The Prohibited Fruit - 4. fejezet

Sziasztok:)

Mivel ennyire szeretlek titeket, egy nappal előbb kaptok friss ismételten:)

Ebben a részben mindenkit megnyugtatok, hogy már történik is valami.

Szeretném megköszönni az eddigi kommenteket, mind nagyon megható!

Remélem ezt a jó szokásotokat továbbra is megtartjátok, és írtok véleményt a fejezetek alá.

Nos mást nem tudok hozzátenni, szóval csak jó olvasást kívánok hozzá!

Puszi, Lilluci

u.i: Tekerjetek lejjebb, mert Nikky is frisselt tegnap, nehogy az ő története kimaradjon:)

4.

/Robert/

Miért pont velem történik mindez? A napom csodásan indult, a barátaim vettek körül, önfeledt és boldog voltam, addig a pillanatig, míg meg nem láttam Kristent a parkolóban. Hangjától egy egészen más dimenzióba kerülök, mintha elszakadnék a földtől, és nem kötne ide semmi csak Ő.
Nem tudom mi a frász történik velem, de kezdek megijedni. Amióta először megláttam, sikerült beférkőznie a tudatomba.
Most pedig itt ül mellettem, és alig fedi valami csodás kebleit. Rob, elég! Nem fog ki rajtad a kísértés, te erősebb vagy!

Ráfoghatnám a bennem tomboló hormonokra ezt az egészet, de én nem egy átlagos huszonéves vagyok. Én két hónapon belül pap leszek, és ha már most kifog rajtam ez a lány, mi lesz később?
Semmi se lesz, Kristennel ugyanúgy fogok viselkedni, mint bárki mással. Hisz ma is sikerült normálisan beszélnem vele, igaz mikor hozzáértem kellemes érzés árasztotta el egész lényemet. Rob!

Teljesen biztos vagyok benne, hogy csak azért viselkedem így vele, mert még új, amint megismerem, az újdonság varázsa is elszáll és olyan lesz, mint az összes többi ember a gyülekezetben.

Szapora légzésem enyhül látszott, de ez addig a pillanatig tartott, míg combja hozzá nem ért az enyémhez. Vállunk is egymáshoz simult és fejét majdnem a vállamra hajtotta. Elszenderedett, és olyan tüneményes volt jelen helyzetében, hogy legszívesebben megcsókoltam volna.

Tüstént felugrottam a helyemről.
- Mi történt? – kérdezte álmos hangon.
- Aggódom Kate-ért. Oda kéne mennem hozzá – hazudtam szemrebbenés nélkül, hangom azonban remegett az idegességtől.
- Szerintem már semmi baja. Maradj itt – kezét végigsimította a karomon. Kirázott tőle a hideg.
- Kérlek, engedj oda – szólítottam fel kissé ingerülten.
Nagyot sóhajtva, megtörölte a szemeit, majd felállt ezzel kiengedve engem. Szinte repültem a busz hátulja felé.

Tudom nem szép dolog, hogy Kate-et használtam fel arra, hogy leplezzem a Kristen iránt érzett érdeklődésemet, de ha mellette maradok, olyat gondolok, vagy teszek, ami számomra egy részről erkölcstelen, más részről, pedig hatalmas bűn.

Letérdeltem Kate elé, aki kicsivel jobban nézett ki, mint 15 perce.
- Hogy vagy? – érdeklődtem hogyléte felől.
- Már jobban, köszönöm – halványan elmosolyodott.
- Nővér, én szívesen itt maradok vele, ha gondolja – ajánlottam fel a szolgálataimat.
- Ez igazán kedves tőled Robert, köszönöm.
Egy fél tonnás kő esett le a szívemről. Ezt megúsztam, egyelőre!

/Kristen/

Csak úgy itt hagyott. Szép, mondhatom! Most, vagy ennyire tévedtem és hidegen hagyom, és nem kicsit taszítom őt, - amit személy szerint kétlek, - vagy épp ellenkezőleg, nem vagyok számára közömbös, és fél, hogy esetleg közelebbi kapcsolatba kerülhet velem.
Ez sokkal kézenfekvőbbnek tűnt.

Hátrapillantottam. Ő is rámnézett és vagy 10 másodpercig farkasszemet néztünk egymással, majd hirtelen levette rólam melegséget árasztó tekintetét. Miért lenne zavarban, ha nem érdekelném?

- Kristen, remélem kényelmesen utazol a történtek után is? – állt mellém Rose nővér.
- Igen, persze – válaszoltam kedvesen.
- Robert ott marad az út végéig Kate mellett, ezért remélem nem bánod, ha leülök melléd?
Ami azt illeti, de igen is bánom! Mit törődik Rob Kate-el? Végtére is, én voltam az, akit lehánytak, engem kéne pátyolgatnia!
Kezdett felmenni bennem a pumpa.
- Dehogy baj – mondtam nyugalmat erőltetve magamra és becsúsztam az ablak mellé.

A következő másfél órát zenehallgatással, illetve, Rose nővérrel való beszélgetéssel ütöttem el. Mesélt egy-két dolgot Robról, ami igen csak fel kelltette az érdeklődésemet.

Megtudtam, hogy az anyja egyedül neveli, mert az apja börtönben ül, azt persze nem mondta el, hogy mit követett el. Egy közös pontunk máris van, mindkettőnket az anyja nevel, - bár én ennek egy cseppet se örülök, - és az apánk mindkettőnket „elhagyott”. Elmesélte, hogy az apja miatt kezdett templomba járni, és Morgan atya, amolyan apapótló a számára.
Nagyon fúrta az oldalamat, hogy mi történhette vele a múltban. Második közös pont, mindketten titkoljuk a múltunkat.

Meglepő, hogy én, aki soha semmit nem akar tudni az adott partneréről, most majd’ meghalok, hogy megtudjam Rob titkát. Hamar meg kell őt szereznem, mielőtt még nagyon belegabalyodnék ebbe az egész ügybe.

- Megérkeztünk a szálláshelyre, de egy kis türelmet kérek, míg sikerül megjavítanom a csomagtartót – mondta a hangosba az őszülő sofőr.
- Addig mindenkinek adok egy cetlit, amin a saját házának a számát találja, amit 5 percen belül elfoglalhattok – vette át a szót az út közben, számomra igen csak szimpatikussá vált apáca.

Mindenki szépen lassan leszállt, és felfedező útra indult.
Én Rob után kezdtem kutatni, aki még mindig Kate körül legyeskedett. A lány belekarolt és világfájdalmas arcot vágott.
Milyen átlátszó trükk attól a kis szentfazéktól! Miért nem nekem jutott előbb eszembe? Hülye Stew!
Mikor az ideg majd’ szétfeszített a látványtól, egyenesen a számomra kijelölt, az-az a 6 számú ház felé ügettem.
Csakhogy a béna énem persze, hogy most kerekedett felül. Szépen megcsúsztam a szandálomban (ami nem mellesleg egy vagyonba került, de apám fizette, szóval nem kár érte) és egyenesen egy oltári nagy pocsolyába estem.
Az egész testemet sár lepte el, mintha most kaptam volna egy iszappakolást. Ekkora szerencsétlen is csak én lehetek basszus!

Hangos nevetés tört ki a hátam mögött. Hátrapillantottam és megláttam szívem csücskét, Tobyt. A mai nap folyamán már többször is kihúzta nálam a gyufát, és ha Kristen egyszer bepipul valakire az inkább meneküljön.

Bosszúsan bevágódtam a lakásba, ami összesen egy szobából állt, és felvettem az ágyra készített törölközőt, majd elindultam megkeresni a fürdőszobákat.
Vagy hatszor jártam körbe a tábor minden egyes szegletét, de csak nem találtam azt a rohadt fürdőt.
Kezdtem kiakadni és nem sok kellett hozzá, hogy leálljak hisztizni. Abban nem lenne köszönet!

A hetedik körutam végén végre megtaláltam az átkozott mosdót. Kábé akkora betűkkel volt kiírva, hogy Fürdőszobák, mint nem kis túlzással, a Hollywood felirat. Ebből is látszik, hogy egy idegbeteg vagyok ma. Nem csoda, először lehánynak, aztán eltaknyolok a sárban és a csúcspontja az egésznek, hogy pont a Hittan Táborba futok össze az egyik szexpartneremmel. Hát nem csodás?

Szerencsére a kézmosásnál találtam szappant, így nem csak vízzel kellett lemosnom magam.
A következő sokk a zuhany alatt ért. Ugyanis nem volt melegvíz! Rendben Kristen nagylány vagy már, meg tudsz fürdeni jéghideg vízben is.
Összeszorítottam a fogam és lecsuktam a szemeimet, aztán bemutattam életem leggyorsabb zuhanyzását.

Még a szappant se tudtam lemosni magamról normálisan, de ez jelen helyzetben egy cseppet sem izgatott.
Vacogva másztam ki a zuhany alól, a szám lila volt, olyan szinten fáztam. Villámgyorsan magam köré csavartam a törölközőt, ezt követően, pedig odasétáltam a levetett ruháimhoz, hogy legalább a bugyimat felvegyem, de azoknak csak a hűlt helyét találtam.

Itt telt be az a bizonyos képzeletbeli pohár nálam. Minden létező embert elküldtem az anyjába!
Ez rosszabb, mint a szecskaavató (avatás – csak miattad OrsixD) a gimiben.
Ha a kezem ügyébe kerül az a girnyó, aki ezt csinálta, esküszöm, hogy azt fogja kívánni, bár ne jött volna el ebbe az istenverte táborba!

Mint egy félőrült rohantam vissza a fakunyhóhoz. Úgy becsaptam magam mögött az ajtót, hogy egy pillanatig azt hittem az egész ház összedől.

Dühöm enyhülni látszott és nem is kellet sok idő, mire kezdett melegem lenni. Egy határozott mozdulattal ledobtam magamról, a testemet takaró törölközőt. Jobb szeretek természetesen lenni.

/Robert/

- Rob tényleg jól vagyok már, köszönöm – nyugtatott meg Kate.
- Egész biztos? – kérdeztem, bár nagyon jól tudtam, hogy semmi baja, de nem akartam senki – az-az egy ember – közelében lenni.
- Biztos, úgyhogy fogd szépen a csomagjaidat és foglald el a szállásod – mondta mosolyogva.

Jól körül néztem, hogy még véletlenül se fussak össze Kristennel. Szerencsére neki se, híre se hamva nem volt. Röhej, amit művelek!

- Elnézést ezért a kis technikai hibáért, de ez a busz öregebb, mint én magam – kért bocsánatot az idős sofőr.
- Semmi gond, van időnk kivárni – nyugtattam meg.

Elbúcsúztam Kate-től és a szobám felé vettem az irányt. Hamar megtaláltam a 6 számú házat és benyitottam, de ami ott fogadott arra nincsenek szavak.
A lélegzetem és a szívem is leállt. Azt hittem csak a szemem káprázik, de csak nem akart eltűnni a szobámból ez a látomás.

Kristen állt előttem anyaszült meztelenül. Bármennyire is akartam – és tudtam, hogy iszonyatosan nagy bűnt követek el, - nem bírtam levenni a szememet tökéletes testéről. Elpirultam, legszívesebben elsüllyedtem volna szánalmas emberi viselkedésem miatt.
Kristen elmosolyodott a reakcióm láttán és megnyalta a szája szélét. Nagyot nyeltem, rettenetesen zavarba voltam.

Közeledni kezdett felém, nekem meg mintha földbe gyökerezett volna a lábam, nem bírtam megmozdulni csak álltam egy helyben. A szívemet a torkomban éreztem.
Pár centire előttem megállt, szájával súrolta a nyakamat. Bal kezével a hátam mögé nyúlt és bezárta az ajtót. Elképzelni se tudtam, mit akarhat most velem csinálni. Jó, azért voltak elképzeléseim!

Becsuktam a szemem, de így is csak Őt láttam, pucéran. Soha életemben nem láttam még meztelen nőt, csak újságokban, de az is tinédzser koromban volt, de így élőben teljesen más.

A testem akaratom ellenére is éledezni kezdett. Nem árulhatom el neki, hogy mennyire megőrjít a közelsége, de ha van egy csepp kis esze, és tapasztalata rájön, hogy ez így van. És miért ne lenne tapasztalata? Egy rendkívül kívánatos és dekoratív nőről van szó, kettőnk közül én vagyok a tudatlanabb. Rob, ezzel most állj le!

Megéreztem Kristen kezeit a mellkasomon, amint egyre lejjebb haladt. A piros lámpa villogott a fejemben, hogy ezt még se kéne engednem, de egyszerűen nem volt erőm megállítani. Be kell vallanom magamnak, hogy vágyom az érintésére.
A csípőmnél megállt egy kis időre és ez nekem épp elég volt ahhoz, hogy észhez térjek.
Mi a jó fenét csinálok én itt? Nekem ez szigorúan tilos! Egész életemben ellen tudtam állni az ilyesfajta kísértéseknek, miért pont Ő fogna ki rajtam?

Szemeim felpattantak és kezeimmel bilincsbe zártam az övéit.
Felnézett rám és az a kacér mosoly még mindig ott ült az arcán.
- Szóval, így szeretnéd csinálni? – kérdezte, de nem értettem, hogy ezt mire érti. Megköszörültem a torkom.
- Mit művelsz? – kérdeztem elfúló hangon.
- Minek látszik? – kacérkodott tovább és simogatni kezdte ismételten a mellkasomat.
- Fejezd be! Én ezt nem akarom! – mondtam nem túl meggyőzően, mert egy-két kisebb nyögés hagyta el a számat közben.
- Nem úgy látszik, mintha nem akarnád – nézett le legbecsesebb testrészemhez. – a kis fickó elég nyilvánvalóan a tudtomra adta, mit is akar.
- Kristen, én pap leszek, én ezt nem engedhetem meg magamnak – magyarázkodtam.
- Szóval, ha nem készülnél papnak, megtennéd velem?
Beleestem a saját csapdámba. Gratulálok Rob, ebből most, hogy mászol ki? Legyek őszinte vagy hazudjak?
- Nem tudom, hogy mit tennék, de azzal tisztában vagyok, hogy amit most művelünk az vétek.
- De még nem vagy pap, és egy kis ismeretszerzés a felszentelésed előtt, nem olyan nagy bűn.
Ismét közelebb lépett hozzám, és ezzel megint feszengve éreztem magam.
- Csakhogy én nem akarok ismeretet szerezni Kristen – hátat fordítottam neki. Hátamon éreztem a kezeit.
- Hát jó – sóhajtott lemondóan – Úgy se bírod már sokáig – hangja magabiztosságtól csengett. Igaza van, nem hiszem, hogy sokáig bírom nélküle!

Visszafordultam felé, épp beleharapott az ajkába, ezzel egy időben kopogtattak az ajtón.
- Rob, itt vagy? – kérdezte Toby. – Engedj be ember! – szólított fel erélyesen.

Kristennel még mindig egymást néztük, de éreztem, ha ez így folytatódik még a végén nekiugrom. Lehajoltam a törölközőjéért és átnyújtottam neki. Megvártam, míg maga köré csavarja, csak ezután nyitottam ajtót. Eddigre már rajtam se volt semmi jele az előbbi Kristen akciónak, a testem ismét normális állapotba került.

- Végre, hogy kinyitottad, rohadt neh… - harapta félbe a mondatot, mikor meglátta a szoba közepén ácsorgó, majdnem pucér lányt.
- Megzavartam esetleg valamit? – kérdezte miközben méregetett minket, főleg engem.
- Dehogy! – vágtam rá azonnal, Kristen persze csak kuncogott a hátam mögött.
- Visszajöhetek később, ha gondoljátok? – húzta tovább az agyam Toby.
- Toby, nem történt semmi se köztünk! Kristen csak eltévesztette a házszámot – próbáltam menteni a helyzetet.
- Ja, és ezért zártátok be az ajtót, és ezért áll Kris egy szál törcsibe a szoba kellős közepén – sorolta a tényeket gúnyosan. Igaza van, én is félreérteném, ha bezárná az ajtót és így találnék rá!

- Tényleg eltévedtem – sóhajtott fel végre valahára Kristen.
- Elhiszem, na! Kris folyton eltéved, de nagyon hasznosan tudja eltölteni az idejét, nem igaz? – kacsintott a szóban forgó személyre, akinek a feje kezdett izzani a dühtől. Bár nekem fogalmam se volt, Toby miről beszélt, mégis volt egy olyan érzésem, hogy ezek ketten már ismerték egymást a Tábor előtt is.

- Na ebből elegem van srácok, én most lelépek – lépett az ajtóhoz, minden vágyam megtestesítője. Állj le, Rob, de most! – Rob, mi pedig, még biztos vagyok benne, hogy találkozni fogunk – fordult vissza felém.
- Elkísérlek, úgyis beszélni szeretnék veled valamiről – ragadta meg a karját Toby.
Miért fogdossa? A beszédhez a száját használja, ne a kezeit! Különben is, mi beszélni valójuk van egymással? És miért zavar ez engem ennyire?
Őrület mennyi kérdés kavarog most bennem, meg fogok hibbanni, ha ezt így folytatom.

Toby a csípőjénél fogta meg Kristent, aki egy kicsit se tiltakozott a – szerintem – igen bensőséges érintés miatt.
Legszívesebben letörtem volna Toby kezét, de nagyon jól tudtam, hogy ahhoz semmi jogom. Végtére is, ki nekem Kristen?

Kristen még egyszer utoljára hátrapillantott és rám kacsintott. A szívem, majd’ kiesett a helyéről, olyan sebesen vert.
Mikor már látótávolon kívül kerültek, lerogytam az ágyra, és kezeim közé temettem az arcomat.

Hogy fogok én ebből kimászni? És egyáltalán ki akarok mászni?
Életemben először, elbizonytalanodtam.

Ez lenne a Hittan Tábor;)