The Prohibited Fruit - 7. fejezet

 

Hi Girls:)

Na ki volt most nagyon jó hozzátok? 

Mivel nagyon, de nagyon szeretlek titeket ma kaptok új részt!

Gondolom észrevettétek, hogy új lett az oldal kinézete, amiért hatalmas köszönet Szofinak(L), csodás lett!!

A másik, hogy köszönöm annak az 56 embernek, aki megtisztelt azzal, hogy szavazott:) Örülök, hogy mindkét szemszög elnyerte a tetszéseteket.

Nem is húznám tovább az időt, irány olvasni, de hozzáteszem ez a fejezet nekem nagyon nem jött be:S

Azért jó olvasást hozzá!

Puszi, Lilluci

7.

/Kristen/

Nem tudom mennyit aludhattam, de most először a 19 évem alatt éreztem magam teljesen kialvadtnak. Lehet, hogy ez részben annak volt köszönhető, hogy a világegyetem talán legszexibb pasija karjaiban nyomott el az álom.

Kezei a derekamon pihentek, gyengéden szorított magához és édesen szuszogott a fülembe. Olyan volt, mint egy pólyás baba, tüneményes és zabálnivaló.
El se akartam hinni, hogy a tegnap este valóban megtörtént. Minden olyan, mintha csak álmodtam volna, de ahogy most Rob kezei között feküdtem, rá kellett, döbbennem, hogy ez igen is a valóság.

Úgy érzem, hogy valami kezd változni bennem, hisz nem ugrottam rá azonnal, sőt még meg is hatott azzal, mikor azt mondta, nem itt akarja megtenni velem a dolgot, sokkal inkább romantikus körülmények között képzelte el az első együttlétünket.
Rég éreztem magam ennyire felszabadultnak és boldognak. Boldoggá tett az a tudtat, hogy végre megint tartozhatom valakihez.
Azok után, amin keresztül mentem fel se merült bennem, hogy egy nap esetleg ismét utolérhet engem ez az érzés.

Persze az újabb csalódás és a fájdalom gondolata is itt lebegett a szemem előtt, de Robból nem tudom kinézni azt, hogy szánt szándékkal bántana. Nem úgy, mint… Elég Stew!! Ők a múltad és már semmi közük az életedhez, rég elintézted, hogy megbűnhődjenek azért, amit tettek, szóval koncentrálj Robra!

Egy kis szorongás ugyan volt bennem, de ez azonnal elpárolgott mihelyt Rob még szorosabban ölelt magához és a nyakamba puszilt. Szóval felébredt az én Tarzanom?!
Puszija következtében felkuncogtam, csikált ugyanis a borostája. Azonnal szembefordultam vele és belenéztem azokba a szédületes kékeszöld szemekbe. Bassza meg, borostásan még inkább szexi! Valóban elgondolkodtam azon, hogy elrejtem őt egy lakatlan szigeten. Így korareggel is szörnyen kívánatos, be kéne tiltani, hogy senki, csak én láthassam őt, még a végén valaki lecsapja őt a kezemről, azt pedig nem engedhetem.

- Jó reggelt napsugaram – köszöntött egy féloldalas mosoly kíséretében. Kész, azt hiszem bugyit kéne cserélnem!
Édi volt, hogy már becézgetett is, még úgy se tette ezt előtte senki.
- Neked is, szia – mosolyodtam el.
Kisimította a hajamat az arcomból, majd megsimította azt.
- Olyan szép vagy – súgta. Á, pont, mint az álmomban. Hazug kutya! Elfintorodtam eme kijelentésére.

Több másodpercen keresztül néztük egymást egy szó nélkül. Olyan jó volt, vele nem kellett semmilyen közhelyről beszélgetnem, mivel szavak nélkül is rendkívül jól megvoltunk.
És mi a legfurcsább az egészben? Az, hogy most először nem képzeltem el – rögtön – pucéran. Aj-aj valami nagyon megváltozott kislány, szóval vigyázz!

- Nem kéne hazaindulnunk – törtem meg végül a csendet. – A többiek már biztosan aggódnak értünk.
Igazándiból leszartam, hogy a többiek esetleg aggódnak-e, csupán attól féltem, hogy nem bírnék uralkodni magamon, és semmi se számít alapon, rávetném magam, ezt, pedig már csak miatta sem akartam megkockáztatni.

- De ideje lenne menni, de valahogy semmi kedvem, jobb szeretnék itt maradni veled – a mondat befejeztével lecsapott ajkaimra. Gyengéd volt, mégis teljesen feltüzelt. Mondjuk mikor nem ezt váltja ki belőlem?

Borzalmasan jól tud csókolni, és ez olyan hatást vált ki belőlem, mint a torta. Egyre többet és többet akarok, bár tudom, hogy nem lehet az enyém az egész, mégis percről percre jobban vágyom rá, és miután megkóstoltam, csak az ízére tudok gondolni.

Testével óvatosan rám feküdt, bár nagyon ügyelt rá, hogy nem okozzon fájdalmat, de én szinte meg se éreztem mikor kissé rám nehezedett. Kezével végigsimított az oldalamon, én pedig nyakába kapaszkodva közelebb vontam magamhoz. A csókot egy pillanatra se szakítottuk félbe. Ezt 10 percen keresztül folytattuk, de a végén egy csepp oxigénem se maradt, ezért kénytelen voltam elválni tőle. Ő ezt kihasználva felpattant és a kezét nyújtotta felém.

Hogy a fenébe tud ilyen nyugodt maradni, egy ilyen, már előjátéknak nevezhető dolog után? Nem értem néha a férfiakat.

Fel se fogtam, hogy mit akar hirtelen, csak feküdtem a földön elaléltan. Leguggolt hozzám, úgy húzott fel először ülő helyzetbe. Féloldalas mosolya megint ott ült az arcán. Megfigyeltem, hogy akkor mosolyog így, ha nagyon elégedett valamivel, vagy valakivel, és ha ez saját maga, akkor még csábosabb.

- Most büszke vagy magadra, igaz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Egy kicsit bevallom, jól esik az önérzetemnek – vallotta be félszegen. – Nem váltottam ki ilyesfajta érzelmet még egyetlen nőből sem.

Ezt nem tudtam elhinni. Tényleg én vagyok az első, aki rámozdult? Jézus, az emberek igen komoly látászavarral vagy ízlésficammal küszködhetnek. Egy ilyen szexistent nem észrevenni, már-már bűnnek számít. Ez nekem végül is jó hír, így ő csak az enyém!

- És nem is fogsz! – szaladt ki a számon. Láttam rajta, hogy mondani akart valamit, de inkább magában tartotta, én pedig nem firtattam a dolgot.

Végre valahára összeszedtem magam és feltápászkodtam a földről. Rob összehajtotta az esőkabátot és betette a hátizsákjába. Én az enyémből előhalásztam a cigimet és az öngyújtómat. Hoppá, volt nálam öngyújtó!

- Te hoztál magaddal öngyújtót, mégis végignézted, ahogy tűvé teszem az erdőt két átkozott kavicsért?! – adta elő a nagy drámát, persze csak tetettet haraggal.
- Csak nem hagyhattam ki egy olyan műsort? Tudod eszméletlen szexi volt, ahogy eljátszottad a Számkivetettet – röhögtem. Ő is velem tartott és megborzolta a hajamat.

Szépen megvárta, míg végeztem a doboz cigimmel – a csikkeket jó szokásomhoz híven nem dobhattam el, mert „apuci” azt rosszallóan nézte, így egy zacskóba kellett összegyűjtenem a kihűlt csutkákat – majd elindultunk kézen fogva az egyik irányba.

Megnyugtató volt vele együtt sétálni az erdőben, furcsa harmóniát éreztem. Fúj, mióta lettem én ilyen természetbarát?
Emlékszem, mikor úgy nagyjából két éve lecsúzliztam egy madarat az ablakom előtti fáról, mert az folyamatosan rikácsolt nekem reggelente. Most meg itt csodálom a zöldet, mintha agymosáson mentem volna keresztül.

Rob egyszer csak magtorpant.
- Mi az? – néztem körbe félve.
- Csssssss – tette a számra egyik ujját. – Hallottam valamit – mondta, majd körülnézett.

Az adrenalin szintem az egekig szökött, a szívemet a torkomban éreztem, lábaim pedig remegni kezdtek a félelemtől.
Erősen szorítottam Rob kezét, lehet, hogy elszorítottam azokat a tökéletes zongorista ujjakat, de totál beparáztam.

- Nyugodj meg – suttogta. Könnyű azt mondani bassza meg!
- Nem tudok. Mi van, ha egy hatalmas tigris, vagy mit tudom én mi les ránk? – pánikoltam.
- Ugyan, hogy lenne már tigris? Ne hülyéskedj – csóválta a fejét. Szép, most hülyének néz!

Teljesen idegbeteg állapotba kerültem és kirántottam a kezemet az övéből, majd elindultam előre fele. Majd’ bepisiltem a félelemtől, de azért csak mentem tovább.

- Kristen, állj meg! – szólt utánam először kedvesen, aztán hangja mérgesre váltott. – Nem hallod, állj meg!
De csak azért se álltam meg. Nem adom meg neki ezt az örömöt. Meneteltem hát tovább, hallottam, hogy ő is elindult utánam, az avar zörgése elárulta ezt.

Egyszer csak megmozdult előttem egy bokor. Jézus Mária, Szent József! Megtorpantam. Megint megmozdult. Sietve hátrapillantottam, de Rob már nem volt mögöttem. Hová tűnt? Lehet, hogy elkapta az-az izé? Pánik, pánik, pánik!

Jobb nem jutott eszembe, ezért felvettem egy fadarabot a földről, de ahogy emelkedtem fel a bokorból is előbukkant valaki.
Nem volt időm megnézni, hogy mi vagy ki az, mert abban a másodpercben elsötétült előttem a világ, és elájultam.
Furcsa, de nem éreztem a fájdalmat, amit a földnek kellett volna okoznia.

/Robert/

Kristen makacssága elképesztő. Inkább nekivág egyedül az erdőnek, - holott fél – mintsem megvárna engem. Csak ment előttem, mint egy sértődött kisgyerek, aki nem kapta meg a kakasos nyalókát a vásárban.

Akkor láttam ilyennek, mikor Kate a balesetet okozta a buszon, pontosan ennyire dühös volt. Szerintem, ilyenkor csak egy hidegzuhany segíthet rajta, attól talán lehiggad. Nagy fába vágtam a fejszémet, az már biztos!

Csak követtem őt és vártam, hogy lenyugodjon, mikor ismételten hangokra lettem figyelmes. Megálltam, de nem szóltam Kristennek. Ki tudja, lehet, hogy leharapta volna a fejemet. Oldalra fordítottam a fejem és megláttam egy alakot, aki egy fa mögül egyenesen rám meredt. Lassan, kezemben egy baseball méretű fával megindultam az alak irányába.

- Ember, csak nem megint verekedni akarsz? – suttogott Toby. Őszintén szólva, még soha sem örültem neki ennyire, mint ebben a percben. – Csakhogy meglettél haver, tudod, hogy aggódtunk érted meg Kristenért? – fakadt ki.
- Sajnálom, de eltévedtünk – mondtam én is suttogva.
- Tudod már egy ideje megtaláltunk titeket – lökött oldalba, majd kacsintott.
- Tessék? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Láttuk a reggeli ébredéseteket, meg minden mást is.

Ezt nem hiszem el! Hirtelen nem kaptam levegőt, légszomjjal küszködtem. Azt hiszem, hatalmas pácban vagyok!
- Nyugi már tesó, tőlem senki nem tud meg semmit – biztosított. Ez a tény egy kissé megnyugtatott. – Ideje volt, hogy észhez térj.
A második mondatát szinte meg se hallottam annyira izgatott, az, hogy Toby nem egyedül jött megkeresni minket.
- Azt mondtad „láttuk”, ki volt még veled?
- Csak Derek, de ő se fog csiripelni, ezt megígérhetem – nyugtatott.

Fellélegeztem. Igaz elterveztem, hogy ma, ha törik, ha szakad, de beszélni fogok Morgan atyával, mégse szerettem volna, ha mástól tudja meg a dolgot. Így is nehéz lesz bevallanom neki azt, hogy feladom a papi hivatást. Biztosan csalódni fog bennem, de szeretem Kristent annyira, hogy feladjam érte a hivatásomat.

- És ő hol van most? – kérdeztem Toby-t, Derek holléte felől. Az egyik bokor felé mutatott, pontosan oda, ahová Kristen tartott nagy bőszen.
Egyszer csak Kristen megtorpant, majd lehajolt. Érzetem, hogy valami nincs rendben, ezért megszaporáztam a lépteimet, és pár pillanat alatt mellette teremtem. Épp időben érkeztem, ugyanis ahogy mellé értem, őt elhagyták lábai, egyenesen a karjaim között kötött ki. Nagyon megijedtem, mivel kedvesem arca teljesen elzöldült, a levegőt pedig túl gyorsan vette.

- Van nálatok valami folyadék? – kérdeztem üvöltve a két fiútól.
- Nálam van egy bontatlan víz, az jó? – kérdezte Derek még mindig a bokorban állva. Bólintottam, ő pedig már nyújtotta is az üveget.

A lehető leggyorsabban lecsavartam a kupakot és megitattam vele Kristent. Nem kellett hozzá sok idő, mire kinyitotta gyönyörű zöld szemeit, és a színe is ismét egészségessé vált

- Jól vagy? – érdeklődtem hogyléte felől.
- Most már igen – mosolyodott el halványan, majd megsimította az arcomat, én pedig egy puszit nyomtam a tenyerébe.
- Toby, van nálad valami ennivaló?
- Igen, van egy Snickersem – rögtön oda is adta a csokoládét.
- Ezt most szépen edd meg – utasítottam szerelmemet, aki nem ellenkezett és sec perc alatt eltűntette az édességet.

Vártunk még egy kicsit, míg teljesen össze nem szedte magát, csak aztán indultunk vissza a Táborba. Felálltam vele a karjaimban. Ragaszkodtam hozzá, hogy a hátralevő utat így tegyük meg, de ő ismét megmakacsolta magát és ragaszkodott hozzá, hogy a saját lábán tegye meg az elkövetkezendő kilométereket. Minden egyes lépését árgus szemekkel figyeltem.

/Kristen/

Rob aggódása egészen meghatott, de maghatottságomat az undor váltotta fel. Undorodtam magamtól, mert eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt pontosan. Elszégyelltem magam, a gondolatra, hogy kihasználom őt. Hogy juthatott ez egyáltalán az eszembe? Úgy tekintettem rá, mint egy tárgyra, akinek nincsenek érzései. Csak az én szükségleteim és vágyaim számítottak, és az eszembe se jutott, hogyha ezt megtudná, mekkora fájdalmat okoznék neki. Leszartam, mert egy egoista picsa vagyok!

Nem tehetem ezt vele, egyszerűen nem érdemli meg! Főleg most, hogy…hogy…szeretem.
Bármennyire is próbáltam ellenállni neki, nem kerülhettem el azt, hogy teljes mértékben bele ne habarodjam. Őrültség, de így van, szerelmes vagyok Robert Pattinsonba!
Elmosolyodtam ezen.

- Min mosolyogsz? – kérdezte minden vágyam megtestesítője.
- Csak rájöttem pár dologra.
- Mégpedig? – kíváncsiskodott. Ismét közel vont magához, keze a derekamon pihent.
- Majd megtudod az este – simítottam végig a mellkasán. Elhatároztam ugyanis, hogy este színt vallok neki.

Elmondom neki az igazságot, kezdve azzal, hogy mi volt a valódi oka annak, hogy jelentkeztem a Táborba. Azt is bevallom majd neki, hogy visszavonhatatlanul és őrülten szerelmes vagyok belé, és bármit megteszek annak érdekében, hogy megbocsásson.

Egész gyors iramban haladtunk, a nap már jócskán a fejünk felett járt, amiből arra következettem, hogy dél felé járhattunk. Gyomrom hangos korgással igazolta ezt a feltételezést.

- Már nincs sok hátra skacok – közölte Toby. Igaza is lette, mert alig tettünk meg három lépést, én már látni véltem a Tábor házainak a tetejét. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire örülni fogok ideiglenes otthonom láttán.

Kiléptünk a fák közül és ezer ember futott felénk, hogy megtudakolják jól vagyunk-e. Mindenkit biztosítottunk róla, hogy kutya bajunk, de csak nem tágítottak. Megtapogatták minden egyes csontunkat, hogy épen vannak-e, és nem bírták ki, hogy ne kezdjenek el faggatózni az estével kapcsolatban. Azt hittem menten megint elájulok, olyan fáradt voltam.

- Menjünk – súgta a fülembe Rob édes hangon. Minden vágyam az volt, hogy elmenjünk végre.

Elnézést kérve a többiektől, szaladva tettük meg az utat Rob szobájáig. A házba benyitva azonnal rávetettem magamat az ágyra és már húztam is a lóbőrt.

Úgy aludtam, mint a bunda, úgy tűnik, jót tesz nekem a friss levegő. Egyszer csak gyomrom korgására riadtam fel. Körülnéztem a sötét szobában, ahol rajtam kívül senki se tartózkodott. Se levél, se semmi nem volt számomra ott hagyva, ezért összeszedtem magam és átmentem a saját lakásomba, de már az ajtóban megtorpantam. Égett a villany, és két ember beszélgetett és nevetett bent. Bekukucskáltam hát az ablakon, és meg se lepett a látvány, ami a szemem elé tárult. Kate és Toby önfeledten beszélgetett odabent, igen szorosan ülve egymás mellett.

Örültem a boldogságunknak. Úgy látszik Kate is egyből felkerült a „szimpatikus emberek” listámra. Ha nem jelent konkurenciát, nekem semmi problémám sincs vele.
Nem akartam megzavarni őket, így továbbálltam. Robot hiába kerestem, nem találtam sehol. Elhatároztam hát, hogy egy kissé kirúgok a hámból.

Betértem abba a kis kocsmába, ahová az első napon Toby-val jöttem. A pultos emlékezett rám és ki is töltötte a korsó sörömet. Amiből fél óra múlva 10 korsó lett, plusz pár feles és tequila, ki mire hívott meg éppen. Kezdtem felszabadultan érezni magam. A zenegép hangosan szólt, épp valami rock szám csendült fel. Ordítani kezdtem a szöveget, mire páran felém fordították a fejüket. Nem a hangomról vagyok híres ez ebből is látszik.

- Nagyon jól nyomod – dicsért meg egy pasas a hátam mögött. Hátrafordultam hozzá, de már nem láttam őt kristálytisztán.
- Kösz – nyögtem, a nyelvemmel alig bírtam szót formálni. Ilyenkor szokott leállítani Ann, csakhogy ő most nem volt itt velem, nekem pedig eszem ágában se volt leállni. Jól éreztem magam, szabad voltam és a legjobb az volt, hogy nem kellet semmire gondolnom.

Egyszer csak a pasi felrántott a székemről és szorosan magához húzott. Keze a fenekemre siklott, szájával pedig a nyakamat kezdte csókolgatni. Jó érzés volt, még se olyan, mint…mint…Bassza meg, hogy is hívják, azt a jó pasit? Á, kit érdekel, ő most nincs itt, és amiről nem tud az nem is fáj.
Lecsaptam hát a férfi ajkaira, és szenvedélyes csókcsatát vívtam vele. Lelöktem a székre, majd az ölébe telepedtem. Hangosan nyögdécseltünk, és taperolni kezdetem ama testrészét, ami már igen csak készen állt a bevetésre.

- Vedd le róla a kezed te rohadék! – üvöltött valaki mellettünk. Felnéztem, de az arc teljesen elmosódott előttem.
- Talán a te csajod, vagy mi? – húzta fel magát a férfi.

A másik pasi nem szólt semmit, csak egy hirtelen mozdulattal kirántott a kanos pacák karjaiból. Mi a fasz?!
- Héj, én most épp jól érzem magam – dülöngéltem.
- Kristen… – szólított meg az ünneprontó. Kirángatott a kocsma elé, a hideg levegő hatására kicsit kezdett tisztulni a kép. A férfi iszonyat dögös volt. Kitártam felé a karjaimat és épp átölelni készültem, de ő ellökött magától.

- Mégis mit művelsz? – tette fel a kérdést. Válaszolni akartam, hogy csak bulizok, mikor egy szőke lány lépett ki a háta mögül.
- Rob, szerintem most inkább vidd haza – mondta neki, miközben megfogta a karját, és úgy nézett rá, mint egy szerelmes tini.
Összeállt a kép, és végre kiadtam magamból minden bennem lappangó érzelmet.

/Robert/

Ahogy a lakásba értünk, Kristen édesen elszenderedett. Én egy cseppet se voltam fáradt, inkább izgultam. Több ezerszer lefutattam magamban egy párbeszédet, ami köztem és Morgan atya között zajlott.

Hezitáltam, de nagyon jól tudtam, hogy nem halogathatom ezt a dolgot a végtelenségig. Most vagy soha Rob?
Nagy levegőt vettem, és egy utolsó puszit nyomva Kristen arcára, elindultam az idős pap lakosztálya felé.

Kicsit még álldogáltam az ajtó előtt, majd hangosan bekopogtam.
- Fáradj be – szólt az ajtó túloldaláról a tisztelendő. Beléptem, de csak a lábamat bírtam nézni, szégyelltem magam. – Robert, örülök, hogy megkerültél – jött oda hozzám, majd átölelt. Hogy tehetem ezt vele?

Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, mert azonnal hellyel kínált és megkért, hogy mondjam el a problémámat.
Ekkor már ránéztem, mégse beszélhetek a lábamhoz, meg kell tisztelnem annyival, hogy a szemébe nézek.

- Atyám én vétkeztem – kezdtem.
- Rendben fiam, mégis miféle a te bűnöd? – tette a kezét a vállamra. Nem bírtam megszólalni. – Nincs olyan bűn, amit Isten meg ne bocsátana.
- Ezt nem fogja – suttogtam, már a sírás kerülgetett.
- Mi történt?
- Megcsókoltam Kristent – mondtam ki egy szuszra. Abban reménykedtem, hogy miután kimondtam ezt, könnyebb lesz a lelkem, de nem lett.
- Nincs semmi baj, ez nem olyan nagy vétek – nyugtatott.
- Atyám ön nem érti! Megcsókoltam őt, és nem tudok másra gondolni csak rá – temettem az arcomat a kezeim közé.
Az atya pár percig nem szólalt meg, gondolom emésztenie kellett a hallottakat.
- Nem te vagy az egyetlen, aki ilyen próbatétel elé került.
Hitetlenkedve néztem rá. Ezek szerint ő is került ilyen helyzetbe?
- Erről még senkinek se beszéltem, de mikor én is annyi idős voltam, mint te, és a felszentelésemre vártam, pont, mint most te, volt egy lány, akibe egészen beleszerettem.

Alig akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, csak én vagyok ennyire esendő.
- A lány viszont szeretett, de ez a kapcsolat már akkor halálra volt ítélve. Persze eleinte titokban találkoztunk, és köztünk is elcsattant pár csók, de mikor a lány szülei tudomást szereztek arról, hogy a lányuk egy leendő papba szerettet bele, elválasztottak minket egymástól. Mindent megtettem, hogy megtaláljam és közöljem vele, és a szüleivel, hogy nem állok papnak, de elkéstem. Mikor fáradtságos munka árán kiderítettem, hogy hová is költöztek, addigra a lány már más felesége volt. Nem tehettem hát semmit, papnak álltam, de még mindig, éjjelente az arcával a szemem előtt alszom el, és nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, mi lette volna, ha együtt maradunk.

Nem tudtam megszólalni, a hallottak teljesen letaglóztak. Morgan atya is olyan szerelmes volt, mint most én, de neki nem adatott meg a teljes boldogság.

- Robert, tudom, hogy most miért vagy itt.
- Atyám én… - kezdtem volna, de közbevágott.
- Megértelek, a szerelem nagyúr és én nem lehetek az útjában a te boldogságodnak. Felmentelek a felszentelés alól, fiam.
Felálltam és átöleltem az öreg plébánost. Férfi létemre elsírtam magam, nem gondoltam, hogy ennyire megértő lesz.

- Atyám én nem akartam magának csalódást okozni – szipogtam.
- Nem okoztál, jogod van a szerelemhez és élj is vele, ha már én nem tudtam. Ettől te mindig a fiam maradsz.
- Köszönöm. Ez nem változtat semmit a kettőnk kapcsolatán, maga mindig is, apám helyett apám lesz, és életem végéig hálás leszek önnek azért, amit értem és anyámért tett.

Percegik összeölelkezve álltunk a szoba közepén. Kissé megkönnyebbültem, hogy Morgan atya nem gyűlölt meg végleg, mégis árulónak éreztem magam.

Láttam a tisztelendőn, hogy eléggé elfáradt, ezért magára hagytam őt. Persze távozásom előtt együtt imádkoztunk, és abban a pillanatban megfogadtam magamban, hogy ezt a szokást, ha törik, ha szakad, de megtartom.

A friss levegőből nagyot szippantottam. Vége. Mégis most kezdődik egy egészen másik élet a számomra, és mindez Kristen oldalán. Kristen. Minden vágyam az volt, hogy megosszam vele ezt a hírt, persze egy kis félsz is lappangott bennem, mert mi van, ha ő nem gondolta komolyan azt, ami köztünk történt? Én szerettem, ebben teljes mértékben biztos voltam, a többi már csak rajta múlik.

Visszamentem a szobámhoz, ami meglepetésemre üresen állt. Átmentem hát szerelmem házához, de bekopogva nem ő, hanem Toby nyitott ajtót. Először szörnyű gondolatok futottak át az agyamon, de ezeket azon nyomban elvetettem, mihelyt megláttam Kate-et az agyán ülve.

- Nem láttátok Kristent? – kérdeztem tőlük. Jó volt látni, hogy nem csak én, de Kate is megtalálta a boldogságot Toby mellett.
- Azt hittük veled van – szólt ki Kate.
- Nem, én egy időre magára hagytam, de most nem találom. Nincs ötletetek, hogy hová mehetett? – érdeklődtem.
- Hát, ha nincs a Tábor területén, akkor csak egyetlen helyre mehetett – közölte Toby.
- Mégis hová?
- A kocsmába.

Az emlékeimben még tisztán élt a kép, mikor Kristen és Toby együtt mentek el abba a bizonyos kocsmába. Mérhetetlen fájdalmat éreztem, akkor döbbentem rá, – igaz tudat alatt – hogy beleszerettem.

- Akkor oda megyek – közöltem velük.
- Rob, várj! - szaladt utánam Kate. – Mi is veled megyünk, hátha segíteni kell őt hazahozni.
Erre gondolni se akartam, csak bízni tudtam benne, hogy nem itta le magát túlságosan. Ma komolyan kell vele beszélnem.

Toby, Kate oldalán mutatta nekem az utat. Odaérve hangos zenére lettünk figyelmesek. Benyitottam a kicsiny helységbe, ahol szinte vágni lehetett volna a füstöt. Többszöri körülnézés után végre valahára megtaláltam Kristent. Csakhogy nem volt egyedül.

Kezeim ökölbe szorultak és, mint egy dúvad indultam meg felé. Egy férfi ölében ült és illetlen helyen fogdosták egymást, és Kristen nem úgy tűnt, mint aki nagyon zavartatja magát. Ennyit jelentenék neki?
Egy kis részem pontosan ettől rettegett.

Melléjük érve megpróbáltam visszafogni magam.
- Vedd le róla a kezed te rohadék! – sziszegtem ingerülten. Kristen rám nézett, de mintha nem ismert volna fel. Éreztem a belőle áradó alkoholszagot.
- Talán a te csajod, vagy mi? – akadékoskodott a szintén holt részeg férfi.
Nem akartam válaszolni, mivel nem tudtam volna mit, ezért egy határozott mozdulattal kirántottam a férfi kezéből Kristent.

- Héj, én most épp jól érzem magam – dülöngélt utánam. Szörnyű volt így látni, mint egy lecsúszott csöves.
- Kristen… - kezdtem, de nem bírtam befejezni. Kivittem a kocsma elé, hátha a friss levegő egy kicsit észhez téríti. Ki is tisztult a tudata, mert mint egy fogyatékos, hatalmas vigyorral az arcán elindult felém kitárt karokkal, de én ellöktem őt magamtól.

- Mégis mit művelsz? – kérdeztem tőle idegesen. Válaszolni akarta, de mikor meglátta Kate-et, inkább a hallgatást választotta.
- Rob, szerintem most inkább vidd haza – tanácsolta Kate. Majd, hogy tudjam, ő velem van, megfogta a karom. Jól esett, hogy rá bármilyen körülmények között számíthatok.
- Ne is zavartassátok magatokat – szólalt meg Kristen gúnyosan. – Nyugodtan essetek egymásnak itt a placcon.
- Jobb, ha most megyünk Kristen – mondtam, és megfogtam a karját.
- Eressz el te szemét! – üvöltött és kirántotta magát a karjaim közül. – Azt hiszitek, hogy hülye vagyok?! Látom, hogy mi megy a hátam mögött.
- Részeg vagy, összevissza beszélsz – szólt közbe Toby.
- Te is benne voltál? Szép! – tapsolni kezdett. Úgy festett, mint egy őrült, félelmetes látványt nyújtott.
- Kristen, kérlek ne csinálj cirkuszt. Gyere, hazaviszünk – lépett közel hozzá Kate.
- Nem megyek veletek sehová, most épp bulizom. Arról nem tehetek angyalom, hogy te ezt a szót nem ismered – nevetett. – Szánalmas vagy Kate, tudod? Ha én nem szépítelek meg Toby még csak rád se néz.
- Kristen ebből elég! – szóltam rá.
- Bár így se fog sokáig veled maradni, az első szexet talán még megvárja, de annál jobbat úgy se adhatsz neki, mint én – köpte a szavakat. – De ne csüggedj, Rob biztosan megvigasztal, vagy már vigasztal is? – nézett rám, majd Kate-re. Kate-nek mindeközben eleredtek a könnyei. – Szánalmas vagy, eljátszod a szentet, miközben ki tudja kivel szűröd össze a levet! Lehetséges, hogy egyszerre több pasit is tartasz a tűzben? Biztosan, a férfiak buknak a szűznek álcázott kurvákra.
- Toby vidd haza Kate-et, én majd elintézem Kristent – mondtam.
Toby szorosan magához ölelve elindult Kate-el a Tábor felé.

Mérhetetlenül csalódtam Kristenben, nem gondoltam volna, hogy ilyen szívtelen szörnyé tud válni.
- Te most velem jössz! Beszélnünk kell! – jelentettem ki határozottan.
Minden elképzelésem vele kapcsoltban összeomlott.

Majd' elfelejtettem, hogy megkérjelek titeket, hogy legyetek olyan kedvesek és írjatok pár sort, mert tényleg nagyon nagy kétségeim vannak ezzel a résszel kapcsolatban! Köszönöm:)