The Prohibited Fruit - 19. fejezet

Kristen, apukája társaságában:D

Sziasztok!!!
Nagyon sajnálom, amiért megint ennyit csúsztam, de beteg voltam/vagyok, és gőzerővel a töri kis érettségimre készülök:/
Ez nem kibúvó akar lenni, de szerintem megérdemlitek, hogy tudjátok, mi miatt kések ennyit!
Nem is húznám tovább az időt, menjetek és olvassatok, aztán hagyjatok magatok után valamit:)
Lilluci

19.

/Kristen/

Olyan voltam, mint egy külső szemlélő, aki megkövülten nézi, hogy az élete épp most omlik darabokra. Nem akartam hinni a fülemnek, mikor Rob annyi szörnyűséget a fejemhez vágott. Mintha nem is rólam, hanem egy vadidegenről beszélne. Hát ennyire félreismert? Azt elismerem, hogy annak idején nem voltam a hűség mintaképe, de azt az életet rég magam mögött hagytam, és azt hittem ezzel ő is tisztában van. Tévedtem. Azt is megértettem, hogy kiborult a csók miatt, ami köztem és Derek között csattant el, de, hogy meg se hallgatva a magyarázatomat ócsárolni kezd, és inkább hisz Dereknek, mint nekem, merően sértett. Ezért se szóltam semmit. Nem lett volna értelme magyarázni az igazamat egy olyan embernek, aki már rég elkönyvelt engem bűnösnek.

Miközben álltam és hallgattam őket, rájöttem mekkora barom voltam. Hittem Dereknek, akiről azt feltételeztem tényleg csak baráti segítséget akar kérni tőlem, holott ez nem volt így. Kezdettől fogva a terve része voltam, amit ő és Ann eszeltek ki. El kellett ismernem briliáns képességeit, mint Dereknek, mint Ann-nek.
Most is, mikor ártatlanul elhívott „beszélgetni”, szó szerint letepert az avaron. Alig bírtam eltolni őt magamtól, egyre csak azt hangozatta, mennyire kíván engem, és kezdettől fogva rám pályázott, és az, hogy Ann-t akarta elhozni a bálra, egyfajta próba volt, hogy megnézze mennyire bosszant föl ezzel engem. Hiába bizonygattam, hogy engem csakis azért zavart, hogy vele akart jönni, mert Ann-t egy bestiának tartom, nála süket fülekre találtam. Végül sikerült leszerelnem, de Rob sajnos meglátta, amint én a sminkemet próbálom helyrehozni, Derek pedig meg se próbálta leplezni rendezetlen ruházatát. Utána elszabadult a pokol, és meg kellett tudnom, Rob miként is vélekedik rólam valójában. A szívemet adtam neki, de ő eltiporta azt.

Másodjára történik meg velem, hogy teljesen összetörten távozom ebből a Táborból. Azt hittem végre révbe értem, és ezután csak boldog dolgok történhetnek velem, mégis egy ádáz nő és a segítőjének az áldozatává váltam, akik nem titkolt szándéka volt teljesen tönkretenni engem érzelmileg. Sikerült nekik, hisz többé nem volt maradásom a Táborban. Hogy tudnék ezután bárki szemébe is belenézni? Tudtam, hogy bűnös vagyok, de az ellenem elkövetett cselszövés még inkább marcangolta a lelkemet. Főleg, hogy az a férfi nem hisz nekem, akit a világon mindennél jobban szeretek és becsülök.
Összeszedtem minden erőmet és távozni készültem, csakhogy váratlan esemény történt. Miután Derek szemrebbenés nélkül hazudott rólam Robnak, ő mit se törődve a tömeggel megütötte Dereket, aki vérző orral a földön landolt. Egy cseppnyi együttérzés és sajnálat se volt bennem iránta. Rob mérgesen odalépett hozzám és dühösen megszólalt.

- Ezek után tagadd le, hogy nincs semmi se köztetek – sziszegte felém ingerülten. Mintha az az ember, akit három hónapja megismertem nem is létezett volna. Összeszorított fogakkal próbáltam sírás nélkül válaszolni neki.
- Hiába tagadnám, te úgy se hinnéd el. Ha pedig inkább hiszel Dereknek, mint nekem, akkor valóban nincs értelme a kettőnk kapcsolatának. Azt hittem, hogy ennél azért okosabb vagy Rob, mintsem mindenféle mendemondának hiszel. Úgy érzem én kellően bizonyítottam az irántad való érzelmeimet, de úgy tűnik ez nem volt elegendő. Bárcsak tovább látnál az orrodnál! – azzal fogtam magam és távozni készültem, de még mielőtt megalázottan elmentem volna, odasétáltam Derekhez és lehajoltam hozzá, hogy utoljára még a fülébe súghassam a következőt:
- Annyira buta vagy! Sajnálom, hogy ennyire sikerült az ujjai köré csavarnia téged. Remélem, egyszer rájössz mekkora hibát követtél el.

Felálltam és összetört szívvel sétáltam el. Az egész életem egy romhalmazzá vált, holott én tényleg megpróbáltam tisztességesen élni. Úgy látszik gyenge volt a próbálkozásom, és egy feletess erő erősebbnek bizonyult nálam.
Most már szabad folyást engedtem a könnyemnek, amik csak úgy ömlöttek a szemeimből. Alig láttam az utat, mellyen mennem kellett. Megálltam egy pillanatra és visszafordultam a bál irányába. Rengeteg boldog emberrel találtam szembe magam, amiért most kimondhatatlanul irigy voltam. Hihetetlen, hogy mennyi minden változhat, csupán két nap leforgása alatt.

Elhatároztam, hogy nem pakolok össze semmit, nem lenne erőm egy perccel se tovább itt maradni. Az autómhoz indultam, csakhogy az utamat akaratom ellenére, keresztezte Rob háza. Megtorpantam, ugyanis rengeteg örömteli emlék rohamozott meg. Emlékeztem az első – és egyben utolsó – közös esténkre, mikor szavak nélkül bizonyítottuk be a másiknak, mennyire szeretjük egymást. Vagyis akkor azt hittem Rob szeret.
Felidéztem magamban azt is, mikor egy kellemes dalt skandált a fülembe, könnyítve így az elalvásomat. Majd az eszembe jutott az a pár kedves sor is, amivel megajándékozott. Nem teketóriáztam, a lábtörlő alól kivéve a kulcsot nyitottam be a szobába, hogy eltulajdonítsam a nekem írt dalát. Kihúztam az éjjeliszekrénye fiókját, és egyből megesett a szemem az elefántcsontszínű papíron, rajta Rob kézírásával. Kivettem a néhány sorból álló szívhez szóló kis költeményt, és zsebre raktam. Legalább ennyi maradjon meg belőle nekem.

Egy órámba telt, mire hazaértem Los Angelesbe. Az idő kellemesen meleg volt, ám én magam, jéggé fagytam.
Benyitottam a lakásba, ami halvány fényárban úszott. Anya meglepetten lépett a nappaliba, ahogy láttam épp sütés közben zavartam meg.
- Kristen, hogy-hogy itthon vagy? – kérdezte, majd letette a kezéből a tésztát, amit kavargatott.
- Nem úgy sültek el a dolgok, ahogy szerettem volna – mondtam lehajtott fejjel.
- Akarsz róla beszélni? – érdeklődött és átölelve a vállamat várta a válaszom, ám nem bírtam megszólalni, csak egy fejrázásra futotta az erőmből.
- Rendben kicsim. Akkor, ha készen állsz rá, tudod, hogy én itt vagyok neked.
- Köszi – motyogtam a bajszom alatt és megöleltem őt teljes testemmel. Felvonszoltam magam nagy nehezen az emeletre és ruhástól dőltem az ágyamba. Mivel nem tudtam elaludni, úgy döntöttem beveszek párszem altatót, hátha az segít álomba merülnöm. Nem tévedtem, pár perc után húztam is a nyugtató lóbőrt.



Napok teltek el eseménytelenül. Az egyetlen szóra érdemes dolog, az volt, mikor Rose nővér elhozta a Táborban hagyott ruháimat. Mielőtt bármibe is belekezdett volna, közöltem vele, semmit se akarok tudni egy bizonyos illetőről. Megfogadtam magamban, hogy megpróbálom őt elfelejteni és kitépni a szívemből, és ehhez a legjobb út, ha minimálisra csökkentem a róla való beszélgetést. A nővér természetesen megéretett, és nem is hozta szóba Robot. Hálás voltam neki, amiért mellettem van, hisz ő pontosan tudta, mit miért tettem. Mielőtt azonban elment volna meg kellett kérdeznem tőle egy dolgot.
- Ugye nem beszélt arról, amit akkor este mondtam önnek? – kérdeztem izgatottan.
- Természetesen nem. Az csak és kizárólag kettőnkre tartozik.
- Bármi is történjék, Ő nem tudhatja meg. Ha egyszer az életben meg is bocsát, nem akarom, hogy ennek a hatására tegye – bár egyáltalán nem bíztam abban, hogy valaha is megbocsát nekem.
- Megértettem, és tőlem senki nem tudja meg, hogy Derek milyen aljas módon szedett rá téged – azzal elköszönt, de a távozása előtt még megígértette velem, hogy néha napján kukkantsak be hozzá a templomba. Szavamat adtam, hogy egyszer-egyszer ellátogatok a kicsiny gyülekezetbe



- Kicsim, leveled jött! – kiabált fel a nappaliból anya. Lajhár lassúsággal keltem ki az ágyamból és botorkáltam le az emeletről, hogy megnézzem ki tisztelt meg a levelével.

Unottan téptem föl a halványrózsaszín borítékot, melyből két repülőjegy és egy esküvői meghívó esett ki. Zavarodottan kezdtem neki a meghívóhoz csatolt levélnek. A lélegzetem is elállt, ahogy tudatosult bennem ki is írt, és mire készül.

- Szóval elmész? – kérdezte anya teljesen nyugodtan.
- Igen. Tartozom neki ennyivel, és az se utolsó szempont, hogy Madridban lesz megtartva a lagzi – mosolyogtam.
- Csak arra kérlek, vigyázz magadra – aggódott, mikor még el se mentem sehová. Megforgattam a szemeimet és biztosítottam róla, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Nem először járok Madridban, annak idején mikor még együtt volt a család, rendszeresen utaztunk a spanyol fővárosba. Ez volt a kedven városom, mindig lenyűgözött az emberek közvetlensége, a hely szépsége, és nem utolsó sorban a spanyol konyha is ínyemre való volt. Igaz a spanyol tudásom igen csak a padlót verte, de eladni nem tudnának az biztos.

A legjobbkor jött ez az esküvő, így a gondolataim teljes mértékben csak ekörül fognak forogni és nem egy bizonyos személy körül.
Sajnálatos módon anya nem tudott velem utazni, ugyanis egy üzleti útra hívta a kötelesség, nem máshová, mint Washingtonba.



Anya most se bírta ki, és könnyes búcsú közepette engedett utamra, persze ezerszer a lelkemre kötötte, hogy hívjam, amint odaérek. Megmosolyogtam ezt. Nagyon jó volt, hogy végre ilyen kapcsolat van köztünk. Hiányoltam ezt, de csakis az én hülyeségem miatt nem kerültünk egymáshoz közel hosszú éveken keresztül.

A repülőutat szinte végig aludtam. Mikor végre leszálltam, a kellemes nyár végi meleg csapta meg az arcomat. A kedves mosolygó emberek most is szívélyesen fogadtak. Imádtam ezt a hozzáállást a spanyolokban, bármi történjék velük, ők azt mosolyogva fogadják. Ez a fajta jókedv most nekem is jól jött, főleg addig, amíg itt tartózkodom. A reptérről kijőve fogtam magamnak egy taxit és bediktáltam a hotel címét, amit Beth a levélben megadott.
A városon keresztül vezetett az utunk, így újra láthattam Madrid nevezetességeit. Elmentünk a Puerta de Toledo előtt, láttam a Puerta de Sol-t a város jelképével, a macival, aki épp egy szamócákkal teli bokorról lakmározik. A királyi palotát is szemügyre vehettem messzebbről.

Az utunk nem tartott tovább fél óránál. Fizettem a kedves sofőrnek, aki helyi idegenvezetésben is részesített engem, igaz az angolja igen csak kezdetleges volt, de minden szavát - igaz nehezen -, de megértettem.
A Wellington Hotelben lettem elszállásolva, csak úgy, mint az összes többi meghívott. Ez a hotel közel volt a Retiro parkhoz, hol az esküvő lesz lebonyolítva.
Miután végeztem a kicsomagolással, elindultam megkeresni a leendő házaspárt, azaz az apukámat és Beth-t, a menyasszonyát. Letelefonáltam a recepcióra, ahol készségesen megadták a gerlepár pontos helyét.

Az ajtó előtt idegesen toporogtam és az ujjaimat tördeltem. Vagy fél éve láttam utoljára az apámat, és köszönhetően az akkori egyéniségemnek, sikerült jó alaposan összevesznem vele. Akkor jelentette be ugyanis, hogy eljegyezte Beth-t. Én, mint egy őrült, támadtam neki, és elhordtam őt minden szar szemétnek. Persze most már mélységesen bánom az akkori viselkedésemet, de sajnos mindig is hirtelen haragú voltam. Ez ma sincs másként, de meg tanultam moderálni magam és kultúrált keretek között kinyilvánítani a nem tetszésemet.

Tízpercnyi ácsorgás után, sikerült halkan bekopognom az ajtón. Pár pillanat múlva egy szőke hajkoronával megáldott, rendkívül bájos nő nyitott nekem ajtót. Amint meglátott elsikkantotta magát, és a nyakamba vetette magát.
- Kristen! – visított a fülembe. Igen, ez Beth. Mindig ilyen szívélyesen fogadott engem, holott soha nem szolgáltam rá, sőt, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy lehetetlenné tegyem az életét, pedig ő csak megpróbálta magát elfogadtatni velem.
- Hello – köszöntöttem én is, miután elengedett. Zavarban voltam, hisz én eddig a pillanatig gyűlöltem őt, most mégis meghatott, amiért ennyire lelkesen fogadott. Teljes érzelmi katasztrófa vagyok!
- Gyere csak be. Apád már nagyon várt – ugrándozott, mint egy kamasz kislány. Óvatosan léptem a hatalmas nászutas lakosztályba. Feszélyezett a sok fodor meg rózsa, nekem ezek túl giccsesnek számítottak. Apa egy hatalmas íróasztalnál ült és egy újságot olvasott elmélyülten, de mikor meglátott engem a menyasszonya mellett, ledobva az újságot odaszaladt hozzám.
- Drágám! – zárt szorosan a karjai közé. Örömmel simultam közéjük, jó volt végre valakit teljes szívvel átölelni. Az ölelés után jó alaposan szemügyre vett.
- Csodaszép vagy bogaram – nyomott két puszit az arcom két oldalára. Mintha még mindig öt éves lennék, de jól esett ez a fajta szeretet nyilvánítás.
- Hiányoztál – mondtam és könnybe lábadtak a szemeim. Fogalmam sincs mi ütött belém, de maghatott a tudat, hogy újra vele lehetek.
- Te is nekünk – húzta magához Beth-t. Miután kiörömködtük magunkat, leültettek és mesélésre sarkaltak. Nem akaródzott elrontanom a boldog hangulatot, így kisebb nagyobb ferdítésekkel avattam be őket a nyaram részletibe. Természetesen Robról nem beszéltem, az túl fájdalmas lett volna, de nem kerülhettem el a kínos kérdéseket ezzel kapcsolatban.
- És kinek sikerült rávennie erre a Táborra? – kérdezte apa, miközben a teáját szürcsölte.
- Anyának – ez nem volt hazugság, hisz miatta mentem el Rose nővérrel a templomba.
- Nahát! – lepődött meg. Ezután jött az a rész, ahol elmondtam neki, végre sikerült kibékülnöm anyuval, és tőle is, és Beth-től is elnézést kértem, egykori elviselhetetlen személyiségem miatt.
- Kincsem, nem kell semmi miatt bocsánatot kérned – mondta apa.
- De kell, mert akkor undorítóan viselkedtem veletek, holott nem érdemeltétek meg.
- Nagyon megváltoztál – szólt közbe mosolyogva Beth. Nem feleltem csak lesütöttem a szemeimet.
- Csak nem egy fiú áll a dolgok hátterében? – kérdezte meg azonnal apa. Veszélyes vizekre eveztünk, ami kínzóan fájt.
- Nem… - sóhajtottam. Mivel erről tényleg nem szívesen beszélgettem volna velük, fáradtságra hivatkozva a szobámba mentem. Egyrészt tényleg jó alaposan elfáradtam, másrészt nem akartam múmiaként kinézni a holnapi esküvőn. Apát még egyszer megöleltem, Beth pedig egészen az ajtóig kísért.
- Örülök, hogy végre sikerült rendbe tenni a dolgainkat.
- Én is – feleltem.
- És ha beszélni akarsz róla, én szívesen meghallgatlak – ajánlotta. Először nem esett el, hogy miről beszél, ezért rákérdeztem.
- Arról a fiúról, aki megváltozatott, és ha jól sejtem össze is törte a szívedet – simított végig a karomon. Nem akartam elhinni, hogy negyed óra beszélgetés után levágta az egészet.
- Köszönöm, de nem akarok róla beszélni – vallottam be.
- Rendben.

Visszamentem a saját szobámba, és egy jó kiadós fürdő után, ágyba bújtam és vártam a másnapot, hogy részese legyek apukám legboldogabb napjának.

/Derek/

Mióta vége a Tábornak az egész életem a feje tetejére állt. Azt hittem ha segítek Ann-nek Kristen félreállításával kapcsolatban, végre hagyja ezt az egészet és együtt lehetünk, mint egy normális szerelmespár. De ő teljesen kifordult önmagából és megszállottá vált. Nem másé, mint Robé. Folyamatosan azon agyalt, hogyan szerezheti meg magának. Fájt, hogy engem csak úgy félreállított, noha csak nekem köszönheti, hogy Kristen már nincs a képben.
Rosszul voltam ha arra gondoltam mi tettem azzal a két emberrel. Főleg Kristen miatt furdalt a lelkiismeret.

Ann egyre lehetetlenebb kérésekkel, vagyis utasításokkal állt elém, amiket én rendre visszautasítottam. Csakhogy, ő emiatt folyamatosan bedühödött, és kényszerített, hogy hajtsam végre az akaratát. Kezdtem kiszeretni belőle, mert egy teljesen más arcát mutatta, mint az eddigi egy hónapban. Egy bosszúszomjas nővé változott, aki bármire képes, hogy megszerezze, amit akar. Ha kell, átgázol mindenkin gondolkodás és lelkifurdalás nélkül.
Azt még én se tudtam, hogy miért gyűlöli ennyire Kristent, hisz én egy teljesen normális lányt ismertem meg a személyében, akit az én közreműködésemmel teljes mértékben tönkretettünk.

Én már a csók után kiszálltam volna az egész hajcihőből, csakhogy Ann megtiltotta a szabotálást. Kénytelen voltam hát kihasználni a helyzetet és lehetetlen szituációba kergetni Kristent. Már akkor utáltam magam a viselkedésem miatt, de a mentségemre legyen mondva, elvakultan szerelmes voltam. Sajnos, ha szeretünk valakit, akkor a rózsaszín köd teljesen leszáll az ember elméjére és képtelen racionális döntést hozni. Ebbe a csapdába estem bele én is, pedig Kristen figyelmeztetett.

Most viszont elhatároztam, ha törik, ha szakad, de megakadályozom Ann ördögi tervét. Mivel Robnál nem ért el semmit, úgy döntött még jobban megleckézteti Kristent. Ezt nem hagyhattam, már a saját lelki nyugalmam érdekében sem. Tudom, hogy megbocsáthatatlan, amit elkövettem, de az eljövendőben biztosan vezekelni fogok érte.

Remegő kézzel fogtam a fülemhez a telefont. A legnagyobb meglepetésemre, a harmadik csörgésre fel is vette a telefont, habár biztosan én vagyok a legutolsó ember, akivel beszélni szeretne, most mégis kénytelen lesz meghallgatni, hisz a szerelméről van szó és az életéről.

- Mit akarsz? – szólt bele ellenségesen a telefonba.
- Tudnod kell valamit – válaszoltam.
- Nekem nincs miről beszélnem veled – éreztem, hogy le akarja csapni a telefont, ezért belekiabáltam az egyetlen nevet, ami talán visszatartja attól, hogy lecsapja.
- Kristen veszélyben van!
Néma csönd telepedett a telefonvonalra. Meg kellett néznem, hogy egyáltalán Rob vonalban van e még. Ott volt, a számláló szüntelenül pergett.
- Rob?!
- Hallgatlak, de nagyon ajánlom, hogy ne hazudj nekem!

Nagyot nyeltem. Ez nem lesz egy rövid beszélgetés.

Beth, Kristen apukájának menyasszonya:)

A komiknak nagyon örülnék:)

The Prohibited Fruit - 18. fejezet

Sziasztok!

Hát egy igen hosszú kihagyás után végre sikerült megszülnöm a legújabb részt.

Finishben vagyunk és innentől kezdődik egy drámai időszak, ami a 20. résszel fog véget érni....igen ilyen szadista vagyok, főleg, hogy mindezt Valentin napon tálalom nektek:D

Köszönöm a rengeteg komit, amit az Almost Lovers-höz írtatok, a jó szokásotokat, kérlek titeket tartsátok meg, mert nekem ez nagyon sokat jelent!!!

Az Almost Lovers kapcsán, nyitottam egy új blogot, ahol ez a történet fog folytatódni a PF után:)

Linket ITT találtok!!!

Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást.

Lilluci

U.i: FANNINAK ezúton is NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!! ^^ (L)

18.

/Kristen/

- Még mindig le akarsz beszélni Annről? – kérdezte Derek teljesen komolyan. Bármit megadtam volna azért, hogy meggondolja magát.
- Igen – feleltem – Nem mész el vele? – csillantak fel a szemeim. Derek azonban nemlegesen megrázta a fejét, lelohasztva így percekkel ezelőtti jókedvemet.
- Nem megyek el vele, egy feltétellel – emelte magasba a mutatóujját.
- És pedig? – kíváncsiskodtam. Jelen helyzetben belementem volna bármibe, csak azt a piócát tüntessem el a barátaim közeléből.
- Csókolj meg!
Hirtelen sokkot kaptam. Most tényleg azt mondta, amit hallottam, vagy hallucinálok?
- Tessék? – kérdeztem vissza.
- A feltételem egy csók – lépett közelebb hozzám, ezzel egy időben én hátráltam egy lépést.
- Úgy látom nem mész bele – sóhajtott lemondóan. – Köszönöm a korrepetálást Kristen. Most megyek és elhívom Ann-t – azzal kilépett a verandára.
Egy tized másodpercem volt, hogy döntést hozzak.

- Várj! – szaladtam utána, de az ajtón már nem mentem ki, nem akartam nagydobra verni, amit tenni készültem.
- Hagyjuk Kristen. Nem akarsz megcsókolni, értem én – szomorodott el.
- Nem erről van szó – tiltakoztam – Én szerelmes vagyok Robba, és úgy érzem, ezzel elárulom őt – vallottam be az aggályomat.
- Megértem – mondta, majd távozni készült, csakhogy nem akartam, hogy őrültséget kövessen el. Megragadtam a karját és visszahúztam magamhoz. Csak remélni tudtam, hogy senki nem lát meg minket, abból nem sülne ki semmi jó. A biztonság kedvéért körülnéztem, de egy árva lélek se volt a próbaterem közelében. Közelebb léptem Derekhez, és lábujjhegyre állva megcsókoltam őt. Egész végig az zakatolt a fejemben, hogy egy nemes ügy érdekében cselekszem.

A csókot, melyet Derekkel váltottam fele annyira se volt kellemes, mint Robbal csókolózni. Persze, hisz Dereket nem szeretem, Robot viszont annál inkább. A gondolataim ennél a pontnál kezdtek elkalandozni. A tudatomban teljes mértékben az játszódott le, mintha Robot csókolnám, ezért kezdtem hevesebb és szenvedélyesebb lenni, olyannyira, hogy Derek hajába túrva vontam őt közelebb magamhoz. Ám a megfelelő pillanatban kezdett tisztulni a kép, és rájöttem, nem a szeretett férfi tart a karjaiban.
Eltoltam magamtól Dereket, aki csodálkozva nézte vörös arcomat. Szégyelltem magam, amiért ezt tettem. Csalónak éreztem magam, aki épp az imént árulta el a szerelmét. Sőt, talán hiú reményeket is ébresztettem Derekben az iménti viselkedésemmel.

- Sajnálom – kértem elnézést heves reakcióm miatt.
- Kristen… - kezdet, de én félbeszakítottam.
- Ne mondj semmit – ráztam a fejem – Megtettem, amit kértél, remélem te is betartod a szavad – emeltem rá a tekintetem. Az arca meggyötört volt és fájdalmat sugárzott.
- Természetesen állom a szavam – biztosított. – Szívből sajnálok mindent – mondta, bár nem igazán értettem, hogy mi miatt sajnálkozik.
- Kérlek, erről ne szólj senkinek – kértem. Bólintott, aztán hátat fordított nekem, majd távozott.
Én még pár percig álltam az ajtófélfának támaszkodva, és vártam, hogy végre észhez térjek. Hihetetlenek tűnt, mindaz, ami pár perccel ezelőtt történt. Régen szemrebbenés nélkül megcsókoltam volna Dereket, de most, olyan érzésem volt, mintha a világ legnagyobb ribanca lennék. De hisz csak egy csók volt! – üvöltötte az agyam, ám a szívem értette, mi miatt vagyok zaklatott. Rob. Semmilyen körülmények között nem tudhatja meg, hogy ez történt. Biztos voltam benne, ha ez a tudomására jutna, nem bocsátana meg, amit meg is értettem volna, hisz nem először játszanám el a bizalmát.

Kifújtam a levegőt, és bementem a terembe. Az indulataim csillapítása érdekében leültem a zongora elé, és játszani kezdtem. A következő kép, amit érzékeltem, hogy Rob áll az ajtóban. Kissé dühösnek látszott. Féltem, hogy talán tudja mi történt köztem és Derek között, de erre teljesen rácáfolt a viselkedésével. Odalépett hozzám és olyan szenvedélyesen, mint még eddig talán soha, megcsókolt. A további képek összemosódtak. Annyira emlékszem, hogy a zongorán fekszem és nem hiszem el, ami történt. Az imént ugyanis a hangszer tetején szeretkeztünk. Olyan szenvedély volt kettőnk között, amiről sok ember csak álmodozhat. Minket teljes mértékben egymásnak teremtettek, és nincs senki - nem lehet senki -, aki elválaszthat minket egymástól. A kötelék köztünk elszakíthatatlan.
Az olthatatlan vágyat egymás iránt a kanapén folytattuk. Mikor verejtékben úszó testünk csillapodni látszott, Rob felkelt és öltözködni kezdett. Csodálkoztam, amiért ilyen hamar itt akar hagyni engem, főleg, hogy egy szót se szólt hozzám az egész aktus alatt.

- Valami baj van? – kérdeztem tőle félve, majd követve a példáját én is öltözködni kezdtem.
- Nincs – felelte, ám a tekintete mást tükrözött. Nem tudtam hova tenni flegma viselkedését. Gondoltam egyet és miután mindketten végeztünk a ruháink felvételével, odaléptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem őt. Pár percig tétlenkedett, végül karjait körém kulcsolta, legnagyobb örömömre. Ezzel elűzve minden balsejtelmemet.
- Minek köszönhettem ezt a hevességet? – kíváncsiskodtam, mert egyáltalán nem voltam hozzászokva az effajta viselkedéshez, főleg tőle. Ő volt a visszafogottság mintaképe.
- Talán nem tetszett?! – kérdezte mogorván.
- Fantasztikus volt, de meglepett a hirtelen vadságod.
- Igen, engem is – végül eltolt magától.
- Átmenjek ma este? – érdeklődtem elpirultan. Reméltem, hogy a mai estét is együtt tölthetjük, és újbóli örömökben részesíthetjük egymást.
- Ma nem érek rá – felelte. – Holnap a bál előtt eljövök érted –nyomott egy puszit a fejem búbjára, ám nekem ez nem volt elegendő. Ismét közelebb húztam magamhoz, és pár centire az ajkától halkan kimondtam, mit is érzek iránta.
- Szeretlek – súgtam, s egy apró csókot nyomtam Rob ajkára.

Mintha meglepte volna a vallomásom és a csókom, mert pillanatok alatt bontakozott ki a karjaim közül és szinte kirepült az ajtón. Nagyon furcsán viselkedett. Ezt nem csak ebből a beszélgetésből szűrtem le, hanem abból, ahogy viselkedett velem szex közben. Nem olyan volt, mint múlt éjjel. Akkor gyengéd és odaadó volt, de most birtoklóan lépett fel. Tetszett ez a Rob is, végre teljes mértékben átadta magát a vágyainak, de jobb szerettem volna, ha ez az énje egy kicsivel később szabadul fel.

Egy kicsit még elidőztem a próbateremben, ám a Derekkel való tánc, és a Robbal folytatott kimerítő szex, meghozta gyümölcsét. A fáradtságot. Kezdett sötétedni is, a Hold körvonalai élesen kirajzolódtak, a csillagok is átvették az uralmat az égbolt felett. Szapora léptekkel közelítettem a házikóm felé, ahol már ott várt rám Rose nővér. Belépve láttam, hogy olvas valamit, így amilyen csendesen csak tudtam, beléptem a fürdőszobába. Gyorsan levetkőztem és megnyitottam a melegvizet. A nyugtató fürdő hatására az izmaim teljesen ellazultak, alig vártam, hogy átadhassam magam az öntudatlanságnak.
A fürdés végeztével, felvettem a pizsamámat, majd bebújtam a jó meleg ágyikómba.

- Hogy sikerült a tegnap este aranyom? – kérdezte Rose nővér mosolyogva.
- Minden remekül zajlott – hadartam. Kényelmetlen volt róla beszélni egy apáca előtt.
- Ennek szívből örülök. Végre boldognak látom Robertet és téged is. Remélem megbecsülöd, hogy az a fiú mennyi mindent feladott érted!
- Mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy ne okozzak neki csalódást és arra törekszem, hogy boldoggá tegyem őt – mondtam határozottan.
- Tudom kincsem. Hagylak pihenni, holnap nagy nap lesz – sóhajtott, végül becsukta a könyvét, és ő is elindult lezuhanyozni.
Nem is hallottam, hogy mikor ért vissza, addigra én már mélyen aludtam. Azonban az éjszaka közepén felriadtam. Mardosott a bűntudat Rob miatt, és ezt meg kellett osztanom valakivel. Erre a legmegfelelőbb személy a mellettem szuszogó apáca volt, ő talán segíthet.

/Robert/

Egy állat vagyok! Ez zakatolt folyamatosan a fejemben. Teljesen kivetkőztem magamból, és olyanná váltam, amilyenné soha nem akartam. Bármennyire is mérges voltam Kristenre ehhez nem volt jogom. Így semmivel se vagyok jobb nála. Megvetettem magam, de őt és Dereket annál inkább. Mégis hagytam, hogy az érzelmem uralkodjon felettem, mintsem az értelem.

A tettem után nem voltam képes visszamenni a házamhoz. Ha most Toby vagy bárki más szemébe kéne néznem, megőrülnék.
Más helyet választottam, ahol csendben, és magamban szenvedni tudtam. A folyópartra sétáltam, ahol annak idején töltöttem az időmet, mikor Kristen először elhagyott. Akkor is én kértem, hogy menjen el, és most is azt fogom kívánni tőle. Nem volt értelme a kapcsolatunknak, főleg, hogy ő több férfival is szívesen hetyeg. Ez az én értékrendembe nem fért bele. Egyet azonban sehogyan sem értettem. Miért nem mondta el, hogy van valakije? Ha tudom, bele se megyek ebbe az őrültségbe. Örömet szerez neki ha szenvedni lát?

Én is hibás voltam, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat. Ha nem vagyok egy szerelmes idióta, aki nem lát át a rózsaszín felhőn, talán ez nem történik meg. Látnom kellett volna arra utaló jeleket, hogy Kristen arcátlanul átver. Most biztosan jót röhög a markában, amiért sikerült ennyire kizökkentenie. Zsongott a fejem, és meg akartam halni. Komolyan képes voltam feladni mindent ezért a nőért? Egy idióta szerelmes balfék vagyok, aki megérdemli, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, a szerelem nem mindig habos torta, sőt, ez a világ talán legfájdalmasabb érzése.

Az este hamar elérkezett, nekem azonban semmi kedvem nem volt lefeküdni. Mégis megembereltem magam és visszavánszorogtam Tobyhoz, aki egy cetliben közölte velem, ma is Kate-tel tölti az éjszakát. Örültem a boldogságuknak. Az ő szerelmük tiszta, szívből jövő, a kölcsönös bizalom is megvan kettejük között. Nem is kívánhattam volna mást, csak örök boldogságot, a két legjobb barátom számára.
Lehunyt szemmel átgondoltam mindent. Fájó szívvel konstatáltam magamban, hogy holnap mindennek végérvényesen vége szakad.

/Kristen/

Sóvárogva vártam az este eljövetelét. Újra Robbal akartam lenni, érezni a közelségét, érezni, hogy hozzá tartozom. Most tudatosult csak bennem igazán, hogy vége van valaminek. Vége szakad három felejthetetlen hónapnak. Mikor ide érkeztem egy üres báb voltam, akinek semmi célja nem volt az életében. Nem volt senki, aki értelmet adhatott volna a létezésemnek. Egy vágyai által vezérelt szívtelen hárpia voltam, aki galádul átgázolt mindenen és mindenkin, mit se törődve mások érzéseivel. De aztán lehullt a szememről a lepel, és tisztán láttam mindent.
Csalódnom kellett a legjobb barátnőmben, de ezzel egy időben kötöttem egy örökre szóló barátságot. Olyan emberek kerültek hozzám közel, akiket régen szántam és csúful kinevettem. A szerelem is rám talált, egy nem várt pillanatban. Ezért voltam a leghálásabb, hogy megtaláltam Robot, a másik felemet, életem értelmét. Nélküle még mindig egy senki volnék, aki céltalanul kóvályog a nagyvilágban. Nem tudom, hogy képes leszek-e valaha is meghálálni mindazt a szeretetet és törődést, mellyel megajándékozott engem. Hisz nem csak a szívét adta oda nekem, hanem lemondott az álmáról is miattam.
Rob egy rendkívül nemes és tiszta ember, akit én örök időkre a szívembe zártam.

Az este egy szempillantás alatt eljött, én pedig lázasan készülődtem. Kate a délután folyamán átjött, hogy segítsek neki is felöltözni, és megért sminkeljem ki egy kissé. Szívesen tettem eleget a kérésének, hisz jó barátnőm volt, a még mindig visszahúzódó lány.
Értesültem róla, hogy az éjjelt Tobyval töltötte, aminek nagyon örültem, persze egy kis csalódottságot is éreztem, mert Rob nem akart ennek ellenére se velem aludni.
- Milyen volt az estétek Tobyval? – érdeklődtem, miközben felkentem rá az alapozót. Elpirult a kérdésem hallatán. Ki se kellett mondania a választ, sejtettem, hogy mi történt kettejük között.
- Csodálatos – mondta halkan. – Halálosan beleszerettem – vallotta be félénken.
- Annyira örülök nektek – feleltem szívből jövően.

Este hétre sikerült mindkettőnknek végeznie, mind a sminkkel, mind az öltözködéssel. Én nem vittem túlzásba a dolgot, egy kék enyhén fodros ruhát választottam, amihez volt egy fehér blézerem. Kate egy citromsárga tüllös ruhában pompázott, kiemelve karcsú derekát.
- Nagyon csinos vagy – ismertem el.
- Te se panaszkodhatsz – mutatott rám.
Izgatottan toporogtunk a szobában, vártuk a párjainkat. Izgatott voltam, hogy Rob miként fog hozzám viszonyulni, hisz az elmúlt két napban teljesen ellenkezően viselkedett. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon melyik énje kerül ma előtérbe.

A fiúk nem hazudtolták meg magukat, egy órás késés után kopogtattak az ajtón. Remegő kézzel és lábbal indultam el az ajtó felé, hogy beengedjem életünk megszépítőit. Kitárva az ajtót azonban megdöbbentő és egyben elszomorító dolog tudatosult bennem. Rob nem jött értem, Toby egyedül ácsorgott az ajtó előtt. Meglehetősen elegánsan festett az öltönyében, de jelen pillanatban rácsaptam volna az ajtót. Persze nem rá voltam dühös, hanem Robra, aki se szó, se beszéd tette ezt velem.

- Kristen, esetleg bemehetek? – kérdezte Toby még mindig az ajtó előtt ácsorogva. Észbe kaptam és szélesebbre tárva az ajtót invitáltam a szobába. Ahogy belépett Kate rögtön a karjaiba vetette magát és egy szerelmes csókban egyesültek. Fájt a szívem, hogy én ezt nem tehetem meg Robbal. Mikor elváltak Kate kérdő tekintettel figyelt hol engem, hol szerelmét.
- Hol van Rob? – kérdezte meg végül. Erre én is kíváncsi voltam, de annyira lesokkolódtam, hogy egy szót se tudtam kipréselni magamból.
- Nekem azt mondta, hogy a bálon vár minket – vont vállat Toby. Nagyon fura volt ez az egész, főleg ha hozzá vesszük a reggeli igen csak szenvedélyes viselkedését. Éreztem, hogy valami nincs rendben és felkészültem a legrosszabbra, ám nem is sejtettem, hogy ez lesz életem legszörnyűbb estéje.

/Robert/

Idegesen tördeltem az ujjaimat, és fel alá járkáltam a színpad és a zenekar között. Soha nem szakítottam még senkivel, mivel Kristen előtt nem voltak barátnőim, de vele már a második különválásunk következik, és ha rajtam múlik nem lesz több. Soha többé nem akarom őt látni. Egy aljas kétszínű nőszemély, aki azon élvezkedik ha másoknak fájdalmat okoz. Mégis, bármennyi gonoszságot is követett el, én még mindig tiszta szívből, őrülten szerelmes vagyok belé. Hülye vagyok!
A zenekar mindeközben egy lassú számot kezdett játszani, ami nem segített lehiggadnom, csak még jobban tetézte elviselhetetlen idegállapotomat.

- Rob, már mindenütt kerestünk! – kiabálta túl a zenét is Toby. Vele üzentem, hogy itt várom Kristent. Nem lettem volna képes eljátszani előtte a nyugodt, semmiről se tudó, ostoba szerelmes szerepét. Mikor azonban megláttam Őt a lélegzetem is elakadt. Szemkápráztatóan gyönyörűen festett a kék fodros ruhájában, és rendkívül jól állt neki az enyhén göndör haj. Nagyot nyeltem, hogy egyáltalán üdvözölni tudjam őket. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

- Sziasztok – intettem oda nekik. Kristen szeme felcsillant, ahogy meglátott és elválva Tobyéktól egyenesen hozzám futott. Kénytelen voltam átölelni, hisz egyből a nyakamba ugrott, és ha nem akartam, hogy a sárban végezzük ezt kellett tennem.
- Hiányoztál – mormolta a nyakamba. Ha nem tudom, hogy mit követett el, talán el is hittem volna, de így minden szavát hazugságnak vettem. Kibontakoztam a karjai közül és biccentettem.
- Valami baj van? – érdeklődött.
- Nincs – válaszoltam és elfordultam tőle a zenekar irányába, jobb szerettem volna őket kitüntetni a figyelmemmel.
- Nagyon furcsa vagy – állapította meg remegő hangon.
- Meglehet – vontam vállat.
- Tettem esetleg valami rosszat? – kérdezte és maga felé fordított. Ránéztem az arcára, ami jelen pillanatban rémültséget és kétségbeesést tükrözött. Milyen jó színésznő, olyan jól elő tudja adni a szende kislányt. Felnevettem erre a kérdésre.

- Gondolkozz egy kicsit. Szerinted? – a tekintetemből csak úgy sütött a megvetés és a düh. Még mielőtt válaszolhatott volna feltűnt a szeretője.
- Hello skacok – köszönt oda nekünk nyájasan Derek. Legszívesebben betörtem volna azt a fene nagy képét, de moderáltam magam. Egy ilyen féreggel nem fogom bemocskolni a kezemet.
- Kristen, beszélhetnénk? – kérdezte még mindig megszeppent volt kedvesemtől.
- Természetesen – ezt úgy mondta, hogy közben le nem vette rólam a tekintetét. Mekkora egy céda, még most is kínoz. Majd’ szétvetett az indulat, ahogy arra gondoltam, hogy azok ketten mit művelhettek, sőt, mit művelhetnek most. Hogy szerethettem egy ilyen nőt, mint Kristen?

- Hol a barátnőd? – kérdezte egy ismerős hang a hátam mögül. Megfordultam és örömmel konstatáltam, hogy Ann is eljött a záró bálra. Legalább ha szakítok Kristennel, nem kell egyedül magamba roskadva gyászolnom.
- Épp Derekkel társalog, vagy ki tudja mit csinálnak.
- Elképesztő, hogy még itt is képesek egymásnak esni. Bár Kristen soha nem a visszafogottságáról és a türelméről volt híres, főleg ha a szexről volt szó.
Mikor ezt kimondta a gerlepár előtűnt a fák közül és igen csak ziláltnak tűntek. Kristen a rúzsát törölgette a szájáról, Toby pedig a ruháját igazgatta. Ennél a pontnál vesztettem el végleg a béketűrésemet. Fittyet hányva a táncoló tömegre, dühöngő vadállatként kelletem át közöttük, hogy végre valahára elintézzem ezt a beteges kapcsolatot Kristennel.

- Látom, jól szórakoztatok! – mondtam cinikusan.
- Csak beszélgettünk – mondta Kristen megtörten. Felnevettem ezen.
- Ne nézz teljesen hülyének, kérlek!
- Rob, mi bajod van? – érdeklődött könnyes szemmel.
- Az, hogy szemét módon a szemembe hazudsz és megcsalsz a hátam mögött! – ordítottam a képébe.
- Tessék?!
- Jól hallottad. Lebuktál, tudok a kis viszonyodról Derekkel, és még ki tudja kikkel.
- Elment az eszed! – visította. Derek eközben a háttérbe húzódott. Ilyen egy igazi úriember, nemde?
- Tagadod, hogy ma reggel csókolóztál volna Derekkel? – kérdeztem.
- Nem… - válaszolta habozás nélkül. Magam se tudom, hogy mit vártam, hisz láttam a saját két szememmel, hogy csókolóztak, mégis titkon talán reménykedtem benne, hogy mindez egy rossz álom, és nem történt köztük semmi. Fel kellett hogy ébredjek és meg kellett látnom Kristen valódi arcát.

- Hogy tehetted ezt velem? Ennyire nem jelentettem neked semmit? – kérdeztem közelebb lépve hozzá. A könnyei patakokban folytak, ha nem tudom, hogy ennyire jó színésznő még el is lágyultam volna.
- Te vagy a legfontosabb a számomra – szipogta és próbálta megfogni a kezem, de én ellöktem az övét. – Azt a csókot teljesen félreértetted.
- Hogy lehet egy csókot félreérteni? – kérdeztem ingerülten.
- Miért kételkedsz bennem?
- Mert rászolgáltál. Teljesen behálóztál engem, és játszottál velem. Nem számítottak neked az érzéseim, se az, hogy mi mindent adok fel érted. Mi kell még tőlem, hm? – emeltem az ég felé a kezeimet.
- Hát ennyire nem ismersz engem? Szeretlek, ebben nem kételkedhetsz!
- Nem tudok többé hinni neked, és meg kell, hogy valljam, nem is akarok.
- Ez mit jelentsen? – játszotta az értetlent.
- Azt, hogy többé nem érdekelsz engem. Eljátszottad a bizalmamat, megaláztál egyszóval teljesen tönkretettél. És tudod mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy én még mindig ugyanúgy szeretlek, mint az első nap – a fejem zsongott, forgott körülöttem a világ.

- Derek, kérlek mondj valamit! – szólította fel a távolba húzódó szeretőjét Kristen. Derek odajött hozzánk, és az arcomba vágta a csúf igazságot.
- Már hosszú hónapok óta tart köztünk ez a viszony. Kristen megkért, hogy ne szóljak erről senkinek, de nem bírtam tovább türtőztetni magam, és mit se számít alapon a próbaterem előtt megcsókoltam. Egyre többet találkozgattunk és kezdtük egymást megszeretni. Sajnálom, hogy így kellet tudomást szerezned erről a dologról – veregetett vállon. Lesöpörtem magamról a mocskos kezeit, és behúztam neki egyet. A földre zuhant, nekem pedig eszméletlenül fájni kezdett a kezem. Talán el is tört pár ujjpercem, de nem érdekelt, csak elégtételt akartam kapni.
- Ezek után tagadd le, hogy nincs semmi se köztetek – léptem oda Kristenhez, aki megkövülten figyelte az elmúlt eseményeket.
- Hiába tagadnám, te úgy se hinnéd el. Ha pedig inkább hiszel Dereknek, mint nekem, akkor valóban nincs értelme a kettőnk kapcsolatának. Azt hittem, hogy ennél azért okosabb vagy Rob, mintsem mindenféle mendemondának hiszel. Úgy érzem én kellően bizonyítottam az irántad való érzelmeimet, de úgy tűnik ez nem volt elegendő. Bárcsak tovább látnál az orrodnál! – azzal fogta magát és leguggolt Derekhez, majd súgott neki valamit, aztán elment. Kisétált az életemből ÖRÖKRE.

- Robert, mi volt ez az egész? – futott oda hozzám Rose nővér idegesen és egyben aggódva. – Mi folyik itt? – kérdezte, mikor oda ért hozzám és meglátta a földön ülő Dereket, akinek ömlött az orrából a vér.
- Kristen elment – jelentettem ki hűvös hangon.
- Mit tettél fiam?
- Szakítottunk.
- Hogy ti férfiak néha mennyire vakok vagytok – csóválta a fejét, majd Derekhez lépett és felsegítette a földről. Mielőtt elkísérte volna, hogy ellássa a sebét visszafordult hozzám.
- Remélem még helyrehozható ez az egész köztetek, és nem bántottad meg szegényt végleg.

Hihetetlen, hogy Rose nővér Kristen pártját fogja az enyém helyett!
De vajon mit értett azon, hogy vak vagyok? Összezavarodtam. Talán rossz döntést hoztam, mikor szakítottam Kristennel? Nem, az képtelenség, ez volt a legmegfelelőbb lépés!

Tudom, hogy most pár dolog nem tiszta, de mindenre fény fog derülni;) Légyszi írjatok pár szót, tényleg nagyon fontos ez számomra....thanks(L)

Almost Lovers - 5. rész

Sziasztok!!!

Tudom, most mindenki meg fog ölni, de sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy nincs semmi ihletem, vagyis a történet meg van a fejemben csak rohadtul lusta vagyok leülni és megírni:S

Lehet utálni, lehet szidni, de most nem ez életem fő projektje!!!

Az Almost Lovers utolsó gépen megírt részét hoztam kiengesztelés kép nektek, remélem elnyeri a tetszéseteket:)

És ünnepélyes ígéretet teszek, hogy holnap megírom a kövi részt a PF-ból és hétfőn megkapjátok, illetve pénteken is.....ergo 2 rész lesz jövőhéten!!!! :D

Jó olvasást!(L)

Lilluci

5. rész

Mike idiótán vigyorgott rám. Be tudtam volna verni itt helyben a képét, de türtőztetnem kellett magam, hisz semmi jogom őt bántani, elvégre Kristen vőlegénye. Elkapott a hányinger, ahogy erre a szóra gondoltam.
Kristen elindult a kapu felé, mi pedig Mike-al mögötte kullogtunk néma csöndben. Életem legjobb utazása vár rám!
- Bocs a késésért, haver! – szólt hozzám miközben átadtuk a jegyeket.
- Semmi gond – válaszoltam, de ennél több szót nem is akartam pazarolni erre, és főleg rá.
- Csak hát tudod, Kristen egy igazi vadmacska – hirtelen ledermedtem. Nem akartam elképzelni őket együtt, főleg azok után, ami majdnem megtörtént köztem és Kristen között. Elképzelni, hogy Mike is megérinti és megcsókolja, felért egy kínzással a számomra.
Kristen erre a kijelentésre hátrafordult és egy gyilkos pillantást vetett szerelmére.
- Mike, kérlek!
- Ugyan cica, felnőtt emberek vagyunk. Nem igaz, Rob? – oldalba vágott, én meg hülyén mosolyogtam, és zavaromban a hajamat kezdtem túrni.
- Megtudhatja, hogy mennyire kielégíthetetlen voltál a reggel – rám kacsintott és előre ment Kristenhez, de mielőtt mellé ért volna, egy jó nagyot csapott a fenekére.
Kristen levette a kezét a fenekéről és valamit súgott neki.
Hogy tud egy ilyen emberhez hozzámenni? Nem mintha én akkora főnyeremény lennék, de nem kezdeném el, úgymond idegeneknek ecsetelni a szexuális életünket. Nagyon szeretheti, ha mindezt eltűri.
Leültem a helyemre, természetesen egyedül. Előttem, legnagyobb sajnálatomra, ők foglaltak helyet.
Mike szüntelenül fogdosta és csókolgatta Kristent. Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, pedig a gép még fel se szállt. Isteni utam lesz!
Pár perccel később a gép emelkedni kezdett. Előpakoltam a táskámból a már jól bejáratott könyveket, majd miután levetettem a pulóveremet, véletlenszerűen vettem fel egyet. Orwell- Állatfarm. Remek!
Régen mindig Kristen választotta ki nekem, hogy mit olvassak és ez a könyv volt a legutolsó, amit kiválasztott. Azóta nem is olvastam belőle egy sor se, túl fájdalmas lett volna.
Már vagy 2 órája utaztunk, mikor Mike felállt és feltehetően a mosdóba vette az irányt. Csak reménykedni tudtam benne, hogy az előttem ülő szépség nem követi őt oda.
- Mit olvasol Rob? – kérdezte tőlem. Felnéztem rá és gyönyörű arcával találtam szembe magam. Ezek szerint esze ágában sincs követni Mike-ot a repülő apró mosdójába.
- Állatfarm – válaszoltam és visszatértem a könyv tanulmányozásához.
- Ismételten – nevette el magát. – A gitárodat hoztad?
- Nem én….már régóta nem játszom – válaszoltam, de nem néztem rá.
- Kár, pedig énekelhettél volna nekem úgy, mint rég – hangja csalódottságot tükrözött. Ha tudná, hogy ő az oka annak, hogy már nem játszom.
- Majd én éneklek neked, baby! Szólalt meg Mike. Erre a kijelentésre elmosolyodtam, és ahogy láttam Kristent is mulatatta az előbbi kijelentése.
Visszaült mellé, így a mi „beszélgetésünknek” is vége szakadt.
Elhatároztam magamban, hogy ezekben a napokban a legkevesebb időt fogom velük tölteni és kerülöm a beszélgetéseket is.
A gép lassan ereszkedni kezdett, ezért elpakoltam a könyveimet és öltözködni kezdtem.
Kiszálltunk a gépből, és vagy egy tucat fotós várt minket a reptéren. Soha nem tudtam felfogni, hogy mi lehet abban olyan érdekes, hogy teljesen kómás fejjel, 3 másodpercre látnak minket. Most nem kezdték el mondogatni a híres „Robsten” kifejezést, mivel teljesen nyilvánvaló volt, hogy nincs semmi köztünk.
A vakuk miatt feltettem a jól bevált és oly sokat alkalmazott napszemüvegemet és persze a baseball sapka se hiányozhatott a fejemről.
Mike és Kristen kézen fogva jöttek mögöttem, az újságírók őket kérdezgették. Nem válaszoltak semmire, bár Mike, ha Kristen nem utasítja csendre, fecsegett volna.
Beszálltunk a számunkra bérelt autóba. Mike ismét rámászott Krisre, de ő eltolta magától.
Elegem lett ebből és megkértem a sofőrt, hogy vigyen el engem egy autókölcsönzőhöz.
- Nem akarsz velünk utazni? Túl nagy sztár vagy hozzánk, vagy mi? – kérdezte Mike szemrehányóan.
- Jobb szeretek magam vezetni – zártam rövidre a témát. Ránéztem Kristenre, aki idegesen túrta a haját és egy kicsit el is pirult.
A sofőr kitett engem egy kölcsönzőnél, én pedig megkérdeztem tőle, melyik szállodába kell mennem. Ugyan oda lettünk elszállásolva, ahol én annak idején a Remember me forgatása alatt. Milyen rég volt az már. Becsuktam az ajtót, majd vissza se nézve elindultam az üzletbe.
Az eladó egy szimpatikus 50 év körüli öltönyös férfi volt, aki a legmodernebb gépcsodákat ajánlotta nekem. Én viszont nem akartam nagyzolni, így megelégedtem egy középosztálybeli autóval is.
Az üzlet megkötése után az eladó megkért, hogy had csináljon velem egy közös képet a felesége számára. Én a kép mellé egy aláírással is megajándékoztam őt.
Beültem az Opelembe és elindultam a jól ismert szálloda felé. Sokkal felüdítőbb volt egyedül utazni.
Leparkoltam és egyenesen a recepcióra mentem, hogy elkérjem a kulcsaimat.
A legfelső szinten kaptam helyet, egy luxus lakosztályt, pedig soha nem szerettem ha túl nagy feneket kerítenek az érkezésemnek.
Odaálltam az ablakhoz és csak bámultam kifelé. Eléggé elfáradtam, és ahogy voltam ruhástól dőltem be az ágyba, hogy pár órára átadjam magam az öntudatlanságnak, a nyilvános megjelenés amúgy is csak holnap kezdődik.
A telefonom csipogására ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy már jócskán besötétedett. Megkerestem a kicsiny készüléket és megnyitottam az üzenetet.
„Bocs a zavarásért, de a sofőrünk elment és Mike-nak vissza kellene utaznia L.A –be. El tudnál vinni minket a reptérre? KStew”
Szóval Mike elutazik, ez jól hangzik. Állj le, Rob!
Megmostam az arcom, felhúztam a cipőmet és semmi kedvvel indultam az ajtó felé. Előtte azért felhívtam a recepciót, hogy megtudjam melyik szobába laknak Kristenék. A recepciós elmondta, hogy az alattam lévő emeleten találom meg őket.
Leindultam és bekopogtam. Mike nyitott ajtót, egy száltörölközőben.
- Bocs, ha zavarok, de Kristen szólt, hogy kellene egy fuvar – mondtam nem túl nagy lelkesedéssel.
- Már nem zavarsz, épp végeztünk! – kacsintott. –Ja igen, és kösz haver, hogy elviszel minket – minek hív havernak? Bármilye akarok lenni csak nem a haverja! Beinvitált a szobájukba, ahol a ruhái szanaszét hevertek, ami elárulta mit is csináltak az imént. Mike legnagyobb örömömre visszavonult a fürdőbe, én pedig leültem egy székre. Miért csinálom ezt? Mondhattam volna, hogy hívjanak taxit, de nem, én egyenesen besétálok az oroszlán barlangjába. Nincs mese, mazochista vagyok.
Egyszer csak Kristen tűnt fel, és megtorpant ahogy meglátott engem.
- Szia – köszönt, majd elkezdte felszedni Mike ruháit a földről majd nekiállt becsomagolni egy bőröndbe.
- Köszönöm, hogy elviszel minket – hálálkodott háttal nekem.
- Nincs mit. Te is elmész? – nem tudtam, milyen választ várok.
- Nem, én visszajövök. Mike-nak el kell intéznie valamit.
Erre a mondatra Mike kilépett a fürdőből és magához szorítva Kristent egy szenvedélyes csókot adott neki, majd felszólított minket az indulásra.
Teljes csöndben tettük meg az utat, senki nem szólt senkihez egy szót sem. Megérkeztünk a reptérre és ők ketten kiszálltak.
Kevesebb, mint 5 perc múlva Kristen visszatért és beült mellém. Nem láttam rajta, hogy túlságosan szomorú lenne Mike távozása miatt. Persze lehet, hogy csak én nem vettem észre.
Kezdett beborulni, ezért próbáltam minél hamarabb visszaérni a szállodába. Ismertem egy rövidebb utat, igaz az elég kihalt volt, de megspórolunk egy csomó időt vele. Minél rövidebb az út, annál kevesebb időt kell vele töltenem, és ez se utolsó szempont.
Ismét némaságba burkolóztunk. Míg nem, egyszer csak a semmiből hozzám szólt.
- Láttam több filmedet is – kezdte meg a beszélgetést. – Nagyon tetszett az, amiben Jack Nickholsonnal játszottál együtt – oldalról is láttam, hogy szemei megcsillannak. – Egy álmod vált valóra azzal, hogy vele játszhattál, nem igaz? – kérdezte és rám nézett.
- Igen – válaszoltam, de a szememet nem vettem le az útról.
- Az is jópofa volt, amiben Jonny Depp volt a testvéred. Muris film – próbálta oldani a feszültséget. Az eső közben szitálni kezdett.
- Egyébként, mi mindent csináltál az elmúlt 2 évben?
Hangosan és egyben cinikusan mosolyogni kezdtem ezen a kérdésen.
- Mi az, valami rosszat kérdeztem? – érdeklődött, mivel nem értette a reakciómat. Elborult az agyam és nem tudtam tovább visszafogni magam.
- Nem kell megjátszanod, hogy tényleg érdekel, hogy mi van velem! – buggyant elő belőlem a válasz.
- Rob, én nem megjátszom! Tényleg érdekel – teljes testével felém fordult.
- Ha annyira érdekeltelek volna, akkor kerestél volna, szóval most ne add elő nekem a „hű, de nagyon kíváncsi vagyok az életedre” című melodrámát, rendben? – elvesztettem a józan eszemet, de jó volt végre kimondanom azt, ami a szívemet nyomta.
Kristen szemei kidülledtek és szaporábban kezdte venni a levegőt.
- Bazzd meg Rob, engem tényleg érdekel, hogy mi a picsát csináltál eddig! De ha már itt tartunk, te se nagyon erőltetted meg magad! Te se kerestél engem, szóval fogd be! – most pontosan olyan volt, mint rég. A trágár szájú Kristen, aki kimondja, amit gondol.
- Jobb lett volna, ha most se találkozunk! – mondtam ki életem leghazugabb mondatát.
Visszafordult, így ismét rendesen ült az ülésen, majd a biztonsági övével kezdett babrálni, aztán megszólalt, vagyis inkább üvöltött.
- Azonnal húzódj félre!
- Megőrültél, zuhog az eső és az isten háta mögött vagyunk! – világosítottam fel.
- Nem érdekel, nem akarok veled egy levegőt szívni, szóval húzódj le, de azonnal!
Telesítettem a kérését, bár nem tudtam, hogy mik a tervei.
- És most stoppolni fogsz? – kérdeztem gúnyosan.
- Meglehet, de téged ez úgyse érdekel! Köszönöm ezt a felejthetetlen estét! – eddig a pillanatig azt hittem, hogy csak viccel, de nem. Tényleg kiszállt és elindult a zuhogó esőben. Bármennyire is haragudtam rá, nem hagyhatom, hogy bőrigázzon, és egy vadidegennel vitesse el magát. Nem teketóriáztam tovább, kiszálltam és utána eredtem.
- Kristen, állj meg! – szólítottam fel.
- Takarodj innen! – üvöltötte jó pár lépéssel előttem.
- Szállj vissza a kocsiba! – kezdtem rohadtul bepöccenni. Ha kell a saját két kezemmel hurcolom őt vissza.
- Minek, amúgy is szarsz rám! Nem érdekel, hogy mi van velem, szóval akár le is léphetsz. Nagylány vagyok már, majd hazatalálok.
- Kristen, ne csináld ezt.
- Mit ne csináljak? Most én is olyan bunkó állat vagyok, mint te! Talán nem tetszik Rob? – kezdtem elveszteni béketűrésemet.
- Fogalmad sincs, hogy miért viselkedem így veled – ezt nem akartam kimondani, de mégis kicsúszott.
- Hallgatlak – ezt olyan érzelemmentesen mondta, hogy elszakadt nálam a cérna.
- Jól van, te akartad! Tudni akarod, hogy miért nem kerestelek? Hát azért, mert örültem, hogy rajtad kívül végre másra is tudtam gondolni! Ezért is nem néztem meg a filmjeidet, mert tudtam, ha megint meglátlak akár csak a vásznon is, ismét elveszek. Azt akarod hallani, hogy kibaszott reménytelenül és őrülten szeretlek már kezdettől fogva, és, hogy mióta ismét beléptél az életembe, csak rád gondolok?! – végre minden elfojtott érzésemet kiadtam magamból, bár nem a legromantikusabb módón hoztam a tudtára.
- Rob… - szólalt meg, de láttam, hogy teljesen ledermedt. – Ezt miért nem mondtad soha?
- Mert te soha nem szeretnél viszont –lehajtottam a fejem és egy nagyot sóhajtottam. – Már amúgy is mindegy – tettem hozzá.
- Miért lenne mindegy? – kérdezte értetlenül.
- Mert hozzámész ahhoz a faszkalap Mike-hoz – minden érzelem kiült az arcomra ebben a pillanatban.
Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. Ránéztem, ő pedig csak mosolygott. Nem értettem min mosolyog ilyen jóízűen. Teljesen eláztunk ez idő alatt, és kezdtem egy kissé fázni.
- Még nem adtam neki választ, látod? – felemelte a kezét és a gyűrűsujjára mutatott, ahol nem volt semmi.

Nagyon örülnék ha írnátok nekem pár szót!!! :D THANKS(L)

Dancing with tears in my eyes - 18. fejezet

Robsten ^.^

Sajnálom, tudom ígértem, hogy hamarabb lesz friss, de ez megint csak nem jött össze. :/ Most viszont nem mondhattok semmit, mivel asszem sokat is írtam, meg hát....köhhhhöm :D a lényeg benne van, amire SZTEM a legtöbben vártok :D:D:D... ((kis perverzeim :D<3))...

Na de nem pofázok tovább :) olvassátok a fejit, és kérlek pipálgassátok legalább az izébizéket ott alul, ha nem akartok ((mádzsárul lustik vagytok, mint én)) komizni! :D :)

Puszii <3

Nikky

18. fejezet

Kristen szemszög:

Csodálatos érzés volt ismét magamban érezni Őt, és átélni azt a gyönyört, amit sajnos nélkülöznöm kellett egy ideig, ettől az egész baromságtól, amit Rob hitt.

Még hogy én és Tommy lefeküdtünk! – nevettem fel magamba.

- Min mosolyogsz? – simított végig nedves hajamon Rob, majd kezével – immáron a fürdőkádban ülve – lefelé indult testemen, és mosdatott végig a csodás illatú tusfürdővel.

- Semmin, csak… örülök, hogy minden rendben van. És van egy olyan érzésem, hogy ez így is marad. Persze, ha nem jön rád ismét valami különös féltékenységi roham. – nevettem fel hangosan, és mivel Rob továbbra is bennem volt, különös érzések kavarogtak fel testemben. Különösen egy valami.

- Még hogy én féltékeny – horkantott fel, és el is fordította a fejét. Aha…

Szóval játszani akarsz!....

Rob szemszög:

Miután Krisszel a fürdőben mentünk, hogy ott folytassuk az előbbi… játszadozásunkat, egy olyan dolgot hozott fel, ami teljesen alaptalan volt.

Még hogy én féltékeny, nevetséges!

Kijelentése után persze egyáltalán nem lettem rá mérges, mégis meg akartam leckéztetni a kint ejtett előadása miatt.

Játszódva a sértődöttet láttam rajta, hogy megbánta előző szavait, de továbbra is tartottam magam. Vagyis csak próbáltam.

Mivel gyönyörű teste körülöttem volt, és benne voltam egyaránt, elég nehéz volt a tervemhez tartanom magam, főleg hogy – miközben a megbocsájtásomat kérte – kezdett el apró, nagyon lassú köröket leírni csípőjével.

- Kristen! – néztem rá tetetett morcossággal. – Ne csináld ez velem! – kértem suttogva.

- Mi a baj? Talán nem élvezed? – vetette be nyelvét immáron mellkasomon, majd felfelé haladva nyalta végig nyakam ívét, egészen fülcimpámig.

Azt hiszem, nem sokáig fogom bírni…

A következő mozdulata volt nálam az a pillanat, amikor is leszartam az előbbi „féltékeny vagy” kijelentését, s csípője után nyúlva szorítottam magamra, hogy ismét érezzem vágyam körül teste apró összehúzódásait.

- Látom… nem sokáig… tudod játszani… a sértődöttet. – nyögdécselte mosolyogva Kris, miközben végig karmolta mellkasomat, majd ajkaim után kapott.

Nem tudtam válaszolni neki, és amúgy sem akartam szavakra pazarolni az időt, főleg nem egy ilyen pillanatban.

Érezni akartam minden egyes porcikáját, és azt akartam, hogy csak egyszerűen…boldog legyen.

Elérve a várva várt gyönyörét én is követtem őt a mennyországba, s vizes haját kisimítva arcából adtam egy röpke csókot ajkaira, de Ő persze nem hagyta, hogy ennyivel „megússzam”. Szinte már harapta számat, s csoda, hogy ki nem csordult a vérem, de még az sem érdekelt volna.

Oxigén hiány miatt kénytelen voltunk egy pillanatra elszakadni egymástól, de ahogy ezt sikerült „helyre hoznunk” ott folytattuk, ahol abbahagytuk nem is olyan régen….

Kristen szemszög:

Az elmúlt 2 napban minden rendben volt Rob és én köztem.

Mivel Ő Tommyval élt egy tőlem nem messze lévő házban, végül úgy döntöttünk, hogy ha már együtt vagyunk, és legtöbbször együtt töltjük az egész napot, nyugodtan hozzon pár holmit át az én lakásomra.

Persze kijelentésemen nagyon meglepődött, de felettébb örült neki, és azonnal indult is Tommyhoz hogy összerámoljon pár ruhát.

Amíg Ő elvolt, addig előkészítettem a mai előadásomra a ruhát, ami reményeim szerint nagyon is tetszeni fog Robnak. Szerencsére ma John nem hívott be dolgozni, és kijelentése óta – vagyis hogy szeret – nem volt semmi ehhez hasonló, s még tegnap is egész jól ment a munka a bárban.

Xavier és Rob nagyon jól elvoltak, amíg nekem a színpadon kellett bemutatnom újabb előadásom, majd ahogy ezzel végeztem Rob várt rám az öltözőmben, és nem is kellett sok idő, hogy sikeresen átöltözzek a segítségével. Kiváltképp, hogy sok ruha nem került rám egy jó darabig. :P

A ruháim előkészítése után, kimentem az erkélyre, egy szál cigire, majd a söröm kortyolgatása közben váratlanul megszólalt a telefonom.

- Szia anya. – üdvözöltem drága anyámat, akin nagyon is meglepődtem, hisz már vagy egy hete, hogy nem hívott telefonon.

- Szia kincsem. Ne haragudj drágám, hogy nem tudtalak hívni. Ugye minden rendben? Van…otthon mindened? Ebédeltél már? Ha van kedved, nyugodtan ugorj be hozzánk. Hisz olyan rég láttunk már drágám. – kezdett el hadarni mindent egyszerre anyám.

- Nyugi anya, minden a legnagyobb rendben. Nem kell aggódnod. – nyugtatgattam, de mindhiába.

- Igen tudom, már felnőttél. Csak nekem még mindig az az édes kicsi lány maradsz, aki az öcsikéddel játszott a homokozóban. – fakadt majdnem sírva, s nem tudtam mit tegyek.

- Hé, anya! Ne csináld ez! Kérlek! – nyögtem fel már szinte kínomba.

- Sajnálom Stew. Nagyon hiányzol, és nem tudok várni holnapig. – Miért mi van holnap? – tettem fel magamban a kérdést…

- Holnap átjössz ebédre, mint már ahogy ígérted is, de annyira hiányzol kicsim. Tudod mit?! Mi lenne, ha már ma idejönnél hozzánk? – sipítozott anyám örömében.

Basszus! Totál kiment a fejemből! Hisz holnap anyámhoz kéne menni, és ráadásul az öcsém barátnője is ott lesz – villant be, amit múltkor beszéltünk.

- Öhm…anya nem tudom, hogy ez ma lehetséges-e, mivel… lehet be kell menjek dolgozni. Tudod, Johnnak szüksége van rám a bárban, na meg ott van Rob is… - Hupszika!!

-Rob?! – hökkent meg anyám. – Ki az a Rob?! Csak nem valami pasi? – sipítozott drága anyum.

- Anya, majd… majd egyszer ígérem, bemutatom neked, de… de most mennem kell. Hívlak ma, hogyha nem kell bemenjek dolgozni. – mondtam, és a telefon túloldalán még hallottam anyám szinte már visítását, amint apámmal közli, hogy van egy – ő szavaival élve – újabb szerzeményem.

Mivel drága anyámnak megígértem, hogy egyszer bemutatom neki Robot, így kénytelen voltam ma felhozni előtte is ezt a témát, bár legszívesebben nem tettem volna meg.

Alig hogy letettem a telefont, hallottam a bejárati ajtó nyílását, s valami nagy zajt is csaphatott Rob, így „kénytelen” voltam bemenni, megnézni mit művel szegényem, de csak nevetni tudtam rajta.

Ott állt kezében 2 bőrönddel, s még hóna alatt is volt egy kisebb méretű táska, amiből már majdnem kiömlöttek a ruhák, olyan szépen csomagolta be őket.

Eléggé morcosan nézett rám, amikor meglátta, hogy kinevetem, és nem bírtam tovább nézni a bénáskodását. Odamentem hozzá, hogy kivegyek pár táskát a kezéből, de nem engedte.

- Ugyan, hagyd csak Kris. Beviszem a hálóba ezeket. – mutatott a kezében lévő két bőröndre.

Hagytam had tegye, amit szeretne, visszamentem az erkélyre, hogy tovább pusztítsam a tüdőmet a cigivel.

Hirtelen nagyot ugrottam, amikor Rob a hátam mögött megjelent, s csak leheletét éreztem meg nyakamon, majd egy apró puszit hintett annak hajlatába.

Kezeivel átkarolta derekamat és úgy vont még közelebb magához, amikor is megéreztem fenekemnek nyomódó - nem éppen kisméretű – vágyát.

Mielőtt azonban bemelegedhettünk volna, eszembe jutott, hogy beszélnem kell vele az anyámnak tett ígéretről.

- Rob beszélnem kell veled. – suttogtam alig hallhatóan, de nem figyelt rám. – Rob! Van valami, amit meg kell kérdezzek tőled. Kérlek, csak 5 percet adj. Addig kibírod. – fordultam szembe vele, s mielőtt ismét – csibészes mosollyal a képén – ajkaimra vetette volna magát, a cigim után „kaptam”, s mélyet szippantottam belőle.

- Mit akarsz kérdezni? – suttogta a nyakamba, s apró puszikkal borította azt. Képtelenség így koncentrálni.

- Robh…azt szerettem volna kérdezni… hogyh… hogy esetleg van-e kedved eljönni velem holnap azh… az anyámhoz ebédre? – nyögtem ki nagy nehezen, mire rám kapta tekintetét.

- Hogy az édesanyádhoz? – lepődött meg Rob.

- Igen, tudod a tesóm barátnőjét akarja bemutatni anyum, meg persze már rég voltam otthon. – feleltem mosolyogva.

- De anyud tudja, hogy én is mennék? Mármint nem szeretnék zavarni…

-Rob! Anyám odáig van, hogy végre van valakim, főleg odáig lesz, ha megtudja ki is az illető. – horkantottam fel. - Na meg hogy milyen őrjítően szexis a pasim. – küldtem felé egy ezer wattos vigyort, mire hirtelen fenekem alá nyúlva vont még közelebb magához.

- Akkor örömmel veled tartok holnap. – suttogta alig pár centire ajakimtól, majd válaszomat se várva meg birtokba is vette azt.

Az erkély ajtón alighogy bejutottunk, Rob nem tökörészett sokáig.

A kanapéra ledobva kezdte el nevetve bontogatni a nadrágomat, s ahogy ezt sikerült neki, a bugyim leszaggatása volt a következő mozdulata.

Alig hogy ezt megtette, a kezeit megéreztem combom belső oldalán, miközben ajkaival köldökömnél járt, majd bele is fújt, s szinte megfulladtam a hirtelen jött érzéstől, olyan csikis felületet érintett meg.

Robot ezt egy cseppet sem zavarta, tovább csiklandozott a köldököm körül, majd hogy komolyra vegyük a dolgokat – és az őrületbe kergessem őt is – egyik kezemet lábaim közé vezettem, majd elkezdtem simogatni magam.

Az akcióm sikerrel járt, ugyanis Rob egyből abbahagyta előbbi játékát, és vággyal teli szemekkel nézte „ügyködésemet”, majd a kezem után kapott, és Ő férkőzött a lábaim közé, hogy nyelvével repítsen a mennyországba.

Ahogy lecsapott rám az első orgazmus, azonnal Rob ajkai után kaptam, hogy ott próbáljam meg kitörni készülő szikkantásom elfojtani, majd – mit sem törődve semmivel – Robot szinte lelöktem magamról, s ahogy a kanapéról szegényemet „letepertem”, egyből csípője fölé helyezkedtem, majd nagy nehezen ugyan, de sec perc alatt megszabadítanom a felesleges ruháktól.

Miután már semmilyen felesleges anyag nem állt az utunkba, még nem tettem meg azt a mozdulatot, amivel mind a ketten a mennyekbe érezhettük volna magunkat.

Tovább feszítettem mindkettőnk idegrendszerét, s csak apró köröket írtam le csípőmmel, majd miután láttam Rob szemében a könyörgést, hogy tegyem meg, amire mindketten vágyunk, úgy helyezkedtem a következő mozdulatommal, hogy egyből belétemetkezhessek.

Sikolyaink betöltötte az egész lakást, sőt még szerintem a szomszédok is meghallották „játszadozásunkat”, de nem érdekelt!

Csak ez a pillanat számított, s mikor felértünk mindketten a csúcsra az volt a hab a tortán.

- Szeretlek. – suttogta, s kezével eltűrt egy előrekószáló hajtincset az arcomból, majd megpuszilta izzadtság lepte homlokomat.

- Én is szeretlek Rob. – leheltem mellkasába, s ezzel a csodás pillanattal próbáltam meg elfelejteni a holnapi látogatásomat drága anyámhoz…

Almost Lovers - 4. rész

Sziasztok!!!

Először is sajnálom, hogy nem tudok nektek új fejezettel szolgálni a Prohibited Fruit-ból, de az igazság az, hogy 3 oldalnál nem jutottam tovább, ugyanis most szombaton lesz a szalagavatóm és egész héten próbáltunk ezerrel:S

Lehet, hogy közületek páran emlékeznek erre a történetre, akik nem, azok könnyen visszaolvashatják, hisz ez csak a 4. rész:)

Nem is fűznék hozzá különösebb kommentárt, csak jó olvasást kívánok nektek, és még 1x ne haragudjatok, amiért nem írtam meg a másikat!!!!

Puszi, Lilluci

4. rész

Teljesen ledermedt az ajtóban, és falfehér lett a döbbenettől. Odaléptem hozzá, és miután becsuktam az ajtót, odavezettem a kanapéhoz és leültettem rá, nem akartam, hogy még a végén elájuljon nekem.
- Rob, mond csak, szeretsz te még engem? – nehéz kérdés volt, hiszen tudtam, hogy szeretem, csak azt nem tudtam, hogy mennyire. Megfogtam a kezét, és egyenesen a szemeibe néztem. Tudtam, hogy amit most készülök kimondani a világ legaljasabb emberévé fog tenni, de nem akarom őt is elveszíteni.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy szeretlek – mondtam neki és letöröltem egy könnycseppet az arcáról.
- De nem annyira, mint őt – mondta szinte suttogva. Telibe talált, de most a fő célom az volt, hogy őt magam mellett tartsam és Kristent kiverjem a fejemből.
- Nem érzek már semmit Kristen iránt, az….. – a szavak égették a torkomat, mivel egy szó se volt igaz abból, amit mondtam. – pillanatnyi elmezavar volt! – fejeztem be végül a mondatot. Annyira egy önző, gusztustalan ember vagyok, hogy most legszívesebben szembeköpném magam.
Cammille a vallomásom után a nyakamba ugrott és megcsókolt, amit én viszonoztam is. Kezdett egyre szenvedélyesebb lenni, de nekem most nem volt kedvem „úgy” együtt lenni vele, ehhez azért még idő kell. Egy ürügy után kutattam az elmémben, amivel okom lehet őt leállítani.
- Na és mit mondasz? – kérdeztem, végre megtalálva a mentőkérdést.
- Mire, mit mondok? – azzal kezdte volna megint csókolgatni a nyakam, de én ismét félbeszakítottam tevékenységében.
- Hát arra, hogy ideköltözöl-e vagy sem? – hangomba megpróbáltam egy kis kíváncsiságot csempészni.
- Ha komolyan gondolod, akkor természetesen igen – mondta csillogó szemekkel. Akkor Rob, innen nincs visszaút! Edd meg szépen, amit főztél, és vágj hozzá jó pofát! Ismét belebújtam a boldog szerelmes szerepébe, hogy Cammille nehogy gyanút fogjon, hogy csak megjátszom magam.
- Ez nagyszerű! És mikor hozzuk át a holmiidat? – egyre több kérdés jött csak úgy magától.
- Ezt ráérünk megbeszélni, én most egészen mást akarok veled csinálni – azzal lecsapott a pólómra és szinte leszaggatta rólam. Semmi kedvem nem volt ma vele szeretkezni, pedig gyönyörű volt és kívánatos, de annyira mégsem, mint Kristen ma reggel. Hát ez hihetetlen, mindenről csak ő jut az eszembe!
Finoman eltoltam magamtól Cammille-t.
- Most mi a baj? – kérdezte szomorúan.
- Csak kicsit elfáradtam, ennyi – zártam rövidre a témát.
- Rendben, de legközelebb nem úszod meg! – mondta ördögi vigyorral az arcán. – Amúgy is mennem kell, megígértem anyámnak, hogy ma vele ebédelek. De estefele még benézek hozzád!
Örültem, ha csak egy délutánra is, de megúsztam a szexet Cammille-el. Szenvedélyesen megcsókolt, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.
Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy már nem úgy szeretem őt, mint 2 nappal ezelőtt. Két nap kellett ahhoz, és persze Kristen jelenléte, hogy rájöjjek teljesen rossz irányba halad az éltem. De meg kell próbálnom együtt élni vele, hiszen ő nem rossz ember , a baj csak az, hogy ő nem Kristen! Vágjon már valaki pofán, kérem! Olyan vagyok, mint egy hisztis nőszemély. Kristent elvesztettem, örökre. De hát nem is tudom elveszteni azt, ami nem volt az enyém. Ez annál rosszabb, hisz ha csak egy kis időre együtt lehettem volna vele, most minden máshogy lenne. Fenéket Pattinson, csak még szerencsétlenebb lennél, mint amilyen most vagy! Talán én örök boldogtalanságra vagyok ítélve, vagy csak szimplán valaki szerelmi átokkal sújtott?
Odaballagtam a konyhába és kinyitottam az egyik csodás zöld üveget. A többit bepakoltam a hűtőbe, hogy mire ezzel végzek, a következő már be legyen hűtve, hiszen a sört csak hidegen lehet úgy igazán élvezni.
Kiültem a teraszra és egy cigire is rágyújtottam. Eszembe jutott, hogy már vagy három hete nem adtam magamról életjelet a családomnak, ezért anyám amilyen aggódó típus, biztos mind a tíz körmét lerágta már miattam idegességében.
Bemenetem a hálóba és az ágyról elvettem a lap-topomat és a hónom alá véve ismét kisétáltam a teraszra, de azért előtte még tettem egy kitérőt a konyha felé, ahonnan ismét egy üveg társaságában tértem vissza előző helyemre.
Bekapcsoltam a gépet, pedig bár ne tettem volna. A hátteremet még nem állítottam át, így még mindig Kristen arcképe mosolygott rám. Amilyen gyorsan csak tudtam megnyitottam az Internetet, de beletelt pár percbe mire kapcsolódni tudtam.
Végre bejött a kezdőlap, majd megnyitottam a leveleimet. 22 darab levél egy nap alatt, hát az elég jó, bár ha azt nézzük, hogy én egy, úgymond felkapott színész vagyok, akkor elég gyér ez a szám.
A legtöbb mind reklámhirdetés volt, ám az egyiken mégis megakadta a szemem.
Egy könyvkiadótól jött. Gyorsan rákattintottam és alig akartam hinni a szememnek. Háromszor egymás után elolvastam a mailt, de még így is azt hittem, hogy rosszul látok.
Azt írta ugyanis ez a kiadó, aki nem mellesleg a Twiligt Saga kiadásáért is felelt, hogy három nap múlva dobják piacra a Saga ötödik részét, a Midnigt Sun-t, és azt szeretnék, ha Taylor, Kristen és én is részt vennénk egy rajongói találkozón, természetesen Stephenie társaságában. Ez a találkozó New York-ban lenne és érintené az USA több nagyvárosát is.
Kizárt, hogy én erre elmenjek! Rögtön ki is léptem ebből a levélből. Aztán jött a második sokk. A legelső levél ugyanis egyenesen Stephenie-től jött, aki azt írta, nagyon reméli, hogy eljövök erre a találkozóra, mivel én kelltettem életre Edwardot, aki ennek a könyvnek a főhőse, és nélkülem nem akarja megtartani ez az egészet.
Mérlegeltem magamban. Ha nem megyek el, azzal több millió twilighter álmát tiprom szét, sőt még Stephenie-nek is csalódást okoznék. Ha viszont elmegyek, akkor elég nagy a valószínűsége annak, hogy újra találkozom Kristennel, és nem biztos, hogy tudnék vele egy légtérben tartózkodni. Tudtam, hogy ebben a kérdésben az én érzéseim és vágyaim másodlagosak. Stephenie számít rám, és ha már az ő könyvei által kerültem ki a névtelenség homályából, tartozom neki annyival, hogy pár hétre elutazom vele és a többiekkel. Lehet, hogy Kristen nem is jön el. Ó, adná az ég!
Éreztem, hogy nem ez volt a legnehezebb része a dolognak. A java csak akkor jön, mikor mindezt elmondom Cammille-nek.
Válaszoltam mind a kiadónak, mind Stephenie-nek, aztán a telefonom után kutattam, hogy felhívjam Taylort és megkérdezzem, ő jön-e erre a cécóra.
- Halló – szólt bele az ismerős hang.
- Szia Taylor, itt Robert….tudod Pattinson – mondtam, hisz vele is több mint két éve nem beszéltem, talán már nem is emlékszik rám.
- Hogyne tudnám, téged nehéz elfelejteni – mondta nevetve. – Miért keresel?
- Csak érdeklődöm, hogy te is kaptál-e levelet egy kiadótól és Stephenie-től?
- Igen a kiadótól kaptam, de Stephenie-től nem. Megint te vagy a kis kivételezett – hallottam, hogy jót mulat ezen.
- És te elmész? – kérdeztem és reménykedtem benne, hogy igen mond, ha ő ott lesz, legalább nem fogok egész végig csak Kristenre összpontosítani.
- Nem tudok elmenni, mivel egy film kellős közepén vagyok – jaj ne! Ez volt a legrosszabb, amit mondhatott.
- Értem, és sajnálom, jó lett volna ismét találkozni – mondtam és ezt őszintén is gondoltam. Taylor olyan volt nekem, mint az öcsém.
- Igen jó lett volna, mivel elég rég találkoztunk már. Mondjuk én nap, mint nap beléd ütközöm, mivel te virítasz az összes újság címlapján – ezen ismét elnevette magát, és én se tudtam visszafogni magam attól, hogy egy hatalmasat nevessek.- De ott lesz Kris, szóval nem leszel egyedül.
Hát inkább lennék egyedül, mint vele, de ezt azért mégse mondhatom el neki.
- Igen, legalább ő – mondtam végül.
- Tényleg sajnálom Rob, de nekem most mennem kell, örülök, hogy hallottalak.
- Én is örülök, akkor majd máskor bepótoljuk ezt a találkozót – mondtam neki és ezt komolyan is gondoltam, mindig szerettem vele lógni, pedig jóval fiatalabb, mint én, de ez, ha beszélgetek vele vagy iszunk nem látszik.
- Az biztos – azzal letette a telefont.
Idegesen ittam a söröket egymás után, a lábammal, pedig doboltam. Mindig ezt csinálom ha valamit nagyon nem akarok megtenni. Akkor is meg kell tudnom, hogy Kristen jön-e erre az útra!
A telefonomban megkeresetem, a rég olyan sokat hívott számot, és megnyomtam a hívás gombot.
A második csörgésre felvette.
- Rob, mit akarsz? – kérdezte ridegen.
- Csak annyit, hogy te jössz-e New York-ba? – mondd azt, hogy nem!
- Igen megyek – mondta. – És te?
- Azt hiszem én is – válaszoltam letörve.
- Rendben akkor majd találkozunk! – letette a telefont.
Erre innom kell, de rögtön. Az utolsó üveg „édes nedűt” kezdtem meg, mikor ismét nyílt az ajtó. Így elszaladt volna az idő?
Gyorsan lecsuktam a lap-topot, mivel nem lenne túl szerencsés, ha Cammille meglátná a hátteremet. Odasietett hozzám és megcsókolt. Úgy viselkedett mintha három éve lett volna, hogy elment.
- Fú milyen sör, meg cigi szagod van! Jót tenne neked egy jó meleg fürdő – csábosan mosolyogni kezdett és végighúzta ujjait a mellkasomon. Nem ezt nem akarom! Igaz, én is egy jó meleg fürdőre vágytam, természetesen nélküle, de előtte fel kell neki vázolnom a tényeket. Jöjjön, aminek jönnie kell.
- Cammille el kell utaznom pár hétre – nem rizsáztam, rögtön a közepébe.
- Mégis hova, és kivel? – kezdett gyanúsan méregetni. Szinte sejtettem, hogy a kivel kérdésre várja leginkább a választ.
- New York-ba, Stephenie-vel és Kristennel – mondtam.
- Menj csak, én nem tartalak vissza!
- Tényleg nem? – kérdeztem meglepetten. Egy jó nagy veszekedésre számítottam, nem pedig erre.
- Rob felnőtt ember vagy, aki el tudja dönteni, hogy mi a helyes. Ha te ezt tartod a helyes lépésnek, ám legyen! Nekem, pedig addig lesz időm rendesen berendezkedni ide – ezt mosolyogva közölte velem.
Most mi van? Agymosáson ment keresztül, vagy mi?
- És különben is te mondtad, hogy nem érzel semmit Kristen iránt! – szóval itt van a kutya elásva. Azért enged el, mert azt hiszi Kristen nem jelent már semmit a számomra. Ha tudná, mennyire téved!

A következő két nap villámgyorsan eltelt. Az egyik napot a ruháim kimosásával töltöttem, a másikat, pedig a pakolással ütöttem el.
Cammille szerencsére nem lábatlankodott körülöttem, mert ő a saját ruháit pakolta, csak ő nem utazni, hanem költözni készült, mégpedig hozzám.
A reptérre azért kikísért, de nem tudta megvárni velem a gépet, mert kozmetikushoz kellett mennie. Szerintem ez csupán kifogás volt, hogy ne kelljen találkoznia Kristennel. Most az egyszer preferáltam ezt az ötletét, mivel nem volt kedvem végignézni egy cicaharcot.
Egyedül ültem a váróban, mikor felszólítottak minket, hogy kezdjük meg a beszállást.
Kristen még sehol se volt. Nem hagyhatom csak úgy itt! Már épp tárcsázni akartam, mikor a távolban megláttam az ismerős táskát.
Ő közeledett és szebb volt, mint valaha. Igaz egy farmert és egy pólót viselt, amin ismét egy csomót lehetett felfedezni, na és persze a jól ismert tornacipő se hiányozhatott róla, mégis ezekben az egyszerű ruhákban is elképesztően szexi és kívánatos volt.
- Szia Rob – mosolygott rám. Föld hívja Robot, kérlek jelentkezz!
- Őőő, szia – köszöntem vissza bambán.
- Mehetünk? – kérdezte csilingelő hangon.
- Persze – mosolyodtam én is el.
- Te is megvagy? – kérdezte a háta mögött lévő személytől.
Ugye ez csak egy vicc?? Vagy tényleg hármasban fogunk utazni?!

A komiknak örülnék, de ha nagyon lusták vagytok akkor csak pipálgassatok......thanks:)

Díj :)

A díjat köszönjük szépen Fanninak!!!!(L)

3 dolog, amit tudni lehet rólam(Lilluci)

1.: Élek halok a kutyákért, van is egy gyönyörűséges keverék kutyusom, Dundika(nem, nem a "modellről" kapta a nevét, ő már előbb létezett,mint az a nőszemélyxD)
2.: A kedvenc elfoglaltságom az írás, bár nem tartom magam különösebben tehetségesnek, de ezzel tudom a legjobban levezetni a felgyülemlett feszültséget:)
3.: Most minden idegszálammal az érettségire koncentrálok. Reményeim szerint felvesznek, és újságíró lehetek belőlem majd valamikor;)

(Röviden ennyi, de ha többet szeretnél tudni, nyugodtan írj!)


Akiknek tovább adom a díjat:


1.: Llejja legújabb története, ami szerintem egyszerűen lebilincselő*.*
http://robsten-secondchances.blogspot.com/

2.: Brixi egy rendkívül színvonalas történetet ír, engem első olvasás után levett a lábamról:)

http://robertp-fonix.blogspot.com/

3.: Facegirl igaz, most kezdte a történetírást, de szerintem egy rendkívül tehetséges írópalánta:) 

http://kivaltsagoselet.blogspot.com/

Nos ez lettem volna én, Nikky is ír nemsokára magáról, mert ha nem seggbe rúgom:P




Nikky


Szóval seggberúgsz! :P


3 (rohadtul fontos) dolog rólam XD:


1.: Telefonom nélkül...meghalnék :D :D (hát igen a fránya féjszbuk XD)


2.: Most írjam azt hogy perverz vagyok? XD de hát ezt mindenki nagyon jól tudja... :D :$ hmm... ha már Lilum te is akkor én is :D <3 ...szóóval van 2 kutyim *-* Bruno (Cocker spániel) és Maxi (angol buldog) :P :D :D...


3.: Oh, és ami szerintem a legfontosabb, hogy imádok írni, de amilyen lusta disznó vagyok, van hogy azért nem hozom a fejit. :$:$:$ Igen, bevallottam! :D...


A díjat meg nagyon kösziiiii Fanni!! *-*-* <3 <3