pszichiáterének a számát, ha lánya esetleg beszélni szeretne vele – nyújtott át egy névjegyet a doktor.
- Köszönöm szépen doktor úr – hálálkodott Jules.
- Bemehetünk hozzá? – kérdeztem.
- Természetesen, de ne maradjanak túl sokáig, a kisasszonynak pihenésre van szüksége – azzal a szimpatikus orvos elment.

Jules is, és én is megkönnyebbültünk. A vihar hála istennek elült, de én semmi jóra nem számítottam.
Először Jules ment be Kristenhez, addig én kint várakoztam. Idegességemben a lábammal doboltam, és az ujjaimat tördeltem.

- Hogy van? – kérdezte egyszerre Ashley és Xavier.
- Szerencsére idejében sikerült kimosniuk a gyomrát, és ha minden rendbe lesz vele, akkor már holnap hazamehet – mondtam lehajtott fejjel.
- Hála istennek! – lélegzett fel Ashley, aztán leült mellém egy székre.
- Ezt idd meg – nyújtott oda nekem egy gőzölgő kávét. Belekortyoltam. Rettenetes íze volt, fényévekre volt attól, amit Kristen szokott csinálni.

Nyílt az ajtó, és én egyből felálltam. Jules mosolygott, amivel a szívemen lévő köveket szétporlasztotta.

- Bemehetsz hozzá. Épp most ébredt fel – mondta. Ideges voltam, fogalmam se volt, mit mondhatnék neki. Remegő kézzel nyúltam az ajtó kilincséért. Belépve rengeteg műszert láttam, de szerencsére egyik se működött. Kristen az ágyon feküdve bámult kifele az ablakon, feltehetőleg azt se vette észre, hogy bejöttem.
- Szia – köszöntem halkan. Ekkor rám nézett, de a tekintetéből csupán gyűlölet sugárzott.
- Mit keresel itt? – kérdezte közömbösen.
- Aggódtam érted – mentem közelebb hozzá, mígnem olyan közelségbe voltam, hogy meg tudtam érinteni a takaró alól kilógó kézfejét. Amint érzékelte az érintésem, kihúzta a kezét az enyémből. Fájt, hogy ennyire megvet engem.
- Kristen, miért tetted ezt? – kérdeztem könnyes szemekkel. Rám nézett.
- Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.
- És nem gondoltál arra, hogy anyukádnak mekkora fájdalmat okozol, vagy… nekem? – kérdeztem suttogva, nem akartam felizgatni.
- Nem érdekelt – mondta teljesen őszintén. – El akartam menekülni a fájdalom elől.
- Olyan buta vagy!
- Az. Megbíztam benned, de te szépen átvertél.
- Sajnálom Kristen, bár másképp történtek volna a dolgok.
- Igen, bár soha ne ismertelek volna meg! – kiabált. – Kösz, hogy bejöttél meglátogatni, de most inkább menj el, és soha többé ne gyere vissza! – szólított fel határozottan. Úgy éreztem, mintha egy tőrt döftek volna a szívembe. Szó nélkül fogtam magam és elindultam az ajtó felé. Onnan még egyszer visszafordultam.
- Én soha nem bántam meg, hogy akkor elmentem arra a bálra. Akkor szerettem beléd, és ez soha nem fog elmúlni – kinyitottam az ajtót, és végleg búcsút mondtam Kristennek.

2010. december 28.

- Nem unod még, hogy egész álló nap csak magadat sajnálod? – kérdezte flegmán Xavier. Már nem is válaszoltam neki, vicces volt hallgatni, ahogy magával megbeszéli a dolgokat.
- Elegem van ebből a letargikus szar állapotodból! Anya is totál idegbeteg miattad, és nem elég, hogy téged el kell viselnem, még őt is nyugtathatom miattad – leült mellém a kanapéra, láttam, most kapok a pofámra. – Figyelj, szerintem haza kéne menned.
- Legalább kedvesen adtad a tudtomra, hogy nem akarsz itt látni – nevettem, és már mentem is, hogy összeszedjem a dolgaimat. Én is haza akartam menni, legalább távol kerülök Kristentől.
- Nem erről van szó! Csak látom, hogy mennyire kivagy.
- Jól vagyok! – hitegettem ezzel, mind őt, mind magamat. Természetesen ez nem volt igaz, de a pozitív hozzáállás talán kifizetődő lesz egyszer.
- Nem vagyok hülye, se vak. A közelébe se vagy a jónak.
- Mégis mit vársz?! Elcsesztem a kapcsolatom Kristennel. Szívből utál, majdnem megölte magát miattam. Mondd ettől kéne olyan hű, de faszán éreznem magam?! – fakadtam ki, kissé csúnyán.
- Épp ezért ötlöttünk ki egy tervet Ashley-vel – kacsintott, majd odajött hozzám és kiszedte a kezemből a félig összepakolt bőröndömet. – Figyelj, ez bombabiztos terv.
- Nem érdekel – bementem a fürdőszobába, hogy onnan is összeszedjem a dolgaimat.
- Pedig érdekelhetne, talán visszakaphatod vele Kristent – mondta az ajtófélfának támaszodva.
- Olyan terv nem létezik, amivel visszafogadna. Ez teljes képtelenség – csóváltam a fejem. Ezek tiszta hülyék!
- Nem, nem az!

Elmesélte, hogy mit, hogy kell tennem. Kizártnak tartottam, hogy mindez bejöhet, de úgy voltam vele, egy próbát megér. Ha nem teszek semmit, biztosan nem fogom visszahódítani Kristen, de megpróbálni meglehet.

- Add át üdvözletemet anyáéknak – kötötte a lelkemre kérését Xavi.
- Úgy lesz! – nevettem. Azóta a szörnyű nap óta, először nevettem önfeledten.
Még egyszer utoljára átöleltem az öcsémet, és felszálltam a gépre.
Pár óra elteltével a gépen landolt a londoni reptéren. Rajtam a világ szeme! Ha ügyes vagyok, a Szilvesztert akár az Egyesült Államokban is tölthetem életem szerelmével.

2010. december. 31 (22:00)

Kristen

Már nem voltam olyan mértékben magam alatt, mint két nappal ezelőtt. Beletörődtem abba, hogy engem a férfiak csupán elhagyni tudnak. Volt már ezelőtt is szerelmi csalódásom. Ez miért lenne más, mint a többi? Talán azért, mert Robot jobban - nem is ez a megfelelő szó-, inkább máshogy szerettem. Ő volt a legjobb barátom, és egyben a kedvesem. De amire erre rájöttem, már késő volt. Tudom, hogy buta dolog volt bevennem azt a töménytelen sok gyógyszert, de nem gondolkodtam, egyszerűen cselekedtem. Nem akartam érezni a szívemben lévő szúró fájdalmat. Nagyon nagy hiba volt mindez, és megfogadtam, soha többé nem teszek ilyet, legyen bármilyen kilátástalan is a helyzetem.

Abban is vétettem, hogy csupán Robot hibáztattam. Én is ugyanolyan bűnös vagyok, mint ő. Hisz én se vallottam be magamnak az érzéseimet. Ha ezt előbb megteszem, mindkettőnket megkíméltem volna kétévnyi boldogtalanságtól. De nem, Kristen Stewart inkább magában szenvedett, ahogy szokta! És lám mi lett a vége, egy kórházi szobában landoltam karácsonykor. Csak én vagyok képes mindent ennyire túldramatizálni.
Szerencsére egy éjszakánál tovább nem kellett a kórház falai között lennem. Nem is bírtam volna, ez az egy éjjel is kínszenvedés volt, erre az ügyeletben lévő nővér a bizonyíték. Az őrületbe kergettem szegényt az örökös csengetésemmel.

Azóta itthon tengődöm, anyám szigorú felügyelete alatt. Nem mer egyedül hagyni, fél, hogy újra meggondolatlan lépést teszek. Hiába esküdtem vagy százszor az életemre, és az övére, hogy ilyen többé nem jut az eszembe, nem mert kockáztatni. Ha viszont neki dolga akadt, akkor Ashleyt hívta át, hogy játssza el a bébicsőszömet.

Ma is kedves barátnőm lett megbízva a felügyelésemre. Legalább nem töltöm egyedül az Újévet. Mert ugye, ma van Szilveszter. Hurrá!
- Ashley, pezsgőt azért kaphatok majd? – érdeklődtem, miközben csatornát váltottam.
- Nem tudom, hogy anyád vett-e gyerekpezsgőt. Ha nem, akkor marad a csapvíz – nevetett kajánul. Igen, azt elfelejtettem említeni, hogy a drágalátos anyukám még az italokat is hét lakat alatt őrzi.
- Tudod, Xaviert nyugodtan áthívhatod.
- Neki más dolga akadt – sóhajtott fel. Ezen elcsodálkoztam, mióta együtt voltak egy percet se bírtak ki egymás nélkül, és pont ma, Szilveszterkor nélkülözik egymást? Kissé meglepő, de nem az én dolgom vájkálni a magánéletükben, ha a barátnőm úgy érzi, beszélni szeretne erről, készséggel meghallgatom.

Titkon ugyan örültem volna, ha Xavier betoppan és elejt egy-két megjegyzést a bátyjáról. Ennek az esélye a nullával volt egyenlő, de a remény hal meg utoljára, mint szokták mondani.
Sokat gondoltam Robra, és arra, mit csinálhat épp. Az a tudomásomra jutott, hogy visszautazott Londonba, és feltételezem Jennához ment haza, mégse gyűlöltem őt. Minden percben vártam, hogy hívjon, vagy legalább írjon egy e-mailt, de azok után, ahogy a kórházban beszéltem vele, ez csak leányálom. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, sokmindent másképp csinálnék. Például 2008-ban rögtön léptem volna, nem vártam volna két évet.
Mára már rájöttem, hogy mi volt az oka a kéthónapnyi távollétének. Akkor jött össze Jennával, és, mint azt Xaviertől megtudtam, Rob jobbnak látta hanyagolni a kettőnk kapcsolatát, hogy a Jennával folytatott viszonya sikeres legyen. Ezt akarta velem közölni, mikor én annyira rámenős voltam. Hülye!

- Bocs, Ash, hogy ezt mondom, de ennél uncsibb bulin még soha életemben nem voltam – ásítottam egy hatalmasat, ezzel is tudtára adva, mennyire unatkozom. – Nem bánod, ha én most lefekszem? – kérdeztem.
- Kristen, meg ne próbálj lefeküdni! – szólított fel, ellentmondást nem tűrő hangon. Rögtön visszaültem a kanapéra.
- Oké, de akkor kérlek csináljunk valamit – nyögtem.
- Várj még pár percet – nyugtatott.
- Mégis, mire várjak? – értetlenkedtem.
- Telefonálok egyet – közölte. Kissé érdekesen viselkedett. Pár perc elteltével visszatért, és láttam, hogy rajta van a kabátja.
- Hova megyünk? – érdeklődtem felcsillanó szemekkel.
- Te sehova, én viszont most elmegyek.

Azzal fogta magát és kisétált az ajtón. Bambán bámultam magam elé, semmit se értettem. Már Ashley is elhagy?
Felsétáltam a szobámba, és nem törődve semmivel, átöltöztem pizsamába. Vagyis öltöztem volna, csakhogy valami megzavart közben.

Robert

Nyugtalan voltam, nem bíztam a terv sikerében. Toporogva vártam, hogy Xavier lejöjjön, és indulhassunk végre.

- Itt is vagyok! – vágódott be a kocsiba, kezében a CD-t lóbálta. Remegő kézzel indítottam be az öreg autót.
- Most hívott Ash, azt mondta Kristen eléggé zabos – röhögött idiótán. Oldalba löktem, mire abbahagyta.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – adtam hangot a kételyeimnek.
- Rob, sért a bizalmatlanságod irányomba és a barátnőm irányába – játszott sértettségén jót mulattam titokban, ugyanis túl feszült voltam bármiféle érzelmet hangosan is kinyilatkoztatni.

Leparkoltam az ismerős házhoz, ahonnan pillanatokkal később Ashley sétált ki. Kinyitotta a Xavier felőli ajtót, majd szájon csókolta kedvesét. Belül reménykedtem, hogy nemsokára én is ezt tehetem Kristennel.

- Készen állsz, Rob? – ébresztett fel álmélkodásomból Ash.
- Azt….azt hiszem – dadogtam. A lámpalázam elviselhetetlen volt. Izzadtam, a szívem kétszeres gyorsasággal vert.
- Akkor indítom a zenét – hallottam valahonnan a távolból az öcsém hangját.

Meghallottam az ismerős dallamot, amit már napok óta hallgattam. Kizárólag erre az estére készültem. Összeszedtem minden bátorságom és torkom szakadtából énekelni kezdtem a dalt, ami remélem eléggé kifejezi, az érzelmeimet. (Zene)

Oh, her eyes, her eyes, make the stars look like they're not shining

Her hair, her hair, falls perfectly without her trying

She's so beautiful, and I tell her every day

Yeah, I know, I know, when I compliment her she won't believe me

And it's so, it's so, sad to think that she don't see what I see

But every time she asks me do I look ok, I say

When I see your face, there's not a thing that I would change

Cause you're amazing, just the way you are

And when you smile, the whole world stops and stares for a while

Because girl you're amazing, just the way you are(yeah)

Her lips, her lips, I could kiss them all day if she let me

Her laugh, her laugh, she hates but I think it's so sexy

She's so beautiful, and I tell her every day

Oh, you know, you know, you know, I'd never ask you to change

If perfect's what you're searching for then just stay the same

So, don't even bother asking if you look ok

You know I'll say

When I see your face, there's not a thing that I would change

Cause you're amazing, just the way you are

And when you smile, the whole world stops and stares for a while

Because girl you're amazing, just the way you are

The way you are, the way you are

Girl you're amazing, just the way you are

When I see your face, there's not a thing that I would change

Cause you're amazing, just the way you are

And when you smile, the whole world stops and stares for a while

Cause girl you're amazing, just the way you are. Yeah*

Addig a percig míg be nem fejeztem a dalt fel se néztem Kristen ablakához. Viszont, ahogy vége lett a szövegnek, és a zene is elhalkult, rettegve pillantottam fel.
Kristen ott állt karba tett kézzel, egy fehér köntösben az erkélyén. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmilyen érzelmet, ugyan is túl sötét volt ahhoz, hogy jól lássam gyönyörű arcát. Xavier megköszörülte mögöttem a torkát, lépésre buzdítva ezzel engem.

- Szia – köszöntem félénken.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Kristen flegmán. A pulzusom az egeket verdeshette, annyira féltem.
- Hozzád jöttem – mosolyogtam, hátha ezzel lágyítok jégszívén.
- Igen, azt vettem észre.
Csak álltam csendben, nem tudtam mit is mondhatnék még neki, hisz ezekkel a szavakkal egyértelművé tette, nem akar tőlem semmit.
- Kristen, esetleg beengedhetnéd Robot – sétált mellém Ashley. – Teljesen átfagyott idekint – hajtott Kristen jó szándékára.
- Ezért még számolunk – sziszegte. Nem voltam benne biztos, hogy ezt Ashley-nek mondja-e. Ashley bíztatólag megszorította a kezem, arcon puszilt és beszállt Xavierhez a kocsiba, majd elhajtottak.

Nyílt az ajtó, Kristen pedig mogorva arckifejezéssel méregetett.

- Mit akarsz? – kérdezte újra.
- Bocsánatot kérni jöttem – sóhajtottam, lehajtott fejjel.
- Nem gondolod, hogy azzal egy kicsit elkéstél?
- Reménykedtem benne, hogy van esélyünk mindent megbeszélni – emeltem rá a tekintetem.
- Nem hiszem, hogy a barátnőd…. Jenna, örülne ennek – mondta gúnyosan, láttam, hogy rám csapni készül az ajtót, csakhogy én megakadályoztam ebben.
- Már nincs barátnőm! Igazából, nem is tekintettem úgy rá, mint a barátnőmre, csak egy kedves ismerős volt a számomra – magyaráztam, bár Kristen arcát elnézve felesleges volt. – Kristen, tudom, hogy egy állat voltam… - kezdtem, de ő egyből közbevágott.
- Igen, az voltál! – mosolyodott el, ami reményre adott okot, de azért nem bíztam el magam.
- Hidd el, ha tudom, hogy van esélyem nálad, már rég léptem volna, de te is tudod mennyire félénk vagyok a lányokkal – pirultam el egy kissé.
- Rob, de én a legjobb barátod voltam, nekem elmondhattad volna, mit érzel – magyarázta. A múlt idő megcsapta a fülemet. Csak volt a barátom?
- Szóval, már nem tartod magad a barátomnak? – kérdeztem kétségbeesetten. Ha a szerelmem nem is akar lenni, legalább a barátság maradjon meg köztünk.
- Határozottan nem – csóválta a fejét.
- Kristen, kérlek… ne vedd el tőlem a barátságod. Szükségem van rád! – suttogtam.
- Várj, neked most csak barátként van rám szükséged? – kérdezte. Ránéztem és láttam, hogy könnyek csillannak meg a szemeiben.
- Dehogy! – léptem közel hozzá, majd letöröltem a könnyeit az arcáról. Hagyta. Arca belesimult a tenyerembe és lehunyt szemmel engedte, hogy végigsimítsak bársonyos arcbőrén.
- Szeretsz engem? – kérdeztem közel hajolva a füléhez. Kinyitotta a szemeit, kezébe vette az arcomat, úgy válaszolt.
- Mindennél jobban – lehelte hangtalanul.
- El se hiszem, hogy ezt mondod! – magamból kikelve csak úgy ontottam magamból a szavakat. – Egy barom voltam, de mostantól minden más lesz, ígérem. Soha nem hagylak el… - és még folytattam volna, csakhogy Kristen mutatóujja megakadályozta további hasztalan ömlengésemet.
- Pattinson, kuss! – szólított fel gyengéden. – Csókolj meg!

Készséggel teljesítettem a kérését. Lassan közelítettem az ajkai felé, nem akartam ezt az örömteli pillanatot elsietni, ki akartam élvezni minden egyes percét. Ahogy ajkaink végre, oly hosszú idő után újra találkoztak, felszabadító érzés kerített a hatalmába. Gyengéden átöleltem Kristen derekát, ő pedig beletúrt a hótól nedvessé vált hajamba. Bebotorkáltam vele – kissé ügyetlenül - a házba, az ajtót pedig csak hangos csattanással sikerült becsuknom. Mindketten elmosolyodtunk ezen, de a csókot egyikőnk se volt hajlandó megszakítani. A karjaimba vettem törékeny testét. Egyik kezem a hátán, másik a térdhajlatában pihent, így mentem fel vele az emeltre.
A szobájába érve gyengéden letettem az ágyra, majd mellé feküdve néztem szépséges arcát.
- Olyan szép vagy – súgtam a fülébe szerelmesen. Felkuncogott, ahogy leheletem csiklandozva érintkezett selymes bőrével. – Tényleg mindent szívből sajnálok.
- Rob, felejtsük el, jó? Mindketten hülyék voltunk ez ügyben, de szerencsére megoldódott a probléma, és akadálymenetesen szerethetjük egymást – oszlatta el a viharfelhőket végleg a fejünk fölül Kristen.
- Kimondhatatlanul szeretlek – vallottam be neki legbensőbb érzéseimet.
- Én is téged – csókolt meg, csakhogy ez a csók szenvedélytől fűtött volt. Minden porcikám vágyott Kristenre, de kissé gyorsnak találtam a tempót, így minden erőmet összeszedve, megállásra kényszeríttettem kedvesemet.

- Nem gyors ez egy kicsit? Hisz épp most kaptuk egymást vissza – kérdeztem, felülve az ágyon.
- Szerintem már így is egy csomó időt elvesztegettünk. Többet nem vagyok hajlandó – azzal a nyakamba csimpaszkodva követelte, hogy gátlásaimat levetkőzve adjam át magam, oly régen várt vágyaimnak.
Nem tiltakoztam tovább, visszacsókoltam. Kristen feltérdelt az ágyon úgy kezdte el kigombolni az ingemet. Én mindeközben végigsimítottam a hátán, majd előre nyúltam, hogy kioldhassam a köntösén lévő csomót. Sikerrel jártam, és óvatosan lesimítottam róla a puha anyagot. Szerencsére semmi más nem fedte csodás testét, csak ez a fehér anyag. Miközben ő az övemmel babrált, én szemügyre vettem fedetlen alakját. Egyszerűen tökéletes volt, egy férfi nem is kívánhat magának ennél gyönyörűbb teremtést.

- Mit nézel? – kérdezte, mikor sikerült kioldania a csatomat.
- Csak benned gyönyörködöm – adtam egy puszit a szájára és lefektettem őt az ágyra. Amíg kényelmesen elhelyezkedett, én magszabadítottam magam a nadrágomtól és a boxeremtől, így, immár mindketten fedetlenek voltunk. Kristen fölé tornyosultam, persze arra nagyon ügyeltem, hogy ne nyomjam őt össze. Éhes vadként vetette rá magát a számra, és ajkamat megharapva csókolt. Ezzel a viselkedéssel – ha lehet -, csak még jobban feltüzelte, az így is lángban égő testemet. Elhatároztam, hogy ez az este Kristenről fog szólni, neki fogok örömet szerezni. Az én vágyaim ma éjjel másodlagosak. Elszakadva ajkaitól, végigcsókoltam a nyakán, aztán a kulcscsontján, míg végül megérkeztem gömbölyű melleihez. Egyiket a számmal kezdtem kényeztetni, másikat a kezem vette birtokba. Kristen felsikkantott az érzésre, ami örömmel töltött el. Ilyet még úgy se nagyon csináltam. Általában az együttlétek más nőkkel, mind unalmasak voltak, de Kristennel minden érintés és csók úgy dimenzióba került.

Mellei után a hasán haladtam végig. Nyelvemet végighúztam lapos hasán, hogy végezetül megérkezzek nőiessége pontjához. Felnéztem, hogy szemügyre vehessem épp a kínok között járó kedvesem arcát, aki félig meggyötörten várta az újabb csapást. Óvatosan szétfeszítettem Kristen térdeit, hogy akadálymentesen juthassak a mennyek kapujához. Kristen kézséggel tárta szét nekem a lábait, és a látvány – ahogy sejtettem -, letaglózott. Azonnal ízlelni akartam őt, de megálljt parancsoltam magamnak, és először kezeimnek engedtem szabad utat. Kezdetnek csak végigsimítottam nedves pontján, amitől egy újabb kis sikolyt hallatott. Majd egy határozott mozdulattal belevezettem a mutatóujjamat, amit még egy másik is követett. Intenzíven mozgatni kezdtem benne hosszú ujjaimat. Kristen a lepedőbe kapaszkodva egyre hangosabban adta a tudtomra, hogy mindent a lehető legjobban csinálok.
Egyszer csak Kristen háta ívbe feszült és az egész teste remegni kezdett. Elértem nála az első orgazmust. Ujjaimat kihúztam belőle, ő pedig várta, hogy végre egyesüljünk, de nekem előtte még más terveim voltak. Egy pusziért, azért fölkeltem, amit ő készséggel meg is adott nekem, majd visszahelyezkedve a lábai közé, ujjaimat immár a szám váltotta fel.

- Rob….ne…..ne…..kínozz! – kérlelt elfúló hangon, csakhogy eszem ágában se volt megállni. Nyöszörgései egyre intenzívebbek lettek, éreztem közel a vég. Két kezemmel lefogtam a csípőjét, és ő így adta át magát az újabb gyönyörhullámnak.

Elégedett mosollyal az arcomon tornyosultam ismét fölé, egy csók reményében. Meg is kaptam a ki nem mondott kérésemet.
- Ezt egyszer visszakapod – „fenyegetett” lihegve. Újra megcsókoltam, és magamat se kínozva tovább testünket egyesítettem. Gyengéden hatoltam belé, csakhogy ő, csípője folytonos mozgatásával megakadályozta, hogy lassan mozogjak. Őrült tempót diktáltam rajta, és pár perc elteltével én is átadtam magam a vágyaimnak. Férfias morgásomat nem bírtam magamba folytatni, így kiadtam magamból azt.

Lefordultam Kristenről, és háton feküdve magammal húztam kimerült kedvesemet is. Feje búbjára nyomtam egy puszit, ő pedig csillogó szemekkel vizsgálgatta az arcomat. Minden estémet el tudtam volna viselni, ha azokat Kristennel tölthetem. Boldog voltam, mint soha ezelőtt, és ez a karjaimban fekvő gyönyörűségnek köszönhettem. Reméltem, hogy ő lesz életem első, és egyetlen szerelme, akiért feladom a londoni életemet és ideköltözöm Amerikába.

Az idilli pillanatunkat, hangos petárda és tűzijáték hangja szakította félbe. Ki is ment a fejemből, hogy épp Szilveszter este van.

- Boldog Újévet! – csókoltam meg Kristent.
- Azt hiszem, az megvan – kacsintott. – Itt az ideje, a fogadalom tételnek – ült fel az ágyban, maga köré tekerve – sajnálatomra -, a takarót. Odarohant az ablakhoz, és csendben szemlélte a fényjátékot, én pedig őt csodáltam. Nem volt semmi megfogadnivalóm. Vagyis volt, méghozzá, nem fájdalmat okozni Kristennek, és mérhetetlenül boldoggá tenni őt.

Kiszálltam az ágyból, mögé léptem és átkaroltam a derekát. Így együtt néztük a tűzijátékot.

- Ideköltözöm – súgtam a fülébe. Azonnal hátrafordult és a nyakamba ugrott, majd ott csókolt ahol csak ért.

Újév, új életet kezdődik a számunkra, és annak minden egyes percét ki kell használnunk, mert az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Most van itt az ideje, hogy megtegyük, amiről eddig csak álmodoztunk.

The End

* Bruno Mars - Just The Way You Are

Na remélem mindenki megnyugodott, és nem akar engem senki kinyírni:D Jól esne ha írnátok pár sort!!!! B.Ú.É.K minden kedves Robsten mániákus olvasómnak:P

Dancing with tears in my eyes - 14. fejezet (részlet)

Hopp!! :D Itt egy kis részlet a köviből :P :) Ma nagyon rendi voltam azt hiszem! :D xD
Ha nem túl nagy kérés, legalább pipálgassátok a teszik-nem tetsziket. :)
Puszi (L)
Nikky

14 fejezet (részlet)

Ahogy készlettem a ruhám kiválasztásával, és egyben a sminkemet is felkentem a fejemre, Rob után indultam. Kint ült az erkélyen egy száll cigivel a kezében, és ahogy magas sarkúmban (!) kibotladoztam hozzá, egyből hátrafordult, és még a szája is tátva maradt.

Hogy a cigi nehogy kiessen szájából, odamentem hozzá, és az ölébe telepedve kikaptam ajkai közül a szálat, majd jó mélyet szippantottam belőle.

- Direkt akarsz játszani az idegeimmel Kris? – suttogta fülembe, miközben kezei már combomon haladt egyre feljebb, s feljebb.

- Én… Már miért játszanék az idegeiddel? – feleltem, majd visszaadtam a cigit.

- Van fogalmad róla, milyen rohadtul jól nézel ki? – simította kezeit a szoknyám oldalán lévő cipzárhoz. Kénytelen voltam lefogni kezeit, de nem ment könnyen, mivel ajkait is bevetette rajtam, s a fülcimpámtól indulva haladt egyre közelebb ajkaim felé.

- Rob…- leheltem. Mennem kell. - akartam felállni öléből, de nem engedte.

- Mikor látlak megint? – suttogta ajkaimba.

- Ma este, ha hazajöttem. – nyomtam egy puszit ajkaira, majd még egyet.

- És mikor jössz haza? – faggatott tovább.

- Elmegyünk… moziba… Ashleyvel… utána… beugrunk…a bárba… egy kicsit. – minden egyes szó után egy-egy csókot nyomtam édes ajkaira.

- A bárba is mentek? Mi lenne, ha ott találkoznánk? – vigyorodott el hirtelen.

- Rendben. De most megyek. Akkor ott találkozunk olyan 10 körül. A kulcsokat… rád bízom. – feleltem, és egy szenvedélyes csók után kilibbentem a lakásomból.

Valamilyen oknál fogva bíztam Robban. És remélem ez így is marad…

Hát ezt muszáj! :P:P :D

Dancing with tears in my eyes - 13. fejezet

Old Kristen...

<3

Itt is a következő rész! :) Remélem azért valamennyire tetszeni fog. Meg kérnélek titeket, hogy írjátok le mi az ami nem jó, de hát... nem valószínű hogy le is írjátok.... no nem problémó! XD

Húzás olvasni! :D

Puszi a buksitokra :D (L)

Nikky

Kristen szemszög:

Kilépve az erkélyre megláttam Robot, amint gitározik. Persze Ő nem vett észre, hisz a háta mögött álltam, de amit játszott csodálatos volt. Szinte majd hogy nem könnyek szöktek a szememben, pedig nem vagyok az a síros fajta.

A falnak támaszodva hallgattam Rob dalát, s mikor véget ért, Rob hirtelen megfordult, és különféle érzelmeket láttam megcsillanni szemeiben. Köztük ott volt a meglepettség, a bánat, és egyben a vágy is.

- Ez… gyönyörű volt Rob. – mosolyodtam rá teljes szívemből.

- Te vagy a gyönyörű Kristen. És ez az új haj… szóval ez akart lenni az a meglepetés! – jött közelebb hozzám, és kezeit megéreztem arcomon.

- Oh, tudod untam már a szőkét. És amúgy is a barna az eredeti hajszínem! – vigyorodtam rá, majd kezeimet önkéntelenül is nyaka köré tekertem.

Arcával egyre közelebb ért ajkaimhoz, de előtte tudni szertettem volna valamit így sajnos kénytelen voltam arrébb tolni őt.

- Mi volt ez a dal az előbb? – suttogtam ajkaitól pár milliméterre.

- Régen a haverommal, Tommal játszottam együtt egy bandában. Még a suli közben volt, de nem vagyok valami profi, nehogy azt hidd. – felelte mosolyogva, majd ajkait végig simította arcomon, mire egész testemben megborzongtam.

- Ohh… értem. Hát… szerintem nagyon is… szépen játszol. – nyögtem ki nagy nehezen, majd végül ajkai után kaptam.

Kezeit megéreztem hátamon, majd egyre lejjebb haladt, mígnem elérte csípőmet, s magához szorított.

Mindketten belenyögtünk csókunkba, de sajnos nem folytathattuk tovább azt amit elkezdünk. Így kénytelen voltam elszakadni csodás ajkaitól, mire egy morcos képpel találtam szembe magam.

- Sajnálom – suttogtam ajkaiba. – De este jelenésem lesz Ashleyvel. – simítottam végig hátán kezeimmel, majd előre vezettem mellkasára. – Elmegyünk moziba, de utána… esetleg… ha még te is akarod… folytathatjuk, amit… az imént elkezdtünk. – vigyorogtam rá, mint a tejbetök.

- Szóval moziba mész. Ashleyvel. – nézett rám nagy szemekkel. – És velem mi lesz? – szomorodott el, de láttam, hogy ott bujkál ajkain egy hatalmas vigyor.

- Sajnálom, Rob. Este az lesz, amit te akarsz, de most barátnőmet kell felvidítanom. – suttogtam. – Most megyek, gyorsan lezuhanyozom. – adtam egy puszit az arcára, majd a fürdő felé vettem… volna az irányt, de Rob magához rántott, és nyelvével egyből bebocsátást kért ajkaimba. Megadtam neki, amit szeretett volna, majd miután elszakadtunk egymástól, Rob a fülembe suttogott:

- Mi lenne, ha csatlakoznék hozzád? – éreztem, amint nyelvével végig simít fülcimpámon, majd visszatér ajkaimhoz. Nem tudtam neki nemet mondani erre, így csak kezeimet – huncut vigyorral a képemen – vezettem be pólója alá, s Ő egyből tudta mi a válaszom előbbi kérdésére. A fenekem alá nyúlva húzott magához még közelebb, és beviharzott velem a fürdőszobába.

Nem sokáig tétlenkedtünk. A ruháinkat egymásról szinte letépdestük, majd a zuhanykabinba érve Rob ránk nyitotta az éppen kellemesen meleg vizet, miközben nyelvünk egymás szájában kutakodott, majd szinte már fuldokoltam, hogy egy kis levegőhöz juthassak, és Rob ajkaitól elválva így sem hagytuk abba egymás kényeztetését. Míg Ő melleimre szabályosan rávetette magát, én kezeimmel már jó ideje kőkemény vágyát kezdtem kezelésbe venni.

Ahogy megérezte, hogy mit művelek vele kezeim által, éreztem, hogy cirógatást melleimen egy picit durvábban vette, ami azért annyira nem volt kellemetlen. Sőt őrjítően tudta simogatni testemet, s szinte majdhogynem már ettől is azon nyomban elélveztem volna.

Míg egyik keze melleimmel játszadozott, a másikkal bebarangolta testem minden egyes táját, mígnem elért a combom közötti legérzékenyebb részhez. Ahogy megéreztem mit művel kezeivel testem apró pici pontján azonnal hangos sikkantás hagyta el ajkaim, amit próbáltam elfojtani, s ezzel együtt Rob nyakába mélyesztettem fogaim.

A lélegzete is elakadt, és hallottam, amint egy picit felszisszen.

- Sa… sajnálom. Csak…kérlek!!! – nyöszörögtem szinte már kínlódva, hogy fejezze be a kínzását, és tegye helyére a dolgokat. :P

Ahogy végre, valahára megéreztem magamban, egyből elöntötte testemet az a hatalmas orgazmus, amit soha életemben nem éreztem ezelőtt.

Hogy Ő is „szenvedjen” egy kicsit, a kezeim bevezettem kettőnk közé, ahol továbbra is mozgott bennem, s elkezdtem szép lassan simogatni, mígnem lefogva kezeimet állított meg, de ezt nem hagyhattam.

Valahogy sikerült lemásznom róla, és ezt Rob csodálkozva, egyben teljesen összezavarodott képpel nézte végig, de hogy megnyugtassam, a vállainál fogva toltam le a zuhanykabin aljára.

Mikor megértette, mit szeretnék, örömmel fogadott magába, ahogy ölébe helyezkedtem.

Őrjítő lassúsággal kezdtem mozogni rajta, amit Rob nem sokáig bírt, ezt tudtomra is adta. A kezeit csípőmre téve kért a gyorsabb mozgásra, amit örömmel megadtam neki, hisz én is az őrület határán álltam.

Fél percbe se telt, és megéreztem testembe lövelt nedvét, és ezzel együtt engem is elért az újabb orgazmus.

Arra azonban később eszméltem, hogy Rob nyakának hajlatán nem épen kisméretű harapás éktelenkedik.

A nyakába temettem arcomat, miközben levegő után kapkodtunk mindketten, majd muszáj voltam elnézést kérnem Robtól. Persze Ő nem értettem miért kérek bocsánatot.

- Kicsit… nagyon elragadtattam magam, és… a fogaim nyoma nem kicsit látszik a nyakadon. – suttogtam a nyakán lévő seb fülé hajolva.

Rob a kezeit odavezette a nyakához, és megtapogatta a rajta lévő foltot, és… hatalmas vigyor szaladt a szájára.

- Ez nem vicces Rob. – néztem most már rá morcos fejjel.

- Dehogy is nem! – adott egy puszit, majd velem együtt felállt a kabin aljából, és nekidöntött a fülke falának.

- Örülök, hogy hagytál rajtam egy… jelet. – suttogta fülembe, majd végignyalta nyakam hajlatát egészen kulcscsontomig. A tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókra, amit örömmel viszonzott, de most sajnos tényleg nem kezdhettük el újra, különben tuti soha nem készülök el.

Ezt Robbal is közöltem, aki ugyan szomorú arckifejezéssel nézett rám, de nem kegyelmezhettem meg rajta. Bár miközben egymást tisztogattuk le a tusfürdővel, nem maradt el az apró cirógatások sem.

Aztán törölközőbe bugyoláltuk magunkat, és a háló felé vettem az irányt. Rob megtorpant a fürdőszoba közepén. Nem értettem mi történt, így rá is kérdeztem.

- Nincs egy rongyom se. – felelte.

- Gyere. Adok neked ruhát, nyugi. – mosolyodtam rá, mire mérges képet vágott. Most meg mi van?!

- Neked van férfiruha a lakásodba? – kérdezte, és totálisan azt gondolhattam volna, hogy féltékeny. De az képtelenség…

- Jaj hát a bátyámé. – nevettem fel. – Régen Cam itt lakott nálam egy kis ideig. – mondtam a magamét, miközben karon ragadtam Robot, és a hálóba érve előkotorásztam a szekrényemből a ruhákat.

Rob persze most sem bírt magával. A hátam mögé állva vont közel magához, s megéreztem fenekemnek nyomódó vágyát.

- Rob… kérlek! – leheltem, és meg akartam fordulni, de nem engedte.

- Bocsi. – suttogta fülembe, de azért sem hagyta abba a simogatást. Kezei immár a körém tekert törölköző vége felé haladt, s le akarta szedni rólam.

Amint a földön landolt az anyag, kezei egyből lábaim közé furakodott, és alig bírtam talpon maradni. Nem távolodtam el tőle. Hagytam, hogy az őrületbe kergessen kezei játékával, mígnem elértem arra pontra ahol testem szinte felrobbant Rob kezeinek mozgása következtében.

Hangosan kapkodtam a levegőt, és hátam mögött hallottam Rob kuncogását, amitől piszkosul mérges lettem.

Ezt még nagyon meg fogod bánni Pattinson!...

Ha látom, hogy tetszik a fejezet, akkor teszem a következő részt. J…na meg ha lesz netem ismét :D...

Kristen új hajszíne 1. :) :)

Kristen új hajszíne 2. :) :)

Elő szilveszter !!!

IMÁDOM EZT A KÉPET:P

Sziasztok!!!

Ismét kedveskedem nektek egy kis részletnyúlvánnyal:)

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek a karácsonyi ajándékom!!

Köszönöm a sok kedves sort, mind nagyon meghatottak(L)

Na, de nem is húzom tovább az időt, íme egy kis ízelítő;)

Puszi, Lilluci

Boldog Újév:)(részlet)

- Bemehetsz hozzá. Épp most ébredt fel – mondta. Ideges voltam, fogalmam se volt, mit mondhatnék neki. Remegő kézzel nyúltam az ajtó kilincséért. Belépve rengeteg műszert láttam, de szerencsére egyik se működött. Kristen az ágyon feküdve bámult kifele az ablakon, feltehetőleg azt se vette észre, hogy bejöttem.
- Szia – köszöntem halkan. Ekkor rám nézett, de a tekintetéből csupán gyűlölet sugárzott.
- Mit keresel itt? – kérdezte közömbösen.
- Aggódtam érted – mentem közelebb hozzá, mígnem olyan közelségbe voltam, hogy meg tudtam érinteni a takaró alól kilógó kézfejét. Amint érzékelte az érintésem, kihúzta a kezét az enyémből. Fájt, hogy ennyire megvet engem.
- Kristen, miért tetted ezt? – kérdeztem könnyes szemekkel. Rám nézett.
- Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.
- És nem gondoltál arra, hogy anyukádnak mekkora fájdalmat okozol, vagy…nekem? – kérdeztem suttogva, nem akartam felizgatni.
- Nem érdekelt – mondta teljesen őszintén. – El akartam menekülni a fájdalom elől.
- Olyan buta vagy!
- Az. Megbíztam benned, de te szépen átvertél.
- Sajnálom Kristen, bár másképp történtek volna a dolgok.
- Igen, bár soha ne ismertelek volna meg! – kiabált. – Kösz, hogy bejöttél meglátogatni, de most inkább menj el, és soha többé ne gyere vissza! – szólított fel határozottan. Úgy éreztem, mintha egy tőrt döftek volna a szívembe. Szó nélkül fogtam magam és elindultam az ajtó felé. Onnan még egyszer visszafordultam.
- Én soha nem bántam meg, hogy akkor elmentem arra a bálra. Akkor szerettem beléd, és ez soha nem fog elmúlni – kinyitottam az ajtót, és végleg búcsút mondtam Kristennek.

Remélem senki nem akar kinyírni, ha mégis, attól azt kérem, hogy várja meg a teljes szilveszteri részt:)

Dancing with tears in my eyes - 13. fejezet (részlet)

:P

Hopp! :D Íme egy kis pici részlet a köviből. :P A képekhez...nem fűznék semmit. XD Szerintem tudjátok mi lesz a fejezetben. :D

Egy két kominak örülnék, de nem kötelező. :)

Puszi (L)

Nikky

UI: A teljes fejezet...ha minden jól megy, és lesz netem is, akkor holnap este. :)

13. fejezet (részlet):

- Szóval moziba mész. Ashleyvel. – nézett rám nagy szemekkel. – És velem mi lesz? – szomorodott el, de láttam, hogy ott bujkál ajkain egy hatalmas vigyor.

- Sajnálom, Rob. Este az lesz, amit te akarsz, de most barátnőmet kell felvidítanom. – suttogtam. – Most megyek, gyorsan lezuhanyozom. – adtam egy puszit az arcára, majd a fürdő felé vettem… volna az irányt, de Rob magához rántott, és nyelvével egyből bebocsátást kért ajkaimba. Megadtam neki, amit szeretett volna, majd miután elszakadtunk egymástól, Rob a fülembe suttogott:

- Mi lenne, ha csatlakoznék hozzád? – éreztem, amint nyelvével végig simít fülcimpámon, majd visszatér ajkaimhoz. Nem tudtam neki nemet mondani erre, így csak kezeimet – huncut vigyorral a képemen – vezettem be pólója alá, s Ő egyből tudta mi a válaszom előbbi kérdésére. A fenekem alá nyúlva húzott magához még közelebb, és beviharzott velem a fürdőszobába...

Jaj de gonosz vagyok, tudom ám! :P :D

(L)

Dancing with tears in my eyes - 12. fejezet

Itt is van a következő fejezet. :) Remélem azért valamennyire tetszeni fog nektek. :) Nem kérem hogy írjatok komit. Ha írtok írtok, ha nem hát nem.Tudom nem sokat írtam, de most karácsony van, és nagyon nem volt időm, de azért valamit mégiscsak próbáltam összehozni. :)

BOLDOG KARÁCSONYT drágáim!!! <3 <3 <3 :)

Pussz (L)(L)

Nikky

UI: Lehet hogy lesz holnap is fejezet...:) vagy holnapután. :P...

 
 

Azt hittem megfojtani akar drága barátném, mikor hatalmas vigyorral a képén nyakamba vetette magát. Ashley ráadásképp még bele is visított a fülembe, és hosszú percekig csak szorongatott, én meg már azt hittem leesik rólam a körém tekert lepedő.

- Ash…engedj el… kérlek! – nyöszörögtem, mire végre észbe kapott, és azonnal hátrált egy lépést.

- Úristen! Ne haragudj Stew! – kapta szája elé kezét, akár egy hülye liba, de persze tudtam, hogy direkt játsza a szőkét. :D – Nem tudom elhinni! Te és Robert??? – sikkantott fel hangosan.

- Ssshhh… Ash befognád, kérlek! – csitítgattam, és karját elkapva betoltam az ajtót. Amint beértünk, és Ash tovább mondta a magáét, szemből egyenesen Robba botlottunk. (Aki szerencsémre már felvett egy inget, meg egy farmert.)

Legjobb barátnőm alig kapott levegőt, mikor megpillantotta Őt, de arcán hatalmas vigyor terült el.

- Ashley Ő itt Rob. Rob Ő itt Ashley a barátnőm. – mutattam be őket egymásnak, mire barátném nem hogy kezet fogott volna Robbal, egyenesen a nyakába vetette magát, és úgy visított – neki is - szegény fülébe.

Nagyon hülyén éreztem magam, hisz Ash nem szokott így viselkedni, sőőt soha nem láttam még, hogy ilyet tett volna. Bár mondjuk Robert Pattinson… talán, mégis megtudom érteni. :P

- Jajj én annyira örülök nektek! Hogy jöttetek össze?! Gyerünk beszámolót kérek, de azonnal!!! – sipítozott Ash, miközben mind a kettőnket átölelt, majd a nappaliba mentünk, mivel drága Ash - szó szerint - húzott maga után.

Nem tudtam válaszolni neki. Hisz ez, amit… műveltünk az imént Robbal, csak egy utolsó alkalom volt. Ezt Ő is nagyon jól tudta, hogy ebből kapcsolat nem lehet. De vártam, hogy Ő vajon mit felel.

- Ashley mi… mi nem vagyunk együtt. – felelt végül Rob, de szemeit a tekintetembe fúrta. Míg én lekaptam róla pillantásom, és Ashre néztem, aki értetlen képet vágott.

- Na várjatok! Mi az hogy nem jártok? És akkor ez mi rajtad Kristen? – mutatott a lepedőre testemen. – Csak nem sakkoztatok vagy párna csatáztatok esetleg? Cöhh, ugyan kérlek! – legyintett Ashley.

- Ash mi nem…mi csak barátok vagyunk. Vagyis… olyasmi. – erőltettem magamra egy mosoly félét. Robra pillantottam egy percre, aki megrezzent szavaim hallatán. Mint ha Ő nem erre számított volna. De hát akkor meg mit akar? Hogy majd összejövünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk?! – horkantottam fel magamba.

- Jaj istenem, ti esze mentjeim! Na de jegeljük a témát. Akartam valamit mondani Kris… négyszemközt. – pillantott boci szemeket meresztve Robra, aki vette a célzást, és egy cigi elszívására hivatkozva kiment az erkélyre. De még mindig nem vettem le róla szemeim… vagyis… alsó fertályán járattam tekintetem. :D

Amint Rob kiment az erkélyre Ash egyből elkezdte mesélni mi történt vele a tegnap este, közte és Kellan között, majd le is szidott, amiért nem hívtam fel telefonon, és mondtam neki, hogy ma nem is kell bemennem, dolgozni.

Az igazat megvallva ki is ment a fejemből, hogy mit is mondott nekem John még anno, de nem foglalkoztam vele túlságosan. Már egy ideje gondolkodtam valamin, amit ma úgy éreztem, meg kell, tegyek, de nem tudtam, mit fog szólni ehhez legjobb barátosném, aki azért jobban ért hozzá, mint jómagam.

Amint kibeszélte magát és végre szóhoz juthattam, megkérdeztem tőle, mit szól hozzá.

- Úristen Kristen! – lepődött meg kijelentésemen, miután a nyakamba dobta magát, és csak visítozott a fülembe. Azt hiszem, halláskárosult leszek, most már tuti biztos! – nevettem el magam.

Rob amint meghallotta Ashley hangos „kiáltását” azonnal megjelent az erkély ajtajánál, és kérdő – egyben ijedt – tekintettel nézett ránk hogy mi történt…

Rob szemszög:

Kiérve az erkélyre fél füllel azért hallgattam beszélgetésüket, de nem mindent hallottam sajnos, bár azt lekövetkeztettem, hogy Ashley és valamilyen Kellan nevű alakról társalognak.

A fél doboz cigi elfogyasztása után, belekezdtem volna még egy szál elfogyasztásába, mikor hallottam, amint bentről Ashley hangos sikongatásba kezd, majd villám sebességgel száguldottam be a lakásba a cigim elnyomás a után, hogy megnézzem mi történt, de csak Kristen nyakába kapaszkodva vigyorgott Ash.

- Nyugi, semmi vész Rob. – mosolyodott el Kris. – Nem sokára lehiggad. Hey Ash, nem nagydolog, nyugodj le hallod?! – próbálta lefeszegetni Ash kezeit válláról, de nem ment valami könnyedén.

- Még hogy nem nagydolog?! – sikkantott fel ismét Ashley, de én nem értettem az egészből semmit. – Azonnal indulunk! – jelentette ki határozottan, majd fel is pattant helyéről, és Kristent már húzta is be a hálóba. Szegény Kris alig bírta magán tartani a szinte semmit sem takaró lepedőt, ami már így a fél válláról lecsúszott, én meg már alul éreztem, hogy eléggé szűkössé vált elől a nadrágom.

Miután bementek a hálóba, én visszaballagtam az erkélyre, ahol újra meggyújtottam egy szálat, hogy addig is próbáljam lecsillapítani magam. De nem ment könnyen.

Ami azonban az előbb történt elgondolkoztam. Valamit mondott Kristen Ashleynek, de nem tudhattam, hogy mennyi közöm van hozzá. Bár nem hiszem, hogy rólam cseverésznének.

Amíg ezen  töprengtem, egyszer csak a lányok hangoskodására figyeltem fel, akik épp az erkély felé tartottak egymásba karolva, és Ashley arcáról le se lehetett vakarni azt a hatalmas mosolyt. :D

- Minek örültök ennyire? –kezdtem el faggatni a csajokat, mire Ashley Kristenre kapta a tekintetét, aki huncutul elmosolyodott, végül közölte, hogy egy szót sem szólhat a boldogsága okáért, majd Ashley hozzátette, hogy meglepetésre készülnek.

Nem örültem, hogy titkolnak előlem valamit, de gondolataim közt szerepelt egy ötlet, hogyan is bírnék kiszedni valamit Krisből. Sajnos ez nem valósulhatott meg, mivel a lányok egy szál cigi után úgy döntöttek, jobban mondva Ash rángatta Krist az ajtóig, majd miután készenlétben álltak előttem, nem tudtam mit is kéne, mondjak. Csak úgy itt akartak hagyni?! – csodálkoztam.

- Figyelj Rob. Most mi lelépünk, de te… addig maradj itt. – vigyorgott rám Ash. – Nem sokára visszaszolgáltatom neked Krist, de addig is nem ám felhozol valami bigét Stew lakására! – kezdett el mutogatni nekem Ashley.

Kristen csak állt ott zsebre dugott kézzel, és kuncogva felém pillantott, miközben Ashley elmondta mit is szabad csinálnom a lakásban, és mit nem.

A dolgok már lassan odáig fajultak, hogy Ashley közölte ne hogy használni merjem Kris tamponját, ha esetleg elkezdene vérezni az orrom.

Itt volt elég.

Közöltem vele, hogy nem kell aggódniuk, nem használok el semmilyen tampont, és nem akarom felgyújtani a házat sem. Majd hozzátettem, hogy épségben hozza vissza Krist, mire Rá pillantva láttam, hogy elpirul mondandóm hallatán.

Ahogy kifelé vették az irányt, Kristent elkaptam még, mielőtt kiléphetett volna, és magamhoz húztam egy őrjítő csókot követelvén. Magam sem tudom, miért tettem, de akartam egy csókot lopni tőle. Talán volt egy olyan érzésem legbelül, hogy ez lesz az utolsó, hogy érezhettem ajkai csodás ízét.

Miután Kristent engedtem, hogy kövesse bolond barátnőjét, felfedezőútra indultam a lakásba, hisz még nagyon nem volt időm, szemügyre venni azokat az apró dolgokat, képeket, amik Kris lakásában felbukkantak.

Amint a háló felé vezetett utam, megpillantottam egy olyan tárgyat, amin egy kicsit meglepődtem, hogy ilyen van egyáltalán Kristennek, és hogy talán Ő is ugyanolyan jól tudja használni, mint anno én is. Bár profinak nem mondhattam magam. Attól még messze voltam.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, a kezembe vettem, és elindultam vele a nappali felé…

Kristen szemszög:

Ashleyvel éppen a fodrászhoz tartottunk. Igen, visszaváltok barnára. Ezen Ash is meglepődött, mikor közöltem vele, de nagyon örült neki, hogy visszakapja a rég ismert BarnaStewját. :D Bár a szőkét is nagyon szerettem, de valahogy a barna az még is csak az eredeti hajszínem, és valahogy közelebb is állt hozzám.

Amint a fodrásznak feladtam a feladatot, és természetesen Ashley végig követte a fodrász pasi minden egyes lépését, nehogy valamit is elrontson, Ash egyből elkezdett kérdezősködni, hogy mi is történt pontosan Rob és énköztem.

Mivel a legjobb barátnőm volt, már gyerekkorom óta, így nem volt okom titkolni előle a teljes storyt. Mikor azonban minden egyes dolgot elmeséltem neki, - miközben az alatt a nagy akármicsoda alatt ültem, a pasi utasítására -  még azt is elmondtam Ashnek, hogy Robnak van egy ikertesója.

Tátott szájjal hallgatta végig a teljes történetet, de még, mielőtt szétkürtölte volna, hogy Robert Pattinsonnak van egy tesója, megkérdtem, hogy ne mondja el senkinek, mivel ha a média fülébe jut, abból oltári nagy botrány lenne.

Persze Ash megesküdött, hogy soha nem adja tovább senkinek az infót, majd miután végre kiszabadultam abból a gépezetből, átültem a másik székre, ahol ugyan elég sokáig tökörésztek Ashleyvel karöltve a hátam mögött, a végeredmény, mikor belenézhettem a tükörbe teljesen meglepett.

Barna lettem, de egy kicsit sötétebb lett, mint az eredeti hajszínem, bár ez is oltárira sikeredett. És még volt benne egy-két világosabb tincs is, ami így együtt nagyon jól mutatott. Esküszöm, kezdek beleszeretni a saját tükörképembe! :D

Miután Ashley közölte, hogy az  Ő szavaival éljek „Kurva jól nézel ki Stew!”, végül megköszöntünk a pasasnak a munkát, majd kifizetés után, Ash mindenképpen akart egy-két ruhát venni magának, így nem úsztam meg én sem, hogy rám aggasson pár alig takaró darabot.

- Ashley Greene! – kiabáltam a próbafülkében. – Ezt nem gondolod komolyan? – mutattam magamra, miután drága barátném belibbent mellém.

- Most meg mi a baj? – nézet értetlen fejjel rám. – Tök jól áll rajtad ez a ruci. – mutatott végig rajtam vigyorgó fejjel.

- Hülyéskedsz? – förmedtem rá. – Jó hogy nem egy törlőkendő nagyságú ruhát akarsz rám adni! Vagy tudod mit, akár meztelenül is kimehetnék, nem is kell ide ez a ruha. – kezdtem el lecibálni magamról ezt a göncöt, de Ashley lefogta kezeimet.

- Héy héy, nyugi Kristen! Hozok egy másikat csak nyughass már!!! – kiabálta el magát. Ezen meglepődtem. Nagyon ritkán szokott kiabálni. Talán valami történt vele. Valami újabb pasi lenne?

- Ash figyelj nem azért, hogy baszogassalak vagy ilyenek, de tetszik ez a ruha, szép, meg minden, csak nem az én stílusom. Tudod én az a fajta tornacsukás farmeres csaj vagyok. – mosolyodtam rá, hátha megenyhül. Aztán olyan dolog történt, amit nem értettem.

Elsírta magát.

- Ashley! – fordultam felé, majd átöleltem. – Mi a baj? Már megint ki tette ezt veled? – morogtam magamba.

- Kellan… Kellannel voltam tegnap. – suttogta hajamba. – Aztán mikor felhívott a lakására ott volt egy vörös hajú lány nála. Valami Amy vagy kicsoda. Legalább is így hívta Kellan. – sírta el magát ismét Ash.

Már megint Amy! Elegem van abból a ribancból!!!

- Ash, nyugodj meg! Amy csak egy hülye picsa. Nem kell vele foglalkozni. De miért nem mondtad el mikor beszéltél Kellanről nekem? – öleltem át még szorosabban, mire elkezdett ismételten zokogni.

- Nem… nem akartalak ezzel terhelni. Majd túl leszek rajta, ne aggódj. – suttogta halkan. És te… honnan ismered… Amyt? – szipogta Ash.

- Bent dolgozik a bárban. De ne törődj vele! – feleltem, miközben letöröltem drága barátném könnyeit.

- Igen, tudom. Nem fogok velük foglalkozni. Ha ez kell Kellannek hát egészségére! – törölte meg orrát barátném, aztán próbált magára erőltetni egy kis mosolyt, de tudtam, hogy legbelül még cseppet sem tisztázta ezt az ügyet magával.

Hogy boldoggá tegyem drágámat, közöltem vele hogy nagyon tetszik a ruha, és hogy mielőbb végezzünk itt, mondtam neki, hogy megveszem a ruhát, amit rám aggatott az imént, és utána menjünk haza, nehogy valami kárt csináljon Rob otthon.

Ash egyből felnevetett kijelentésemen, és már mentünk is a kasszához, ahol Ashleyre pillantva egyből láttam, hogy – amíg nem jut az eszébe ez az egész Kellan ügy – nagyon jó kedve lesz.

Miután sikeresen megvettük a ruhákat, felvetettem egy ötletet, ami Ashnek is nagyon tetszett, és mikor már az ajtómnál álltunk elbúcsúztam tőle egy ideig.

- Akkor este várlak. – pusziltam meg barátném. – Te válaszod filmet, de ha kérhetem, ne horror legyen. – nyögtem fel kínomban. Ash még képes és direkt olyan filmet fog választani, amit tudja, hogy nem bírok.

- Ne aggódj Stew! Tudom, mit szeretsz. Nem véletlenül én vagyok a barátnőd. – küldött felém egy ezer wattos vigyort, majd el is száguldott kocsijával.

Miközben próbáltam felvánszorogni a lakásban – Hál’ Istennek! – összefutottam Larryvel, drága jó szomszédommal, aki ismételten az ajtóm mellett támaszkodva vigyorgott rám, és nézte, milyen ügyesen próbálom előkotorni a táskám aljáról a lakáskulcsom.

- Szia Stew! Látom, jól megy az üzlet. Ennyit vásárolni. – rázta meg fejét, mire megforgattam szemeimet, de szerencsémre ezt Ő nem láthatta.

- Igen, jól. Esetleg tehetek valamit érted? – tettem fel a legrosszabb kérdést, amit soha nem kellett volna.

- Hát ami azt illeti szerettelek volna elhívni valahova ma, ha esetleg gondolod elmehetnénk vacsorázni vagy moziba. – küldött felém egy hatalmas vigyort. Szegényem…

- Bocs Larry, de már van programom ma estére. – fordultam felé búbánatos képpel, bár legbelül majdnem röhögő görcsöt kaptam.

- És holnap rá érsz? Mondjuk délben. Talán együtt ebédelhetnénk! – csapta össze tenyerét, mintha valami nagy dolgot mondott volna.

-Öhm..figyelj Larry holnap… randim lesz. – hazudtam neki - Tényleg sajnálom, de nem fog összejönni. – feleltem szomorúan.

- Oh értem. Hát egyszer úgysem úszod meg a közös vacsit! – kacsintott rám, de én már fél lábbal bent voltam, s végre megszabadultam drága szomszédomtól.

Ahogy beértem a lakásba, ledobáltam a sok zacsit a nappaliba, majd az erkély felöl furcsa hangokra lettem figyelmes. Különös érzéssel a gyomromban elindultam az erkély felé, de amit ott láttam teljesen ledöbbentett….

Mégegyszer Boldog Karit! :D (L)(L) :)

 

Karácsonyi fejezet:)

Sziasztok!

A kitett szavazás eredményeként, itt a beígért ünnepi fejezet első része.

Hatalmas köszönetet szeretnék mondani Adrinak, közismertebb nevén Liának, aki mindig tartja bennem a lelket, illetve Beusnak, aki folyamatosan gyönyörű komikban biztat. Rettentő hálás vagyok nektek csajok!(L)

Na, de elég a dumából, mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok!

Puszi, Lilluci

Kis karácsonyi meglepetés

Kristen

2008. december 20.

- Kristen, ne butáskodj! – szólt hozzám kissé ingerülten a fürdőszoba túloldaláról, egyik legjobb barátnőm Ashley. – Emiatt a szemét miatt nem maradhatsz itthon, érted?

Én csak ültem a fürdőszoba csempéjén és átkoztam magam amiatt, hogy igent mondtam annak a rohadt Mark Westling-nek. Tudhattam volna, hogy a végén felültet, én mégis hittem abban, hogy talán a kedvemért nem teszi. De tévedtem!

Három hónapja készülök a karácsonyi bálunkra, egy csomó pénzt kifizettem ezért a flancos ruháért, és mindezt a semmiért. És mi fáj az egészben a legjobban? Az, hogy Mark még arra sem méltatott, hogy közölje velem, nem akar velem együtt menni a bálba. Ashley-től kellett megtudnom, hogy a partnerem Rebeca Figgins-t viszi erre a cicomás összejövetelre. Ashley-vel megbeszéltük, hogy ott találkozunk, de mikor ő megérkezett, Mark és Rebeca már egymás szájában számolgatták egymás fogait. Undorítóak!

- Gyere ki! Nehogy már elrontsák ezt a csodás estét – kérlelt szüntelenül.
- Könnyen beszélsz, nem téged ejtettek – visítottam. Persze nagyívbe leszartam, hogy egyedül kell mennem, az mégis sértett, hogy nyilvánosan aláztak meg. Mindenki pontosan tudta, hogy kísérővel megyek, erre beállítok szólóba. Na azt már nem! Inkább itthon maradok és teletömöm magam csokival.
- Ha három másodpercen belül nem vonszolod ki azt a formás kis popódat az ajtón, esküszöm, hogy rád töröm! És tudod, hogy megteszem Stew – fenyegetőzött. Nagyot sóhajtva megadtam magam barátnőmnek. Feltápászkodtam a hűvös padlóról, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem nézek ki egy emberi roncsként, határozottan léptem ki a szobámba.

- Csakhogy megjött az eszed! – vett mély lélegzetet Ash.
- Kijöttem, de ez nem jelenti azt, hogy el is megyek – törtem le hirtelen jött jókedvét egy csapásra.
- Ugye, csak rosszul hallok? Kristen, ezt nem teheted velem!
- Sajnálom, de semmi kedvem most bulizni. Felültettek és ezt elfogadom – mondtam, s elkezdtem kibújni a magas sarkúmból. Amúgy is utálom az ilyen csinos ruhadarabokat, a franc se fog emiatt szomorkodni.
- Most azért nem akarsz eljönni, mert nincs kísérőd? – kérdezte összeszűkült szemekkel. Bingó!
- Az, az egyik ok, igen – vallottam be. Nincs értelme köntörfalaznom, Ashley úgy is kiszúrja, ha vaj van a fülem mögött.
- Ezen könnyen segíthetünk – somolygott mindent sejtetően. Kezdtem megijedni, ha akcióba lendül, megállíthatatlan, és utána a vízözön.

A táskájából előkapta a mobilját és vadul tárcsázni kezdett. Vicces volt, ahogy toporogva várta, hogy valaki felvegye.

- Szia édes, én vagyok! – a hangja egy szempillantás alatt változott át mézes-mázassá. Fúj, a szerelemtől tényleg mindenki meggárgyul. – A bátyád ott van a közeledben? Remek! Akkor mond meg neki, hogy 10 perce van, hogy haptákba vágja magát, aztán ti ketten szépen eljöttök Kristenhez és felvesztek minket, rendben? – ontotta magából megállíthatatlanul az utasításokat. Nyugtató volt, hogy nem csak rajtam éli ki diktátori hajlamait. Pár lélegzetvételnyi szünet után a vonal túloldalán lévő személy kielégítő választ adott, barátnőmnek.
- Á, tudtam, hogy elintézed szívi! Szeretlek és várlak – azzal kinyomta a kicsiny készüléket. Felvont szemöldökkel álltam a szoba kellős közepén.
- Xavier elhozza a bátyját, szóval a kísérő probléma kilőve – az arcán egy, már-már félelmetesnek mondható mosoly terült szét. Ezt komolyan nem hiszem el! Lett volna egy estém teljesen egyedül a lakásban, erre Ashley elintézi, hogy egy csomó szerelmes tinit nézegessek egész álló este. Király, ennél boldogabb már nem is lehetnék!
- Ennyire azért nem kell örülnöd Kris.
- Nem is örülök – fintorogtam, mire egy gyilkos pillantást kaptam. Jobb ha a hátralévő estére meghúzom magam.
- Na, de amíg a fiúk ideérnek téged szépen kezelésbe veszlek– a karomnál fogva megragadott, és leültetett a pipereasztalomhoz.
- Ash, ne! Már kész vagyok, ha nem látnád – mutattam magamon végig.
- Na, ne csacsiskodj! Nem mehetsz ebbe a nagymamás ruhába – intett le azonnal. Nagymamás?! Persze ha Markkal megyek, simán elengedett volna, de most, hogy Xavier bátyjával megyek, hirtelen nagymamás lett az öltözékem. Várjunk csak, azt se tudom, hogy néz ki Xavi testvére. Semmit nem tudok az ürgéről, lehet egy perverz állat, a barátnőm meg úgy cicomázgat, mintha nem is tudom, de az esküvőmre készülnék.

- Ashley mondd csak, milyen ez a tesó? – érdeklődtem a titokzatos fiú iránt. Legalább is nagyon reméltem, hogy fiúból van!
- Rob?! – kérdezte. Mintha tudnám, hogy, hogy hívják….istenem ez a csaj! – Nagyon rendes, és JÓKÉPŰ – emelte ki. – Csak kicsit magának való – vont vállat. Ez mit jelent? Nem szereti az emberek társaságát, vagy full nagyra van magával? Ha ez előbbi, akkor jól ki fogunk jönni, mivel én is rühellem a homo sapienseket, de ha az utóbbi, akkor a barátnőm már most tárcsázhatja Xaviert, hogy el se hozza, mert egy öntelt bunkóra, ma végképp nincs szükségem.

- Kész is vagy! – veregetett vállon. Bele se mertem nézni a tükörbe, féltem, hogy legkedvesebb barátnőm, aki jelen esetben felér egy hajcsárral, kurvává változtatott. Ez a bőr ruha – amit fogalmam sincs, hogy honnan szedett elő, az ÉN szekrényemből -, egy kissé túl kihívó volt a számomra.
- Hogy tetszik? – kérdezte csillogó szemekkel. Most legyek bunkó, vagy játsszam el, hogy mennyire isteni ez a gönc? Az utóbbi mellett döntöttem, elég, ha ma csak nekem van szar kedvem.
- Imádom Ash! Kösz – öleltem át.

A csengő ebben a pillanatban megszólalt, mi meg úgy rebbentünk szét, mintha rajtakaptak volna minket valamin. Ashley egy ezer wattos vigyorral a képén szaladt le az emeleti szobámból, hogy üdvözölhesse, csaknem húsz perce nem látott szerelmét. Kristen, ne légy bunkó!
Én még pár percig elidőztem a tükör előtt. Valahogy rosszul éreztem magam ebben a szűk fekete ruhában, és a csaknem negyven centiméteres cipőben. Hol az én jól megszokott dorkóm? – sóhajtottam. Nem néztem ki rosszul, noha én soha nem tetszem magamnak, mégse én néztem vissza magamra a tükörből. De nagy nehezen félretettem ezt a gondolatot, és egy kardigánt elővéve a szekrényemből, leindultam a többiekhez.
Leérve láttam, hogy Ash beinvitálta barátját, és annak – egyenlőre még nem tudom, hogy jóképű-e, vagy sem – testvérét.

- Váó Kristen, elképesztően jól nézel ki! – ocsúdott fel a beszélgetésből Xavier.
- Kösz, de ez mind a barátnőd műve – mutattam a szóban forgó egyén felé. Xavier közelebb vonta magához kedvesét, és lágyan megpuszilta az arcát. Tüneményesek voltak együtt, én mégse bírtam elképzelni magam egy ilyen kapcsolatban, ahhoz én túl bohém természetű vagyok.
- Mekkora egy tapló vagyok! – vágta fejbe magát Xavi. – Kristen, had mutassam be neked egyetlen és utánozhatatlan testvéremet Robertet – azzal az eddig ismeretlen fiú, előlépett a szoba sötétjéből. De, bár ne tette volna! A szám is tátva maradt a döbbenettől. Mit is mondott Ashley az imént? Ja, hogy jóképű…..hát azt hiszem eddig ennek a szónak nem ismertem rendesen a fogalmát. A szobában álló fiú több volt, mint jóképű. Nem is tudok rá megfelelő jelzőt mondani…..szexi volt a javából. Rövid barnás haja, zöldeskék szemei voltak, arcát enyhe borosta fedte. Nyálcsorgatóan dögös volt. Egy szürke öltönyt viselt, barna inggel. Xavit is helyesnek tartottam, de míg ő nálam csupán a tízes skálán egy hetes volt, addig Rob megütötte a maximum pontszámot.

- Nagyon örvendek – nyújtotta felém szexi mancsát, egy még szexibb féloldalas mosoly kíséretében. Azt hittem, azonnal spontán öngyulladok ettől az ábrázattól. Kellet pár perc mire rendesen összeszedtem a gondolataimat. Fejemet megráztam, hogy kiűzzem onnan, a nem épp odavaló képeket.
- Úgyszintén – fogadtam a barátságos kézfogást.
- Akkor, ha már mindenki ismer mindenki, talán elindulhatnánk, nem? – türelmetlenkedett Ashley. Xavier a karját nyújtotta felé, amibe ő készségesen belekarolt.
- Csak utánad – mondta Rob azon az ellenállhatatlan hangján. Hogy-hogy soha nem találkoztam még vele? Jó, Ashley és Xavier nem járnak három hónapnál hosszabb ideje, mégis illet volna bemutatnia a családját, főleg Robot. Jaj Kristen, dugulj már el!
- Kösz – mondtam megilletődve, majd kimasíroztam a lakásból és bezártam azt.

Mindnyájan beszálltunk az autóba, amit legnagyobb meglepetésemre Rob vezetett. Csendben ültem hátul, kellemes volt nézni a mellettünk elsuhanó tájat.
A sulihoz érve, eddig soha nem tapasztalt stressz tört rám. Ezt az egészet Rob jelenlétének tudtam be. Mi másért lennék ideges? Úriember módjára, miután leparkolt kinyitotta nekem az ajtót és kisegített. Nem voltam hozzászokva az effajta bánásmódhoz. A fiúk, akikkel eddigi életem során – kemény 18 év – kapcsolatom volt magasból tojtak az illemszabályokra. Persze én ezt soha nem vetettem egyikőjük szemére sem, hisz én se vagyok az a kimondott nebáncsvirág típus. Lassan araszoltunk az Ashley-Xavier páros után.

- Ne haragudj, hogy Ash belerángatott ebbe – kértem elnézést barátnőm hirtelen jött agyszüleménye miatt.
- Egyáltalán nem bánom. Sőt, végre hasznosan tölthetek itt egy kis időt – vigyorodott el.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem, mert fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
- Tudod, én Angliában élek, és mikor eljövök meglátogatni a hibbant öcsémet, jórészt csak nála dekkolunk – adott kielégítő választ. Akkor ezért volt, olyan fura a hanghordozása!
- Miért nem költözöl ide te is? – kérdeztem szendén.
- Mert minden Angliához köt. Ott van a családom, a munkám, és egyébként se vonz ez a nagy Amerikai álom dolog.
Kissé csalódtam. Mennyivel jobb lenne ha itt élne!

- A családodon a barátnődet érted? – ezt most tényleg kimondtam?! Bakker! Rob kíváncsian meredt rám. Persze egy lökött csajnak tart, aki tíz perccel a megismerkedésük után egyből a párkapcsolata iránt érdeklődik. Hülye, hülye, hülye! – Bocs, nem kell válaszolnod – kértem tőle elnézést, holott nagyon is érdekelt.
- Semmi gond, ez nem államtitok vagy ilyesmi – megint az-az ellenállhatatlan féloldalas mosoly, minek következtében egy gödröcske jelent meg a szája szélén. Mindjárt elolvadok. – Nincs barátnőm – kacsintott csibészesen. Hogy?! Az angol lányok tuti elmebetegek!
- És neked van valakid, Kristen? – olyan halkan és érzékien mondta ki a nevem, hogy attól borsózni kezdett a hátam.
- Nincs – nyeltem egy nagyot.
- Ezt örömmel hallom – kezeinket összekulcsolta, úgy húzott a táncparkettre. Mit akar ez jelenteni?
- Rob, ez nem túl jó ötlet! – próbáltam szépen a tudtára adni, hogy nem vagyok egy tánc világbajnok. (Zene1)
- Nyugi, majd én vezetlek – súgta a fülembe, ezzel is túl közel hajolva hozzám, olyannyira, hogy bőrömön éreztem meleg leheletét. Ledermedtem, ettől kezdve csináljon velem azt amit akar, persze szigorúan csak is a parketten. Legnagyobb sajnálatomra egy lassú szám következett. Ekkora egy peches állat is csak egy van, én! Ha legalább a DJ megkönyörülne rajtam és egy pörgős számot nyomna, el tudnám titkolni botlábúságomat.
Rob szorosan tartott a karjaiban, teljes testemmel hozzásimultam. Profi táncos volt, érezte a ritmust és mindig a jó irányba vezetett. Én természetesen egész idő alatt görcsösen figyeltem a lábamat, nehogy rálépjek az övére. De a folytonos lábszuggerálás ellenére is sikerült egyszer kétszer jól rátaposnom. Restelltem is magam érte rendesen, fülig pirulva kértem minden egyes elvétett lépés után bocsánatot.

- Ne is törődj vele. Meg se éreztem – válaszolta bocsánatomra mindig Robert. Azt hittem ennek a rémálomnak – amit nem Rob közelsége miatt éreztem – sose lesz vége. Amint meghallottam, hogy zene átvált egy újabb lassú számra kitéptem magam Rob szorító karjai közül és a puncsos tál felé vettem az irányt. Egymás után húztam le a piros színben pompázó, ám annál fanyarabb ízű alkoholos nedűt. A harmadik pohár után kezdtem oldottabb lenni, olyannyira, hogy a mellettem álló Markkal elegyedtem egy kedves kis beszélgetésbe.
- Kösz, hogy felültettél, köcsög – a nyelvemmel alig bírtam a szavakat megformálni.
- Ezer bocs Kris, de jobb ajánlatom akadt – bökött a kezével a „szépséges” Rebeca irányába.
- Igen, ő talán megengedte neked, hogy a buli után megfektesd.
- Bizony – röhögött kajánul. Felfordult a gyomrom a kijelentése következtében. Pontosan emlékeztem arra a beszélgetésre, ami köztünk zajlott, és pont erről volt szó. Azt akarta, vagyis követelte annak fejében, hogy eljön velem ide, hogy a bál végeztével feküdjek le vele. Határozottan elutasítottam ezt, aminek ez lett a következménye. Persze egy cseppet se bánom, hogy nem ezzel a felfuvalkodott hólyaggal kell az egész estémet töltenem.

- Kristen, ez a srác molesztál téged? – jött oda hozzám a főnyeremény. Mark, amint meglátta a mellettem megálló félistent félrenyelte az olcsó löttyit.
- Nem, épp menni készült – emeltem rá jelentőségteljesen a tekintetem. Sec perc alatt hordta el magát az a féreg. Rob, miután Mark távozott töltött magának is egy pohár puncsot.
- Ácsi, nem te vezetsz haza? – kérdeztem még mielőtt beleivott volna.
- Mi értelme buliba jönni, ha nem ihat az ember? Épp erre találták ki a taxit, drága Kristen – kuncogott rajtam.

Az este hátralevő része ugyanilyen jó hangulatban telt, köszönhetően a jóképű angol fiúnak, aki ezen az estén a legjobb társaságot biztosította a számomra. Áldottam Ash agyát, amiért kitalálta, hogy ne jöjjek egyedül. Ő és Xavier ugyanis egész este el se szakadtak egymástól, és hol egymást nyalták falták az asztalunknál, hol majomként csüngtek egymáson a táncparketten. Hisz szerelmesek, ez természetes.
A bál befejeztével, ők ketten külön taxival indultak el Ashley lakása felé.

- Hazakísérlek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Rob. Bólintottam. A taxis kitett minket a lakásom előtt, Rob pedig ma már másodjára játszotta el a gentlemant.
- Kérem, várjon egy percet – szólt a taxisnak.
Elkísért egészen az ajtóig, amin egy jót mulattam.
- Túl elővigyázatos vagy – röhögtem rajta jóízűen.
- Az bizony. Tudod, nem venném a lelkemre, ha bajod esne – ezt teljes komolysággal a hangjában mondta.
- Köszönöm ezt a csodást estét Rob. Ha te nem lettél volna, azt hiszem megölt volna az unalom.
- Örülök, hogy örömödet lelted a társaságomban. Jó éjt, Kristen – köszönt el, azon a pimaszul bársonyos angol hangján.
- Jó éjt – ahogy kimondtam, ő már sarkon is fordult és beszállt a taxiba, majd az elhajtott vele. Furcsa érzésem támadt. Méghozzá az, hogy nekem ezt a fiút mostantól mindig látnom kell. Elmosolyodtam ezen. Rob nagyon szimpatikus benyomást keltett bennem, és nem hazudok ha azt mondom, vele talán el tudnám képzelni ezt a szerelmesdit. Persze ettől még fényévekre vagyok, de, hogy ezt – igaz magamban -, de kimondtam, komoly előrelépést jelent az én esetemben.

Másnap kaptam egy telefonhívást. Legkedvesebb barátnőm hívott, hogy közölje velem a rossz hírt, miszerint Rob a napokban elhagyja az Egyesült Államokat. Rettentő szomorú lettem. Elmegy mielőtt bármi is kialakulhatott volna köztünk. Arcomat a párnámba temettem és üvöltöttem. Nincs mit tenni Kristen, egy jó pasit ismersz, aki nem kőbunkó, de még az is elmegy. Ilyen az én formám! Örök magányra vagyok ítélve, ez már bizonyos. Ó, kuss már, 18 vagy az istenért!

2010. december 24.

Karácsony napja van, nekem még sincs Mikulás hangulatom.

- Kristen, ha nem törlöd le azt a fancsali ábrázatot a képedről, esküszöm nem kapsz az idén semmit! – fenyegetett meg halálosan Ashley. Az utolsó simításokat végeztük a házunkban felállított, csaknem öt méter magas fenyőfán. Ashley és anyám ragaszkodtak hozzá, hogy nagy fánk legyen, de ez, a hatalmas kategóriát súrolta nálam. Három napja mit se csinálunk, csak ezt a zöld bökdöső izét csinosítgatjuk, illetve a ház minden egyes négyzetcentiméterét feldíszítettük karácsonyi díszekkel. A Karácsony valahogy soha nem tartozott a legkedvesebb ünnepeimhez. Semmi másról nem szól csakis arról, hogy ki tud a másiknak drágább és menőbb ajándékot vásárolni. Hova tűnt a szeretet?
- Kris, kapcsold már be a rádiót! Végtére is, Karácsony van – utasított Ash. Pufogva trappoltam a kandallóra helyezett magnóhoz, és bekapcsoltam azt. (Zene2) 
Megszólalva, valami nyálas karácsonyi zene szólt. Elhúzott szájjal és káromkodva sétáltam vissza a már teljesen feldíszített fához.
- Kész is! Hát nem gyönyörű? – egyenesedett fel a fa alól barátném, hogy megnézze egybe az elkészült remekművét. Mert jórészt ő díszített, én csak álltam a létra mellett és adogattam a díszeket, meg az égőket.
- De, csodaszép – mondtam nem túl lelkesen, mire egy felnyársaló pillantást kaptam. – Bocs, tudod, hogy nem vagyok ezért annyira oda – vontam vállat, majd elkezdtem egyesével visszapakolászni a szekrénybe az üresen maradt díszdobozokat.

- Neked most nem a Karácsonnyal van a bajod, hanem Robbal – találta fején a szöget. Rob. Két hónapja nem hallottam felőle semmit. Szerencsésnek mondtatom ugyan magam, mert a bál után rendszeresen leveleztünk, illetve hol ő, hol én utaztunk el a másikhoz. Nagyon jó barátokká kovácsolódtunk össze, ennél több azonban nem alakult ki köztünk. És semelyikünk nem is vágyott a barátságnál többre, legalább is ezzel hitegettem magam. Két hónapja azonban nem ad életjelet magáról. Utolsó nekem írt e-mailjében, azt írta, ha legközelebb találkozunk egy nagyon fontos dolgot kell mondania nekem, ami kihathat mindkettőnk életére. Ez mi a rákot jelent? A férfiak esetében, vagy ezer dolgot. Ashley persze rögtön kombinálni kezdett és elültette a bogarat a fülemben, miszerint Rob ezzel azt akarja mondani, felőle összejöhetünk. Véleményem szerint azonban ilyenről szó sincs.

- Kérlek, jegeljük ezt a témát egy időre.
- Felőlem. Nekem most úgy is mennem kell. Este hétre Xavi és én itt leszünk, és addigra boldognak akarlak látni, értetetted? – adta az utasításait Ashley tábornok.
- Igen is – szalutáltam.
- Hülye – azzal elment, én pedig egyedül maradtam a hatalmas házban. Anyám egy üzleti úton van és legjobb esetben is csak holnap estére ér haza, én addig viszont nem voltam hajlandó egyedül maradni, ezért hívtam meg – Ashley unszolására-, mára kedvenc szerelmespáromat vacsira. Lehet ez egy elhamarkodott döntés volt!

Délután lévén nem csináltam semmit, csupán a tévé előtt töltöttem el teljesen hasztalanul a tengernyi időmet. Megnéztem vagy tíz CSI részt, meg pár Született feleségeket, mire elérkezetnek láttam az időt a készülődésre. Első utam a fürdőbe vezetett, ahol egy jó forró fürdő után, gyantáztam – a jó ég tudja minek -, majd hosszas keresgélés után felöltöztem. Nem vittem túlzásba, ugyanazt a ruhát viseltem, mint a 2008-as bulin. Azóta úgy se volt rajtam, talán Ashnek nem szúr szemet, a kétszer felvett ruhadarab. Ő ugyanis nem volt az a fajta, aki egy ruhát többször is felvesz. A hajammal nem csináltam semmi extrát, beletúrtam, és már kész is volt. A sminkkel még ennyit se vacakoltam, sőt, egyáltalán nem sminkeltem.

Hét órára teljes harci díszben feszítettem a konyhában, hogy megmelegítsem a mirelit kaját. Nyolc óra is elmúlott, de Xavieréknek se híre, se hamva nem volt. Tárcsáztam hát, mindig túl pontos barátnőmet, hogy érdeklődjek hollétük felől..

- Kristen? – kérdezte Ash.
- Igen én vagyok. Mégis hol vagytok? – kérdeztem kissé ingerülten. Ő találta ki ezt az egész „ vacsizzunk együtt a szingli barátnőmmel” dolgot, erre ide se tolja a képét. Szép!
- Ne haragudj, de teljes képtelenség, hogy odaérjünk hozzád – kért elnézést.
- Miért?
- Nézz ki az ablakon – mondta. Rögtön a konyhaablakhoz mentem, majd elhúztam a függönyt, és kis híján megvakultam olyannyira fehér volt minden.
- Már értem. Elakadtatok a hóban?
- Igen. Nagyon sajnálom Stew – hangja szomorúan csengett.
- Semmi gond. Csak azt nem tudom, mit csináljak ezzel a rengeteg kajával, amit csináltam – vakartam meg a fejem, hátha kiötlök valami okosat.
- Amiatt ne aggódj – nevetett fel a vonal túlsó oldaláról barátnőm. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozást, de ezt rá is hagytam.
- Akkor holnap beszélünk. Vigyázzatok magatokra! – búcsúzkodtam.
- Rendben. Tényleg bocs Kris.

Kinyomtam a telefont és elkáromkodtam magam. Mi a jó fenét csináljak ezzel a rakás kajával? Borítsam netán a fejemre?
A semmiből szólalt meg a csengő, éles hanggal. Ki az ilyenkor? Unott arccal indultam el a bejárati ajtó felé, majd nem túl kedvesen feltéptem azt.

- Nem veszek semmi ócskaságot ha ez…. – a vér is megfagyott bennem, amiért jelen esetben nem a csont vacogtató hideg felelt, minél inkább az ajtóban ácsorgó alak.
- Már meg is feledkeztem a kedvességedről KStew – mosolyodott el az én kedvenc angol barátom.
- Rob! – visítottam, és egy határozott mozdulattal a nyakába ugrottam. Olyannyira nekivetődtem, hogy kis híján mindketten a hatalmas hóban landoltunk.
- Hú, nem gondoltam, hogy ennyire örülni fogsz nekem. Ha ezt tudom, előbb jövök – ölelt magához szorosan. Annyira hiányzott, hogy azt szavakkal ki se tudom fejezni. – Nem akarok ünneprontó lenni Kris, de nem mehetnénk inkább be? Idekint megfagyok.

Teljesen megfeledkeztem magamról, annyira boldog voltam legjobb barátom viszontlátásának. Lehámoztam magam róla, majd a kezénél fogva húztam beljebb. Már értettem Ashley kis beszólását. Ezt még megkeserüli!
Rob a lakásba érve, hajáról lerázta a havat, minek következtében vizes haja a homlokára ragadt. Vicces látványt nyújtott.

- Hol vannak a többiek? – kérdezte, mikor a konyhába lépve meglátta a sok érintetlen ételt.
- Nem tudnak jönni, mert elakadtak a hóban – válaszoltam, miközben hellyel kínáltam.
- Rendesek, hogy szóltak – morgott Rob. Olyan édes ilyenkor, mint egy durcás kisfiú. Az egész arca megváltozik, olyan….olyan. Miken járnak a gondolataim?! A legjobb barátomról van szó! – ismételgettem magamban.
- Nem vagy éhes? – mutattam a kajákra, amik egymás mellett sorakoztak.
- Ami azt illeti, de, mint a farkas – bólogatott. Felpattantam a székről, és sürögni-forogni kezdtem a konyhába, hogy újra felmelegítsem az ételt. Aztán lábujjhegyre állva próbáltam levenni a legfelső polcról az ünnepi tányérokat, nem sok sikerrel.

- Had segítsek – szólalt meg a bársonyos hang közvetlenül mögöttem. Beleborzongtam, ahogy elképzeltem, közvetlenül mögöttem áll. Megfordultam, így arcunk majdnem egy magasságban volt. Jól sejtettem, testünk majdnem összeért. Farkasszemet néztünk egymással, és mindkettőn légzése hirtelen felgyorsult. Észrevettem, hogy Rob hol a szememet, hol a számat nézi. Nagyot nyelve utasítottam magam arra, hogy mielőbb távolodjak el a közeléből.
- Köszönöm – súgtam, ahogy eljöttem mellette. Míg ő a tányérokkal bajlódott, én meggyújtottam pár gyertyát, és kikészítettem az étkezőasztalra az újra felmelegített ételeket.

- Itt is vannak – tette le a két tányért Rob. Megtörölgettem őket, hisz lassan egy éve porosodnak a szekrényben, majd letettem Rob elé az egyik, magam elé pedig a másikat, és szép csendben enni kezdtünk. A konyhában történt incidens, remélhetőleg nem nyomja rá a bélyegét az egész estére.
- Finomat főztél – mondta az utolsó falat lenyelése után.
- Igazából, én csak melegítettem – vallottam be, eme aljas húzásom. Rob pontosan tudta, hogy nem vagyok egy konyhatündér, soha nem is várta el, hogy főzzek.
- De azt remekül csináltad – kacsintott. Ezen röhögnöm kellett, olyan bugyután csinálja. Nem tud kacsintani, csak két szemmel, az pedig nagyon vicces.
- Nem ér kinevetni, héj! – ugrott fel az asztaltól, majd csiklandozni kezdett. Majd’ bepisiltem, annyira csikált. Az álnok, tudta, hogy ez az egyik gyengepontom, és előszeretettel ki is használta.
- Rob, kérlek…kérlek, hagyd abba – fuldokoltam a nevetéstől. Hangos szakadáshang hallatszott. Ebben a pillanatban levette rólam zongorista ujjait, és kétségbeesetten nézett.

- Semmi gond, csak a ruhám szakadt el – nyugtattam meg.
- Végre! – csapta össze a kezeit.
- Ezt mire érted?
- Arra, hogy végre elszakadt ez a ruha – magyarázta zavartan a haját túrva.
- Ezt nem igazán értem. Talán valami bajod van, vagyis volt a ruhámmal? – a hangom két oktávval feljebb csúszott. Nem lehet, hogy nem tetszett neki ez a ruha!
- Igen, méghozzá az, hogy ebben eszméletlenül szexi vagy, pardon voltál – lesütött szemmel indult el a nappaliban lévő kanapéhoz, melyre leült. Követtem. Leesett az állam, az imént hallottaktól.
- Rob, bocsáss meg, de még mindig zavaros a kép. Te az imént, szexinek neveztél?
Fájdalmas pillantást vettet rám.

- Pontosan. Kristen, hát nem vetted észre? – kérdezte szomorúan.
- Mégis mit, Rob? – értetlenkedtem, holott sejtettem mit akar kihozni ebből az egész dologból.
- Kezdettől fogva tetszettél nekem, sőt, talán még több is volt, mint szimpla vonzalom – temette az arcát a kezei közé. Úgy éreztem, menten elájulok. Ő is mindvégig azt érezte, amit én? Istenem, két ekkora gyökeret, mint mi. Leültem mellé, és megfogtam egyik kezét, így kénytelen volt rám nézni.
- Én is kezdettől fogva éreztem azt, amit te – vallottam be, elpirulva. Az arca a szomorúból, döbbentté, majd azt hiszem boldoggá vált.
- Tudod mióta várok erre? – kérdezte és láttam rajta, hogy majd’ kicsattan az örömtől.
- Hát még én – vigyorogtam, mint a vadalma. Nem lehet, hogy annyi éven át, mindketten vonzódtunk egymáshoz, de túl gyávák voltunk lépni ez ügyben!
- Két ekkora szerencsétlent, mint mi – vigyorgott ő is.

Majd a tekintete komollyá változott, amivel kellő kép megijesztett. De a kezdeti ijedségem azon nyomban elpárolgott, mihelyt felfedeztem szándékát. Rob arca ugyanis vészesen közeledett az enyémhez. Két éve várok erre a pillanatra, és most végre eljött. Gyengéden két tenyere közé vette az arcomat, és ahogy a filmekben szokták, megcsókolt. Olyan lágyan és gyöngéden érintkeztek ajkaink, hogy ki kellett nyitnom a szemem, hogy lássam, valóban megtörténik-e ez a csoda. És megtörtént. Itt ültünk a nappalink kellős közepén, és csókolóztunk. Kezeim a nyaka köré kulcsoltam, ezzel is közelebb vonva őt magamhoz. Ha már ennyi évig – a hülyeségünknek köszönhetően – távol voltunk egymástól, most egy centit se voltam hajlandó engedélyezni. A lágy és gyengéd csók átment valami mássá, valami vaddá és szenvedélyessé. Egyik kezemet levéve a tarkójáról, végighúztam a felsőtestén.
Emlékszem, mikor egyszer nyáron eljött meglátogatni, én hülye pedig felvetettem, hogy menjünk el strandolni. Egy szál úszónaci volt rajta, nekem pedig majd kifolytak a szemeim a csupasz felsőteste láttán. Most pedig még érinthetem is, ez maga volt a főnyeremény. Rob a hátamon simított végig, melynek köszönhetően a jól ismert bizsergés szalad végig rajtam. Ha hozzám ér, mindig így reagálok.

-Kristen, mondanom kell valamit – szakadt el a számtól egy pillanatra, ugyanis én nem hagytam, hogy holmi hasztalan fecsegés elvegye az időnket. – Kris!
- Sssssss, Rob….ne most – könyörögtem elfúló hangon. Majdnem felgyulladtam, annyira kívántam, ő meg leállna beszélgetni.
Nem is próbálkozott tovább, azután, hogy megérintettem a nadrágon keresztül kidudorodó vágyát. Belenyögött a csókba, majd szorosan a karjaiba zárt, és felfutott velem az emeletre.

Ott két lábra állított, majd egy lépést hátrált, hogy jól szemügyre vehessen. A szexi mosoly, melyért nők milliói ölni tudtak volna, ismét ott csücsült az arcán. Számat beharapva, lesütött szemmel vártam a következő lépést. Mert tudtam, hogy lesz! Rob határozottan lépett elém, majd egy még határozottabb mozdulattal tépte le rólam, az amúgy is szakadt ruhát.
- Ebben túl kívánatos voltál! Nem akarom, hogy más is szemet vessen rád – magyarázta, iménti tettét, a ruhámmal a kezében szenvedélytől elhomályosult tekintettel. Lábujjhegyre állva követeltem, hogy ajándékozzon meg egy csókkal. Kimondatlan kérésemet rögvest teljesítette. Szenvedélytől fűtve faltuk egymás ajkait, míg a levegőnk teljesen ki nem ürült a tüdőnkből. Elvesztünk egymás tekintetében, Rob úgy nézett rám, mint ezelőtt még senki. Nem csak szenvedély lappangott a szemeiben, hanem valami más, valami számomra megmagyarázhatatlan. Ilyet eddig csak Xavier szemeiben láttam, mikor ránézett Ashleyre.

Kezeimnek szabad utat engedve elkezdtem kigombolni Rob ingét, majd miután megszabadítottam tőle, lehúztam róla az atlétáját is, amiket egy határozott mozdulattal a szoba sarkába dobtam.
Rob mindeközben a nyakamat csókolgatta, és halad egyre lejjebb. Melleimre tévedt, és óvatosan megharapta egyik mellbimbómat. Felsikítottam a kellemes érzéstől. Nem állt meg, hasam után leguggolt elém és végighaladt mindkét combomon, kezével közben vészesen közeledett nőiességem pontjához. A légzésem szaporábbá vált, mikor kezeit a bugyim két oldalába akasztotta, és lehúzta rólam azt. Szájával, mindeközben alhasamra tévedt, én pedig kis terpeszben vártam a megsemmisülést. Nem is tétlenkedett, egyik kezével gyengéden végigsimított nedves középpontomon, mire egy kéjes nyöszörgés hagyta el a számat. Ennél többet nem tett. Felrántottam hát magamhoz, hogy újra egy csókban forrjunk össze. Kezemet bevezettem kettőnk közé, és elkezdtem kioldani az övét, ami nem volt olyan könnyű feladat. Sokszor magamra kellett parancsolnom, hogy annál lejjebb ne menjek. Mikor sikerült kioldanom a csatot, a gombok következtek, de Rob nem engedte, hogy ezt én csináljam. Óvatosan lelökött az ágyra, és villámgyorsan kibújt a nadrágjából illetve a boxeréből.

Lélegzet visszafojtva vártam a következő lépést. Rob valami eszméletlenül nézett ki pucéran. Eddig csak a fantáziámban élt ez a kép, de a valósághoz semmi köze nem volt azoknak a tévképzeteknek.
Feltérdeltem az ágyon, és követeltem, hogy csókoljon meg. Nyelveink őrült ritmust jártak a szánkban. Kezemmel eközben megragadtam Rob, hasamnak feszülő vágyát. Felszisszent érintésem következtében. Hol lassú, hol kicsivel gyorsabb mozdulatokkal próbáltam őt az őrületbe kergetni. Mikor vélhetőleg érezte, hogy közel a beteljesülés, bilincsként szorította kezeit az enyémekre. Szorosan magához ölelt, egyik kezét a hátamra helyezte, így fektetett le ismételten az ágyra, csakhogy most ő is velem tartott. Fölém tornyosulva mélyen a szemembe nézett, majd egy hajtincset a fülem mögé simított. Apró puszit nyomott a számra, majd egyik kezével szétfeszített a térdeimet és végre a magáévá tett. Ahogy megéreztem őt magamban sikítanom kellett, de ő is átadta magát az ösztöneinek, egy férfis nyögés kíséretében. Lassan, érzékien mozgott bennem, én meg, mint egy hal vergődtem alatta. Hirtelen ötlettől vezérelve a hátára löktem. Ezen először meglepődött, de egy csókkal biztosítottam, nem kell semmi rosszra gondolnia. Elmosolyodott, mikor lovagló ülésbe ültem rá csípőjére. Kezembe vettem férfiasságát, és újra magamba vezettem. Fejemet hátravetve kezdtem intenzíven mozogni rajta. Rob eközben, hol a nyakamat, hol a melleimet hintette be apró puszikkal. Halk sikolyaim egyre gyakrabban követték egymást, éreztem közel a végkifejlet. Rob a fenekem alá nyúlva segített még gyorsabban mozognom. Nyaka köré kulcsoltam kezeimet, és a beteljesülésem előtt megcsókoltam őt, elnyomva ezzel vágyam hangjait. Mikor testem remegni kezdett, Rob erősebben szorított magához. Nem állt szándékomban megállni, azt akartam, hogy ő is élje át, azt, mit néhány másodperce én. Nem kellet sokáig várnom, pár pillanat múlva ő is követett engem. Csípőmet leszorította, így lövellt belém. Eszméletlen érzés volt, azt hittem mentem újra én is elélvezek.
Még mindig öleltük egymást, Rob pedig velem a karjaiban lefeküdt az ágyra. Pihegve hajtottam a fejem, gyorsan emelkedő mellkasára.

- Hogy tudtam ezt eddig kihagyni? – kérdezte nevetve az alattam fekvő félisten.
- Ezt én is kérdezhetném – csillogó szemekkel néztem fel rá. Arcomat lágyan cirógatni kezdte, majd megcsókolt. Ennél boldogabb nem is lehettem volna, végre megkaptam azt a férfit, akire mindig is vágytam. Most csak és kizárólag az enyém!
- Boldog Karácsonyt – mondta a csókunkat megszakítva. Elpirulva fúrtam az arcomat izmos mellkasába.
- Ennél boldogabb sose lehet – válaszoltam. Éreztem, ahogy testem kipihenve az előbb történteket, repetáért kiált. Egy kezem kalandozni kezdett Rob testén, miközben ő felismerhetetlen alakzatokat rajzolgatott a vállamra.

Aznap este nemhogy nem aludtunk, de nem is váltunk el egymástól. Az egész estét végig szeretkeztük. Egy új fejezet kezdődött az életünkben.

2010. december 25.

Volt egy olyan érzésem, hogy miután kinyitom a szemem, az egész tegnap este, a porba hullik. Nem lehet, hogy mindez megtörtént? Mégis a fájó végtagjaim, arra engedtek következtetni, hogy igen is szeretkeztem ezzel a férfival.
Éreztem, hogy Rob még békésen alszik, egyenletesen vette a levegőt, és halk sípoló hangot hallatott, ahogy szájával kiengedte a levegőt. Elmosolyodtam ezen, és kinyitottam álmos szemeimet.

Semmi kedvem nem volt felkelni, a természet hívó hangja azonban erősebb volt. Szélsebesen futottam a szobámban lévő fürdőbe, hogy könnyítsek magamon. Mikor végeztem, úgy éreztem vagy egy kilóval lettem könnyebb. Megmostam az arcomat, és a fogamat, majd visszaindultam az ágyamban hagyott Adoniszhez. Az ajtófélfának dőlve gyönyörködtem eszméletlen felsőtestén, és abban, hogy a takaró éppen, hogy csak fed valamit a csípőjéből.

Évekig képes lettem volna bámulni őt, csakhogy egy kis pityegő hang megakadályozta ezt. Eleinte nem törődtem vele, de mikor öt percen keresztül egyfolytában pittyogott, felment bennem a pumpa. Odasétáltam az éjjeliszekrényre helyezett mobilomhoz, hogy megnézem ki az, aki ennyire hiányol engem, csakhogy nem az én telefonom hallatott ilyen hangot. És akkor újra megszólalt. Ki a rosseb keresi ilyen korán – délután háromkor(!) – Robot. Kihalásztam a kicsiny készüléket a farmerzsebéből - persze közben újra eszembe jutott, hogy is szabadult meg tőle és milyen látványt nyújtott anyaszült meztelenül -, majd szemügyre vettem. Egy új üzenete érkezett, és volt, vagy egy tucat nem fogadott hívása. Tudom bunkóság megnézni a barátom – mert az este után feltehetőleg a barátom – telefonját, de a kíváncsiság erősebb volt, mint a józan eszem. Megnyitottam hát az üzenetet, és hirtelen elkapott a hányinger. Ki is ejtettem a kezemből azt a szart. Szemeim megteltek könnyel, de nem engedtem, hogy utat törjenek maguknak. Hisz én Kristen Stewart vagyok, egy erős csaj!

Remegő lábakkal indultam le a konyhába, ahol csináltam magamnak egy jó erős kávét, majd a cigimmel együtt kiültem a kurva hidegbe. Remegő kézzel szívtam a cigimet, mikor kezek kulcsolódtak körém. A csésze szerencsésen kiesett a kezemből.

- A kurva életbe! – ugrottam fel, szitkozódva.
- Jó reggelt napsugaram – köszönt az-az aljas csúszómászó mézédes hangon, amitől a lábaim ismét remegni kezdtek. Mi a francnak kell így reagálnom?! Közelebb lépett hozzám, meg akart csókolni, csakhogy én elfordítottam a fejem. Kérdőn nézett rám.
- Mi a baj? – kérdezte suttogva.
- Te vagy a baj! – csattantam föl.
- Ezt nem igazán értem, elmagyaráznád? – engedte el a csípőmet.
- Készséggel – azzal befutottam a lakásba, egyenesen a szobámba, majd a földről felvettem a telefonját, és lerohanva a nappaliba, a kezébe nyomtam azt. Néztem az arcát, ahogy olvasta az üzenetet, ő is ugyanolyan falfehér lett, mint én nem sokkal ezelőtt.
- Meg tudod ezt magyarázni?! – kérdeztem nem túl halkan.
- Kristen…..én – nem találta a szavakat. Hogy is találta volna?
- Mekkora egy aljas szemét vagy Rob! Azt hitted ez soha a büdös életbe nem fog kiderülni?! – könnyeim ebben a pillanatban bukkantak elő a szemeimből, holott utáltam sírni.
- Sajnálom – hajtotta le a fejét, majd közelebb lépett hozzám, le akarta törölni a könnyeimet, csakhogy én ellöktem a kezét.
- Ne érj hozzám! Soha többé! – üvöltöttem torkom szakadtából. – Gyűlöllek Robert Pattinson, érted? Gyűlöllek! – sziszegtem.
- Ne mond ezt, szépen kérlek! – könyörgött meggyötörten. – Szeretlek! – erre kapott tőlem egy csattanós pofont. Hogy merészeli?
- Takarodj innen! – ordítottam. – Nem hallod, tűnj el! – intettem neki az ajtó felé. Nem válaszolt semmit, csak fogta magát és elment. Leroskadtam egy székbe, és egész álló nap csak sírtam. Miért vagyok én folyton ennyire szerencsétlen?! Nem érdemlem meg, hogy szeressenek? Miért mindig a rossz pasiba szeretek bele?

Fogtam magam és felmentem a szobámba, majd elővettem a nyugtatót és egy marokkal vettem be belőle. Ez talán segít, nem éreznem a fájdalmat. Talán ez a kis tervem túl jól sült el!

To be continued…

A két testvér:P

Xavier és Ashley 2008-ban:)

Rob és Kristen 2008-ban:D

Ha lehet egy kérésem, akkor engem úgy tudnátok megajándékozni, hogy írtok komit, vagy ha jelölgettek;)