The Prohibited Fruit - 11. fejezet

Sziasztok:)

Először is nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam nektek frisst, de mindennap volt vagy 3 dolgozatom és a gép közelébe se tudtam jönni:S

Ezt a részt, - nem hazudok - de most(pénteken) másfél óra alatt hoztam nektek össze, szóval lehet, hogy összevissza és hibás, de már majd' lesült az arcomról a bőr, hogy így megvárakoztatlak titeket!!

Köszönöm szépen az előzőkhöz a komikat, és mindenkit megnyugtatok MAJD lesz Kristen-Ann párharc;)

Ja igen, majdnem elfelejtettem, ebből a részből kiderül Kristen titka:)

Köszönöm a türelmeteket(L)

Jó olvasást!

Puszi, Lilluci

11.

/Robert/

Hogy lehetek annyira szerencsétlen, hogy Kristen szerelmi vallomására csak egy „Beszélnünk kell”-et bírok kinyögni? Holott repestem az örömtől, hogy végre valahára képes volt kimondani azt, amit érzett irántam. De mi van akkor, ha minden igaz abból, amit Ann mondott? Ha kiderül, hogy tényleg csak a szex miatt kellettem neki. Nem tudom ezt kinézni Kristenből, persze azt is nehéz volt feltételeznek róla, hogy összeállna egy vadidegennel, mégis megtette. Össze voltam zavarodva, és addig nem is fogok tisztán látni, amíg meg nem beszélem vele mindent.

Itt ült mellettem teljesen csendben és maga elé bámulva várta, hogy történjen valami. Közben a többiek egy újabb dalt kezdtek énekelni, amibe én ezúttal nem szálltam be. A szívem - akárhányszor Kristenre pillantottam - meglódult. Még mindig ugyanúgy érzek iránta, mint azelőtt, hogy azt a rettenetet tette volna. Hirtelen felbukkanása azonban meglepett, nem számítottam arra, hogy visszatér, és főleg nem vettem számításba annak a lehetőségét, hogy szerelmet vall. Mégis a felhőtlen boldogságomat beárnyékolta az a gondolta: Mi van ha Ann minden egyes szava igaz? Megráztam a fejem, ki akartam űzni belőle, mindenfajta gondolatot. Most csak Kristenre és magamra kell gondolnom, és arra, hogy lehetőséget adjak neki a dolgok tisztázására, illetve megmagyarázására.

- Azt hiszem, ma már túl késő van egy effajta beszélgetéshez – törtem meg a köztünk beálló kínos csöndet. Gyönyörű zöld szemeit rám emelte, úgy válaszolt.
- De minél előbb beszélni szeretnék veled pár dologról – szorította meg a kezem. Érintése, mint egy áramütés, úgy hatott rám.
- Holnap reggel nyolckor várlak a próbaterem előtt! Elviszlek egy nyugodt helyre, ahol csak mi ketten leszünk – biztosítottam őt.
- Az nagyszerű! – csillant fel a szeme.

A többiek közben befejezték az éneklést, és lassan mindenki elindult lefeküdni. Kate és Toby kérdőn néztek rám, ugyanúgy nem érettek semmit, ahogy én. Bólintottam nekik, hogy induljanak csak el nélkülem. Pár perc múlva hűlt helyük volt.

Morgan atya, Derek, Ann, Kristen és én ültük körül a ropogó tüzet. A két lány között tapintani lehetett a feszültséget. Vajon mi miatt romlott meg ennyire a barátságuk? Emlékszem Ann-re, ő hozta ki Kristent a busz elé, és akkor úgy tűnt nagyon is jóban vannak.

- Rob ha nem túl nagy fáradtság neked, akkor elkísérnél a szobámig? Ki tudja mik leselkednek a sötétben – lépett mellém Ann. Rögtön Kristenre kaptam a tekintetem, aki gyilkos pillantásokkal méregette volt legjobb barátnőjét.
- Persze – válaszoltam. Kristen lemondóan sóhajtott egyet és visszafordult a tűzhöz. Én felálltam, mire Ann rögtön belém karolt.
- Jó éjt Kristen – köszöntem el a számomra legkedvesebb embertől.
- Jó éjt – viszonozta a köszönésem, persze háttal.

Ann egész úton beszélt hozzám, de én az egészből egy kukkot se fogtam fel. A gondolataim, sőt én magam teljesen máshol jártam.

- Benne vagy ebben? – kérdezte, mire feleszméltem.
- Bocsáss meg, megismételnéd? Kissé elkalandoztam – pirultam el egy csöppet.
- Azt kérdeztem, hogy lennél-e a kísérőm a záró bulin? – torpant meg hirtelen. A kérdés váratlanul ért, és valamiféle kibúvó után kutattam. Ki tudja, hogy alakulnak a dolgok holnap Kristennel, lehet, hogy vele fogok menni. Persze ezt nem vehetem kézpénznek.
- Addig még vissza van majdnem egy hónap. Majd visszatérünk rá – zártam rövidre a témát. Ann szomorúan újra belém karolt, és a szobájáig meg se szólalt.

- Köszönöm, hogy elkísértél – hálálkodott az ajtóban.
- Nincs mit – eresztettem el, és már fordultam is meg, hogy távozzam.
- Remélem, óvatos leszel Kristennel, és nem dőlsz be a kisded játékainak – figyelmeztetett.
- Nagyfiú vagyok, majd vigyázok magamra.
- Azt nagyon ajánlom – szűrte ki a fogai közül. – Jó éjt Rob.
- Jó éjt – köszöntem el, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhúztam a csíkot Ann háza elől.

Visszasétáltam a tábortűzhöz, annak reményében, hogy Kristent még ott találom, de sajnos már elhagyta a helyszínt.

Visszaballagtam hát a szobámba, és ahogy voltam ruhástul estem be a pihe-puha ágyikómba. Az álom hamar elért, és én örömmel adta át magam az öntudatlanságnak.
Egész éjjel a holnapi nap körül jártak a gondolataim. Felidéztem magamban azt a pillanatot, mikor Kristennel kettesben voltunk a szobámba, hogy ellássam a sebesült karját. Alig bírtam türtőztetni magamat, hogy ne szóljak hozzá.
Kismilliószor azonban azt a szót játszottam vissza magamban, ami a szívemnek és a lelkemnek oly kedves. „Szeretlek!” Ezzel a szóval tértem nyugovóra.

Másnap, már idő előtt fent voltam, ami jól is jött, így legalább a találkozó előtt volt alkalmam letusolni.
Mire végeztem alig múlt hét óra. Ha izgul az ember még az időt se érzékeli. Gyorsan reggeliztem, majd jóval a megbeszélt idő előtt elindultam a próbaterem elé. Alig vártam ott 5 percet, mire Kristen bukkant elő. Ma is rettentően szép volt, egy fekete ruhát viselt, és az elmaradhatatlan Converse dorkóját. Ő ezekben az egyszerűnek hitt ruhákban is elképesztően szép.

- Látom téged is hamar kivetett az ágy – mosolyodott el.
- Igen – válaszoltam félszegen. Nem tudom, hogy viselkedjek a közelében.
- És hová is megyünk pontosan? – kérdezte kíváncsian.
- A kedvenc helyem egyikére – adtam rövid választ. Bólintott majd szépen halkan, elindult utánam. Ismételten egy erdőn keresztül vezetett az utunk. Elmosolyodtam az emlékek hatására, amit Kristen természetesen észre is vett és szóvá is tette ezt a kis reakciót.
- Mi olyan mulatságos?
- Csak néhány dolog eszembe jutott az erdőről – néztem rá. Hátha látok valamit a tekintetében, ami választ adhat nekem. De, hogy mire, azt még magam se tudtam. Kristen elpirult a válaszom hallatán. Pár perc elteltével meg is érkeztünk a – szerintem – legcsodálatosabb helyre.
- Itt is volnánk – tártam ki a karom, hogy megmutassam a helyet. Kristen száj tátva bámulta a tájat.
- Ez valami elképesztő! – kiáltott fel. Rögtön birtokba vette a fára eszkábált hintát.
- Igen az. Elég sűrűn jöttem ide miután… - haboztam, de végül kimondtam. – elmentél.
Szomorúan lehajtotta a fejét, és odasétált hozzám.

- Rob tudnod kell, hogy nagyon sajnálom a történteket – hangjából áradt az őszinteség, tekintete, pedig meggyötört volt. – El se tudom mondani mennyire bánt mindaz, amit veled tettem.
- Kristen egyetlen egy dologra válaszolj nekem őszintén, kérlek – léptem közelebb hozzá.
- Kérdezz bátran – bíztatott. Nagy levegőt vettem, majd feltettem neki a legnehezebb kérdést.
- Tényleg csak azért jöttél el ebbe a Táborba, hogy lefeküdj velem? – mondtam ki egy szuszra. Habozott, azt vettem észre meglepődik a kérdésemen.

- Azt hittem az lesz a kérdésed, hogy miért hazudtam?
- Mivel kapcsolatban? – a legrosszabbtól tartottam.
- Azzal kapcsolatban, hogy szeretlek – ettől féltem.
- Szóval nem igaz – nem kérdeztem, inkább állítottam. Hátráltam egy lépést, ennek a beszélgetésnek úgy látszik nincs is értelme. Hátátfordítottam neki, ha nem teszem, biztosan olyat mondok, amit magam is megbántam volna.
- Nem Rob, teljesen félreértesz! – futott oda hozzám, arcomat a kezei közé vette. – Nem tegnap hazudtam, hanem mielőtt elmentem. Azt kérdezted, hogy szeretlek-e? Én pedig, azt válaszoltam, hogy képtelen vagyok ezt az egészet végigcsinálni. Emlékszel?

Bólintottam. Minden egyes szavára teljesen tisztán emlékszem. Bárcsak sikerült volna azt a rettenetes éjszakát kitörölni az emlékezetemből.

- Hazudtam. Nagyon jól tudtam, hogy mit érzek. Már akkor is szerettelek, de féltem bevallani még magamnak is. Féltem hátha te is ugyanazt teszed velem, mint… - szemei megteltek könnyel, kezei lehullottak az arcomról. Hirtelen elsápadt, majd összecsuklott. Gyorsan még mielőtt a földre esett volna, utánakaptam.
- Kristen?! Kristen?! – pofozgattam finoman az arcát. Szemeit résnyire kinyitotta, amitől fellélegeztem. Leültettem a fa árnyékába, és legyezni kezdtem.
- Azonnal visszaviszlek a Táborba! – jelentettem ki határozottam.
- Nem! Nem! – tiltakozott erőtlenül. – Meg kell végre tudnod az igazat rólam, és arról, miért jöttem el ide – erősködött. Beleegyezően bólintottam, majd leültem mellé.

- Az egész 13 éves koromba kezdődött, mikor megismerkedtem Vincent-tel az akkori barátommal, aki 4 évvel volt idősebb nálam. Fülig szerelmesek voltunk egymásba, vagyis akkor azt hittem az a szerelem. Nagyon sokat voltam náluk, abból kifolyólag, hogy az én szüleim éjt nappallá téve veszekedtek. Vincent rendkívül udvarias és tisztelettudó fiú volt, a szüle pedig pedáns polgárok. Az anyukája Naomi anyám helyett anyám volt, vele beszéltem meg a női gondjaimat, ő amolyan anyapótló és barátnő volt egyben. Vincent apukája Lionel egy visszahúzódó derék asztalos ember volt, aki nem sokat beszélt, amolyan csendes megfigyelő volt.

Az én szüleim megunva a folytonos veszekedést, arra az elhatározásra jutottak, jobb nekik egymás nélkül. Persze ezt a döntést nagyban befolyásolta, hogy apám, - aki jól menő ügyvéd - beleszeretett az egyik ügyfele volt feleségébe, Beth-be. Anyám tajtékzott a dühtől, és mikor kimondták a válást az alkoholizmusba menekült. Hiába kértem, hogy hagyja abba, egyre rosszabb lett a helyzet.

Egyik nap az iskolából hazajövet üresen találtam a lakást, csupán egy cetlit hagyott, amin az állt, hogy egy kis időre van szüksége, ezért elutazott pár hónapra külföldre.
A születésnapomig akkor már csak pár nap volt hátra, ezért abban reménykedtem, hogy addigra csak hazajön. De nem tette.

Naomi megtudta, hogy mi a helyzet velem, és rögtön átköltöztetett magukhoz. Úgy érzetem magam, mint egy igazi családban, amíg el nem jött a születésnapom – egy kis szünetet tartva folytatta. – Iskola után egyből Vincentékhez mentem, ahol már javában tartott a buli. Az addig nyugodt és szeretetreméltó emberek, részegen és üvöltve köszöntöttek. Kissé megijesztett a látvány, de ők is csak emberek és most végre felszabadultak – gondoltam. Vincent táncolni hívott, amivel nem is lett volna semmi gond, ha közben nem kezd el illetlen helyen taperolni. Többszöri figyelmeztetés ellenére se engedett el, csak még jobban beindult.

Teljesen kifordult önmagából. Kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni a karjai közül, aminek a jutalma egy hatalmas pofon lett. Nem értettem, hogy Naomi és Lionel miért nem tesznek valamit, fiúk illetlen viselkedése ellen. Ők csak nevettek és énekeltek, mintha semmi se történt volna – ismét elhallgatott. A szívem összeszorult a hallottak alapján, volt sejtésem a folytatást illetően.

– Mikor végre sikerült elszakadnom Vincentől a menekülést tervezgettem, csakhogy Lionel valahogy rájött a tervemre és nem engedett. Sőt erőszakkal visszarángatott a nappaliba, ahol ledobott a szófára. Vincent fölém tornyosulva követelte, hogy csókolja meg, mire szembeköptem, és ott rúgtam, ahol csak értem. Egy pofon lett a jutalmam ismét. Lionel egyik kezével lefogta a karjaimat, amit Vincent ki is használt. Feltűrte a pólómat és mindenhol csókolgatni kezdett. Üvöltöttem volna legszívesebben, de Lionel befogta a számat is. Nem tudtam mit csinálni, Vincent és Lionel erősebbek voltak nálam, amit ki is használtak. Mindketten – Kristen már zokogott, ahogy újra felidézte magában azt a szörnyű napot.

– Naomi ott állt az ajtófélfának támaszkodva és nem tette semmit annak érdekében, hogy megakadályozza a fiát és a férjét, hogy ezt tegyék velem.
Miután mindketten megaláztak, ott hagytak, mint egy véres rongyot. Ahogy egy kissé összeszedtem magam, felhívtam Ann-t, aki el is jött értem. Elmeséltem neki, hogy mi történt, mire azt tanácsolta azonnal menjek el a rendőrségre, de én féltem Vincenték megtorlásától.

Három napon keresztül sírva vergődtem az ágyamban, és szüntelenül azt kérdezgettem magamtól, hogy miért történt velem mindez?
Ann unszolására elmentem egy orvoshoz, aki elmondta nincs semmilyen fertőzésem és teherbe se estem.

Két hét telt el, mire rászántam magam, hogy elmenjek a rendőrségre, de ott azt mondták, mivel nem rögtön a bűntett után jelentettem be az esetet nem tudnak mit tenni. Vincenték mindeközben elhagyták az országot, mint végül kiderült.

Azután megfogadtam, hogy történjék bármi egy férfiba se leszek szerelmes, mivel a szerelmemet felruházom azzal a képességgel, hogy bántson és fájdalmat okozzon. Ezért volt az, hogy csupán a testiségért voltam együtt a férfiakkal – mondandója befejeztével ismét átadta magát a sírásnak. Szorosan a karjaim közé zártam, és halkan csitítani kezdtem. Szóval ez a szörnyűség áll Kristen viselkedésének a hátterében.

- Rob, a legelején tényleg csak az vezérelt, hogy téged is megkapjalak, de el kell hinned, hogy teljes szívemből szeretlek! – temetkezett a mellkasomba. Hittem neki! Aki ennyire képes megnyílni a másik előtt, az nem hazudhat. Ilyen dologban nem!
- Nyugodj meg – simítottam végig a hátán. Az én szemeim is könnybe lábadtak. Mérhetetlen sajnálatot és együttérzést éreztem Kristen iránt, azonban majd’ szétvetett a düh, ha csak arra gondoltam, hogy Vincent, Lionel és Naomi még mindig szabadlábon vannak, és akármikor akárkit ugyanígy bánthatnak.

Lassacskán Kristen sírása is enyhülni kezdett. Álla alá nyúlva felemeltem a fejét, így egymás szemébe tudtunk nézni. Szemei feldagadtak a sok sírástól, de így se vesztett semmit a szépségéből. Lehajtottam a fejem és gyengéden ajkaira helyeztem a számat. Csókunk gyöngéd volt és lágy.

- Én mindig itt leszek melletted, és nem engedem, hogy bárki is bántson – suttogtam arcát simogatva.
- Szeretlek – mondta és egy gyengés puszit lehelt a számra.
- Én is szeretlek – viszonoztam a legcsodásabb szót a világon.

A nap lenyugodni készült, minket azonban ez egy cseppet se zavart. Egymás ölelő karjaiban néztük, ahogy a Napot legyőzve a Hold kerekedik felül.

A véleményetekre ezúttal is kíváncsi vagyok:)