The Prohibited Fruit - 9. fejezet

Hello:)

Először egy kis magyarázattal kezdeném mert a komikba mindenki teljesen bepánikolt:)

Nos mivel én is boldogságpárti vagyok, mindenkit megnyugtatok, hogy kb. ez a rész lesz még szenvedős.

A másik, amit sokan kérdeztetek, hogy Rob most pap lesz-e? Elárulhatom, hogy NEM, vagyis még gondolkodik a lelkem.

(Bocsi Lady nem lesz a padsorok mögötti khmxD)

Brinek hatalmas köszönet, hogy végre kritikus szemmel nézte az előző fejezetemet!!(L)

Valóban volt egy igen csak Stohl Bucis mondat, de ez nem is tűnt fel addig míg nem írtad le:D

A másik amit írtál, hogy Kristen monológja értelmetlenre sikeredett...ennek az volt az oka, hogy én magam voltam aznap szétszórt, illetve, hogy 1,5 óra alatt hoztam össze a fejezetet.

Tényleg köszönöm, hogy felhívtad ezekre a figyelmemet(L)

Ja és ezentúl ha lesznek zenék a töriben, mindig 2 linket fogtok kapni, egy eredetit és egy Glee-st:)

Sajnálom, de nagy Glee fan vagyok, és csak és kizárólag az ő számaikat hallgatom, amit tudom, hogy sokaknak nem jön be. De ízlések és pofonok:D

Jaj kissé sokat beszéltem, de úgy éreztem egy kis magyarázattal tartozom nektek;)

Puszi, Lilluci

9.

/Kristen/

Az úton egy szót se váltottam anyámmal. Nem volt számára mondani valóm, egy vágyam volt csupán, otthon lenni, magamra zárni az ajtót, befeküdni az ágyamba és nem gondolni semmire. Még ha csak pár napot is töltöttem a Hittan Táborba, az elegendő volt ahhoz, hogy teljes mértékben megváltoztasson.
A legnagyobb változást Robnak köszönhetem, de mégse tudom önfeledten élvezni a szerelmet, melyet egymás iránt éreztünk. És ezért csakis én vagyok a felelős, mert egy selejt vagyok.

Pár óra múlva haza is érkeztünk. A környék, a ház és a szobám mit se változott, én mégis úgy éreztem magam, mint egy idegen. Saját magam számára is idegen voltam.
Felmentem a lépcsőn és magamra zárva az ajtót bekapcsoltam a rádiót és hangosra állítva lekuporodtam a sarokba, majd sírni kezdtem. Ki akarta adni magamból az összes fájdalmamat. Persze ez sikertelennek bizonyult. Túl sok hibát követtem el, és túl sok embernek okoztam fájdalmat ahhoz, hogy ezt egy sírással elintézzem. Többet kell bűnhődnöm, ezt nagyon jól tudom.

A napok csigalassúsággal teltek. 2 hete hagytam el a Tábort, de mintha egy nap lett volna. Mindennapom ugyanazzal telik. Felkelek, reggelizem, majd visszamegyek a szobámba és alszom, vagy könyvet olvasok. Közben, pedig felemészt a bánat és szomorúság. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék szüntelenül Robra. Folyton az arcát látom a szemem előtt. Felidézem magamban az erdőben történteket, és az is eszembe jut, amit az utolsó alkalommal mondott nekem. „Kristen számomra teljesen nyilvánvaló vált, hogy te mindvégig csak játszottál velem.”

Hogy cseszhettem el ennyire mindent? A boldogság egy karnyújtásnyira volt tőlem, de én nem kértem belőle. Nincs mit tennem, tovább kell lépnem.

Halk kopogást hallatszott az ajtómon.
- Gyere be – szóltam.
- Kristen, mivel magyarázod azt, hogy két hete itthon lebzselsz és nem is szólsz nekem?! – kért számon Ann. Igazából ő teljesen kiment a fejemből. Nem azt mondom, hogy elfelejtettem a legjobb barátnőmet, de ő volt jelen pillanatban az utolsó ember, aki eszembe jutott.
- Sajnálom, de nem vagyok épp túl jó passzban – kértem elnézést, feledékenységem miatt.
- Azt látom – mutatott rám. – Mi történt veled abban a Táborban?
Erről végképp nem volt kedvem most vele társalogni. Talán pár hónap múlva már képes leszek beszélni az ott történtekről, de most ez teljesen kizárt.
- Tudod, vártam, hogy felhívj, hogy, hogy haladsz a kis papocskáddal, de te szartál a fejemre már akkor is – sértődött meg.
Sikerült felszakítani a sebemet.
- Ann kérlek, ez most nem a legmegfelelőbb alkalom, hogy erről beszéljünk.
- Hát persze, hogy nem. Én vagyok az állítólagos legjobb barátnőd, de te mégse avatsz be a titkaidba. Nem is tudom, miért jöttem ma el hozzád?! Látszólag te nélkülem is nagyon jól érzed magad! – ordított velem, majd mondandója befejeztével fogta magát, és becsapva az ajtómat színpadiasan távozott.

Szuper, sikerült a barátnőmet is magamra haragítanom. Ki lesz a következő? Bárki lehet, csak húzzon sorszámot!
Anyám meg se próbált velem kommunikálni, amit nagyon nagyra értékeltem. Bár gondolom biztosan feltűnt neki, hogy mióta itthon vagyok, azóta nem mentem el bulizni és nem feleselek vele, ő mégse lógott a nyakamon, hogy kiszedje belőlem a problémámat. Nem álltunk egymáshoz túlságosan közel, de azt nagyon jól tudta, hogyha bajom van, arról nem szívesen beszélek.

Újabb egy hét telt el eseménytelenül. Kicsivel jobban éreztem magam, mivel nem járattam egyfolytában Robon az agyamat. Persze így is a nap 97%-ban rá gondoltam, de már csak a jó dolgokat idéztem fel magamban.

Épp a konyhában ültem, mikor csengettek. Anyám elment bevásárolni, ezért csak én voltam otthon. Kinyitottam hát az ajtót és leesett az állam a látottak miatt.
- Be se engedsz? – kérdezte. Csak álltam az ajtóban, mint egy sóbálvány.
- De…de ppersze. Jöjjön be – invitáltam beljebb a nővért.
- Azt hiszem sikerült igen csak meglepnem téged a látogatásommal – mosolygott értetlen arcom láttán.
- Valóban. Nem számítottam a látogatására – vallottam be. – Mi szél hozta ide?
- Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e? – nézett rám jelentőségteljesen.
- Igen, megvagyok.
- De nem vagy boldog, igaz?
- Nem. Ennyire látszik? – kérdeztem elhúzott szájjal.
- Ismerem ezt az arcot. Nap, mint nap találkozom vele a Táborban.
- Hogy-hogy?
- Robert is pontosan így néz ki.

Neve hallatán összerezzentem, mégis furcsa mód örültem is. Örültem annak, hogy ő se felejtett el engem. Persze az nem tett boldoggá, hogy ő is szenved. És mindez énmiattam. Egy olyan jó és nagylelkű ember, mint Rob nem lehet egy ilyen aljas ember miatt rossz passzban.

- Kristen azért jöttem ma el hozzád, hogy megkérjelek, gyere vissza a Táborba – tette a kezét a vállamra.
Ez a kérés váratlanul ért, sikerült is a tejet félrenyelnem.
- Az teljességgel lehetetlen! – vágtam rá azonnal.
- Legalább gondold át a dolgot – kérlelt. Csak csóváltam a fejem. Ezen nincs mit átgondolnom. Épp próbálok túllenni ezen az egész ügyön, erre idejön a nővér, és arra kér, hogy térjek vissza oda, ahol annyi fájdalmat okoztam? SZÓ SE LEHET RÓLA!

- Megértem, hogy nehéz visszatérned, de fáj, hogy téged is és Robot is szomorúnak látlak. Egyértelmű, hogy szeretitek egymást, ezért biztos vagyok benne, hogy nincs olyan probléma, amit ne lehetne helyre hozni – csak nem tágított az eddig szimpi apáca.
- Nővér, ön nem tudja, hogy mit tettem – vágtam rá.
- Mindent pontosan tudok Kristen.
Ezen meglepődtem. Tudja és mégis szóba áll velem?
- Robert mindent elmesélt, és tudnod kell, ha te most visszamennél, akkor nagy esély van arra, hogy megbocsásson neked, és tiszta lappal kezdjétek.

Túl szépen hangzott mindez ahhoz, hogy igaz legyen. Rob nem bocsáthat meg! Én nem érdemlek bocsánatot.
- Nem megyek vissza! – jelentettem ki markánsan.
- A múltban történtek miatt? – faggatott. Bólintottam. Ha Rob olyan nemes és megbocsátja a tábori viselkedésemet, biztos, hogy elfordul majd tőlem, ha elmondom neki a teljes igazságot magamról. – Kristen…az nem a te hibád volt, de ameddig ezt nem látod be, elveszítesz mindent és mindenkit aki fontos neked. Megéri?

Válaszra nyitottam a szám, de abban a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, amin anyám lépett be. Csodálkozva látta, hogy a nővér itt áll a konyhánk közepén.
- Rose nővér, mi járatban? – tette le a csomagokat a kezéből, majd kezet nyújtott az apácának.
- Csak beszélni szerettem volna Kristennel – mosolygott rám. Én még mindig az előbbi kérdését emésztgettem magamban. Sírás fojtogatott, a szemeim megteltek könnyel. Pedig nagyon nem szerettem volna ismét sírni. Miért kellett felbukkannia éppen most a nővérnek? Kezdtem magam „jól” érezni, erre tessék, az életem megint a feje tetejére állt.

Mint egy szellem álltam a konyha közepén és fel se fogtam semmit abból a beszélgetésből, ami anyám és Rose nővér között zajlott. Fogtam hát magam és felfutottam a szobámba.

- Kristen, hová rohansz? – kiabált utánam anyám kétségbeesetten.
- Jules, azt hiszem beszélnünk kell valamiről – ennyit hallottam mielőtt becsuktam volna az ajtót. Nekidőltem, és lassan lecsúszva a földre ültem és zokogtam. Mennyivel könnyebb lenne ha nem élnék. Nem lenne semmi gondom, nem kéne szenvednem és nem gondolnék folyton egyvalakire.

Odabotorkáltam az ágyamhoz és leültem rá. Felvettem a telefonomat az éjjeli szekrényről és tárcsáztam Ann számát. Nem vette fel. Miért is nem lepődöm meg? Őt is sikerült eltaszítanom magamtól az ostoba depis kedélyállapotom miatt.

Motoszkálás hallatszott a nappali felől, gyorsan az ablakhoz rohantam, Rose nővér épp távozott. Ezek szerint elég hamar letett arról, hogy visszarángasson a Táborba. Kissé megkönnyebbültem, de fájt, hogy ilyen hamar lemondott rólam. Edd meg szépen, amit főztél Kristen!

Halk kopogás hallatszott. Anyám először feltérképezte a terepet, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nem küldöm el melegebb éghajlatra az miatt, mert betette a lábát a szentélyembe, belépett. Én még mindig az ablak előtt álltam, néztem a nővér távolodó alakját.

- Kicsim beszéltem Rose nővérrel – kezdte. Sejtettem, hogy a nővér nem tudja magában tartani a titkomat. Tudtam, hogy ez a nap egyszer eljön, mégse voltam rá felkészülve. Most még nem!
- Anya nem akarok erről beszélni – húztam el a függönyt. Szembe fordulva vele, megdöbbentő látvány fogadott. Anyám sírt. Soha nem láttam őt sírni, még akkor sem mikor apa bejelentette, hogy elválik tőle. Mindig erősnek mutatta magát, most mégis egy megtört nő állt a szobámban.
- Kristen én annyira sajnálom… - odaléptem hozzá, de nem tudtam mit is kéne ebben a helyzetben tennem. Ő viszont rögtön átölelt és szorosan szorított magához. – Sajnálom, hogy nem voltam melletted, hogy mindenen egyedül kellett átmenned. Csak magammal törődtem és azzal, hogy apád elhagyott, nem vettem észre, hogy valami nincs rendben veled – kért mindenért bocsánatot.

Viszonoztam anyám ölelését, és hálás voltam, hogy nem taszít el, még azután se, hogy mindent megtudott. Lelepleződtem és örültem neki. Nem is értem miért féltem elmondani neki? Túlságosan haragudtam rá, amiatt, hogy lelépett azzal az olasszal és nem foglalkozott velem, pedig nagyon nagy szükségem lett volna rá. Csak ezt láttam az egészből, de abba nem gondoltam bele, hogy neki milyen nehéz lehetett feldolgozni azt, hogy apa lelépett.

- Én is sajnálom anyu, mindent! Hogy olyan szörnyen bántam veled, holott nem volt semmi jogom hozzá – ismét eleredtek a könnyeim. Fejemre puszit nyomott és leültünk egymással szembe az ágyra. Aznap mindent megbeszéltünk. Ismét volt anyukám, amiért megint csak Rose nővérnek tartoztam hálával.

- Miért nem mondod el mindezt annak a fiúnak is? – kérdezte, miközben egy hajtincset tűrt a fülem mögé. Pont, mint kiskoromban.
- Félek, hogy mit szólna mindehhez – vallottam be.
- Ha tényleg szeret, ahogy azt Rose nővér mondta, akkor nem fog rád haragudni. Nem is értem miért gondolod, hogy bárki emiatt haragudna rád? Olyan butus vagy.
- Igazad van, de akkor is félek. Mi van, ha olyannyira megbántottam, hogy már látni se akar? – adtam hangot kétségeimnek.
- Ezt csak úgy tudhatod meg, ha visszamész – kínálta a legkézenfekvőbb megoldást.

Reményeim szerint még nincs túl késő, mindent helyre hozni.

/Robert/

Már nem is emlékszem mikor nevettem utoljára. Kristen három hete hagyta el a Tábort, hagyott el engem. Valahogy képtelen voltam rá haragudni, pedig mélyen megsebzett engem és Kate-et is. Sokszor beszélgettem erről Morgan atyával, illetve Rose nővérrel, akik mindig azt tanácsolták, hogy bocsássak meg. Meg is bocsátottam, de még nem voltam kész arra, hogy újra lássam őt.

Mindennapjaimat a folyóparton töltöttem, ahol gitároztam és énekeltem. Ezek a dolgok egy kissé elterelték róla a figyelmemet. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ezután mit is kezdhetnék az éltemmel. Mindig ugyanoda jutottam. Nem akarok többé pap lenni, hisz ez a kis kisiklás kitudja, hogy nem fog-e ismételten bekövetkezni. Viszont valamilyen módon mégis segíteni akartam a rászorulóknak.

- Meg se lepődöm azon, hogy itt talállak – szólalt meg a hátam mögött Toby. Letelepedett mellém és kacsázni kezdett.
- Épp azon gondolkodom, hogy mit kezdhetnék az életemmel – vallottam be.
- Haver fiatal vagy, nem hiszem, hogy ezen kellene még gondolkodnod – veregetett vállon. Igaz alig múltam 20 éves, mégis akartam tenni valamit másokért. – Remélem nem felejtetted el, hogy ma lesz a Tábortűz?
Ami azt illeti, igen is elfelejtettem. Nem volt olyan dolog, ami fontos lett volna a számomra.
- Az igazat megvallva kiment a fejemből, és kedvem sincs menni – dobtam én is egy követ a folyóba.
- Na neeee. Rob abba kell már hagynod ezt a magadba fordulós cuccot! – pattant fel a helyéről. – Most szépen összeszeded magad, és fél óra múlva a tűznél találkozunk – adta ki az utasítást a „parancsnok”. Elnevettem magam. Toby nagyon jó barát volt, mindig próbál jobb kedvre deríteni, kisebb nagyobb sikerrel, ezért értékeltem az erőfeszítését.
- Igen is kapitány! – szalutáltam. – Maradok még pár percet, de megígérem, hogy ott leszek félóra múlva – biztosítottam. – Foglaljatok nekem helyet Kate-el.
- Rendben, de ne merj késni, mert nem csak én, de Kate is ellátja máskülönben a bajod – humorizált. Biccentettem.

Ismét magamra maradtam a gondolataimmal. A nap épp a horizontot súrolta, alkonyodott. Csodálatos ez a napszak a színek gyönyörűen pompáznak. Kezemet a tarkómra helyeztem, majd hátra feküdtem és élveztem a koraesti napsugarak utolsó fénycsóváit.
Valaki ismét egy követ dobott a vízbe, ami hangosat csobbant.

- Toby mondtam, hogy még egy kicsit maradok. Most tényleg 5 percenként ellenőrizgetni fogsz? – vágtam a fejéhez.
- Bocs, hogy megzavartalak – kért elnézést egy ismeretlen női hang. Amilyen gyorsan csak tudtam, felültem. Nagyon meglepődtem, hogy kit hozott erre a sors.
- Semmi gond – válaszoltam bambán, majd felálltam.
- Te vagy Rob, ha jól emlékszem? – vigyorodott el.
- Őőőő igen én vagyok.
- Én Ann vagyok, Kristen barátnője. Vagyis EX barátnője – hangsúlyozta az ex szót.

Ahogy kimondta a nevét, szívem hangos dübörgésbe kezdett, testemet furcsa borzongás járta át.

– Tényleg olyan jóképű vagy, ahogy azt Kristen is mondta – mért végig. Lehajtottam a fejem, zavarba jöttem, Kristen volt az egyetlen, aki megdicsért eddig.
- Mesélt neked rólam? – csodálkoztam. Azt hittem már a nevemre se emlékszik.
- Naná! De nagyon csúnya dolog volt tőle, hogy úgy kihasznált téged – biggyesztette le a száját. Miről beszél ez?
- Nem nagyon értem miről beszélsz? – adtam hangot értetlenségemnek.
- Nem szabadna ezt elmondanom neked, de te olyan jó ember vagy Rob, hogy nem hagyhatom, hogy te is beleess Kristen csapdájába – simított végig a karomon. – Kristen csak azért jött el a Táborba, hogy lefeküdhessen veled. Semmi más nem vezérelte csak az, hogy testi örömökben részesítsd, hogy aztán eldobjon, mint egy koszos rongyot. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem helyes ha kihasznál egy olyan jó embert, mint te, de ő hajthatatlan volt. Egyre csak azt rebesgette, hogy neki ez jár, és nem érdekli, hogyha ezzel megbánt téged – szavai olyanok voltak, mintha épp valaki egy üveg savat öntött volna a bőrömre. Égette a belsőmet.
- De én azt hittem fontos vagyok neki – mondtam hangtalanul.
- Mindenkivel ezt csinálja. Amikor rájött, hogy tőled nem kaphatja meg azt, mint mástól, úgy döntött elmegy innen.
- Én kértem rá, hogy elmenjen – világosítottam fel Ann-t.
- Hát ezt is sikerült elérnie? – csodálkozott. – Te nagyon bedőlhettél neki, azt is elérte, hogy te érezd magad rosszul miatta! – csóválta a fejét.

Minden összezavarodott bennem. Ha eddig nem lettem volna teljesen elveszett, akkor most nem tudom mi van. Kristen nem lehet ennyire gonosz, egyszerűen képtelen vagyok elhinni ezt róla. Igaz az is elképzelhetetlen volt, hogy képes annyira kivetkőzni magából, mégis megtörtént.

- Tudom, hogy ez most váratlanul ért, de úgy éreztem, jogod van tudni az igazat – tette kezeit a mellkasomra.
Lélegzetem szaporábbá vált. Fejemben megannyi megválaszolatlan kérdés várt válaszra.
- Nem tudom, hogy hihetek-e neked? – mértem végig gyanakodva. Ki tudja, hogy nem egy rosstevővel hozott össze az élet?
- Tudom, hogy nehéz mindezt hallanod, de én nem hazudnék neked, én nem vagyok olyan, mint ő. Gondolom azzal se nagyon dicsekedett, hogy lefeküdt Toby-val?
- Ezt tudtam – sóhajtottam.
- De látod, hogy őt is elhagyta. Nem kell neki senki, csak a szexet akarja megkapni mindenkitől.

Hihetetlen volt hallani az ex barátnő szájából Kristen dolgait. Ennyire félreismertem volna?
Motoszkálás ütötte meg a fülem.
- Rob az Isten áldjon meg! Nem megmondtam, hogy legyét ott a tű… - ordítozott Toby, de amint meglátta a mellettem ácsorgó lányt, félbeharapta a mondatot. – Bocs srácok. Megzavartam esetleg valamit? – kérdezte zavartan.
- Nem! – vágtam rá rögtön.

- Ann vagyok – nyújtott kezet Toby-nak, aki nem volt rest elfogadni. – Azt hiszem az én hibám, ha Rob elkésett – kuncogott.
- Toby azonnal megyek – biztosítottam barátomat.

- Rob?! Rob?! – keresett szintén engem lány barátom, Kate. Bírom, ha nem bírnak ki nélkülem 10 percet sem.
- Kate itt vagyunk – kiáltott párjának Toby.
Kate pár pillanat múlva előlépett a bokrok mögül, és zihálva közeledett felénk. Láttam rajta, hogy valami miatt nagyon izgatott, de az okát egyelőre – mivel nem kapott levegőt – nem tudtam. Egy kis szusszanás után elkezdett hadarni.

- Itt…itt – kapkodta a levegőt. – Itt van….ő…ő van itt – zihált továbbra is.
- Oké Kate most mondd el érthetően, hogy ki van itt! – szóltam hozzá kissé ingerült hanggal.
- Kristen! – nyögte ki végül a számomra most oly’ kevésbé szívesen hallott nevet.

Toby, Ann és én is egyszerre kövültünk meg. Visszatért! Ideje megtudnom tőle mindent.

A komiknak most is nagyon örülnék, mivel kíváncsi vagyok a véleményetekre:) Köszi(L)

P.S: Átléptük a 10.000-et ezért nagyon hálásak vagyunk!!!!

Almost Lovers - 3. rész

Sziasztok:)

Hát mivel ma nem tudok nektek új résszel szolgálni a PF-ból, ezért kaptok egy újabb részt ebből:)

Köszönöm szépen a komikat, amikkel megajándékoztok, komolyan nagyon meglepődtem, hogy tetszik nektek ez a történetem. Jó persze mindenkit kiakasztottam Camille-al, meg Mike-al, de nem lehetnek rögtön együtt, gyerekek! :D

Jó olvasást ehhez a részhez, és nagyon hálás lennék, ha ide is írnátok pár kedves szót:)

Puszi, Lilluci(L)

3.rész

Ott álltam, mint egy sóbálvány. Kristen elment, és amit maga után hagyott, az-az én összetört szívem volt csupán.
Hogy lehettem ekkora marha? Tudhattam volna, hogy már rég foglalt. Egy ilyen nőért csak úgy kapkodnak a pasik. De, hogy pont Mike! Ezt nem akartam elhinni.

Odasétáltam az ajtóhoz és felvettem a földön heverő pólómat, amit pár perccel ezelőtt Kristen rángatott le rólam.
Már majdnem sikerült az, amire több mint 6 éve várok. Túl szép volt, hogy igaz legyen, de azt éreztem, hogy ő is ugyanúgy kíván engem, mint ahogy én őt.

Rob mégis kinek képzeled magad? Azt hiszed minden nő, szétteszi a lábát, ahogy meglát? Nem! Főleg nem Kristen.
Ott álltam a konyhapultnak dőlve és legszívesebben a fejemet ütöttem volna a márványlappba. Hangos csattanásra lettem figyelmes.

Az ajtóban vörös fejjel ott állt Cammille. Már csak ő hiányzott. Most nem volt kedvem a rikácsolásához, pedig jól tudtam, hogy nem rá, hanem magamra vagyok dühös. Egyet akartam csupán, leinni magam a sárga földig és cigizni, amíg bírja a tüdőm. De, se cigi, se pia a lakásban, ahogy körbenéztem és kinyitottam a hűtőajtót. Vissza is csuktam és elkezdtem felöltözni.

- Szóval mégis lefeküdtél vele! – mondta Cammille, amint odalépett hozzám és meglátta Kristen pólójának maradványait.
- Nem – jött a válasz és kimentem a lakásból. Láttam, hogy összetörik, és sírni kezd, de most töménytelen sok piára és cigire vágytam, nem, pedig egy végeláthatatlan vitasorozatra, aminek se vége, se hossza. Ilyen állapotban ő sem, és én se tudnám ezt a dolgot értelmesen, felnőtt módjára megbeszélni.

Lesiettem a sarki boltba és vettem vagy 4 karton sört és 5 doboz cigit. Az eladó elég furán nézett rám, de nem nagyon érdekelt, hogy mit gondol rólam. Kiléptem a boltból és azonnal rágyújtottam egy szálra. Hiába akarok már vagy 1 éve leszokni, nem megy, kell az ilyen helyzetekre.
Gondolkodóba estem, hogy hol tudnám szépen csöndben leinni magam. A parkra esett a választásom, ami az utca túloldalán volt. Elindultam, de a lámpa pirosat jelzett, így, vagy híres filmsztár vagyok vagy sem, nekem is meg kell várnom, míg a lámpa zöldre nem vált. Egy ismerős autót véltem felfedezni az út másik oldalán. Egy fekete mini autó. Ez nem lehet! Mit keres még mindig itt? Engem akar kínozni, vagy mi? Ekkor észrevettem, hogy nincs egyedül, Mike ült a vezető ülésen, és ahogy láttam, nem épp bájcsevegtek.

Kristen hirtelen kiugrott az autóból, Mike pedig elhajtott. Ekkora egy pöcsöt! Toporzékoltam, hogy a lámpa váltson. A mellettem álló nő arrébb is lépett mellőlem, gondolom, azt hitte, hogy őrült vagyok. Hát az is voltam, őrülten szerelmes, csak a gond, hogy két nőbe.
Zöld. Futottam, hogy még idejébe odaérjek Kristenhez.
Már vette volna elő a mobilját, de én azt kirántottam a kezéből. Nagyon megijedhetett tőlem, mert ugrott egyet és egy kisebb sikoly is elhagyta a száját, hirtelen akcióm miatt. Megmosolyogtam ezt a kis reakciót.

- Rob, kérlek hívnom, kell egy taxit – mondta és kinyújtotta a kezét, hogy visszavegye azt, ami a jogos tulajdona. Nem akartam, hogy taxival menjen.
- Kristen ne butáskodj! Majd én elviszlek – ajánlottam fel. Hirtelen szemei kidülledtek a meglepettségtől, keze, pedig mint egy tollpihe hullottak vissza tökéletes csípője mellé.
- Rob ez egyáltalán nem jó ötlet, ezt te is tudod!
Persze, hogy tudtam de énem egyik fele nagyon is vágyott Kristen társaságára. Tudom, hogy ez oltári nagy baromság tőlem, de én már csak ilyen vagyok, szeretem kínozni magam.
- Kristen, csak haza akarlak vinni, semmi egyéb – mondtam és kivettem a zsebemből a kulcsokat. Láttam, hogy megadja magát, hiszen ismerhet annyira, hogy tudja, nem adom fel egykönnyen. Elindultunk a parkoló fele, és minden egyes lépésnél illatát az orromban éreztem. Elkábított vele ismételten. Formás fenekéről se tudtam levenni a szemem, pedig próbáltam, de nem ment. Rob te javíthatatlan vagy! A kis ördög belül örvendett magának, de a másik felem két hatalmas pofonnal ajándékozott meg, hisz ki tudja, mit teszek Kristennel a kocsiban!

Beszálltunk a kocsimba és már indultam is. Megkérdeztem tőle a pontos címet, és utána némaságba burkolóztunk. Kifele bámult az ablakon és lábával a zene ritmusára dobolt. Pont, mint régen. Néha sunyin oda-odapillantottam. Gyönyörű volt, még a két napos ruhájában és a csapzott hajával is. Tekergetni kezdett a rádióállomások között, és egyszer csak megállt. Nem akartam hinni a fülemnek. Egy olyan dal szólt a rádióban, amit a 21. születésnapján énekeltem a kérésére. Összenéztünk, de tudtam, ha sokáig időzik rajta a szemem, akkor nem tudok majd uralkodni magamon. Gyorsan odanyúltam a kikapcsoló gombhoz és megnyomtam. Az út további részét csendben tettük meg.

Annyira sok érzés kavargott bennem, de nem tudtam mi tévő legyek. Kristen nyilvánvalóan szereti Mikeot, azért jött újra össze vele. De akkor miért volt velem olyan a reggel? Hiszen majdnem szeretkeztünk a konyhapulton, aztán meg megcsókolja Mikeot és otthagy engem kétségek között.
Ki akartam verni ezeket a gondolatokat a fejemből, hiszen ha most újra, sokáig nem fogom őt látni, talán tudok ismét normálisan élni. Nem az kizárt! Kristen nélkül semmi se normális, főleg nem én!

Leparkoltam a házuk előtt és vártam, hogy kiszálljon. De nem tette. Bent ült, némán és csak bámult kifelé. Most mire vár? Már így is a tűrőképességem határán jártam.

Aztán hirtelen a semmiből megszólalt, kizökkentve ezzel engem is merengésemből.
- Köszönöm, hogy hazahoztál Rob – mondta és már nyúlt is a kilincsért. Annyira jó érzés volt hallani a nevemet a szájából. Hirtelen keze után kaptam és visszahúztam. Kristen nem értette a reakciómat, amit egyelőre én se tudtam magamban hova tenni.
- Kristen kérlek, látnom kell téged a közeljövőben! – mondtam neki csillogó szemekkel. Ha akartam volna, se tudtam volna letagadni az érzéseimet előtte. Lesütötte a szemeit, úgy válaszolt.
- Hidd el én is, ezt szeretném, de nem lehet – mi, mit nem lehet?
- Kristen te mondtad, hogy látni akarsz engem. Nem értelek – elengedtem a kezét, amit eddig elég erősen szorítottam.
- Tudom Rob, de Mike-nak nem igazán tetszik, hogy mi ismét jóban vagyunk. És reggel eléggé elfajultak a dolgok, ezért is akarok távolságot tartani – szavai teljesen letaglóztak. Szóval Mike miatt akar ismét kerülni. Mit tudhat az a senkiházi, amit én nem?
- Akkor megint nem látlak 2 évig? – kérdeztem, és kezeimet a kormányra helyeztem, és teljes erőmből szorítani kezdtem.
- Remélem nem telik el annyi idő, én…..szeretlek Rob, te vagy, vagyis voltál a legjobb barátom – ismét a kilincs felé nyúlt, de most nem akadályoztam meg a kiszállásban. – Kösz, hogy hazahoztál és majd hívlak, hogy mikor tudunk találkozni – azzal becsukta az ajtót, én, pedig még mindig a kormányt markoltam.

Nem hiszem el, hogy csak úgy hagytam kisétálni az életemből ismételten. Miért nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy elmondjam neki, mit érzek? Mondjuk ezek után, hogy hangosan is kimondta, hogy szeret, mint barátját, az összes reményem és vágyam szertefoszlott. Akkor se maradhatok tovább Cammille-el, hisz nem szeretem annyira, mint Kristent és ő túl jó hozzám, nem érdemlem meg a szerelmét. Kezdettől fogva kihasználtam és még az se ment föl eme kegyetlen tett alól, hogy azt hittem, tényleg teljes szívemből szeretem őt. Tudnom kellett volna, hogy Kristen örökre a szívembe véste magát.

A fejemet a kormányba vertem. Istenem egy igazi emberi roncs vagyok! Mint valami rossz brazil szappanopera főhőse, aki folyton szenved, és nem tud választani két gyönyörű nő közül.
Az én esetem annyiban volt más, hogy tudtam választani, de még így se lehetek boldog, mert ő máshoz tartozik.
Elég legyen már ebből! Úgy viselkedek, mint egy eszelős! Helyre kell tennem a dolgokat az életemben, és ezt avval kell kezdenem, hogy szakítok Cammille-el.

Gyorsan hajtottam, és eszembe jutott, hogy a hátsó ülésen ott van a négy rekesz sör és a cigi. Milyen jól fog az ma még jönni, gondoltam magamban és föltettem a napszemüvegemet, mert a nap már vakított és nem akartam balesetet sem okozni, sem elszenvedni.

Kicsit izgultam, hiszen életemben először szakítok valakivel. A lányok általában engem dobtak, mikor rám untak, vagy csak szimplán találtak nálam jobbat.

Leparkoltam a számomra fenntartott helyen és az ülésről kivett sörrel és cigivel indultam a lakásom felé. A lépcsőfokokat párosával szedtem, minél előbb túl akartam esni ezen az egész hercehurcán.
A lakásba lépve azonnal megláttam Cammille-t. A kanapén ült, jó pár zsebkendő társaságában. Megsajnáltam, de nem tántoríthat el semmi sem attól, amit elterveztem. Nincs több időm.
Letettem a rekeszeket a konyhapultra, amit reggel Kristennel egészen másra akartunk használni.
Lassan közeledtem felé, nem akartam ráijeszteni.

- Szóval ez már mindig így lesz? – kezdte, de még mindig maga elé bámult, sírni viszont nem sírt. – Amikor az a kis ribanc felbukkan, te rögtön futsz, és a karjaiba omlasz? – folytatta cinikusan. A válasz egyértelműen igen volt, de nem akartam teljesen összetörni őt.
- Cammille, kérlek, ne beszélj így róla! A boltban voltam, mint azt láthatod – mutattam rá a bizonyítékokra, bár majd elsüllyedtem.
- Jaj ugyan, ne nézz teljesen hülyének! A boltban voltál több, mint két órán keresztül?! Miért nem vagy őszinte Rob, a kurva életbe is? – kezdett csapkodni és egyre hisztérikusabbá vált.
- Nyugodj meg! – próbáltam nyugtatni, de tudtam ez teljeséggel lehetetlen. Ha egyszer rákezd, annak soha sincs jó vége.
- És ő? – kérdezte a semmiből. Ráemeltem a tekintetem.
- Mi van vele? – kérdeztem vissza, nem értettem mit akar.
- Ő, őszinte veled?
- Hogy érted? – kezdett ezzel a viselkedéssel engem is kihozni a sodromból.
- Á, szóval nem mondta el neked, hogy már vagy 3 hónapja mennyasszony, igaz?

Nem! Ez teljes képtelenség, hiszen én ismerem Kristent és ő mindig is házasság ellenes volt! Vagyis férjhez akart menni, de csak 30 évesen és még csak ennek a kornak a közelében sem járt.

- Na most mi van? Nem kelsz a védelmére? – most viszont elkezdett sírni, de nagyon.

Odamentem és átöleltem, de ő eltolt magától és egy jó nagy pofonnal is megajándékozott. A fülem csak úgy csengett utána, de tudtam ezt most jogosan kaptam.

Miért nem mondta el? Ennyire félreismertem volna? Ezek után látni se akarom!
Úgy éreztem, hogy a szerelmet, amit eddig Kristen iránt éreztem, most egy még erősebb érzés váltotta fel ez, pedig a csalódottság és a mérhetetlen fájdalom volt, ami majd’ szétfeszítette a mellkasom.

Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam, de nem Kristennel! Nem, őt elkell felejtenem, még akkor is ha tudom, hogy ez szinte lehetetlen. Ő legyen csak boldog Mike-al, mit bánom én!
Cammille-t kezdtem keresni, és meg is láttam, az ajtónál volt, és épp kilépni készült, mikor én feltettem azt a kérdést, amit már jó ideje meg akartam kérdezni tőle.

- Cammmille, hozzám költöznél? – abban a pillanatban tudtam, hogy egy oltári nagy hibát követtem el, de nem volt visszaút.

Kristen és (mindenki kedvence) MikexD

Dancing with tears in my eyes - 7. fejezet

(khm...xD)

Na itt is a kövi :D hát van benne amit a legtöbben szerettek szal egy szót se akarok hallani XD az már más kérdés hogy milyen lett xD ezt kérlek jelezzétek mán nekem ha vagytok olyan aranyos cukorpofák XD és jelöljétek be hogy tetszik e vagy sem. :D de ha komit irtok annak mégjobban örülnék :) :D...asszem kibeszéltem magam XD

Jaj igen még annyit hogy tuuuudom rövid lett, amiért nagyon sorry :S csak nem sok időm volt írni (ezt is bioszon irtam de psssszzt XD) ugyhogy tényleg bocsi :/

na de huzzatok olvasni! :D és jelölgessetek! :D vagy irjatok! :D (L)

Na cupp cupp xD <3 <3 :)

Reggel arra ébredtem, hogy valaki végig simít hátamon, majd puha csókokkal hinti nyakamtól indulva lefelé egészen csípőmig testemet. Végül fülemnél éreztem meg ajkait.

- Jó reggelt. – suttogta fülembe Rob, majd belecsókolt nyakam ívébe.

Megfordultam, hogy vele szembe legyek, s így a takaró még mindig csak testem alsó részét takarta. Rob szemeimről melleimre tévedt tekintete, s láttam szemeiben, és más testrészét is, hogy megkívánt egy pillanat alatt.

Hogy megadjam neki, amire vágyik, odakúsztam hozzá, és lábaimat széttárva ölébe helyezkedtem, majd ajkara vetettem magam.

Olyan hevesen viszonozta csókom, hogy azt hittem leesek az öléből, de derekamnál fogva megtartott, s mégjobban odaszorított a testéhez, ahol megéreztem nekem nyomódó vágyát is.

Mindketten levegő után kapkodtunk, főleg miután csípőmmel is mozogtam testén. Ajkaitól elszakadva, nyakát kezdtem el cirógatni, s egyben harapdálni. Kezeivel már teljesen lesimította rólam a takarót, míg én megpróbáltam lerángatni róla azt az egyetlen ruhadarabot, ami testét takarta.

Mikor már végre teljesen meztelenül ült előttem, beleültem ölébe, s azonnal magamba vezettem férfiasságát.

Rob egyből ajkaimra vetette magát, ahogy teljesen ráültem, de csípőm nem szándékoztam megmozdítani, érezni akartam magamban újra.

Ő nem bírta sokáig, a csípőmet megszorítva kért, hogy végre elkezdjek mozogni rajta. Eleget tettem kérésének, így nyakába kapaszkodva megmozdítottam csípőm.

Zihálva kapkodtuk a levegőt mindketten, majd hogy ismét őrületbe kergessem, csípőmmel körkörös mozdulatokkal mozogtam rajta, mire hirtelen a fenekem alá nyúlva megemelt, és a fürdőszoba felé vette az irányt, de a kezeivel továbbra is segített a mozgásban.

A zuhanyzóba lépve fél kézzel megnyitotta a vizet, majd a falnak támasztotta hátam, és őrjítő tempóban kezdett el mozogni bennem.

Nem sok kellett hozzá hogy mindketten a csúcsra jussunk. Ahogy hátradőltem a falnak még mindig Rob karjaiban és levegő után próbáltam jutni láttam, hogy nem épp voltam kíméletes szegénnyel. A nyakán egy nem éppen kisméretű piros folt virított, az ajkain pedig előbbi harapásom nyoma látszott.

- Jó reggelt. - suttogtam ajkaiba, majd ismét rávetettem magam.

Rob természetesen nem ellenkezett, egyből visszacsókolt, majd éreztem, hogy kihúzódik belőlem, majd lábaimra állít.

Miközben egymást mosdattuk hosszú csókokat váltottunk egymással, majd törölközőbe bugyolálva kimentünk valami fincsi reggeli és persze kávé után.

A konyhába érve meglepő látvány fogadott.

Rob felé fordultam, aki mosolyogva figyeli reakciómat.

- Ezt te csináltad? – kérdeztem csodálkozva.

- Amíg aludtál gondoltam beszerzek pár dolgot a boltból, és jól felpakoltam a hűtődet is. – vigyorodott el. - És hát arra gondoltam… szóval, hogy biztos szereted a croissant. – túrt bele hajába idegesen.

Odarohantam hozzá, és össze-vissza puszilgattam az arcát.

- Köszönöm. – suttogtam ajkaiba, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

Csendben falatoztunk, mikor egyszer csak megszólalt Rob mobilja. A kijelzőt bámulta, és láttam rajta hogy nagyon ideges valami miatt, majd végül felvette.

- Szia, mond. – szólt bele nem túl barátságosan. – Igen tudom… elfogom, ne izgulj… rendben… szia. – azzal lecsapta az asztalra a mobilját.

- Minden rendben? – kérdeztem teliszájjal.

- Igen persze. – próbált magára erőltetni egy mosolyt, majd rám nézett. Ahogy rám emelte tekintetét egyből vigyorogni kezdett, de nem értettem először hogy miért, majd odahajolt hozzám, aztán már csak a nyelvét éreztem, ahogy végig simít ajkaimon, majd szám szélén.

- Tiszta csoki lettél. – suttogta ajkaimba vigyorogva, majd visszahelyezkedett helyére.

Oh szóval ilyen vicces, hogy úgy eszek, mint egy disznó. Jól van Robert Pattinson! :D

Az ujjaimat belemártottam a croissanom belsejébe, hogy egy kis csokihoz jussak, majd Rob mellé lépve végig húztam ajkain mutató ujjamat. Ráhajolva ajkaira, őrjítő lassúsággal távolítottam le róla a csokit, majd füléhez közelítettem nyelvemmel.

- Legközelebb ne merj kinevetni, ahogy eszem. Hidd el nekem nem lesz jó vége! – suttogtam fülébe, majd bele is haraptam egy picit fülcimpájába.

Elakartam menni, felvenni valami ruhát, de Rob kezeivel elkapta karom, majd hirtelen ölébe ültetett, és ajkaimra hajolva egy édes csókot adott.

- Sajnálom. – suttogta, és lehajtotta a fejét. Nem vette a lapot. Azt hitte tényleg komolyan mondtam, amit az előbb a fejéhez vágtam. Hisz csak vicceltem.

- Rob… nézz rám! – állánál fogva emeltem fel fejét hogy szemembe nézzen.

- Csak vicceltem te lüke. Nehogy már ezért kérj bocsánatot. – mosolyodtam rá.

- Tudom. – felelte fülig érő szájjal.

- Te… - ajkai elhallgatattak, nem tudtam folyatni mondókámat. Kifulladásig csókoltuk egymást, majd miután felöltöztünk, kimentünk egy szál cigire, amiből lett vagy fél doboz is.

A 20 szál ciginél egyszer csak valaki elkezdett kopogni az ajtómon. Ki lehet az ilyenkor?

- Egy pillanat és jövök. – adtam egy csókot Rob ajkaira, majd kikászálódva az öléből az ajtómhoz siettem.

Mikor kitártam az ajtót, azt hittem rosszul látok.

- Krisiten…- szólalt meg Rob hátam mögött, mire újra visszakaptam tekintetem az illetőre, aki az ajtómban állt, de már csak arra eszméltem, hogy valaki elkapja a derekam, s én csak zuhanok egyre lejjebb, s lejjebb…

KÖSZÖNÖM SZOFIM :D :D (L)(L) Szerintem kurva jó lett :D :D

Kérlek írjatok komikát! (L)(L) :)

The Prohibited Fruit - 8. fejezet

Buenas tardes para todas:)

Hát, nem lehet okotok panaszra, mivel megint előbb kaptatok frisst.

Hát az előző részben azt hiszem mindenkit alaposan magamra haragítottam Kristen viselkedésével.

De nem lehet mindig minden tök happy gyerekek!!

Azért remélem Lady és Bri nem haláloztatok el, nem venném a lelkemre:)

Ja és Fanni az orgazmusos rész még egy kicsit odébb van;)

Nem is húznám tovább a szót, csak annyit fűznék hozzá, hogy borúra nem sokára derű jön:D

Puszi, Lilluci

8.

/Robert/

Megdöbbenése nevetséges volt. Vajon nem számított arra, hogy azok után, amit most tett, el akarok beszélgetni vele?

Dühösen trappoltam, egyszerűen nem tudtam mit is mondhatnék neki. Üvöltsek vele, hogy mégis, hogy gondolta, hogy egy vadidegennel szinte lefeküdt a kocsma kellős közepén? Vagy csak simán kérjek tőle magyarázatot a viselkedése miatt?

Össze voltam zavarodva, azt kívántam bár ne is jöttem volna el ide ma este. De miben változtatott volna az? Ha nem jövök el, már rég azzal a pasival henteregne valahol. A gondolat is kiborított. Nem ilyennek ismertem meg Kristen, azzal persze tisztában voltam, hogy nem én vagyok az első „kapcsolata”, de ez a szemérmetlen viselkedés arcpirító. Fejemben megannyi kép, gondolat és érzelem kavargott.

Lassítottam lépteimen, nem húzhatom a végtelenségig az időt. Pontot kell tennem ennem az ügynek a végére, egyszer s mindenkorra! Egyetlen kérdésre akartam a legjobban tudni a választ.

- Szeretsz te engem? – kérdeztem hátat fordítva neki. Túl sokáig maradt csendben, csak a szapora lélegzet vétele hallatszott a sötét és nyugodt éjszakában. – Kristen? – fordultam felé megtörten.
- Sajnálom Rob, én erre képtelen vagyok – hajtotta le a fejét.
- Akkor számodra semmit se jelentett az, ami kettőnk között történt? – érdeklődtem.
- Nem – suttogta, majd szemeiből előbuktak a könnycseppek. Miért sír? Azért, mert tudja mennyire megbántott ezzel a kijelentésével? - Rob, tudom, hogy most hatalmasat csalódtál bennem, de ezt még helyre tudjuk hozni.

Szavai el se jutottak a tudatomig. Vagyis eljutottak, de túl röhejesen hangzott mindaz, amit most mondott.

- Te meg miről beszélsz? Megőrültél?! Most mondtad, hogy semmit se jelentek a számodra, mit akarsz ezen helyrehozni?! – fel emeltem a hangom, az idegeim pengeélen táncoltak.
- Kérlek, ne ítélj el, nem tudod miért vagyok olyan, amilyen! – csattant föl.
- Tudnám, ha elmondanád! Megbízhatsz bennem – biztosítottam, és kissé lágyabbra vettem a hangom.
Könnyei ismét eleredtek és keserves sírásba kezdett.
– Kristen… - léptem közel hozzá, majd végigsimítottam szépséges, ám most épp meggyötört arcán. Hihetetlen, hogy képes ebben a helyzetben is meghatni!
- Nem mondhatom el, azt nem élném túl még egyszer – temette arcát a mellkasomba.

Teljesen elveszítettem a fonalat, fogalmam nem volt, hogy miről beszélt. Szorosan karjaim közé zártam, és háta simogatásával próbáltam elérni, hogy megnyugodjon egy kicsit.

- Ez így nem fog működni - súgtam a fülébe. Erősen belekapaszkodott a pólómba, mint egy kismajom, aki nem akarja elengedni a mamáját. – Csalódtam benned Kristen.
Felnézett rám, és mintha értetlenséget fedeztem volna fel tekintetében.

- Azért mert nem mondom el, hogy mi történt velem a múltban? Mekkora egy képmutató vagy Rob! – teljesen kikelt magából, mintha egy másik nő lenne. Nem ismertem rá, az előbb még törékeny és sajnálatra méltó volt, most meg egy dühödt perszónává vált. – Még te csalódsz bennem, és én mit mondjak?! Képzeld én is csalódtam benned, hisz egyértelmű volt, hogy nem hagyod ott a papi pályád, de te mégis kihasználtad a helyzetet! És ha már a múltnál tartunk, te se mesélsz nekem semmit a sajátodról! Hogy például, miért akarsz pap lenni, alig 20 évesen?! Na mi az, elvitte a cica a nyelved?

Ledermedtem. Kellett egy kis idő mire minden szavát értelmezni tudtam. Most tényleg a fejemhez vágta mindezt, ilyen arcátlanul? Kissé hirtelen löktem őt el magamtól, persze nem durván, nem tudnám őt soha bántani. Felnevettem. Nevetségesnek tartottam ugyanis az előbbi kis monológját.

- Min nevetsz? – kérdezte keserűen.
- Azon, hogy neked fogalmad sincs semmiről, és badarságokat állítasz - még a könnyem is kifojt, persze nem az öröm, hanem a bánat miatt.
- Ezt most nem értem – rázta a fejét értetlenül.
- Úgy értem, hogy épp azt akartam veled az este folyamán közölni, hogy nem állok papnak. Hogy téged választalak a hivatásom helyett. Hogy szeretlek, és bármit megteszek azért, hogy ez az érzelem kölcsönös legyen – gyorsan elhallgattam, azt hiszem ez is túl sok információ volt egyszerre. De az agyam csak pörgött és pörgött szüntelenül, így egy kis pihenő után újult erővel folytattam. – A múltamról, pedig eddig csak azért nem beszéltem, mert azt éreztem, hogy kell még egy kis idő, mire olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy megoszthassam veled. De ha annyira kíváncsi vagy, tessék elmondom!
Apám egyik este holt részegen jött haza. Én már lefekvéshez készülődtem, mikor hangos veszekedésre lettem figyelmes, rögtön lefutottam és akkor megláttam a nappali közepén azt a rettenetet. Apám, anyám fölé tornyosult, akit addigra már alaposan megvert. Felismerhetetlen volt. Sikítottam annyira féltem, mire engem is alaposan helybenhagyott. Azóta is magamon viselem annak az estének a nyomait. Akkor döntöttem el, hogy segíteni fogom az olyan bajba került embereket, mint amilyenek mi voltunk annak idején anyámmal. Hát ez lenne az én „nagy” titkom! Most elégedett vagy, vagy ütősebb sztorira számítottál? – kérdeztem tőle ordítva.
- Sajnálom…én nem…
- Persze nem tudhattad – legyintettem. – Kristen számomra teljesen nyilvánvaló vált, hogy te mindvégig csak játszottál velem – akármennyire is fájt beismernem, ki kellett mondanom mindezt hangosan.
- Ez nem igaz! – dühöngött. – Igen is fontos vagy nekem!
- Akkor miért nem bízol bennem?
- Mert az életem során már egyszer elárultak és súlyosan megsebeztek.
- És azt gondolod, hogy én is ezt tenném veled? – érdeklődtem.
- Fogalmam sincs.
- Értem. Ez esetben arra kell most téged kérnem, hogy amilyen gyorsan csak tudod, hagyd el a Tábort – a szívem megszakadt, de ha ennyire nem jelentek számára semmit, akkor nincs értelme, hogy kínozzuk egymást tovább. Mindkettőnknek könnyebb lesz, ha nem látjuk egymást nap, mint nap.
- Rob kérlek….bocsáss meg! – könyörgött, és még le is vetette magát előttem a földre. Megragadtam a könyökénél és felhúztam a hideg avarról.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem a saját lelkiismereteddel kell elszámolnod. Gondold végig, hogy ma hány ember életét tiportad szét! És most nem a sajátomról beszélek, hanem Kate-ről, megbántottál egy olyan embert, aki semmit se ártott neked. Olyan dolgokat vágtál a fejéhez, melyek megbocsájthatatlanok. Szóval itt nem én vagyok az, aki felmenthet a bűnöd alól.

Nem szólt egy szót sem csak állt némán a semmibe bámulva. Elképesztő volt, hogy a mai nap történései után ide lyukadtunk ki. Mérget vettem volna rá, hogy ma végre minden bonyodalom nélkül együtt lehetünk, erre ő mindent elrontott. És a legmegrendítőbb az, az egészben, hogy még így se tudtam gyűlölettel gondolni rá. Ő volt az első nő, aki iránt valódi szerelmet éreztem, és akivel el tudtam képzelni az elkövetkezendő életemet, de ez egy szempillantás alatt a porba hullott. Már nem várok semmi jót az élettől. Én a mai nap folyamán megszűntem létezni.

/Kristen/

Úgy éreztem magam, mint akit éppen most szúrtak le. Több sebből véreztem. Az egyik, és egyben a legnagyobb seb a szívemen volt. Hazudtam Robnak. Nem igaz, hogy nem éreztem semmit az erdőben. Én is fülig szerelmes vagyok belé, de nem akarom, hogy velem legyen. Saját magamtól akarom ezzel óvni. Hisz ha ma, - mikor már saját magamnak is beismertem, hogy igen is szerelmes vagyok belé – képes voltam magamat leinni a sárga földig és majdnem lefeküdni egy vadidegen emberrel, mi a garancia arra, hogy ezt nem követem el akkor is, mikor együtt vagyunk?

Ez mind az én hibám. Ha valakihez elkezdtek kötődni, az agyam nem engedi a szívemnek, hogy teljes mértékben ő irányítson. Az-az egy eset elrettentő példa volt, ahhoz, hogy kiábránduljak a szerelemből. Ez egyfajta védekező mechanizmus az agyam részéről, nem engedi a szívemnek, hogy még egyszer bele essen ebbe a csapdába. Hiába tiltakozom, hogy Rob nem olyan és képtelen lenne engem bántani, az agyam rendíthetetlen. Ez az én örök keresztem.

Ezért van az, hogy csak testi kapcsolataim vannak. Ott nincs semmiféle kötelezettség, csak szex, és más semmi. De ezek után ez nem így lesz! Bármennyire is fáj, nem mondhatom el neki az igazat. Egy nap biztosan megtalálja azt az embert, akivel boldogan letudja élni az életét. De az nem én leszek.

A másik sebet Rob szavai ejtették rajtam. Amiket utoljára mondott. Teljes mértékben igaza van, a saját lelkiismeretemmel kell elszámolnom. Azt se tudom, hogy ezek után egyáltalán bele tudok-e nézni a tükörbe. Valószínűleg igen, de biztos vagyok benne, hogy minden egyes alkalommal arcon köpöm magam, hisz ezt érdemlem. Megbántottam két olyan személyt, akik érthetetlen okból kedveltek engem. De a rám jellemző, Kristen Stewart módra eltaszítottam őket magamtól, hogy még véletlenül se kelljen viszonoznom a kedvességüket. Egy gyalázatos ember vagyok!

Rob a semmiből közelebb lépett hozzám és a homlokomra egy puszit nyomott.
- Ég veled Kristen – köszönt el véglegesen. Ennyi jutott csupán belőle nekem.
Sírva néztem távolodó alakját. A szívem a mai naptól fogva megszűnt dobogni és létezni. Elvesztettem őt, mielőtt még az enyém lett volna.

Lassan erőt vettem magamon és visszasétáltam a Táborba. Már minden házban leoltották a lámpát, csupán két ház volt kivilágítva. Az egyik az én, és Kate faviskója volt, a másik Toby és Rob közös szálláshelye.

Fölbandukoltam a lépcsőn, de mielőtt beléptem volna a házikóba, benéztem az ablakon. Kate Toby karjaiban keservesen zokogott. Egy szívtelen dög vagyok! Hogy feltételezhettem egy percig is, hogy Rob és Kate a hátam mögött összeszűrték a levet?! Egy barom vagyok! Egyet tényleg kibaszott jól tudok, elcseszni – a már amúgy se tündérmesébe illő – életemet.
Elnézést szerettem volna kérni Kate-től, de erre se az idő, se pedig a helyszín nem volt alkalmas. Lehet, hogy páros lábbal rúgott volna ki. Bár ő nem olyan, mint én.

Letettem hát, ama tervemről miszerint az ágyamban alszom, inkább éjjeli körtúrára indultam.
A csillagok a fejem felett aranyszínben pompáztak, számomra ez új dolog volt, városi lévén nem volt soha részem ilyesfajta „csodákban”. Leültem egy közeli padra és bambultam kifele a fejemből.

- Kristen, te vagy az? – kérdezte egy nagyon ismerős rekedt hang. Felugrottam félelmemben, de mikor megláttam a kedves arcot vissza is huppantam előző helyemre.
- Rose nővér, megijesztett – mondtam.
- Mit csinálsz az éjszaka közepén idekint, méghozzá egyedül? – kérdezte kétségbeesve. Meghatott, hogy ennyire aggódik értem. Legalább egy ember, aki nem gyűlöl szívből.
- Várom, hogy végre reggel legyen és elmehessek innen – vallottam be a teljes igazságot.
- El akarsz menni? Mégis miért? Talán nem tetszik a Tábor? – érdeklődött.
- Nem, a Táborral semmi bajom, de nemkívánatos személy vagyok, azt hiszem.
- Ez badarság! – csapta össze a tenyerét. – Ki ne kedvelne téged aranyoskám? – a kezét a vállamra tette.
- Hát akad egy-két ember a listán – világosítottam fel.
- Akarsz esetleg mesélni nekem valami?

Egy percig gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet lenne-e őt beavatni mindenbe. És a válasz egyértelműen IGEN volt. Úgy se találkozok vele többet, így ha elítél is, legalább úgy teszi, hogy én nem tudok róla. Robak nem árulhatja el, hisz köti a titoktartási esküje. Bólintottam.

- Akkor gyere és menjük a szobámba, ott mégis csak kényelmesebb, és melegebb is van – mosolyodott el. Aranyos volt, hogy ennyire törődik velem.
A szobájában letelepedtem egy fotelba, ő pedig egy széket húzott elém. Megkértem, hogy esetleg nem telefonálhatnék-e előbb, természetesen megengedte. Anyám jó szokásához híven, nem vette föl a telefont ezért, egy igen tömör üzenetet hagytam számára a rögzítőn.

„ Anya, itt Kristen. Kérlek, holnap a legelső dolgod az legyen, hogy eljössz értem a Hittan Táborba! A címet tudod, szóval, szia!”

Letettem a telefont és belekezdtem a történetembe…..

- Kincsem ez borzasztó! – ölelt át az idős apáca. Eszméletlenül sírtam. Ő volt Ann-en a legjobb barátnőmön kívül az egyetlen olyan személy, akinek beszéltem erről a dologról. A sebek – jól gondoltam – megint felszakadtak.
- Kristen kedves nyugodj meg! – kérlelt. – Most szépen vedd be ezt a nyugtatót és feküdj le aludni – nyújtotta oda a piciny kapszulát és egy pohár vizet. A pirula pár perc után hatott is, és elnyomott az álom. Szerencsére nem álmodtam semmit.

Reggel ismerős hangokra keltem. Kinyitottam a szemeim és meglepetésemre anyám állt a szoba közepén. Épp Rose nővérrel beszélgettek valamiről. Álmosan felültem és elnyomva egy ásítást köszöntöttem mindkettejüket.
Furcsa mód örültem anyám ittlétének. Ettől a tábortól, tuti bekattantam!

- Kicsim, jól vagy? – lépett oda hozzám.
- Igen, de menni akarok – kimásztam az ágyból és indulni készültem, de az apáca megállított.
- Hova-hova?
- Csak a cuccaimat akarom összeszedni – tájékoztattam.
- Ezt már én elintéztem – mutatott az ajtó mellett sorakozó bőröndhalmazra.
- Hogy bírta el ezeket egyedül? – kérdeztem, mivel emlékeztem, hogy kábé ólomsúlyú mind a három.
- Robert segített őket áthozni.
A neve hallatára összerezzentem. Szóval nagyon jól tudja, hogy elmegyek, akkor biztosan örül.

Lassan összeszedtem magam és útra készen vártam az indulást. Rose nővér még egyszer utoljára átölelt és sok sikert kívánva az utunkra engedett bennünket.
Anya nem kérdezősködött, szó nélkül hajtott végig a poros úton.

A lényem egy része ott maradt a Táborban, a szívem darabjaival együtt. Hogy-hogy fogom kibírni az elkövetkezendő időszakot, arról halvány lila gőzöm sincs!

/Robert/

Bár tudtam, hogy bekövetkezik mégis villámcsapásként ért a hír. Rose nővér a hajnali órákban átjött Kristen bőröndjeiért. Tisztában voltam vele, hogy én kértem tőle, hogy amilyen gyorsan csak tőle telik, hagyja el a Tábor helyszínét, mégse gondoltam, hogy ilyen hamar meg akar szabadulni tőlünk, tőlem.

Ahogy a nővér szobájához értem és megláttam a nyugodtan az ágyban szuszogó Kristent, egyfajta boldogságot árasztott el. Örültem, hogy ha utoljára is, de még egyszer láthatom gyönyörű arcát.

Aztán eljöttem. Átsétáltam a közeli próbaterembe, ahol mindenféle hangszer megtalálható. Elvettem a gitárt és sebes léptekkel, elsétáltam az egyetlen helyhez, ami ebben a helyzetben megnyugvást adhatott.

A folyóparton egy fa árnyékába telepedtem és végiggondoltam az elmúlt pár nap eseményeit. Mindenemet elveszítettem egy szempillantás alatt. A még meg se lévő munkámat, a szerelmemet, az egész életemet.
Kezemet ráhelyeztem a húrokra, és játszani kezdtem. (A zenét IDE kattintva meghallgathatjátok)

Life is bigger

It's bigger than you & you are not me

The lengths that I will go to

The distance in your eyes

I've said enough

That's me in the corner

That's me in the spotlight

Losing my religion

Trying to keep up with you

And I don't know if I can do it

Oh no, I've said too much

I haven't said enough

I thought that I heard you laughing

I thought that I heard you sing

I think, I thought, I saw you try

Every whisper

Of every waking hour I'm choosing my confessions

Trying to keep an eye on you

Like a hurt lost and blinded fool, fool

Oh no, I've said too much

I've said enough

I thought that I heard you laughing

I thought that I heard you sing

I think, I thought, I saw you try

That was just a dream

That was just a dream

That's me in the corner

That's me in the spotlight

Losing my religion

Trying to keep up with you

And I don't know if I can do it

Oh no, I've said too much

I haven't said enough

I thought that I heard you laughing

I thought that I heard you sing

I think, I thought, I saw you try

But that was just a dream

Try Cry Why Try

That was just a dream

Just a dream

Just a dream

Mihez kezdhetnék most magammal?

Gitározó Rob:)

A komiknak ismételten nagyon örülnék:) Lehet pozitív és negatív egyaránt!!  Köszönöm(L)

Almost Lovers - 2. rész

Hello:)

Nos az új rész(ek) előtt, ismételten kaptok tőlem, egy, már korábban közzétett Robsten sztori, soron következő részét.

Meg kell, hogy mondjam pozitívan csalódtam, arra számítottam ugyanis, hogy egyáltalán nem fog nektek tetszeni ez a történet:)

Köszönöm a 6 darab kommentet, mellyel megajándékoztatok engem(L)

Jó olvasást, és holnap ha minden jól megy kaptok PF-ot:)

Puszi, Lilluci

2. rész

Ott feküdt az ágyamban az a nő, akibe több mint 4 éven keresztül szerelmes voltam. 2 éve nem láttam és azt hittem, már túl vagyok rajta, de úgy látszik tévedtem. Egyáltalán nem vagyok közömbös iránta, pedig annak kéne lennem, mivel van egy gyönyörű és értelmes barátnőm Cammille személyében.

- Szia – köszöntem vissza, de gyorsan le is vettem róla a tekintetem. Nem bírok ránézni, még a végén olyat tennék, amit megbánok.
A cigis dobozom után kutattam, mert ez volt az egyetlen dolog, ami most lenyugtatott volna. Az istenért se találtam sehol.

Kristen lépett mellém és megkínált a sajátjából. Mint a régi szép időkben.
- Kösz – motyogtam a bajszom alatt és elindultam az erkély felé. Ő bevetette magát a fürdőbe.
El se akarom hinni, hogy itt van. Lehet, hogy csak képzelődöm? Az agyam egyfajta tréfát űz velem? De miért? Ez nem jó tréfa, felszakítani a régi sebeket, nem valami jó érzés.

A telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. Tudtam, hogy csakis Cammille lehet az. Hát persze, hogy ráhibáztam. Nem tudom, hogy fölvegyem-e, vagy csak simán nyomjam ki? Kinyomtam. Ráérek később magyarázkodni.

Kristen kilépett a fürdőből a tegnapi ruhájában, de még így is irtó szexi volt. Mi az Pattinson, nem bírsz a gatyádban maradni? Mekkora egy kretén vagyok.
Lassan odasétált hozzám. Láttam rajta, hogy szégyelli magát az este miatt.

- Rob én nagyon köszönöm, hogy befogadtál az este! – mondta és ő is rágyújtott.
- Igazán nincs mit, ezért vannak a b… - a barátok, akartam mondani, de mi már rég nem voltunk azok. Ránéztem, és láttam, hogy akar még valamit mondani.
- Mi az? – kérdeztem.
- Hát csak eléggé megváltoztál – kezdte és a lakás fele fordult. – Új kéró, meg rend is van. Nem így emlékeztem rád – fejezte be végül.
- Egyszer meg kellett komolyodnom – na jó, ez még az én fülemnek is röhejesen hangzott, de valamit mondanom kellett.
Ő is elmosolyodott ezen, de tovább cigizett. Jó volt újra vele lenni, hiányzott a társasága. Mi olyanok voltunk, akik szavak nélkül is nagyon jól elvannak egymással, de most valahogy fusztrálva éreztem magam a közelében.

A telefonom ismét sípolni kezdett a farzsebemben. Kivettem és ismét Cammille keresett, épp kinyomni készültem mikor Kristen megszólalt.
- Vedd csak fel, lehet, hogy fontos – mosolygott ismét és kikönyökölt a párkányra.
Felvettem hát jöjjön, aminek jönnie kell.

- Szia – szóltam bele.
- Óóóó köszönöm, hogy megtisztelsz azzal, hogy felveszed a rohadt mobilod! – a hangjából sütött a düh, de ezt megértem. Ellenkező estben én is így reagálnék.
- Bocsáss meg, de közbejött valami – válaszoltam és közbe elnyomtam a cigimet, de Kristen már gyújtotta is a következőt. Hihetetlen, hogy még emlékszik rá, hogy vagy egy egész dobozzal elszívok egy reggel. Lefagytam, nem is hallottam Cammille kérdését.
- Őőő bocs, de mit is kérdeztél?
- Rob, te most szórakozol velem? Azt kérdeztem, hogy van-e valaki nálad? – nem is kiabált ez inkább hiszi volt. Most vagy soha Rob, el kell neki mondanod az igazat, ha később tudja meg az még rosszabb lesz.
- Igen van – vártam a gyors halált. De nem jött. Kezdtem megijedni, mert hosszú percekig nem válaszolt. – Cammille ott vagy még? – kérdeztem kétségbeesve.
- Csak azt ne mond, hogy Kristen az?!
Na azt hiszem itt a vége mindennek. Elveszítem azt a nőt, akit szeretek, azért mert tegnap nem volt szívem ott hagyni Kristent a mozi kellős közepén részegen.
- De igen Kristen az.
- És lefeküdtél vele? – kérdezte rögtön. Hát ennyire nem bízik bennem? Hogy feltételezhet rólam ilyet?
- Természetesen nem! – jött rögtön a válasz. Hátranéztem és láttam, hogy Kristen is a telefonjával babrál.
- Rendben, ezt majd még megbeszéljük, de jól gondold át, mit csinálsz Rob! – azzal lecsapta telefont.

Miért nem tud bízni bennem? Ha akartam volna már rég megcsalhattam volna. Volt nem is egy felkérésem, de én hűséges voltam hozzá mindvégig. Szerettem őt, de mikor behisztizik akkor fejjel, lefele tudnám kilógatni a 8. emeletről.

Kimentem ismét Kristenhez az erkélyre, aki szintén abban a pillanatban tette le a telefonját. Tekintet szomorú volt, szinte majdnem sírt. Meg akartam vigasztalni, karjaim közé zárni, hogy tudja, mellettem biztonságban van, de nem tehettem. Ő már nem az én Kristenem.

- Rob…. – kezdte. Nagyon ritkán láttam ilyennek. Ha sírt arra nyomos oka volt, de most nem tudtam semmilyen okról, ami miatt ilyen állapotban kellene lennie. Egy lépés tettem felé. – Hiányzol! – fejezte be a mondatot.

Ahogy kimondta ezt a szót, odarohantam hozzá és szorosan átöleltem. Tudtam, hogyha nem hülye, akkor neki is éreznie kell mennyire fontos nekem még mindig. Zokogott, és hiába csitítottam, nem hagyta abba. Leültem vele az erkélyen található székre, ölemben ült és átölelte a nyakam. Beszívtam édes illatát, bár tudtam, hogy nem vagyok komplett, ha nem taszítottam el magamtól rögtön. Kezdetett megnyugodni, ugyanis dúdoltam neki egy dalt. Rég nem énekeltem, nem is gitároztam, és a zongorához se nyúltam már egy jó ideje. Ezek a dolgok mindig csak rá emlékeztettek volna, és az volt az utolsó dolog, amit akartam. Rá emlékezni! De most énem eme darabja ismét felszínre tőrt, és tudtam, hogy ezek után pokoli nehéz lesz ismét mindent normálisan csinálnom.

Felnézett rám, nem tudtam olvasni tekintetéből. Szemei feldagadtak a sírástól, szája kiszáradt, mivel jó házigazda lévén még meg se kínáltam semmivel. Rabul ejtette szemeimet, egyre közeledett arca az enyém felé, de még idejében észhez kaptam és letettem őt a szemben lévő székre és bementem, hogy töltsek neki egy pohár narancslevet.
Kimentem ismét az erkélyre, de már nem volt ott. Befutottam a hálóba és ott találtam őt, amint épp a kabátját veszi föl.

- Kristen mégis mit művelsz? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Mégis minek látszik? Elmegyek, így is túl sokáig maradtam már, azt hittem tudunk beszélni, de nem. Nem akarok semmit erőltetni Rob, én csak….jó volt téged újra látni! – mondta és már ment is az ajtó felé. Nem, ezt nem hagyhatom! Ismét engedjem el? Ezek után nem vagyok képes nélküle élni! De ott van Cammille, aki egy nagyszerű nő és, akit szintén szeretek, de másrészről itt van Kristen, akiért megőrülök, és már hosszú-hosszú évek óta szerelmes vagyok belé, és ez nem csillapodik, ha lehet azt mondani, egyre csak mélyül.

Odafutottam az ajtó elé és elálltam azt. Kristen próbált félrelökni, mindhiába. Nem tágítottam az ajtó elől.

- Még is mi képzelsz Pattinson? – kérdezte gúnyosan és ütni kezdett, hogy engedjem ki. Ezzel csak azt érte el, hogy teljesen feltüzelt, bár tudtam, hogy ő nem így érez irántam, akkor is vágytam megkóstolni a tiltott gyümölcs édes zamatát.

Hirtelen megcsókoltam. A szívem azt hittem kiszakad a mellkasomból úgy dübörgött. Kristen az elején még folytatta az ütlegelésemet, de mikor nyelvemet a szájába parancsoltam, abbahagyta a verésemet. Kezével a hajamba túrt, én pedig lehúztam róla a kabátot. Baromi nagy örültségre készültem, de nem érdekelt.

Kristen a lábait összekulcsolta a derekam körül és így kezdte lecibálni rólam a pólómat. Mosolyognom kellett. Mióta vártam már ez a pillanatot? 1000 éve legalább, és most végre teljesülhet egyetlen hőn áhított vágyam. Az a vágy nem más volt, mint Kristen maga.

Lehámozta rólam a pólót, és felsőtestemet kezdte csókolgatni, nem tudtam elmenni a hálóig, csak a konyhapultomig jutottunk, de ez egy cseppet se zavart, és ahogy láttam Kristent sem. Letettem a pultra és leszakítottam róla felesleges pólóját. Ő az övemmel babrált, de mikor sikerült kihámoznia a
nadrágomból szánk ismét egyesült és egy ritmusra járt. Alig bírtam magam visszafogni attól, hogy rögtön a magamévá ne tegyem. De nem akartam elsietni, erre vágytam nagyon rég, és ennek tökéletesnek kell lenni, nemcsak nekem, de Kristennek is. Éreztetni akarom vele, hogy mennyire szeretem.

Épp melltartóját kezdtem volna kikapcsolni, mikor valaki hangosan kopogni nem kezdett. Kristennel szétrebbentünk. Idegesen kezdte felhúzni magára a ruháit, én meg csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Jellemző!

Mikor felöltözött, odajött hozzám és a fülembe súgta a következőket:
- Sajnálom, lehet, hogy jobb is így! Mike már biztosan ideges, mennem kell. Remélem nem telik bele megint két évbe, mire újra láthatlak – azzal kiment az ajtón, de még láttam, hogy egy csókot ad Mikenak.

Szóval ismét együtt van Mikeal? Ez nem csak egy légből kapott pletyka tehát. A világ legnagyobb marhájának érzem magam ebben a percben! De erről csakis én tehetek. Egyet azt baromira jól tudok csinálni, tönkrevágni az életem, ebben príma vagyok. Kristen nem lehet az enyém soha, ez már biztos, de amilyen balfasz vagyok Cammille-t is elveszítem! Mentenem kell még a menthetőt, ideje bedobnom az összeköltözés témát. Akkor talán marad némi esélyem a boldogságra, igaz Kristen nélkül, de meg kell próbálnom nélküle élni, ez egyszer biztos!

Jó lenne ha írnátok pár sort, hogy ez a rész, hogy tetszett nektek:) Ha viszont lustik vagytok akkor, jelölgessetek bátran;) Kösszönöm!

Dancing with tears in my eyes - 6. fejezet

Itt is a kövi feji, kis késéssel ugyan de itt van :D remélem tetszeni fog azoknak akik olvassák. És  nagyon köszi azoknak a pár embernek akik komiztak nekem :) :) lávjúúú honey B.-im :D XD <3 <3

Azért ha már vannak olyanok akik nem komiznak, legalább jelöljétek be hogy tetszik e vagy sem, ott alul. :)

Na huzzatok olvasni! :D :D :D

Pussz <3

Ahogy Robhoz rohantam hogy felsegítsem a földről, kezeit még mindig nem vette le arról a bizonyos pontról testrészén, majd megpróbáltam talpra állítani szegénykémet.

- Ne haragudj Rob! Nem direkt volt, csak megijedtem. – kértem tőle bocsánatot, amíg egyik kezét átlendítette vállamon, így tartva meg őt lábain. A cigimet megláttam az út szélén, ami bizonyára kirepült kezemből, mikor tökönrúgtam szegény Robot.

- Ugyan, semmi gond, és bocsi hogy megijesztettelek. – nyöszörögte, miközben elindultunk a lakásom felé.

Felérve a lakásom ajtajánál a kulcsom előkotorálása közben megjelent Larry.

- Na mizújs Stewi? Nincs kedved átjönni hozzám egy kicsit? Nézhetnénk valami filmet akár. – támaszkodott meg mellettem, miközben szemeivel – és persze vigyorgó képével – Robot kezdte el bámulni, aki a falnak támaszkodva ült a padlón.

- Bocs, de most nem. Majd… máskor. – az a máskor igazából azt jelentette, hogy soha, de inkább nem akartam megbántani szerencsétlent.

Amilyen gyorsan csak tudtam felsegítettem Robot, hogy mielőbb bent legyünk a lakásba, és ne lássam azt az idiótát.

Az ajtót becsaptam, majd Rob karját nyakamra téve vezettem a kanapéhoz, s míg Ő nyöszörögve ugyan, de ledőlt rá, addig én gyorsan előkotortam valamit a mélyhűtőből, ami segít fájdalmán.

Találtam is egy zacskó jeget, amin meg is lepődtem, bár ha jobban belegondolok, biztos a költözés alatt drága anyukám pakolta bele hűtőmbe. Meg mindenféle olyan dolgot, aminek a felét se fogyasztottam el.

Rob összegörnyedve feküdt a kezei még mindig OTT voltak, majd megpróbált feltápászkodni, mikor meglátott, de rászóltam hogy maradjon veszteg, és a kezébe adtam a jeges tasakot.

- Köszönöm. – suttogta halkan, miközben keze helyére tette a jeget. :D

Csendben ültünk – jobban mondva ültem a padlón Rob feje mellett – mígnem megszólalt a telefonom. Odarohantam ahová ledobtam érkezésemkor a táskám, és kikapva megpillantottam a kijelzőn John nevét.

- Szia John. – feleltem félénken. Rob ahogy meghallotta John nevét egyből felém fordult. Kimentem az erkélyre, ahol kicsit már hideg volt, de nem érdekelt, ha megfázom, mihamarabb ráakartam gyújtani még egy szálra.

- Szia Kristen, csak akartam szólni, hogy holnap nem kell bejönnöd, mivel van egy kis dolgom, és zárva leszünk, de csütörtökön este 8ra várlak. – mondta picit talán idegesen.

- Rendben akkor csütörtök este 8. Akkor…szia John. – köszöntem el tőle, majd megvártam, míg Ő is ugyanezt teszi, és letettem a telefont.

A kint lévő széken ülve elgondolkoztam azon vajon John miért viselkedett olyan furán a telefonba. Kicsit mintha valami miatt ideges lenne, de fogalmam se volt róla mi lehet az. Lehet történt vele valami?

A fejemet hátradöntöttem a szék támlájának, és csukott szemmel szívtam cigimet, majd mikor már vagy a fél dobozzal is sikerült elpusztítanom, és már szét fagytam odakint, úgy döntöttem hogy, bemegyek megnézem Robot él-e még vagy már szerencsétlenek gyereke se lehet több úgy megrúgtam. xD

A nappaliba érve Rob még mindig a kanapén feküdt, és ahogy láttam el is szundított. Azon után amit tettem vele, nem volt szívem kidobni a lakásomból  szegény szerencsétlent. Így a kanapé támláján lévő takarót felkaptam, majd nyakig betakartam vele.

Míg ő nyomta az ágyat, addig én elmentem megfürödni, bár amint beértem a fürdőbe ugydöntöttem inkább veszek egy forró fürdőt.

Teleengedtem a kádat forró vízzel, majd ledobáltam a ruháimat, ami a szennyeskosárba landolt. A hátam mögött lévő szekrényről az ipodom után nyúltam és kedvenc számomat hallgatva merültem el a vízbe.

Mikor már az ujjaim is kezdtek összeaszalódni, kimásztam a kádból, de mikor kiléptem Robbal találtam szembe magam. Ő csak bámult rám kigúvadt hatalmas nagy szemekkel, majd villámgyorsan hátat fordított nekem.

Nem hallottam mikor jött be a hülye ipodomnak köszönhetően, ami még mindig üvöltött a fülembe.

- Ne haragudj Kristen. Azt hittem már rég alszol. Csak a mosdót szerettem volna használni. – szólalt meg végül, miközben a törcsi után nyúltam, hogy mihamarabb magam köré tekerhessem.

- Már megfordulhatsz, és semmi gond. Nyugodtan használd a mosdót addig én magamra kapok valamit. – mondtam neki most már teljesen nyugodtan. Az ajtó felé menet Rob elkapta a karom, és szembefordított magával.

- Tényleg bocsáss meg nekem! Nem akartam leskelődni vagy ilyesmi. – elengedte mondandója közben karom, miközben fejével elfordult, s tudtam hogy tényleg nagyon bántja a dolog, de mintha még valami más is aggasztotta volna, de nem akartam kíváncsiskodni.

- Rob mondom hogy semmi gond. De megyek mert idefagyok. Ott a csap mellett találsz törülközőt ha kell. Azt nyugodtan használhatod. – hadartam neki gyorsan majd beiszkoltam lábujjhegyen a hálóba. Magamra kaptam a szakadt trióm meg a rövid nacim, és miután kész voltam a ruha magamra ráncigálásával, kimentem a konyhába valami kaját lőni, de természetesen én idióta nem vásároltam be, így marad a szokásos pizza.

Szerintem Robnak se lesz kifogása a dolog ellen, ahogy láttam tegnap is odavolt a pizzáért.

Rendeltem egy XXL méretű pizzát, és mikor pont befejeztem a beszélgetést a pasival, megszólalt Rob a hátam mögött:

- Öhm… Kristen remélem nem baj, hogy itt maradok nálad. Mert ha esetleg mégis akkor nyugodtan mond meg, és már itt se vagyok. – fordultam felé, és nem tudtam szóhoz jutni a látvány miatt. Ott állt előttem Ő egyszáll bokszerben, és nem tudtam tekintetem másfele vinni. Aztán végül sikerült megtalálnom a hangomat.

- Ne… nem ugyan, szeretném, ha itt maradnál. Azok után, amit tettem, még szép hogy itt maradsz. És amúgy is rendeltem egy jó nagy pizzát, amit egyedül kétlem, hogy eltudom tünteti. – néztem mostmár tényleg szemeibe, és láttam, hogy elmosolyodik.

Rendben. – felelte vigyorogva. Esetleg nem bánnád, ha kimegyek cigizni? Ha gondolod, akkor te is kijöhetnél egy szállra. –futatta végig rajtam tekintetét, majd ismét szemeimbe nézet.

- Igen, persze az nekem is jól esne most.

Az erkélyre kiérve lehuppantam a kedvenc székembe, majd a lábaimat felpakolva a korlátra elhelyezkedtem kényelmesen, míg Rob is leült a mellettem lévő székre.

Majd elővette cigiét, s meggyújtva jó mélyet szippantott belőle. Én is így tettem, és csak ültünk egymás mellett hosszú ideig, mígnem Rob végre megszólalt:

- Egyébként ott a bárban sajnálom, amit tettem vagy mondtam. Tudod már régóta elakartam mondani valami fontos dolgot, amit jogod van tudni. - szívott bele jó mélyen cigijébe.

 - Ugyan Rob, nekem kéne elnézést kérnem, amiért – mutattam az alsó testrészére – ilyet tettem.

- Tényleg sajnálom, nem direkt volt Rob. – hajtottam le fejem, nem bírtam szemébe nézni.

Nem szólt semmit hosszú ideig csak ültünk egymás mellett, aztán eszembe jutott hogy az előbb valami fontosat akart közölni.

- Oh igen, tudod, van egy fontos dolog, amit úgyhiszem jogod van tudni. – rákaptam tekintetem, s szemébe szomorúságot, fájdalmat láttam megcsillanni.

- Kiskoromban az édesanyám meghalt. Az apámmal éltem hosszú ideig, míg végül úgy döntöttem a színészetet választom, és végül ide jutottam. – nevetett fel cinikusan és mégis szomorúan. Legszívesebben odabújtam volna hozzá, hogy megvigasztalhassam.

- Továbbra is tartottam a kapcsolatot az apámmal, de az évek során egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Egyszer egyik nap, felhívott telefonon, és nem éppen volt beszámítható állapotban, ami nagyon meglepő volt, hisz nem olyan fajta apa volt, aki hulla részegre issza magát. – nézett rám ismét majd folytatta a történetét, amit nem igaz értettem, hogy nekem - egy idegennek - miért kell elmondania.

Mikor apám felhívott, elmondta, hogy édesanyám a szülésbe halt bele, nem pedig valami betegségbe, amit kiskoromban kitalált. Végül közölte velem, hogy van egy…- valaki elkezdett dörömbölni az ajtómon, de olyannyira hogy azt hittem betörni készül valami idióta.

- Ne haragudj Rob, egy pillanat és jövök. Lehet, hogy a pizzát hozták. – feleltem, és még a hasam is megkordult.

- Menj csak. – felelete egy kis hamiskás mosollyal az ajkán.

Mikor odaértem, és kinyitottam az ajtót majdnem elküldtem az illetőt melegebb éghajlatra, de mikor megláttam ki áll az ajtóban, teljesen meglepődtem.

- John! Te mit keresel itt?! – kérdeztem meglepetten.

- Szia Kris, csak azért jöttem… szóval… hát hogy… én… szeretlek Kristen! – mondta ki azt a szót amit a legkevésbé vártam volna tőle.

- John. – nyögtem fel idegességemben. – Figyelj, nagyon kedvellek meg minden, de csak barátként tekintek rád. Kérlek ne tedd ezt!  Nem szeretnék ismét ahhoz a megoldáshoz folyamodni, mint amit nem is olyan rég meg kellett tennem. Kérlek John, csak… csak maradjunk barátok rendben? – kérleltem, miközben már kint voltunk az ajtóm előtt. Nem szerettem volna, ha ezt Rob is hallja, igaz odakint volt az erkélyen, de akkor is.

- Rendben, megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. Ami ma történt az öltözőbe felébresztett bennem valamit, amit régóta nem éreztem. – simított végig arcomon. Nem tudtam erre mit feleljek. Bennem semmilyen érzést nem ébresztett fel iránta, de az igaz hogy jól esett a közelsége az érintése.

- John, most vissza kell mennem, de majd még beszélünk, és tudod… csak barátok. – öleltem át mosolyogva, majd adtam neki egy búcsú puszit az arcára.

Ahogy beértem a lakásba, megint valaki elkezdett kopogni az ajtómon. Hát már soha nem hagynak békén a rohadt életbe!?

Szerencsére csak a pizzás csávó volt, aki ment vigyorgott rám, mint a vadalma, és én se tudtam visszafogni mosolyomat. Gyorsan „elloptam” a kezéből a pizzámat, majd beérve a lakásba Robbal találtam szembe magam.

- Meghozták a pizzát. Addig ülj le a kanapéra egy pillanat és hozom. – mosolyodtam rá, de még a kezébe nyomta a pizzás dobozt, majd ki iszkoltam a konyhába. Hamar vissza is értem a nappaliba két sörrel a kezemben. Lehuppantam törökülésbe mellé, majd a kezébe nyomta az egyik sörös üveget.

Csendben falatoztunk, mikor az utolsó szelet felé közelítettem kezeimmel, de Rob beelőzött.

- Oh bocsi, edd csak meg. – nyújtotta felém az utolsó szeletet.

- Öhm… köszi – mosolyodtam rá, majd a kezében lévő kaja után nyúltam, mint valami éhenkórász. xD Viszont, amint kezünk összeért, valami különös érzés lett úrrá rajtam. Olyat ,amit John vagy bármelyik volt pasim közelében egyszer sem éreztem. Hihetetlen, de csak egy apró érintés volt az ujjamon és mégis olyan hatással volt rám, hogy az elképesztő. Rob is érzett valamit, mivel szeme egyből megtalálta az enyémet, amint kezünk összeért.

Próbáltam úgy tenni mintha semmi nem történt volna, így az utolsó pizza elfogyasztása után hátradőltem a kanapén, és a hasamat simogatva úgy kortyoltam sörömet. Rob is hasonló képpen tett amint láttam, nem bírtam visszatartani nevetésem.

- Mi olyan vicces? – nézett rám vigyorgó fejjel.

- Semmi, csak úgy tele ettem magam, hogy mozdulni sem bírok. – feleltem, mire ő is elmosolyodott.

- Azt hiszem ki kéne menni egy cigire. – álltam fel, de hirtelen megszédültem, és majdnem visszaestem a kanapéra, de Rob derekamat elkapva megtartott, és magához húzott.

- Minden oké? – nézett rám aggódó szemekkel. Nem bírtam levenni róla tekintetem. Szinte vonzottak csodaszép szemei, és ajkaira nézve csak azt vettem észre, hogy a nyakaköré tekerem kezeimet, és számmal ajkai felé közelítek.

Éreztem, ahogy Rob is viszonozza csókom, és derekamról elvéve kezeit megérezem amint befurakodik pólóm alá.

A hajába túrva húztam magamhoz még közelebb, és szinte faltuk egymás ajkait, majd egy kis idő elteltével oxigén hiány miatt kénytelenek voltunk elszakadni egymástól, de Rob más megoldáshoz folyamodott, nyelvét ugyanis megéreztem, amint végig simít fülem mellett.

- Gyönyörű vagy Kristen, de… biztos hogy akarod? – kérdezte most már a szemembe nézve. Nem tudtam mi ütött belé, hisz reggel a konyhába, majd’ rám vetette magát, most meg megkérdezi, hogy biztos hogy akarom-e?! nem tudok kiigazodni ezen a pasin az már egyszer biztos. De annyira kívántam, mint még pasit soha ezelőtt életemben.

- Igen biztos. – nyögtem alig halhatóan, mire Rob a fenekem alá nyúlva emelt meg és beviharzott velem a karjaiban a hálóba.

Óvatosan lerakott az ágyra, majd a lábaimat összekulcsoltam csípőjén, így megéreztem, amint hozzám nyomódik már biztosan kőkemény férfiassága.

Annyira elvesztettem a fejem, hogy azt se tudtam mit tettem, de a közvetkező pillanatban azt vettem észre, hogy Rob csípőjén ülve csókokkal borítóm amúgy is szabad mellkasát, mire hangos nyögéseket kaptam tőle. Majd a nyelvemmel végig simítottam felsőtestén, mire elértem ajkaihoz, a tarkómnál fogva utánam kapott, majd maga alá fordított.

A falatnyi trikómat szinte letépte rólam, s melleimre vetette puha ajkait, mire egy hangos – már majdnem szinte kiáltás – szakadt fel torkomból. Ahogy ajkaival melleimet kóstolgatta, addig én bevetettem kezeimet, és a bokszerje alá vezettem kezeim, mire lekapta azt, és a fejem felé szorította.

- Nyugi Kris, nem kell kapkodni. – suttogta fülembe, majd végighúzta nyelvét fülemtől indulva egészen az ajkaimig, aztán a kezeit megéreztem, ahogy leráncigálja rólam a rövidnadrágot, és elepedve nézi, egyben csodálkozva, hogy bugyit nem viselek.

Majd kezeivel combomat végig simította, aztán nyelvét is bevetette, mígnem elért arra a bizonyos pontra, ami már így is fájóan lüktetett. Mikor azonban nyelvét is bevetette, hangos kiáltás szakadt fel belőlem, mire rám emelte csillogó szemeit, de csak nyöszörögve kérleltem hogy folytassa, amit elkezdett, aztán már csak azt vettem észre, hogy vigyorgó fejjel a lábaim közé hajol, és nem kellett eltelni egy percnek már feljutottam a csúcsra.

Még mindig remegtem, amikor szemeimet Robra emelve azt láttam, hogy eltávolodik tőlem, annyira megijedtem hogy itt akar hagyni, de csak a bokszerét vette le magáról, majd újra a lábaim közé férkőzött be, így megéreztem, amint nekem nyomódik férfiassága. Az ajkaira vetettem magam, és csak faltuk egymást, mikor már nem bírtam tovább, magam vettem kezembe- szószerint- a dolgokat. Így a kezemet kettőnk közé vezettem, és körbefogtam már merev férfiasságát, majd oda illesztettem ahova kell, hogy végre megtegye azt, amit már régóta várok. De kezeim után kapva eltolta azt, és csípőmet megemelve egy lökéssel belém temetkezett.

Hangosan kapkodtuk mindketten a levegőt, de Rob még mindig nem mozdult meg, így csípőmet megmozdítva ösztönöztem őt is mozgásra.

Megértette mit kérek tőle, lassú mozgásával kergetett az őrületbe, mígnem körmeimmel végigszántottam hátán, majd fenekébe markolva kértem gyorsabb mozgásra. Egyből gyorsított a tempón, mígnem megremegtem amint felértem a csúcsra, aztán már pillanat múlva Rob is követett engem.

Zihálva kapkodtuk a levegőt, izzadtság lepte el testünket, majd egy szenvedélyes csók után Rob legördült rólam, de magával húzott engem is, így testünk még mindig összefonódott. Nekem se volt kedvem lemászni róla, ezért karjaiban szenderedtem el, fejemet a nyaka ívébe temettem. Még éreztem, amint végig simít hajamon, s megcsókolja fejem búbját, utána már csak zuhantam az öntudatlanságba.

The Prohibited Fruit - 7. fejezet

 

Hi Girls:)

Na ki volt most nagyon jó hozzátok? 

Mivel nagyon, de nagyon szeretlek titeket ma kaptok új részt!

Gondolom észrevettétek, hogy új lett az oldal kinézete, amiért hatalmas köszönet Szofinak(L), csodás lett!!

A másik, hogy köszönöm annak az 56 embernek, aki megtisztelt azzal, hogy szavazott:) Örülök, hogy mindkét szemszög elnyerte a tetszéseteket.

Nem is húznám tovább az időt, irány olvasni, de hozzáteszem ez a fejezet nekem nagyon nem jött be:S

Azért jó olvasást hozzá!

Puszi, Lilluci

7.

/Kristen/

Nem tudom mennyit aludhattam, de most először a 19 évem alatt éreztem magam teljesen kialvadtnak. Lehet, hogy ez részben annak volt köszönhető, hogy a világegyetem talán legszexibb pasija karjaiban nyomott el az álom.

Kezei a derekamon pihentek, gyengéden szorított magához és édesen szuszogott a fülembe. Olyan volt, mint egy pólyás baba, tüneményes és zabálnivaló.
El se akartam hinni, hogy a tegnap este valóban megtörtént. Minden olyan, mintha csak álmodtam volna, de ahogy most Rob kezei között feküdtem, rá kellett, döbbennem, hogy ez igen is a valóság.

Úgy érzem, hogy valami kezd változni bennem, hisz nem ugrottam rá azonnal, sőt még meg is hatott azzal, mikor azt mondta, nem itt akarja megtenni velem a dolgot, sokkal inkább romantikus körülmények között képzelte el az első együttlétünket.
Rég éreztem magam ennyire felszabadultnak és boldognak. Boldoggá tett az a tudtat, hogy végre megint tartozhatom valakihez.
Azok után, amin keresztül mentem fel se merült bennem, hogy egy nap esetleg ismét utolérhet engem ez az érzés.

Persze az újabb csalódás és a fájdalom gondolata is itt lebegett a szemem előtt, de Robból nem tudom kinézni azt, hogy szánt szándékkal bántana. Nem úgy, mint… Elég Stew!! Ők a múltad és már semmi közük az életedhez, rég elintézted, hogy megbűnhődjenek azért, amit tettek, szóval koncentrálj Robra!

Egy kis szorongás ugyan volt bennem, de ez azonnal elpárolgott mihelyt Rob még szorosabban ölelt magához és a nyakamba puszilt. Szóval felébredt az én Tarzanom?!
Puszija következtében felkuncogtam, csikált ugyanis a borostája. Azonnal szembefordultam vele és belenéztem azokba a szédületes kékeszöld szemekbe. Bassza meg, borostásan még inkább szexi! Valóban elgondolkodtam azon, hogy elrejtem őt egy lakatlan szigeten. Így korareggel is szörnyen kívánatos, be kéne tiltani, hogy senki, csak én láthassam őt, még a végén valaki lecsapja őt a kezemről, azt pedig nem engedhetem.

- Jó reggelt napsugaram – köszöntött egy féloldalas mosoly kíséretében. Kész, azt hiszem bugyit kéne cserélnem!
Édi volt, hogy már becézgetett is, még úgy se tette ezt előtte senki.
- Neked is, szia – mosolyodtam el.
Kisimította a hajamat az arcomból, majd megsimította azt.
- Olyan szép vagy – súgta. Á, pont, mint az álmomban. Hazug kutya! Elfintorodtam eme kijelentésére.

Több másodpercen keresztül néztük egymást egy szó nélkül. Olyan jó volt, vele nem kellett semmilyen közhelyről beszélgetnem, mivel szavak nélkül is rendkívül jól megvoltunk.
És mi a legfurcsább az egészben? Az, hogy most először nem képzeltem el – rögtön – pucéran. Aj-aj valami nagyon megváltozott kislány, szóval vigyázz!

- Nem kéne hazaindulnunk – törtem meg végül a csendet. – A többiek már biztosan aggódnak értünk.
Igazándiból leszartam, hogy a többiek esetleg aggódnak-e, csupán attól féltem, hogy nem bírnék uralkodni magamon, és semmi se számít alapon, rávetném magam, ezt, pedig már csak miatta sem akartam megkockáztatni.

- De ideje lenne menni, de valahogy semmi kedvem, jobb szeretnék itt maradni veled – a mondat befejeztével lecsapott ajkaimra. Gyengéd volt, mégis teljesen feltüzelt. Mondjuk mikor nem ezt váltja ki belőlem?

Borzalmasan jól tud csókolni, és ez olyan hatást vált ki belőlem, mint a torta. Egyre többet és többet akarok, bár tudom, hogy nem lehet az enyém az egész, mégis percről percre jobban vágyom rá, és miután megkóstoltam, csak az ízére tudok gondolni.

Testével óvatosan rám feküdt, bár nagyon ügyelt rá, hogy nem okozzon fájdalmat, de én szinte meg se éreztem mikor kissé rám nehezedett. Kezével végigsimított az oldalamon, én pedig nyakába kapaszkodva közelebb vontam magamhoz. A csókot egy pillanatra se szakítottuk félbe. Ezt 10 percen keresztül folytattuk, de a végén egy csepp oxigénem se maradt, ezért kénytelen voltam elválni tőle. Ő ezt kihasználva felpattant és a kezét nyújtotta felém.

Hogy a fenébe tud ilyen nyugodt maradni, egy ilyen, már előjátéknak nevezhető dolog után? Nem értem néha a férfiakat.

Fel se fogtam, hogy mit akar hirtelen, csak feküdtem a földön elaléltan. Leguggolt hozzám, úgy húzott fel először ülő helyzetbe. Féloldalas mosolya megint ott ült az arcán. Megfigyeltem, hogy akkor mosolyog így, ha nagyon elégedett valamivel, vagy valakivel, és ha ez saját maga, akkor még csábosabb.

- Most büszke vagy magadra, igaz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Egy kicsit bevallom, jól esik az önérzetemnek – vallotta be félszegen. – Nem váltottam ki ilyesfajta érzelmet még egyetlen nőből sem.

Ezt nem tudtam elhinni. Tényleg én vagyok az első, aki rámozdult? Jézus, az emberek igen komoly látászavarral vagy ízlésficammal küszködhetnek. Egy ilyen szexistent nem észrevenni, már-már bűnnek számít. Ez nekem végül is jó hír, így ő csak az enyém!

- És nem is fogsz! – szaladt ki a számon. Láttam rajta, hogy mondani akart valamit, de inkább magában tartotta, én pedig nem firtattam a dolgot.

Végre valahára összeszedtem magam és feltápászkodtam a földről. Rob összehajtotta az esőkabátot és betette a hátizsákjába. Én az enyémből előhalásztam a cigimet és az öngyújtómat. Hoppá, volt nálam öngyújtó!

- Te hoztál magaddal öngyújtót, mégis végignézted, ahogy tűvé teszem az erdőt két átkozott kavicsért?! – adta elő a nagy drámát, persze csak tetettet haraggal.
- Csak nem hagyhattam ki egy olyan műsort? Tudod eszméletlen szexi volt, ahogy eljátszottad a Számkivetettet – röhögtem. Ő is velem tartott és megborzolta a hajamat.

Szépen megvárta, míg végeztem a doboz cigimmel – a csikkeket jó szokásomhoz híven nem dobhattam el, mert „apuci” azt rosszallóan nézte, így egy zacskóba kellett összegyűjtenem a kihűlt csutkákat – majd elindultunk kézen fogva az egyik irányba.

Megnyugtató volt vele együtt sétálni az erdőben, furcsa harmóniát éreztem. Fúj, mióta lettem én ilyen természetbarát?
Emlékszem, mikor úgy nagyjából két éve lecsúzliztam egy madarat az ablakom előtti fáról, mert az folyamatosan rikácsolt nekem reggelente. Most meg itt csodálom a zöldet, mintha agymosáson mentem volna keresztül.

Rob egyszer csak magtorpant.
- Mi az? – néztem körbe félve.
- Csssssss – tette a számra egyik ujját. – Hallottam valamit – mondta, majd körülnézett.

Az adrenalin szintem az egekig szökött, a szívemet a torkomban éreztem, lábaim pedig remegni kezdtek a félelemtől.
Erősen szorítottam Rob kezét, lehet, hogy elszorítottam azokat a tökéletes zongorista ujjakat, de totál beparáztam.

- Nyugodj meg – suttogta. Könnyű azt mondani bassza meg!
- Nem tudok. Mi van, ha egy hatalmas tigris, vagy mit tudom én mi les ránk? – pánikoltam.
- Ugyan, hogy lenne már tigris? Ne hülyéskedj – csóválta a fejét. Szép, most hülyének néz!

Teljesen idegbeteg állapotba kerültem és kirántottam a kezemet az övéből, majd elindultam előre fele. Majd’ bepisiltem a félelemtől, de azért csak mentem tovább.

- Kristen, állj meg! – szólt utánam először kedvesen, aztán hangja mérgesre váltott. – Nem hallod, állj meg!
De csak azért se álltam meg. Nem adom meg neki ezt az örömöt. Meneteltem hát tovább, hallottam, hogy ő is elindult utánam, az avar zörgése elárulta ezt.

Egyszer csak megmozdult előttem egy bokor. Jézus Mária, Szent József! Megtorpantam. Megint megmozdult. Sietve hátrapillantottam, de Rob már nem volt mögöttem. Hová tűnt? Lehet, hogy elkapta az-az izé? Pánik, pánik, pánik!

Jobb nem jutott eszembe, ezért felvettem egy fadarabot a földről, de ahogy emelkedtem fel a bokorból is előbukkant valaki.
Nem volt időm megnézni, hogy mi vagy ki az, mert abban a másodpercben elsötétült előttem a világ, és elájultam.
Furcsa, de nem éreztem a fájdalmat, amit a földnek kellett volna okoznia.

/Robert/

Kristen makacssága elképesztő. Inkább nekivág egyedül az erdőnek, - holott fél – mintsem megvárna engem. Csak ment előttem, mint egy sértődött kisgyerek, aki nem kapta meg a kakasos nyalókát a vásárban.

Akkor láttam ilyennek, mikor Kate a balesetet okozta a buszon, pontosan ennyire dühös volt. Szerintem, ilyenkor csak egy hidegzuhany segíthet rajta, attól talán lehiggad. Nagy fába vágtam a fejszémet, az már biztos!

Csak követtem őt és vártam, hogy lenyugodjon, mikor ismételten hangokra lettem figyelmes. Megálltam, de nem szóltam Kristennek. Ki tudja, lehet, hogy leharapta volna a fejemet. Oldalra fordítottam a fejem és megláttam egy alakot, aki egy fa mögül egyenesen rám meredt. Lassan, kezemben egy baseball méretű fával megindultam az alak irányába.

- Ember, csak nem megint verekedni akarsz? – suttogott Toby. Őszintén szólva, még soha sem örültem neki ennyire, mint ebben a percben. – Csakhogy meglettél haver, tudod, hogy aggódtunk érted meg Kristenért? – fakadt ki.
- Sajnálom, de eltévedtünk – mondtam én is suttogva.
- Tudod már egy ideje megtaláltunk titeket – lökött oldalba, majd kacsintott.
- Tessék? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Láttuk a reggeli ébredéseteket, meg minden mást is.

Ezt nem hiszem el! Hirtelen nem kaptam levegőt, légszomjjal küszködtem. Azt hiszem, hatalmas pácban vagyok!
- Nyugi már tesó, tőlem senki nem tud meg semmit – biztosított. Ez a tény egy kissé megnyugtatott. – Ideje volt, hogy észhez térj.
A második mondatát szinte meg se hallottam annyira izgatott, az, hogy Toby nem egyedül jött megkeresni minket.
- Azt mondtad „láttuk”, ki volt még veled?
- Csak Derek, de ő se fog csiripelni, ezt megígérhetem – nyugtatott.

Fellélegeztem. Igaz elterveztem, hogy ma, ha törik, ha szakad, de beszélni fogok Morgan atyával, mégse szerettem volna, ha mástól tudja meg a dolgot. Így is nehéz lesz bevallanom neki azt, hogy feladom a papi hivatást. Biztosan csalódni fog bennem, de szeretem Kristent annyira, hogy feladjam érte a hivatásomat.

- És ő hol van most? – kérdeztem Toby-t, Derek holléte felől. Az egyik bokor felé mutatott, pontosan oda, ahová Kristen tartott nagy bőszen.
Egyszer csak Kristen megtorpant, majd lehajolt. Érzetem, hogy valami nincs rendben, ezért megszaporáztam a lépteimet, és pár pillanat alatt mellette teremtem. Épp időben érkeztem, ugyanis ahogy mellé értem, őt elhagyták lábai, egyenesen a karjaim között kötött ki. Nagyon megijedtem, mivel kedvesem arca teljesen elzöldült, a levegőt pedig túl gyorsan vette.

- Van nálatok valami folyadék? – kérdeztem üvöltve a két fiútól.
- Nálam van egy bontatlan víz, az jó? – kérdezte Derek még mindig a bokorban állva. Bólintottam, ő pedig már nyújtotta is az üveget.

A lehető leggyorsabban lecsavartam a kupakot és megitattam vele Kristent. Nem kellett hozzá sok idő, mire kinyitotta gyönyörű zöld szemeit, és a színe is ismét egészségessé vált

- Jól vagy? – érdeklődtem hogyléte felől.
- Most már igen – mosolyodott el halványan, majd megsimította az arcomat, én pedig egy puszit nyomtam a tenyerébe.
- Toby, van nálad valami ennivaló?
- Igen, van egy Snickersem – rögtön oda is adta a csokoládét.
- Ezt most szépen edd meg – utasítottam szerelmemet, aki nem ellenkezett és sec perc alatt eltűntette az édességet.

Vártunk még egy kicsit, míg teljesen össze nem szedte magát, csak aztán indultunk vissza a Táborba. Felálltam vele a karjaimban. Ragaszkodtam hozzá, hogy a hátralevő utat így tegyük meg, de ő ismét megmakacsolta magát és ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán tegye meg az elkövetkezendő kilométereket. Minden egyes lépését árgus szemekkel figyeltem.

/Kristen/

Rob aggódása egészen meghatott, de maghatottságomat az undor váltotta fel. Undorodtam magamtól, mert eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt pontosan. Elszégyelltem magam, a gondolatra, hogy kihasználom őt. Hogy juthatott ez egyáltalán az eszembe? Úgy tekintettem rá, mint egy tárgyra, akinek nincsenek érzései. Csak az én szükségleteim és vágyaim számítottak, és az eszembe se jutott, hogyha ezt megtudná, mekkora fájdalmat okoznék neki. Leszartam, mert egy egoista picsa vagyok!

Nem tehetem ezt vele, egyszerűen nem érdemli meg! Főleg most, hogy…hogy…szeretem.
Bármennyire is próbáltam ellenállni neki, nem kerülhettem el azt, hogy teljes mértékben bele ne habarodjam. Őrültség, de így van, szerelmes vagyok Robert Pattinsonba!
Elmosolyodtam ezen.

- Min mosolyogsz? – kérdezte minden vágyam megtestesítője.
- Csak rájöttem pár dologra.
- Mégpedig? – kíváncsiskodott. Ismét közel vont magához, keze a derekamon pihent.
- Majd megtudod az este – simítottam végig a mellkasán. Elhatároztam ugyanis, hogy este színt vallok neki.

Elmondom neki az igazságot, kezdve azzal, hogy mi volt a valódi oka annak, hogy jelentkeztem a Táborba. Azt is bevallom majd neki, hogy visszavonhatatlanul és őrülten szerelmes vagyok belé, és bármit megteszek annak érdekében, hogy megbocsásson.

Egész gyors iramban haladtunk, a nap már jócskán a fejünk felett járt, amiből arra következettem, hogy dél felé járhattunk. Gyomrom hangos korgással igazolta ezt a feltételezést.

- Már nincs sok hátra skacok – közölte Toby. Igaza is lette, mert alig tettünk meg három lépést, én már látni véltem a Tábor házainak a tetejét. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire örülni fogok ideiglenes otthonom láttán.

Kiléptünk a fák közül és ezer ember futott felénk, hogy megtudakolják jól vagyunk-e. Mindenkit biztosítottunk róla, hogy kutya bajunk, de csak nem tágítottak. Megtapogatták minden egyes csontunkat, hogy épen vannak-e, és nem bírták ki, hogy ne kezdjenek el faggatózni az estével kapcsolatban. Azt hittem menten megint elájulok, olyan fáradt voltam.

- Menjünk – súgta a fülembe Rob édes hangon. Minden vágyam az volt, hogy elmenjünk végre.

Elnézést kérve a többiektől, szaladva tettük meg az utat Rob szobájáig. A házba benyitva azonnal rávetettem magamat az ágyra és már húztam is a lóbőrt.

Úgy aludtam, mint a bunda, úgy tűnik, jót tesz nekem a friss levegő. Egyszer csak gyomrom korgására riadtam fel. Körülnéztem a sötét szobában, ahol rajtam kívül senki se tartózkodott. Se levél, se semmi nem volt számomra ott hagyva, ezért összeszedtem magam és átmentem a saját lakásomba, de már az ajtóban megtorpantam. Égett a villany, és két ember beszélgetett és nevetett bent. Bekukucskáltam hát az ablakon, és meg se lepett a látvány, ami a szemem elé tárult. Kate és Toby önfeledten beszélgetett odabent, igen szorosan ülve egymás mellett.

Örültem a boldogságunknak. Úgy látszik Kate is egyből felkerült a „szimpatikus emberek” listámra. Ha nem jelent konkurenciát, nekem semmi problémám sincs vele.
Nem akartam megzavarni őket, így továbbálltam. Robot hiába kerestem, nem találtam sehol. Elhatároztam hát, hogy egy kissé kirúgok a hámból.

Betértem abba a kis kocsmába, ahová az első napon Toby-val jöttem. A pultos emlékezett rám és ki is töltötte a korsó sörömet. Amiből fél óra múlva 10 korsó lett, plusz pár feles és tequila, ki mire hívott meg éppen. Kezdtem felszabadultan érezni magam. A zenegép hangosan szólt, épp valami rock szám csendült fel. Ordítani kezdtem a szöveget, mire páran felém fordították a fejüket. Nem a hangomról vagyok híres ez ebből is látszik.

- Nagyon jól nyomod – dicsért meg egy pasas a hátam mögött. Hátrafordultam hozzá, de már nem láttam őt kristálytisztán.
- Kösz – nyögtem, a nyelvemmel alig bírtam szót formálni. Ilyenkor szokott leállítani Ann, csakhogy ő most nem volt itt velem, nekem pedig eszem ágában se volt leállni. Jól éreztem magam, szabad voltam és a legjobb az volt, hogy nem kellet semmire gondolnom.

Egyszer csak a pasi felrántott a székemről és szorosan magához húzott. Keze a fenekemre siklott, szájával pedig a nyakamat kezdte csókolgatni. Jó érzés volt, még se olyan, mint…mint…Bassza meg, hogy is hívják, azt a jó pasit? Á, kit érdekel, ő most nincs itt, és amiről nem tud az nem is fáj.
Lecsaptam hát a férfi ajkaira, és szenvedélyes csókcsatát vívtam vele. Lelöktem a székre, majd az ölébe telepedtem. Hangosan nyögdécseltünk, és taperolni kezdetem ama testrészét, ami már igen csak készen állt a bevetésre.

- Vedd le róla a kezed te rohadék! – üvöltött valaki mellettünk. Felnéztem, de az arc teljesen elmosódott előttem.
- Talán a te csajod, vagy mi? – húzta fel magát a férfi.

A másik pasi nem szólt semmit, csak egy hirtelen mozdulattal kirántott a kanos pacák karjaiból. Mi a fasz?!
- Héj, én most épp jól érzem magam – dülöngéltem.
- Kristen… – szólított meg az ünneprontó. Kirángatott a kocsma elé, a hideg levegő hatására kicsit kezdett tisztulni a kép. A férfi iszonyat dögös volt. Kitártam felé a karjaimat és épp átölelni készültem, de ő ellökött magától.

- Mégis mit művelsz? – tette fel a kérdést. Válaszolni akartam, hogy csak bulizok, mikor egy szőke lány lépett ki a háta mögül.
- Rob, szerintem most inkább vidd haza – mondta neki, miközben megfogta a karját, és úgy nézett rá, mint egy szerelmes tini.
Összeállt a kép, és végre kiadtam magamból minden bennem lappangó érzelmet.

/Robert/

Ahogy a lakásba értünk, Kristen édesen elszenderedett. Én egy cseppet se voltam fáradt, inkább izgultam. Több ezerszer lefutattam magamban egy párbeszédet, ami köztem és Morgan atya között zajlott.

Hezitáltam, de nagyon jól tudtam, hogy nem halogathatom ezt a dolgot a végtelenségig. Most vagy soha Rob?
Nagy levegőt vettem, és egy utolsó puszit nyomva Kristen arcára, elindultam az idős pap lakosztálya felé.

Kicsit még álldogáltam az ajtó előtt, majd hangosan bekopogtam.
- Fáradj be – szólt az ajtó túloldaláról a tisztelendő. Beléptem, de csak a lábamat bírtam nézni, szégyelltem magam. – Robert, örülök, hogy megkerültél – jött oda hozzám, majd átölelt. Hogy tehetem ezt vele?

Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, mert azonnal hellyel kínált és megkért, hogy mondjam el a problémámat.
Ekkor már ránéztem, mégse beszélhetek a lábamhoz, meg kell tisztelnem annyival, hogy a szemébe nézek.

- Atyám én vétkeztem – kezdtem.
- Rendben fiam, mégis miféle a te bűnöd? – tette a kezét a vállamra. Nem bírtam megszólalni. – Nincs olyan bűn, amit Isten meg ne bocsátana.
- Ezt nem fogja – suttogtam, már a sírás kerülgetett.
- Mi történt?
- Megcsókoltam Kristent – mondtam ki egy szuszra. Abban reménykedtem, hogy miután kimondtam ezt, könnyebb lesz a lelkem, de nem lett.
- Nincs semmi baj, ez nem olyan nagy vétek – nyugtatott.
- Atyám ön nem érti! Megcsókoltam őt, és nem tudok másra gondolni csak rá – temettem az arcomat a kezeim közé.
Az atya pár percig nem szólalt meg, gondolom emésztenie kellett a hallottakat.
- Nem te vagy az egyetlen, aki ilyen próbatétel elé került.
Hitetlenkedve néztem rá. Ezek szerint ő is került ilyen helyzetbe?
- Erről még senkinek se beszéltem, de mikor én is annyi idős voltam, mint te, és a felszentelésemre vártam, pont, mint most te, volt egy lány, akibe egészen beleszerettem.

Alig akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, csak én vagyok ennyire esendő.
- A lány viszont szeretett, de ez a kapcsolat már akkor halálra volt ítélve. Persze eleinte titokban találkoztunk, és köztünk is elcsattant pár csók, de mikor a lány szülei tudomást szereztek arról, hogy a lányuk egy leendő papba szerettet bele, elválasztottak minket egymástól. Mindent megtettem, hogy megtaláljam és közöljem vele, és a szüleivel, hogy nem állok papnak, de elkéstem. Mikor fáradtságos munka árán kiderítettem, hogy hová is költöztek, addigra a lány már más felesége volt. Nem tehettem hát semmit, papnak álltam, de még mindig, éjjelente az arcával a szemem előtt alszom el, és nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, mi lette volna, ha együtt maradunk.

Nem tudtam megszólalni, a hallottak teljesen letaglóztak. Morgan atya is olyan szerelmes volt, mint most én, de neki nem adatott meg a teljes boldogság.

- Robert, tudom, hogy most miért vagy itt.
- Atyám én… - kezdtem volna, de közbevágott.
- Megértelek, a szerelem nagyúr és én nem lehetek az útjában a te boldogságodnak. Felmentelek a felszentelés alól, fiam.
Felálltam és átöleltem az öreg plébánost. Férfi létemre elsírtam magam, nem gondoltam, hogy ennyire megértő lesz.

- Atyám én nem akartam magának csalódást okozni – szipogtam.
- Nem okoztál, jogod van a szerelemhez és élj is vele, ha már én nem tudtam. Ettől te mindig a fiam maradsz.
- Köszönöm. Ez nem változtat semmit a kettőnk kapcsolatán, maga mindig is, apám helyett apám lesz, és életem végéig hálás leszek önnek azért, amit értem és anyámért tett.

Percegik összeölelkezve álltunk a szoba közepén. Kissé megkönnyebbültem, hogy Morgan atya nem gyűlölt meg végleg, mégis árulónak éreztem magam.

Láttam a tisztelendőn, hogy eléggé elfáradt, ezért magára hagytam őt. Persze távozásom előtt együtt imádkoztunk, és abban a pillanatban megfogadtam magamban, hogy ezt a szokást, ha törik, ha szakad, de megtartom.

A friss levegőből nagyot szippantottam. Vége. Mégis most kezdődik egy egészen másik élet a számomra, és mindez Kristen oldalán. Kristen. Minden vágyam az volt, hogy megosszam vele ezt a hírt, persze egy kis félsz is lappangott bennem, mert mi van, ha ő nem gondolta komolyan azt, ami köztünk történt? Én szerettem, ebben teljes mértékben biztos voltam, a többi már csak rajta múlik.

Visszamentem a szobámhoz, ami meglepetésemre üresen állt. Átmentem hát szerelmem házához, de bekopogva nem ő, hanem Toby nyitott ajtót. Először szörnyű gondolatok futottak át az agyamon, de ezeket azon nyomban elvetettem, mihelyt megláttam Kate-et az agyán ülve.

- Nem láttátok Kristent? – kérdeztem tőlük. Jó volt látni, hogy nem csak én, de Kate is megtalálta a boldogságot Toby mellett.
- Azt hittük veled van – szólt ki Kate.
- Nem, én egy időre magára hagytam, de most nem találom. Nincs ötletetek, hogy hová mehetett? – érdeklődtem.
- Hát, ha nincs a Tábor területén, akkor csak egyetlen helyre mehetett – közölte Toby.
- Mégis hová?
- A kocsmába.

Az emlékeimben még tisztán élt a kép, mikor Kristen és Toby együtt mentek el abba a bizonyos kocsmába. Mérhetetlen fájdalmat éreztem, akkor döbbentem rá, – igaz tudat alatt – hogy beleszerettem.

- Akkor oda megyek – közöltem velük.
- Rob, várj! - szaladt utánam Kate. – Mi is veled megyünk, hátha segíteni kell őt hazahozni.
Erre gondolni se akartam, csak bízni tudtam benne, hogy nem itta le magát túlságosan. Ma komolyan kell vele beszélnem.

Toby, Kate oldalán mutatta nekem az utat. Odaérve hangos zenére lettünk figyelmesek. Benyitottam a kicsiny helységbe, ahol szinte vágni lehetett volna a füstöt. Többszöri körülnézés után végre valahára megtaláltam Kristent. Csakhogy nem volt egyedül.

Kezeim ökölbe szorultak és, mint egy dúvad indultam meg felé. Egy férfi ölében ült és illetlen helyen fogdosták egymást, és Kristen nem úgy tűnt, mint aki nagyon zavartatja magát. Ennyit jelentenék neki?
Egy kis részem pontosan ettől rettegett.

Melléjük érve megpróbáltam visszafogni magam.
- Vedd le róla a kezed te rohadék! – sziszegtem ingerülten. Kristen rám nézett, de mintha nem ismert volna fel. Éreztem a belőle áradó alkoholszagot.
- Talán a te csajod, vagy mi? – akadékoskodott a szintén holt részeg férfi.
Nem akartam válaszolni, mivel nem tudtam volna mit, ezért egy határozott mozdulattal kirántottam a férfi kezéből Kristent.

- Héj, én most épp jól érzem magam – dülöngélt utánam. Szörnyű volt így látni, mint egy lecsúszott csöves.
- Kristen… - kezdtem, de nem bírtam befejezni. Kivittem a kocsma elé, hátha a friss levegő egy kicsit észhez téríti. Ki is tisztult a tudata, mert mint egy fogyatékos, hatalmas vigyorral az arcán elindult felém kitárt karokkal, de én ellöktem őt magamtól.

- Mégis mit művelsz? – kérdeztem tőle idegesen. Válaszolni akarta, de mikor meglátta Kate-et, inkább a hallgatást választotta.
- Rob, szerintem most inkább vidd haza – tanácsolta Kate. Majd, hogy tudjam, ő velem van, megfogta a karom. Jól esett, hogy rá bármilyen körülmények között számíthatok.
- Ne is zavartassátok magatokat – szólalt meg Kristen gúnyosan. – Nyugodtan essetek egymásnak itt a placcon.
- Jobb, ha most megyünk Kristen – mondtam, és megfogtam a karját.
- Eressz el te szemét! – üvöltött és kirántotta magát a karjaim közül. – Azt hiszitek, hogy hülye vagyok?! Látom, hogy mi megy a hátam mögött.
- Részeg vagy, összevissza beszélsz – szólt közbe Toby.
- Te is benne voltál? Szép! – tapsolni kezdett. Úgy festett, mint egy őrült, félelmetes látványt nyújtott.
- Kristen, kérlek ne csinálj cirkuszt. Gyere, hazaviszünk – lépett közel hozzá Kate.
- Nem megyek veletek sehová, most épp bulizom. Arról nem tehetek angyalom, hogy te ezt a szót nem ismered – nevetett. – Szánalmas vagy Kate, tudod? Ha én nem szépítelek meg Toby még csak rád se néz.
- Kristen ebből elég! – szóltam rá.
- Bár így se fog sokáig veled maradni, az első szexet talán még megvárja, de annál jobbat úgy se adhatsz neki, mint én – köpte a szavakat. – De ne csüggedj, Rob biztosan megvigasztal, vagy már vigasztal is? – nézett rám, majd Kate-re. Kate-nek mindeközben eleredtek a könnyei. – Szánalmas vagy, eljátszod a szentet, miközben ki tudja kivel szűröd össze a levet! Lehetséges, hogy egyszerre több pasit is tartasz a tűzben? Biztosan, a férfiak buknak a szűznek álcázott kurvákra.
- Toby vidd haza Kate-et, én majd elintézem Kristent – mondtam.
Toby szorosan magához ölelve elindult Kate-el a Tábor felé.

Mérhetetlenül csalódtam Kristenben, nem gondoltam volna, hogy ilyen szívtelen szörnyé tud válni.
- Te most velem jössz! Beszélnünk kell! – jelentettem ki határozottan.
Minden elképzelésem vele kapcsoltban összeomlott.

Majd' elfelejtettem, hogy megkérjelek titeket, hogy legyetek olyan kedvesek és írjatok pár sort, mert tényleg nagyon nagy kétségeim vannak ezzel a résszel kapcsolatban! Köszönöm:)