The Prohibited Fruit - 6. fejezet

Hello:)

Nos meghoztam a soron következő részt. Szeretném megköszönni Fanninak, aki kijavította a hibáimat(L) 

Elmondanám, hogy ez életem eddigi leghosszabb fejezete, szóval ha nem túl nagy kérés - ha csak egy szót is - de írjatok komit. A háborgó lelkemnek jól esne:)

Nem is nagyon fűznék hozzá semmit, még csak annyit, hogy hamarosan kitör a vihar;)

Puszi, Lilluci

U.I: majd' elfelejtettem, ezentúl ha a komiban feltesztek nekem egy kérdést, akkor szerdánként egy külön bejegyzéssel jelentkezem, melyben válaszolok nektek!! :D

6.

/Kristen/

Vetkőztetni kezdtem az én különbjáratú félistenemet. Ő se tétlenkedett és mohón tépni kezdte rólam a ruhát, beleremegtem az érintéseibe. Én is levettem róla a pólóját és végigcsókoltam tökéletes felsőtestét. Halk morgás hagyta el a száját, ami örömmel töltött el, ezek szerint élvezi, amit csinálok. De még mennyire! Nem csak a hangja biztosított róla, hogy minden egyes érintést és puszit kíván, hanem legbecsesebb testrésze is jelezte vágyát.
Nyakamra tévedt ajkaival és gyengéd puszikat lehelt rá. Testemet folyamatos bizsergés járta át, nem kellett sok, hogy felrobbanjak, pedig még csak a vetkőztetés fázisában tartottunk. Hirtelen mozdulattal szakította szét, a még rajtam maradt anyagot, így már egyikőnk testét se takarta semmi.
Mióta várok már arra, hogy testünk végre eggyé váljon, és együtt átéljük a mámort?
A csókot megszakítva a szemembe nézett és édes hangon megszólalt.
- Gyönyörű vagy – mosolyodott el végül, szemében a saját vágyamat láttam tükröződni.
Zavarba hozott az őszinteségével, főleg, hogy tudom, nincs igaza. Épp megcáfolni készültem előbbi kijelentését, mikor elkezdte ismételgetni a nevemet.

- Kristen, Kristen… - álljunk csak meg! Ez nem Rob hangja. Sőt, ez nem is férfihang!
Mi a picsa?!

Rob egyre elmosódottabb lett, én pedig egyre közelebbről hallottam az „ismeretlen” hangot.
- Nyisd ki a szemed – szólított fel az álmom szétrobbantója. Bárki is az, elkezdheti intézni a temetését!
Lassan kinyitottam a szemem és már meg se voltam lepve attól, aki fölém tornyosult. KATE!

- Csakhogy felébredtél – nevetett fel. Nevess csak, amíg tudsz!
- Kate, mégis mennyi az idő? – próbáltam valami hangot kicsikarni magamból, ami feltehetőleg sikerült is, mert válaszolt.
- 6 óra van pontosan – jelentette ki. Mi van?!
- Mi a francnak keltettél fel hajnalok hajnalán? – kérdeztem ingerülten, és a fejemre húztam a takarót.
- Ma megyünk kirándulni, de nyilván elfelejtetted – húzta le rólam a takarót. – Gondolom, túlságosan is jól éreztétek magatokat az éjjel Toby-val.
- Valóban – kászálódtam ki az ágyból kaján vigyorral a fejemen.

Persze nem Toby miatt érzetem olyan jól magam az este. Nem! Rob gondoskodott róla, hogy ne tudjam elfelejteni, ami éjjel történt. Ahogy lágyan megcsókolt érzetem, hogy ő is annyira vágyik rám, mint ahogy én őrá. Kezei puha érintésétől felperzselődött a vérem és levegőt is alig kaptam, mikor ajkaink összeértek, hogy több másodpercen keresztül kizárva a külvilágot csak mi ketten létezzünk. Kíváncsi vagyok, ha az a két fiú nem zavar meg minket, meddig ment volna el? Ki kell derítenem!

Úgy vettem észre, hogy Kate igen csak elszomorodik attól, hogy jól éreztem magam. Pedig ha tudná, amit én. Milyen megható, hogy a kis szüzecskének rosszul esik, hogy jóban vagyok Toby-val.
Nem bírtam tovább, meg kellett kérdeznem azt, ami miatt fúrta az oldalamat a kíváncsiság.

- Te érzel valamit Toby iránt?
Elpirult, szóval igen. Behalok, esküszöm.
- Még ha érzek is valamit, semmi esélyem nála – ült le az ágya szélére szomorúan.
Hát két nappal ezelőttig én is azt hittem, hogy Toby-nak jobb ízlése van.
- Miből gondolod ezt?
- Hát, mivel veled jár egyrészt, másrészt pedig, te gyönyörű szép vagy, én meg…csak nézz rám – mutatott először rám, majd magára. Dagad a májam rendesen, mikor fényeznek!
- Ha egy kicsit jobban törődnél magaddal, te is megszépülhetnél – próbáltam a lehető legkedvesebben feltálalni mindezt.
- De én nem értek az ilyesmihez – szontyolodott el. Komolyan, mindjárt seggberúgóm a nulla önbizalmával együtt!
- Viszont én igen, és szívesen segítek – ha ez az ára annak, hogy elkotródj Rob mellől, tettem hozzá gondolatban.
- Miért? – nem ám örülne, hogy önként és dalolva segítek, még kérdezősködik is. Megáll az ember esze!
- Mert kedvellek – ekkora hazugságot. Bakker, mindjárt rám szakad a plafon, de szegény csóringernek is legyen egy szép napja.
- Köszönöm Kristen – hatódott meg. Pár könnycsepp is gyöngyözött a szemében.

Milyen egy aljas szemét vagyok, de Rob miatt csinálom, szóval ez egy kicsit felment a gonoszságom alól. De megéri, úgyhogy szarom én le az ő kis lelki világát!
- Akkor lássunk is hozzá! – csaptam össze a tenyerem. – Mikor kell indulnunk?
- Fél hétkor.
Király! Maradt negyedórám, hogy a rút kiskacsából hercegnőt faragjak.

/Robert/

A fejem egész éjjel sajgott a fájdalomtól. Először átkoztam magam, amiért olyan hülye voltam, hogy az alkoholhoz nyúltam, azért, hogy enyhíteni tudjak a fájdalmamon, amit Kristen miatt éreztem legbelül. Másodszor megfogadtam, hogy történjék bármi, soha többé nem nyúlok alkoholhoz. Nincs a lelki fájdalom, ami erre még egyszer rávihet.

Épp átfordulni készültem az egyik oldalamról a másikra, mikor valami kretén egyenesen a nyakamba öntött egy pohár jéghideg vizet. Sec perc alatt ugrottam ki az ágyból.

- Csakhogy felkeltél Csipkerózsika – nevetett rajtam egyetlen szobatársam, Toby. Felnéztem a fali órára, ami pontosan 6 óra 10 percet mutatott. Átkoztam azt, aki a mai napot választotta a kiránduláshoz. Frankó, épp ebben a pillanatban átkoztam el magam!

Kezemet a szám elé kaptam és felszisszentem, ahogy megérintettem az arcomat.
- Nyugi, én se jártam jobban – szólalt meg Toby, miközben a bőröndömet túrta valami ruhaféle felé.
Ahogy ránéztem valóban olyan rosszul nézett ki, mint én, feltehetőleg.
- Ezt én tettem veled? – kérdeztem meglepetten.
- Igen. Nehogy azt mond, hogy nem emlékszel?
- Pedig így van. Csak annyit tudok, hogy sokat ittam, de utána filmszakadás van – ismertem be. Toby felnevetett, miközben hozzám vágta a ruháimat és pár szem fájdalomcsillapítót.
- Kösz – majd miután bevettem a gyógyszert nekiálltam felöltözni, ami nem bizonyult valami könnyű műveletnek, ugyanis az összes létező izmom – még olyanok is, amikről nem tudtam, hogy létezik – sajgott. – Akkor elárulod, hogy mit tettem az éjjel? – kérdeztem, miközben a cipőmet húztam.
- Hát, ha jól értelmeztem, féltékenységi roham jött rád – kuncogott.

Hogy mi? Nem, az biztosan nem! De ahogy halványan visszaemlékeztem, eszembe jutott az a fájdalom, amit a szívemben éreztem, mikor Toby-t és Kristent együtt láttam. A dühöt is sikerült felidéznem, amit a csókúk váltott ki belőlem.
- Hülyeség – hárítottam a nem is hamis feltételezést.
- Pedig nagyon úgy tűnt, hogy nem hagy hidegen a nő – folytatta.

Lebuktam! Ha Toby-nak ez ennyire nyilvánvaló, akkor csak idő kérdése, hogy másnak is feltűnjön, hogy valami nincs rendben nálam. Ha ezt valakinek elmondja nekem befellegzett. Vége a még el se kezdődő papi hivatásomnak, és ezért csakis én leszek a felelős. Őrülten belehabarodtam egy lányba, akit szinte nem is ismerek.

- És történt köztünk valami? – tettem fel félve, - a legrosszabbtól tartva - a kérdést.
- Nem tudom. Miután elintéztél – mutatott itt jelentőségteljese az arcára – Kristen elküldött, de te ott maradtál vele – nagyszerű! Most mindenképp beszélnem kell vele, hogy megtudjam, tettem-e valami – számomra – megbocsájthatatlant.
- Sajnálom Toby. Tudom nincs mentségem arra, amit tettem, de hidd el nagyon megbántam – nyújtottam felé a kezem. Elfogatta és jól hátba veregetett, ez kissé fájt.
- Fátylat rá, haver. A nők tudják, hogy csavarják el a fejünket – kacsintott. És mennyire igaza van. Elhatároztam magamban, hogy mindent kiderítek a tegnap estével kapcsolatban, és ha megtudom, hogy valami őrültséget csináltam, - nem mintha az eddigi viselkedésem nem lett volna őrület, - akkor beszélni fogok Morgan atyával.

Hangos dudaszó szakította félbe a gondolatmenetemet.
- Na induljunk – nyögte Toby. Mindketten a hátunkra kaptuk a hátizsákjainkat és elindultunk a kiindulópont irányába.
Lassan araszoltunk, így is gyötrelmes volt minden mozdulat. Közelebb érve a tömeghez, mindenhol csodálkozó arcokba botlottam. Mindenki kíváncsian nézte, hol Toby, hol az én arcomat.

- Jó ég Robert! Mi történt veled? – csapta össze a kezeit, majd keresztet vetett Rose nővér. Gyorsan valami hazugsággal akartam előrukkolni, de az agyam leblokkolt.
- Rob csak nekiment este az ajtónak – lökött oldalba Toby, mire kissé felszisszentem, de közben vadul bólogattam.
- És te? – kérdezte a nővér gyanakvóan.
- Én tudja, leestem az ágyról, kissé vad volt az álmom – füllentett.
A nővér rosszallóan csóválni kezdte a fejét, egyértelmű volt, hogy nem hitte el Toby tűzrőlpattant meséjét, de nem kérdezősködött tovább, így fellélegeztem.

Morgan atya lépett ki a tömeg elé, majd elmondta a mai pontos útitervet. Majdnem egész álló nap az erdőben fogunk sétálni,– amit jelen állapotomban nem tudom, hogyan fogok kibírni – és feltehetőleg délre érünk el egy híres zarándokhelyhez, ott eltöltünk pár órát és ugyanazon az útvonalon, visszasétálunk ide.
Örültem, hogy végre lesz egy kis időm rendbe tenni, a most igen csak kusza gondolataimat.

De hogy végül mi lesz velem és ezzel az őrült dologgal, ami Kristen és köztem van, azt csak isten tudja.

/Kristen/

Az utolsó simításokat végeztem Kate-en. Egy kis smink, egy modernebb és nem kicsit csinosabb ruha, és máris kész a hernyóból a gyönyörű pillangó.
Elképesztő munkát végeztem vele, rá se lehetett ismerni.

- Hogy festek? – kérdezte félénken.
- Mint egy istennő – jelentettem ki, és ez a kijelentés nem állt messze a valóságtól. Csak reménykedni tudtam, hogy nem fordul visszájára ez a dolog. Ha végül Rob mellett köt ki a csaj, én kitépem az összes hajam! – Ha Toby nem kap egyből szívinfarktust, akkor azt én fogom nála előidézni!
- Köszönöm Kristen – hatódott meg.
- Nehogy nekiállj itt bőgni nekem, még a végén gallyra megy a fáradtságos munkám.

Szerencsére abbahagyta a szipogást, így maradt egy kis időm, hogy magamat is egy parányit rendbe szedjem. Elvégre, az erdőbe készülök, nem egy divatbemutatóra, de azért nem nézhetek ki úgy, mint egy satrafa.

Dudaszó hallatszott a távolból, ami feltehetőleg nekünk szólt.
Összekaptuk magunkat és pár perc alatt a tömeg elején álltunk. Pár elismerő pillantást sikerült Kate-nek – meg persze nekem is – bezsebelnie.
Mindenki csak ámult és bámult az új külseje láttán. Én körbenéztem és felfedeztem a két férfiállatot, amint épp Rose nővérrel diskurálnak.

- Akkor te most szépen megkörnyékezed Toby-t – utasítottam Kate-et.
- Rendben. De, ugye tényleg nincs kifogásod ellene? Mármint Toby mégiscsak a te barátod – nyugtalankodott. Jaj kincsem, ha te tudnád, hogy mi áll a „kapcsolatunk” hátterében!
- Dehogy van kifogásom. Mi egyébként se illünk össze, veled sokkal jobban jár – biztosítottam, mire egy mosolyt kaptam.
Az idős pap időközben elrizsázta a menetrendet, majd szép lassan nekivágtunk a „dzsungelnek”.

Kate-et a karjánál fogva kellett visszarántanom, ugyanis meg akartam várni a sor végén battyogó fiúkat. Szép lassan meneteltek a tömeg után, és úgy vettem észre, hogy mindketten igen csak elgondolkodtak valamin, mivel nem vették észre azt sem, hogy elhaladtak mellettünk.

- Már láthatatlanná is váltunk? – kérdeztem tőlük mérgesen. Egyszerre kapták ránk a tekintetüket. Nagyon jó pofa volt látni, ahogy szájtátva néznek minket. Na jó, csak Kate-et!
- Kristen, ki a barátnőd? És hol hagytad Kate-et? – tette fel az IQ kérdését Toby. Elmosolyodtam, Kate pedig fülig pirult. Ennyire jól sikerült volna a munkám? Lehet, hogy kamatoztatnom kéne a tudásomat, és valahol a sminkes szakmában kellene elhelyezkednem.

- Baromi poénos vagy Toby – löktem oldalba. – Ő Kate, - mutattam rá – kissé kicserélve – tettem hozzá.
- Aszta! – ámuldozott, és a száját is nyitva felejtette. Még a végén belerepül egy sült galamb!
- Tetszik? – tettem fel a kérdést, melyre mindkét fiú reakcióját vártam. Na jó, csak az egyikőjük véleménye volt számomra fontos.
- Mi az, hogy! – csattant fel a „tegnap még barátom, ma már felejtsük el” Toby. Mondjuk tőle, mit várt az ember?
- Rob? – most ugrik a majom a vízbe. Ezen áll vagy bukik az egész.
- Igazán csinos lettél Kate, de szerintem eddig is szép voltál – jelentette ki és egy féloldalas mosoly játszott az arcán.

Baszki, most mi van? Komolyan az orrom előtt ismerte el, hogy eddig is bejött neki a szűz bige? Esküszöm, falnak megyek! Kate meg, hogy tud nyugodt és természetes maradni egy ilyen vallomás után? És Toby? Miért nem veri be ismét Rob képét? Na jó, azt azért talán mégse, de ne lépjenek már ilyen könnyedén túl a most történteken! Csak én vagyok egyedül normális?!

Ezek szerint a tegnap este történtek nem jelentettek semmit Robnak.
Mindeközben elindultunk a tömeg után. Kate értelemszerűen Toby mellett ment. Ha nem így lett volna, a jelenlegi idegállapotom miatt, biztos, hogy belelököm az első árokba.
Ahogy sétáltunk, Rob egész végig a lába elé nézett és még csak meg se próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe, amit én és az újdonsült szerelmespár folytattunk. A viselkedésével kezdett az őrületbe kergetni.

- Oké, mi bajod van? – bukott ki belőlem a kérdés, majd megsimítottam a karját.
- Semmi – intézte el ennyivel, de ezt se nekem, hanem a faleveleknek mondta.
- Pedig van valami, különben nem viselkednél úgy, mint egy tuskó! – sértődtem meg teljes mértékben.
- Kristen, tudod, most teljesen kusza minden a fejemben – vallotta be. Miért nekem talán nem kuszák a dolgok?
- Akkor talán, meg kéne beszélnünk mindent, nem gondolod? – vetettem fel.

Nem válaszolt, csak nagyot sóhajtva megszaporázta a lépteit, hogy beérje az időközben igen csak előrehaladt párocskát.

Mi a francot képzel magáról, hogy csak úgy itt hagy válasz nélkül? Már komolyan arra se emlékszem, hogy miért csinálom ezt az egészet. Mikor úgy tűnik, hogy végre történik valami, a végén biztos, hogy egy hatalmas falba ütközöm. Elegem van ebből!
Meguntam a fáradozást, amit annak érdekében teszek, hogy egy alkalomra megkapjam Robot. Nagyon sajnálom, és nyilvánvalóan bánni fogom majd, de ezennel lemondok róla! Vannak mások, akiket fele ennyi fáradozással megkaphatok, akkor meg miért törjem magam?

Leültem egy kidőlt fára és keresztbetett lábakkal vártam, hogy rám sötétedjen és visszainduljak a többiekkel. A bánat akarja látni azt a zarándokhelyet! Mondjuk, arra várhatok még, hogy visszafele felvegyenek, lévén, hogy 10 óra sincs. A drámai hatás azért megvan!

Előkotortam a táskámból az iPodomat, aztán bekapcsoltam és dúdolni kezdtem a dalokat. Ez jó figyelemelterelőnek bizonyult, ugyanis nem hallottam meg, hogy valaki visszasétált hozzám, és egy határozott mozdulattal az illető kitépte a fülemből a fülhallgatót.

- Kösz szépen, most elrontottad a bulit – horkantam fel és csúfondárosan néztem rá, még a nyelvemet is kiöltöttem. Úgy nézhettem ki, mint egy ötéves, és ezer, hogy dilinósnak nézett, de épp az előbb mondtam le róla végérvényesen. Gondoljon, amit akar!
- Kristen, mit művelsz? Teljesen lemaradsz így a többiektől – aggodalmaskodott.
- És kit érdekel? Talán téged? Ja nem bocs, te most épp azt játszod, hogy tegnap nem történt semmi, és szarsz a fejemre! – akadtam ki.
- Igen is érdekel – emelte fel ő is a hangját. Miért szeretem annyira, mikor kiabál?
- Akkor miért nézel levegőnek?
Nagyot sóhajtva az ég felé emelte a tekintetét, mintha onnan várná a választ.
- Mert nem tudom, mit is mondhatnék neked.
- Hát kezdetnek egy „szia” is megteszi, arról meg már ne is beszéljünk, hogy te mondtad nekem, hogy szólsz, mikor már tisztázódott a fejedben minden.

Az arcán fájdalom suhant át. Fasza, most megbánt mindent, vagy ennyire szarul csókolok? A második lehetőséget rögtön elvetettem.
Millió évnek tűnt, mire válaszolt, és ha eddig nem akartam megpofozni, akkor eljött a megfelelő alkalom.

/Robert/

- Nem emlékszem semmire a tegnap történtekből – vallotta be, lehajtotta fejjel.
- Tessék?! Te most szívatsz? – hitetlenkedett. – Azért ez tőled elég nagy gerinctelenség, pont belőled nem néztem ki az ilyesfajta viselkedést. Undorító! – köpte felém ezeket a szavakat. Kutyául éreztem magam, egy utolsó szemétnek.

Felállt a fáról és készült a továbbindulásra, de én – köszönhetően a bennem tomboló összes érzelemnek – megragadtam Kristent és visszarántottam magamhoz.

Elvesztem gyönyörű zöld szemeinek varázsában, és éreztem, hogy a szívem rekordgyorsassággal ver a közelében. Ezt ő is érezhette, ugyanis egyik keze épp a mellkasomon pihent.

- Nem hazudok, tényleg nem emlékszem – suttogtam és próbáltam meggyőzni őt, szavaim igazáról. Felnézett rám és elmosolyodott.
- Hiszek neked.
Fellélegeztem. Lecsuktam a szemeimet, minek következtében felidéződött bennem, hogy pár nappal ezelőtt anyaszült meztelenül állt a szobám közepén. Nyeltem egy hatalmasat és ismét rá pillantottam.

- Akkor, úgy érzem, meg kell mutatnom, mit is tettünk – hajolt közelebb hozzám. Lábujjhegyre állva, arcomat megfogva, szánk pár másodperc múlva összeért. És elkezdődött a tűzijáték a fejemben. Derekára csúsztattam a kezeim, így vontam magamhoz közelebb törékeny testét. Ő a nyakam köré kulcsolta kezeit és úgy csókolt tovább. Ajka édes eper ízt árasztott. Nyelveink, mint régi ismerősök köszöntötték egymást. Ebben a pillanatban, ha lehetséges még részegebbnek éreztem magam, mint tegnap.

Hogy tudtam mindezt elfelejteni? Egy barom vagyok! És ekkor villámcsapásként ért a felismerés. Kristen, Toby barátnője!!!!
Szemeim felpattantak, és gyors mozdulattal, még mielőtt túlságosan belemelegedhettünk volna a dologba, eltoltam magamtól.

- Ezt nem csinálhatjuk! – estem kétségbe. Toby az egyik legjobb barátom, én mégis kihasználtam a helyzet adta lehetőséget és megcsókoltam Kristent. Szánalmas vagyok.
- Miért? Nyilvánvaló, hogy te is vonzódsz hozzám – jött megint közel, és kezemért nyúlt, de én még idejében elrántottam azt. A puszta érintése felkorbácsolja a vágyaimat.
- Igen, - ismertem be, hisz nem tudom ezt tovább titkolni – de te Toby barátnője vagy – állítottam kész tények elé.

Felnevetett. Most engem, vagy Tobyt gúnyol ki?
- Nem vagyok a barátnője – mondta ki nemes egyszerűséggel. Azt hittem rosszul hallok. Szerettem volna hinni neki, de eszembe jutott, hogy Toby mennyire izgatott volt, mielőtt elmentek Kristennel a városba. Egyértelmű, hogy volt köztük valami, és ez egy nap alatt nem múlhatott el.

- És ezt ő is tudja?
Ismét egy nevetés, melyből egyértelműen leszűrtem, hogy csakis rajtam nevet.
- Persze, hogy tudja. Neki Kate kell, nekem pedig te.

Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy mit is mondott. Egész idő alatt én érdekeltem volna? Az lehetetlen, Toby annyival jobb nálam, és nem utolsó szempont, hogy elérhető. Kristen mégis engem akar, vajon miért?

A boldogság szétáradt bennem és többé nem tagadhatom, se magam, se pedig ő előtte, hogy teljesen elvarázsolt.
- Kristen, én azt hiszem, érzek valamit irántad – csúszott ki a számon, holott még nem akartam érzésekről beszélni.

Nem válaszolt, amit megértettem, mégis egy kicsit elszomorított a gondolat, hogy ő nem táplál irántam gyengéd érzelmeket. Elhatároztam, hogy semmit nem erőltetek rá, megvárom, míg magától vallja be az érzéseit az irányomba.

A semmiből hallottam meg csodás hangját.
- A többiek után kéne mennünk – vette fel.
Bólintottam, de igazság szerint nem akartam most más társaságát élvezni, csakis az övét, mégis elindultam arra, amerre az előbb a többiek voltak. Kristen egyszer csak a kezem után nyúlt és összekulcsolta őket.

Negyedóra hasztalan séta után feladtuk a keresését és visszaindultunk volna a Táborhoz, csakhogy teljesen eltévedtünk. Nem találtuk se az ösvényt, se a jelzéseket és persze egyikünknél se volt iránytű. Pompás, itt ragadtunk az erdő kellős közepén!

Dél felé megálltunk enni és beszélgetni. Kifaggattuk egymást a másik zenei ízléséről, ami szinte teljesen egyező volt. Az is kiderült, hogy Kristen több évig tanult zongorázni, és én is örömmel meséltem neki, hogy egy picit konyítok a hangszerhez. Annak azonban rendkívül örült, hogy a gitáron profin tudok játszani. Meg is ígértette vele, ha kijutunk innen, elő kell adnom neki valami saját szerzeményt. Belementem, és furcsamód alig vártam, hogy halljon.

Jócskán benne voltunk már a délutánban és kezdett sötétedni is, ezzel együtt, pedig rohamléptekkel csökkent a hőmérséklet hiába volt július.
Kristen a kezeivel karolta át magát, hogy így is kicsit meleghez jusson. Közelebb csúsztam hozzá a nem épp kényelmes avaron, majd átöleltem.

- Így máris jobb – bújt hozzám. Megpusziltam a feje búbját, a hajának rózsaillata volt.
Felnézett rám, de sajnos időközben annyira besötétedett, hogy csupán szemei csillogását láttam. Olyan volt, mint a víz felszínén visszatükröződő csillagfény. Megcirógattam az arcát, mire kedvesen elmosolyodott és mellkasomba temette orcáját. Lehajoltam hozzá és ma már másodszorra megízleltem ajkait. Nem volt rest viszonozni a csókot, sőt!

Nyakamat átkarolva az ölembe mászott és egyre szenvedélyesebb lett. Alig bírtam türtőztetni magam, mikor elkezdett ficánkolni az ölemben. Vágyam is így szemmel látható volt, de ő csak nem hagyta abba. Hangosan zihálni kezdtünk, – főleg én – ő közben a nyakamat is behintette pár apró puszival.
Visszatérve ajkaimhoz, nyelve bebocsátást kért a számba, amit én szívesen megadtam neki. Szorosan öleltem magamhoz, érzetem, ha akár egy centivel is távolabb kerül tőlem, meghalok.
Elkezdte kigombolni az ingemet, egyik kezével, pedig felfedezőútra indult testemen.

Izgultam, hisz még soha nem tettem ilyet. Totálisan eluralkodott rajtam a pánik. Arra gondoltam, - és próbáltam ezzel nyugtatni magam – hogy az ösztöneim majd csak megsúgják mit is kell tennem ebben a helyzetben. Egy bizonyos testrészem már készen állt arra, hogy itt és most szeretkezzen Kristennel, én mégse éreztem se az idő, se a helyet alkalmasnak arra, hogy megtegyük a dolgot.
Többet akartam adni Kristennek, mint egy erdei kufirc, és nem utolsó szempont, hogy berezeltem.
Lefogtam nadrágomnál kószáló kezét.

- Mi a baj? – kérdezte lihegve, miközben a nyakamat csókolta.
- Nem…….szabad – nyögtem ki.
- Már hogyne szabadna – nevetett.

Minden erőmet összeszedve, derekánál fogva felemeltem őt magamról és leültettem magam mellé. Talán ezzel sikerül leállítanom, remélhetőleg.
Kellett egy kis idő, - és persze rengeteg friss oxigén – mire ismét józanul tudtam gondolkodni.
Láttam rajta, hogy nem érti az iménti reakciómat.

- Kívánlak, őrülten – fordultam felé.
- Akkor mi a baj? – csuklott el a hangja a mondat végén. Egy könnycsepp gördült le az arcán, amit le is pusziltam onnan. Ehhez a művelethez persze, nem kis önuralom volt szükséges.
- Nem akarom, hogy itt történjen meg. Te többet érdemelsz, és azt szeretném, hogy különleges legyen.
- Csak erről van szó? – szipogott.
- Igazából félek. Amit eddik tettünk, az is nagy dolog volt, de ez még hatalmasabb lépés a számomra.
- Megértelek és biztosíthatlak afelől, hogy semmit nem fogok rád erőltetni.

Hittem neki, és gyengéden megcsókoltam. Nem is mentünk – hála istennek – ennél tovább.
Miután kellőképp lehiggadtunk, elment tűzifáért és tűvé tettem szinte az egész erdőt két darab kőrét, amivel tűzet akartam gyújtani. A fákat szépen egymásra pakolásztam, majd a két követ összepattintva tüzet csiholtam.
Kristen csak ámult és bámult. Jól esett, hogy sikerült ezzel a dologgal ennyire elkápráztatnom. A táskámból elővettem az esőkabátot – mert persze azt hozok magammal, de pulóvert nem – és leterítettem a földre, közel a tűzhöz.

- Feküdj le – mondtam és végigsimítottam a csúszós anyagon.
- De, ugye velem alszol? – kérdezte kacéran.
- Kénytelen vagyok, mivel csak egy esőruhám van – fintorodtam el, persze csak viccből.
Oldalba bokszolt, mire egy kissé felszisszentem.
- Bocsi, már meg is feledkeztem a „harci” sérüléseidről.
- Semmi baj, megérdemeltem – pusziltam arcon.

Kristen lefeküdt, majd óvatosan – hogy csak egy kicsit érintkezzen testünk – mögé telepedtem, ő pedig kezeinket ismételten összekulcsolta.
- Jó éjt – köszönt el, és végigsimított a karomon. Beleborzongtam, a puszta jelenléte, és, hogy testünk ennyire közel volt egymáshoz, maradéktalanul elkápráztatott.
- Jó éjt – pusziltam meg a fejét.

Eddigi elképzeléseim a jövőmmel kapcsolatban, most úgy hullottak szét, mint a kártyavár lapjai, de nem bántam. Egyáltalán nem!
Most már más dolgok lesznek fontosak a számomra, és ezek a dolgok Kristennek kezdődnek, és reményeim szerint vele is érnek véget.

Hallottam, ahogy elszenderedett, hangosan szuszogott. A legkedvesebb dallam volt a füleimnek, amit valaha hallottam.
Csak most volt bátorságom hangosan is kimondani azt, amit valóban éreztem iránta.
- Szeretlek – azzal lehunytam a szemeim, és pár perc múlva már én is aludtam.

A megszépült Kate:)

Kirándulós Robci:P