Dancing with tears in my eyes - 2 fejezet

(kis édes :D)

Na itt is a kövi feji :) Remélem tetszeni fog :) Köszi a segítséget Bellámnak (L) :) ... nem tom mit mondjak XD lesznek még meglepetések az biztos :D ez egy kicsit "uncsi" feji lett, de majd a kövi sokkal izgibb lesz :D Na meg amit (Rob) titkol :D :P hmm... :P na jó befogtam XD

Huzzatok olvasni! :D (L)

És szeressük ám a komikat :P XD

Puszii(L)

Nikky

(Rob) szemszög

Váratlanul megszólalt a telefon. Az én mobilom volt. Ennek is jókor kell megszólalnia.

Megálltam Kris előtt, de nem nyúltam a telefonom után.

Most, amikor itt állok egy ilyen hihetetlenül gyönyörű nő előtt, és akit annyira kívánok, mint még nőt soha ezelőtt életemben, leszarom azt a rohadék telefont, majd visszahív.

- Nem veszed fel? - kérdezte Kristen zavartan. Olyan közel álltam hozzá, hogy szinte az ajkunk majdhogynem összeért.

- Majd visszahív. - feleltem egyszerűen, és felemelve kezemet elsöpörtem még mindig vizes haját csodaszép arcából.

- És mi van, ha fontos? - kérdezte suttogva.

- Nem hiszem, hogy ilyenkor valaki valami fontosat akarna közölni velem. - feleltem mosolyogva, és végre a telefon is elhallgatott zsebembe.

- Látod, már nem is zaklat minket senki. - vigyorogtam rá.

Kristen csak nézett rám csodaszép zöld szemeivel mosolyogva, majd váratlanul, tekintete elrévedt, mint ha valami fontos jutott volna az eszébe. Csak bámult maga elé, majd megrázta a fejét.

- Figyelj Rob, itt maradhatsz, mint már mondtam, a tied a kanapé, remélem megfelel. - nyögte ki nagy nehezen, miközben a kanapé felé hátrált. A tekintete is teljesen megváltozott.

- Valami baj van Kristen? - kérdeztem miközben egyre közelebb értem hozzá, mígnem már kezeit mellkasomra téve állított meg.

- Nincs semmi baj, ugyan mégis mi baj lenne, azon kívül, hogy ennyire közel jössz hozzám, amit nagyon nem kéne Rob. - felelte zavarodottan. Azért se léptem hátra.

Sőt a kezeimet csípőjére téve vontam magamhoz még közelebb.

- Rob engedj el. - nem mozdultam.

- Hallod, engedj el! Esküszöm, ott rúglak meg, ahol a legjobban fáj. - felelte magabiztosan, de egy kis félelemmel a hangjában.

A kezeimet levettem derekáról, majd hátrébb léptem.

- Azt hiszed, mert sztár vagy majd engem is megkaphatsz?!- Hát ami azt illeti igen – gondoltam magamba és elvigyorodtam. - Hát sajnálattal kell közöljem veled, hogy ez nem fog sikerülni. Tudod, én nem olyan vagyok, mint a többi buta lotyóid. Igaz szőke vagyok, de hülye nem. És most te szépen itt maradsz, én pedig bemegyek a hálómba. Örülj egyáltalán, hogy beengedtelek a lakásomba. Holnap reggel nem szeretnélek itt találni. - azzal fogta magát és elindult a háló felé, de még előtte visszakiabált.

- A fürdő arra van - mutatott a háló melletti helyiségre. - Ha használni szeretnéd... Jó éjt. - azzal becsapta a háló ajtaját, és még a kulcsot is ráfordította.

Az biztos, hogy Kristen nem olyan, mint a többi csajom VOLT.

Ő kimondja, amit gondol, leszarja, hogy más mit szól hozzá. Hazudtam neki, nem is kicsit, de annyira kívánom őt, és tudom, hogy őrültség, amit tettem, de nem érdekel. Kristen előbb utóbb megadja magát.

Vigyorogva léptem be a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, jó hideg vízben, majd miután mindennel végeztem kint hallottam, hogy valaki becsapja az ajtót. Egy szál bokszerbe kirohantam, és Kristennel találtam szembe magam. Tekintetével végig mért, majd végül megszólalt.

- Csak egy sörért jöttem ki, meg hoztam egy takarót neked. - felelte idegesen.

- Oh köszönöm.

- Jó éjt! - mondta és becsukta az ajtaját, de a kulcsot most nem hallottam, hogy ráfordította volna.

Lefeküdtem a kanapéra majd, magamra terítettem a takarót, amit Kris hozott. Közelebb hajolva megéreztem rajta csodás illatát. Nagyokat szippantva a takaróból, -kb, mint egy drogos- próbáltam elaludni, ami hamar be is következett.

 Kristen szemszög.

 Reggel arra ébredtem, hogy a telefonom csörög. Morcosan felkaptam a szekrényről, majd megnyomtam a gombot a telómon, de persze rosszat, mert a fülemhez téve még mindig csörgött.

Bassza meg már! - káromkodtam hangosan, majd kitörölve szememből csipáimat, újra megnyomtam azt a kibaszott hívás gombot. :D

- Igen tessék!? - szóltam bele morcosan.

- Én vagyok az Kristen. - szólt bele drága főnököm, John.

- Szia John, tudom, hogy ma be kell menjek, nyugi ennyit még én is meg tudok jegyezni.

- Pont azért hívlak Kris, mert lenne egy kérésem. Tudom így is sokat kértem tőled, és hidd el megfizetem, csak...

- Jaj, John mond már!

- Az előbb hívott egy pasi, hogy a haverjának szeretne egy szülinapi meglepetést, és mivel Sandy ugye megbetegedett, hát tudod, arra gondoltam mi lenne, ha beugranál helyette. - monda egy szuszra.

- Rendben, de akkor mikorra menjek? - kérdeztem, miközben egy nagyot ásítottam.

- Tényleg elvállalod? - kérdezte, és lemertem fogadni, hogy vigyorog, mint a vadalma. Hát igen, ari a második nevem. XD

- John. Elvállalom. De ajánlom, hogy fizess meg rendesen - mondtam nevetve.

- Haha, nagyon vicces Stewi. Öhm, szerintem olyan 8 fele, ha jössz az jó. A többit meg majd megbeszéljük úgyis.

- Oké, akkor 8 fele ott leszek. Szia.

- köszi Stewi, szia. - köszönt el John, majd letettem a telefont.

Kikászálódtam az ágyból, majd kiérve, eszembe jutott a tegnap este és Rob.

Nem tudom miért, de nagyon jól esett a közelsége. Meg amikor olyan közel állt hozzám, olyan... jó érzés volt.

Bár eléggé nyomult, és muszáj volt leállítanom a kis sztárocskát, aki azt hiszi, majd megkap egy estére.

Nevetve mentem ki a nappaliba, de sehol nem láttam Robot. Lehet tényleg elment. Talán… jobb is hogy lelépett, végül is én kértem meg hogy reggel már ne legyen itt.

Elmentem gyorsan lezuhanyozni, majd miután végeztem mindennel a fürdőben fel akartam venni a ruhámat, de mivel én marha a hálóban hagytam, magamra tekertem egy törcsit, és átmentem a hálóba a cuccaimért.

Ahogy kiléptem a fürdőből, Robbal találtam szembe magam, a kezében egy bögre, forró kávéval.

Tátott szájjal mért végig szemeivel, majd szemeit végül az enyémbe fúrta.

- Bocsi Kristen, tudom kérted, hogy húzzam el a csíkot reggel, de előtte bocsánatot szerettem volna kérni a tegnap este miatt. Egy bunkó voltam, kérlek, ne haragudj. – nyújtotta felém a kávét.

Nem tudtam mit feleljek. Tényleg marha nagy bunkó volt. De hát nem lehet nem megbocsájtani, ha így néz rám.

- Köszönöm a kávét, és igen… megbocsátok. – feleltem egy kis mosollyal az arcomon. Belekortyoltam a kávémba, majd visszanyomtam Rob kezébe.

- Bocs, de most elmegyek felöltözök, egy pillanat és jövök. – válaszát sem vártam meg, berohantam a hálóba, és magamra kaptam egy farmert meg egy szürke pólót.

Mikor kiértem a hálóból, a konyha felé vettem az irányt hogy előkerítsek valami reggelit.

Rob a konyha pultnak támaszkodva állt, majd mikor beléptem, hatalmas vigyor került az arcára.

- Kris csináltam reggelit, illetve nem én csináltam – nevette el magát. – Tulajdonképpen hoztam pár darab croissant, gondoltam éhes leszel.

Tökre meglepődtem, de persze megköszöntem neki. Majd leültem az asztalhoz, és elkezdtem falatozni. Rob is helyet foglalt szembe velem, és ő is „lopott” egy darabot.

Mikor végeztünk az evéssel, a tányérokat kivittem a mosogatóba, ami már tele volt a tegnapi el nem mosott tányérokkal. Hogy én hogy utálok mosogatni, meg vasalni, uhh… az a halálom. :D

Visszamentem az asztalhoz, megittam a maradék kávémat, majd azt is kivittem a mosogatóba. Mikor megfordultam Rob állt velem szembe, de most nem olyan közel, mint tegnap.

- Kristen, valamit el szeretnék mondani. Én… - hajtotta le a fejét szomorúan, majd nagy levegőt vett és újra belefogott mondandójába.

- Kristen én haz… - megrázta a fejét, majd újra nekivágott.

- Tudod csak szerettem volna megköszönni, hogy megengedted, hogy itt aludjak, meg mindent. És bocs hogy akkora paraszt voltam tegnap. – hajtotta le a fejét szomorúan. Közelebb léptem hozzá.

- Semmi baj Rob.

Felnézett rám, tekintete az ajkaimra tévedt, majd fogalmam sincs mi ütött belém, de ahogy egyre jobban közeledett felém arcával, ajkaimat az övére szorítottam, mígnem nyelvével bebocsátást kért számba, amit örömmel megadtam neki.

Szinte faltuk egymás ajkait, majd azt vettem észre, hogy a karjaimat a nyaka köré tekerem, és a fenekemnél fogva megemel és a pult felé hátrál velem a karjaiba.

Ahogy letett a pultra, kezei a pólóm alá tévedt, és a melleim felé haladt.

Oxigén hiány miatt kénytelen voltam elszakadni ajkaitól, majd amint arcára néztem, láttam, hogy elvigyorodik, és a nyakamra hajolva apró puszikkal, és harapásokkal borította be bőrömet. Hangos nyögések szakadtak fel torkomból, majd egyszer csak bekattant valami.

Eltoltam magamtól Robot, leugrottam a pultról és a hűtő felé hátráltam.

- Rob, ezt ne csináld többet. Ezt nem lett volna szabad. Kérlek, most menj el. - mondtam neki, miközben levegő után kapkodtam. Rob persze nem értett a szóból. Egyre jobban közeledett felém, mígnem ismét felém hajolt, és karomnál fogva húzott magához. Kezeimmel próbáltam eltolni magamtól, de az sem sikerült. Teljesen bepánikoltam, egy hirtelen mozdulattal kiszabadítottam szorításából kezemet és pofon vágtam Robot. Mire azonnal ellépett előlem.

Rob csak vigyorgott rám, és újra felém lépett.

- Takarod innen Robert! Tünés! Ne akard, hogy legközelebb a tökeidet célozzam meg! Hidd el megteszem! Gyerünk, kifelé! Tudod merre van az ajtó! – kiabáltam félelemmel a hangomban, amit próbáltam elrejteni előle. Rob arcáról lefagyott a mosoly, de valami mintha megcsillant volna a szemébe. Megfordult, és ki is ment a konyhából, majd hallottam, ahogy az ajtót bevágja maga után.

Hogy a rohadt életbe már! Nem elég hogy megengedem, hogy itt aludjon, de még el is akar csábítani. Jó persze nem mintha tiltakoznék… na de akkor is. Meg olyan furán viselkedett.  Az már egyszer biztos, hogy többet ide nem teszi be a lábát, se ő, se más sztárocska.