Dancing with tears in my eyes - 5. fejezet

(Na de Rábört ennyire nem kell Kristent bámulniXDD)

Íme itt a kövi rész. :D A végéhez csak annyit fűznék hogy vagy hatszor írtam újra azt a bizonyos mondatot XD bocs hogy ilyen gagyi lett :S xD de nagyon időm se volt suli miatt. :/ na mind1 :) A kövi részbe már kiderülnek dolgok - mostmár ténylegXD - Robról. :D 

Húzás olvasni! XD (L) És PLS!!! írjatok mán komit nekem xD :D :))

Pussz <3 <3 <3

Nikky

Kiérve a színpadra teljes sötétség fogadott. Csak egy világítás volt felkapcsolva, ahová egy széket helyeztek. Mivel a sötétben nem lehetett látni engem, így odamentem a nekem előkészített székhez és bevágtam a pózt, amivel táncomat kezdem.

A zene elindulásával lábam magasba lendítettem, miközben a fények felvillantak körülöttem, s a székről felállva Tyra Banksnek nevezhető léptekkel elindultam a színpad elejére. :P A kalapom peremén végighúztam ujjaim, majd oldalra lépve, szinte csúsztam a parketten. A kalapomat ledobtam egyenesen az ünnepelt, Tom kepébe, aki vigyorogva kapta el azt. Amikor szemem is Tomra tévedt, mellette – a fényeknek köszönhetően - egy olyan személyt pillantottam meg, akit a legkevésbé vártam.

Rob füligérő szájjal nézett végig rajtam, de nem figyeltem rá csak egy röpke pillanatra.

Sajnos, következő begyakorolt mozdulatommal ki kellett gombolnom nadrágom gombját, és letolni fenekemről, majd magassarkúmon keresztül levenni, és jó messzire hajítani. Természetesen, mint előző számomnál is, most is hallottam hátam mögött, ahogy felszisszenek a látványtól. Bár nem értettem hogy miért vannak oda annyira, de mondjuk pasiból vannak. :D

Egy apró dolog azonban szemetütött. Az előző előadásomnál hárman voltak a teremben, most viszont csak ketten. Tom és - szerencsétlenségemre – Rob. Na nem mintha jelentősége lett volna, hogy nincs itt a harmadik személy is, aki legutóbb.

Kivételesen alig vártam hogy a backstadgeben legyek, ahogy megláttam Robot egyből felment a pumpa bennem.

Nem is kellett hogy sok idő elteljen. A táncom végéhez érve, csináltam még egy hátraforgást, majd lesétáltam a színpadról.

(a vidit érdemes meglesni ismét :P :) )

Pufogva, idegbetegen mentem a fent lévő öltözőbe, és valami ruhát rángattam ki a szekrényemből. Annyira mérges voltam Robra. De a legrosszabb hogy nagyon is kedveltem azt a marhát. Nem is kicsit. Amikor megláttam először, a lakásomban teljesen meglepődtem, főleg mikor kezeivel csak egy kicsit is de hozzám ért.

Visszaemlékezve ezekre a pillanatokra, amit vele töltöttem, libabőrös lettek karjaim.

Miközben kirángattam ruháimat a szekrényből, én szerencsétlen persze a könyökömet bevágtam az ajtajába.

- A picsába már! - morgolódtam magamba.

- Kristen minden rendben? - hallottam meg John aggódó hangját az ajtó túloldaláról.

- Hát hogyne. Minden a legnagyobb rendben. - morogtam, miközben felráncigáltam a csőnacimat, egy pólót, na meg egy magassarkút ÉN. A cuccaimat beledobáltam a táskámba, majd kifelé menet Johnba botlottam, aki még mindig nem tágított az ajtóm elől.

- Kristen biztos, hogy minden rendben? - kérdezte, s egyik kezével a fejem mellett az ajtónak támaszkodott. Zavaromban - és egyben mérgemben is - a cipőm orrát bámultam.

- Nekem elmondhatod bármi is aggaszt. - csúsztatta egyik kezét vállamra. Felnéztem rá.

A mérgem egyszeriben elszállt, s helyette szomorúság váltotta fel érzéseimet. Könnyeim majdnem kibuggyantak szemeimből, de nagy erőt véve magamon lenyeltem a torkomban levő hatalmas gombócot.

Johnt így sem lehetett megtéveszteni. Arckifejezésem láttán, egyből tudta milyen érzések kavarognak bennem.

Váratlanul két kezét arcomra helyezte, és ajkait az enyémre szorította. Nem tudtam mi ütött belém, de viszonoztam csókját. Kezeim már a mellkasán jártak, majd egyre feljebb haladva, nyaka köré kulcsoltam őket, s így tarkójánál húztam közelebb magamhoz.

Már több mint fel éve nem voltam pasival. :O XD

Ami engem is megdöbbentett, hisz régen mondhatnám úgyis hogy egy igazi - szőke - lotyó voltam. XD Egyszerre több pasival is kavartam, ami, hát nem szép dolog volt a részemről, de nem tehettem róla. Na jó, talán mégis egy icipicit. :D A mostani reakcióm igazából engem is meglepett.

De nem tehettem róla, jól esett, ahogy John bánt velem. Gyengéden az ajkaim után kapott, de utána oxigén hiány miatt kénytelen voltam elszakadni tőle, amint ezt megtettem, megéreztem ajkait nyakamon, majd a fülembe suttogta:

- Nagyon tetszel Kristen. - lehelte fülembe, majd szemembe nézett, s utána ajkaimra vetette sajátját.

Nem ellenkeztem.

Viszonoztam csókját, majd a hátam mögé nyúlva nyitotta ki az öltöző ajtaját, aztán a csípőmnél fogva tolt be az öltözőmbe. Az ajkai a nyakamon kalandoztak, miközben hátrafelé lépkedtem, majd hirtelen a fenekem alá nyúlva a tükör előtti asztalra ültetett.

Ahogy végig gondoltam a dolgokat, amik történtek velem régen, rájöttem, hogy oltári nagy baromságot készülök tenni. Hisz nemrég azért is leptem ki a munkahelyemről, mert a főnököm rámgyógyult.

Istenem, tényleg azt készülök tenni, amit régen tettem?

John tovább csókolgatott, de kezeimet mellkasára téve toltam el magamtól.

- Ne haragudj John. - lihegtem, miközben lemásztam az asztalról. John szemében csalódottságot láttam megvillanni, de aztán – jó pár perc elteltével - rám mosolygott.

- Semmi vész Stewi, értem én. - felelte mosolyogva, de egy kis szomorúsággal a hangjában.

- Sajnálom, de ez most… nem fog menni. – hajtottam le fejem, és próbáltam nem elsírni magam. Éreztem, ahogy egy kéz nyúl az állam alá, majd az ujjaival végig simít arcomon, letörölve ezzel valóban kicsorduló könnyeim.

- Hey Kristen, ne sírj. Emiatt nem kell sírnod. – ölelt magához John. A karjaiban valahogy biztonságban éreztem magam, ő valóban olyan volt, mint egy igazi barát. Mást egyszerűen nem éreztem iránta, csak szimpla barátságot.

Mielőtt azonban eltávolodtunk volna egymástól engesztelés képen, amiért így viselkedtem vele, adtam egy puszit az arcára.

Lefelé menet letöröltem még mindig arcomon végig csorgó könnyeimet, majd megláttam Asht és Kellant, amint épp a bárpultnál nevetgélnek, míg Xavier egy csajjal beszélgetett, bár ahogy láttam nem éppen a szemeibe nézett, tekintete kicsit lejjebb vándorolt a csajszin. :D

Ahogy a pulthoz értem Ash egyből észrevett, aztán Kellan is felém fordította vigyorgó fejét.

- Na mizújs Ash? Kellan leitatott már, azért ez a jókedv? - fordultam Kellan felé tetetett mérgességgel.

- Én nem is. - emelte fel kezeit, és egyből lefagyott a mosoly az arcáról.

- Stewi hagyd Kellt. Nem is vagyok részeg. - nevette el magát, és vagy fél óráig csak nevetett, még a könnyei is kicsordultak. Ott hagytam őket, majd Xavim felé vettem az irányt, aki épp kiszolgált két szőke cicababát, meg a pasijukat.

- Jöhet egy feles Stewi? - kérdezte vigyorogva.

- Ááá most nem, de köszi. Viszont egy sört elfogadnék. - mire kimondtam mit is kérek, drága barátom már tette is elém a pultra.

- Köszi. - feleltem, aztán megfordulva körbenéztem a teremben, miközben a sörömet iszogattam. Megpillantottam Johnt a bejáratnál, amint a cigijét szívja és éppen engem bámult, majd szomorúsággal az arcán megfordult, és eltűnt a bejáratnál.

Sajnáltam szegényt, hisz nem tehetett semmiről. Én utasítottam vissza, de nem kezdhettem ki megint a főnökömmel!!!

Amíg az utolsó korty söröm is elfogyott, elköszöntem Xavitől, és mivel láttam hogy Ash és Kellan egész jól érzik magukat, ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek egyedül, de előtte még elköszönök tőlük.

- De haza viszlek Stewi. – erősködött Ash, de nemet intettem.

- Nem kell, maradj csak itt. Amúgy is részeg vagy, én meg csak pár sarokra lakom. De azért köszi. - adtam egy puszit az arcára, majd Kelltől is elköszöntem, de még előtte figyelmeztettem, hogy figyeljen Ashre, mert ha valami baja esik velem gyűlik meg a baja.

Kifelé menet megpillantottam Johnt. Odamentem hozzá, hogy elköszönjek tőle, ahogy megpillantott egyből szomorúvá vált a kifejezés az arcán.

- Csak szerettem volna elköszönni, és...sajnálom, hogy úgy viselkedtem. - feleltem lehajtott fejjel.

- Ne kérj bocsánatot Kristen. Nem történt semmi. - szívott bele cigijébe.

- Nekem kellene elnézést kérnem, amiért csak úgy rádmásztam. Sajnálom Kris. - felelte, és látszott a tekintetén, hogy őszintén gondolja.

Hirtelen ötlettől vezérelve a karjaim nyakaköré tekertem és odabújtam hozzá:

- Nem a te hibád. Én vagyok egy...selejt nő, aki még arra se képes, hogy viszonozza egy rendes ember érzéseit. Őszintén sajnálom John. - suttogtam a fülébe, még mindig ölelve őt, majd éreztem, ahogy szememből kicsordulni készülnek könnyeim, de erőt vettem magamon, és visszatartottam zokogásom.

Így válaszára se várva adtam egy puszit az arcára, majd elindultam hazafele.

Míg hazafelé gyalogoltam, előkotortam táskámból az – életmentő – cigimet, és végre rágyújtottam. Jó mélyet szippantottam a cigiből, majd mire már elszívtam két szálat is, már csak egy saroknyira voltam otthonomtól, de ekkor egy kéz csúszott a vállaimra, mire úgy megijedtem, hogy a következő mozdulataimat szinte fel sem fogtam, csak azt vettem észre pár perc elteltével, hogy Rob áll előttem - jobban mondva összegörnyedve áll előttem - , és kezeit lába közé tapasztva fogta a… hát „kis fickót”. XD

- Úristen! Rob! – tettem szám elé a kezem, miközben odarohantam hogy felsegítsem a már földön fekvő Robot. Úgy látszik mégsem a legjobb megoldás a védekezésre a Kristen féle tökönrugós módszer. :D :D