Dancing with tears in my eyes - 1 fejezet

Itt is az első fejezet :) Hát nem tom mit füzzek hozzá :D Kérlek irjatok komit hogy milyen lett. :) Köszi a segítséget Szofimnak (babámXD) Lilumnak(L) és még sorolhatnák pár nevet de nem fogok :D
Na de huzás olvasni! :D
Pussz(L)
Nikky

Kristen Jaymes Stewart!!! Elárulnád, hogy miért nem veszed fel azt a rohadt telefont??? Az anyád vagyok, hívj fel, de azonnal! – hallottam meg anyám hangját az üzenetrögzítőn.

Hhm… hogy miért nem veszem fel a telefont, mert mondjuk kurvára nincs kedvem vele társalogni.

Persze nem azt mondom, hogy utálom az anyám. Nem, dehogyis, én szeretem őt, de azért néha már kicsit elegem van belőle.

Ezért is költöztem el otthonról. Egyedül akartam élni a saját kis lakásomban. Úgy hogy senki nem szól bele a dolgaimba.

Szerencsére anyám –nagy nehezen ugyan- belement, hogy elköltözzek otthonról, de arról nem tudott leszokni, hogy naponta ötször fel ne hívjon.

A telefonom el kezdett csörögni. Na, emlegetett szamár.

- Szia Anya. Mi újság? Miért kerestél…hmm… vagy hússzor? – kérdeztem tőle teljesen nyugodtan.

- Kicsim csak azért hívtalak, hogy minden rendben van-e. Miért nem vetted fel a telefonodat? – kérdezte anyám aggodalommal a hangjában.

- Anya, dolgoztam, és amúgy is nagy vagyok már, megértem, hogy aggódsz, de nem kell a nap minden egyes percében hívogatnod.

- Jó tudom, hogy kicsit eltúlzom a dolgot, de aggódom érted. Meg a munkád is, hát nem nagyon vagyok oda érte. Értem én hogy szeretsz táncolni, kis korodban is állandóan apád lábán táncoltál. Emlékszel még arra kicsim? – kérdezte és majdnem elbőgte magát.

Oh a rohadt életbe. Muszáj a gyerekkoromat emlegetnie, hogy milyen egy szerencsétlen voltam. Már felnőttem a francba is!

- Anya igen emlékszem, de figyelj, most mennem kell, mert még vissza kell lehet menjek ma dolgozni. Majd még beszélünk úgy is. – pár óra múlva úgy is fel fog hívni- Puszi anya. – köszöntem el tőle.

- Rendben kicsim, vigyázz magadra, Puszi. – azzal letettem a telefont.

Igazából nem is kellett vissza mennem dolgozni, de valahogy le kellett ráznom drága anyám.

Végig hallgattam az üzeneteimet, de csak Ash üzent, hogy nincs-e kedvem holnap vele menni vásárolni, meg este bulizni. Nem hívtam fel, inkább küldtem neki egy smst, hogy holnap dolgoznom kell menni, így a buli kilőve, de szívesen elkísérem vásárolni, úgyis nekem is kéne venni pár göncöt, majd ő segít kiválasztani, én ehhez hülye vagy, meg eleve nem szeretek vásárolni.

Tegnap John, a főnököm, megkért, hogy ugorjak be egy csaj helyett, mert sajnos megbetegedett, és nincs más jelen pillanatban, aki beállhatna helyette. Így hát -én marha- elvállaltam. Ahelyett hogy Ashel mentem volna buliba, és holt részegre ittam volna magam, de hát így.

Rohadt fáradt voltam, gyorsan lezuhanyoztam, majd felkaptam a szakadt, agyonhasznált trikómat, meg egy rövidgatyát. Amíg a vizes hajamat törölgettem elmentem a konyhába, hogy vadásszak magamnak valami kaját, de nem sok minden volt a hűtőben a sok sörön kívül.

Nem szarakodtam sokáig, fogtam a telefonom és rendeltem egy jó nagy pizzát.

Kb. 10 perc elteltével valaki dörömbölt az ajtómon. Az képtelenség hogy ilyen hamar elkészül egy pizza, és még ki is hozzák.

Kicsit azért paráztam. Mondjuk, legfeljebb ha megtámadnak, majd tökön rúgom, meg sikítozok, mint egy hülye szőke picsa.

Odamentem az ajtómhoz, de nem nyitottam ki.

- Ki az? – kérdeztem majd betojtam félelmemben. :D

- Kérlek, engedj be. Üldöznek a rohadt paparazzik. – mondta az ismeretlen pasi, akinek mintha már korábban hallottam volna a hangját, talán a tévéből.

Mi a neved? - kérdeztem miközben odasétáltam nem messze az ajtómtól lévő ablakhoz és ki kukucskáltam rajta. Igazat mondott. Egy hadseregnyi paparazzi állt a ház előtt a kurva fényképezővel a kezükbe, de az ajtón szerencsére nem tudtak bejutni...addig, míg a szomszédom - az az idióta, barom Larry- ki nem nyitotta a lenti ajtót és beengedte az összes faszkalap paparazzót. Odaszaladtam az ajtóhoz, nem is hallottam a pasi válaszát, a kulcsot gyorsan elfordítottam, majd kinyitottam, és berángattam a pasit, akinek az arcát nem láttam az ajtóban, míg be nem húztam a pólójánál fogva.

Tudtam ki ő. Valóban a tvben láttam már ezelőtt.

- Szóval te vagy Robert Pattinson mi? - kérdeztem közömbös hangnemben.

Be kell valljam őrjítően szexis volt, főleg így élőben. Biztos egy beképzelt egoista majom. Legalább is, ahogy bámul rám, nekem  nagyon úgy festett.

- Igen én vagyok Robert Pattinson, mint ahogy már mondtam az előbb. - nyújtotta felém a kezét, és vigyorgott, mint a tejbetök, tekintetével végigmért. Én meg ott álltam előtte egy szál rövidgatyában, szakadt trikóban, ami alig takarta felső részem. De hát kit érdekel. Ha rám támad, majd jön a tökön rugós módszerem. :D

- Kristen vagyok - fogtam vele kezet, de mikor a bőrünk összeért, valami fura dolog történt. Nem tudom megmondatni mi, de hihetetlenül fura volt, és egyben jó érzés is, szinte libabőrös lettem érintésétől.

A tekintetünk összekapcsolódott, de gyorsan elkaptam pillantásom róla, és a nappali felé vettem az irányt. Rob persze követett.

- Szerinted mikor óhajtanak elmenni azok a barmok a házból? – kérdeztem felé fordulva, majd törökülésbe leültem a kanapéra.

- Hát tudod, fogalmam sincs. – állt meg előttem zsebre tett kézzel. Most meg mi a fasz van?

- Leülhetek melléd? – kérdezte félénken. Jah… hogy ezért áll előttem. Hülye Kristen!

- Persze, ülj csak le.

Jó talán kicsit bunkón vagyok, de hát istenem! Mindig is rühelltem a sztárokat, már amelyik megfordult a bárban. Mondjuk Rob ahhoz képest tök rendes, és hát...  khm rohadtul jó hátsó fele van.

Hogy azért lássa, hogy milyen aranyos kislány is tudok lenni, megkérdeztem kér-e valamit inni. - Igen egy sört kérnék, ha van esetleg. - felelte mosolyogva. Az az őrülten szexis mosolya.

Ohh, tudom én mire megy ki a játék. Majd azt hiszi majd én is szétrakom a lábaim ha így néz rám. El vagy tévedve Pattinson! Gondolom minden csajt megkap akit csak akar, de engem nem fog az holt biztos.

Miután végre kiértem a konyhába, beszereztem két üveg sört, majd kivittem az egyiket Robnak és a kezébe nyomtam.

- Köszönöm. - felelte, és megint azzal a rohadt féloldalas szexi mosolyával a képén.

Váratlanul megszólalt a csengő, morcosan oda mentem és kinyitottam, hogy megnézzem ki az. Most valahogy nem paráztam annyira, mint amikor Rob volt az ajtóm előtt.

A pizzás csávó volt, kezében az óriás pizzámmal. Gyorsan odaadtam neki a pénzt, majd kikapva a kezéből magam után becsapva az ajtót rohantam is a konyhába. Egy szeletet tányérra vágtam, majd kiérve a nappaliba lehuppantam a kanapéra benyomtam a tévét és elkezdtem falatozni. Szemem sarkából láttam, hogy Rob engem figyel.

Ne legyél ennyire bunkó Stewi! Szólalt meg bennem az az idegesítő hang. Úgy látszik, kezdek megbolondulni.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába, majd egy szelet pizzát ismét tányérra dobtam és kiszaladva Rob kezébe nyomtam.

-Oh köszi. – felelte csodálkozva. Na ja kedves is tudok lenni, igaz milyen meglepő.

Csendben falatoztunk, miközben a tévét néztük. Miután megettük majdnem az egész pizzát, a tányérokat kivittem a konyhába, bevágtam a mosogatóba, majd ki kaptam két sört a hűtőből és kiérve a nappaliba Rob kezébe nyomtam... volna, de nem volt a kanapén.

- Rob? - kiabáltam, de nem jött válasz. Lehet lelépett?  Tovább kiabáltam, de megint semmi. Majd hirtelen kivágódott az ajtóm és Rob lépett be rajta lihegve.

- Mi történt? - kérdeztem egy kis félelmemmel a hangomban.

- Kimentem megnézni hátha elmentek azok a barmok, de még mindig itt szobroznak. - hajtotta le a fejét.

- Tessék, ezt idd meg. - nyújtottam felé az üveget.

- Kössz Kristen. Mindent köszönök, de azt hiszem, én megyek is. - felelte szomorkásan, majd kortyolt egyet a söréből. Megfordult és a kilincsre téve a kezét el akart menni.

- Maradj Rob.  – állítottam meg.

- Nem kell elmenned. Meg amúgy is… elárulnád, hogy hogy akarsz kijutni a házból?

- Nyugodtan itt maradhatsz. Engem nem zavar. - feleltem mosolyogva.

Rob csak nézett rám, nagyra nyílt szemekkel, majd odasétált hozzám és...