The Prohibited Fruit - 8. fejezet

Buenas tardes para todas:)

Hát, nem lehet okotok panaszra, mivel megint előbb kaptatok frisst.

Hát az előző részben azt hiszem mindenkit alaposan magamra haragítottam Kristen viselkedésével.

De nem lehet mindig minden tök happy gyerekek!!

Azért remélem Lady és Bri nem haláloztatok el, nem venném a lelkemre:)

Ja és Fanni az orgazmusos rész még egy kicsit odébb van;)

Nem is húznám tovább a szót, csak annyit fűznék hozzá, hogy borúra nem sokára derű jön:D

Puszi, Lilluci

8.

/Robert/

Megdöbbenése nevetséges volt. Vajon nem számított arra, hogy azok után, amit most tett, el akarok beszélgetni vele?

Dühösen trappoltam, egyszerűen nem tudtam mit is mondhatnék neki. Üvöltsek vele, hogy mégis, hogy gondolta, hogy egy vadidegennel szinte lefeküdt a kocsma kellős közepén? Vagy csak simán kérjek tőle magyarázatot a viselkedése miatt?

Össze voltam zavarodva, azt kívántam bár ne is jöttem volna el ide ma este. De miben változtatott volna az? Ha nem jövök el, már rég azzal a pasival henteregne valahol. A gondolat is kiborított. Nem ilyennek ismertem meg Kristen, azzal persze tisztában voltam, hogy nem én vagyok az első „kapcsolata”, de ez a szemérmetlen viselkedés arcpirító. Fejemben megannyi kép, gondolat és érzelem kavargott.

Lassítottam lépteimen, nem húzhatom a végtelenségig az időt. Pontot kell tennem ennem az ügynek a végére, egyszer s mindenkorra! Egyetlen kérdésre akartam a legjobban tudni a választ.

- Szeretsz te engem? – kérdeztem hátat fordítva neki. Túl sokáig maradt csendben, csak a szapora lélegzet vétele hallatszott a sötét és nyugodt éjszakában. – Kristen? – fordultam felé megtörten.
- Sajnálom Rob, én erre képtelen vagyok – hajtotta le a fejét.
- Akkor számodra semmit se jelentett az, ami kettőnk között történt? – érdeklődtem.
- Nem – suttogta, majd szemeiből előbuktak a könnycseppek. Miért sír? Azért, mert tudja mennyire megbántott ezzel a kijelentésével? - Rob, tudom, hogy most hatalmasat csalódtál bennem, de ezt még helyre tudjuk hozni.

Szavai el se jutottak a tudatomig. Vagyis eljutottak, de túl röhejesen hangzott mindaz, amit most mondott.

- Te meg miről beszélsz? Megőrültél?! Most mondtad, hogy semmit se jelentek a számodra, mit akarsz ezen helyrehozni?! – fel emeltem a hangom, az idegeim pengeélen táncoltak.
- Kérlek, ne ítélj el, nem tudod miért vagyok olyan, amilyen! – csattant föl.
- Tudnám, ha elmondanád! Megbízhatsz bennem – biztosítottam, és kissé lágyabbra vettem a hangom.
Könnyei ismét eleredtek és keserves sírásba kezdett.
– Kristen… - léptem közel hozzá, majd végigsimítottam szépséges, ám most épp meggyötört arcán. Hihetetlen, hogy képes ebben a helyzetben is meghatni!
- Nem mondhatom el, azt nem élném túl még egyszer – temette arcát a mellkasomba.

Teljesen elveszítettem a fonalat, fogalmam nem volt, hogy miről beszélt. Szorosan karjaim közé zártam, és háta simogatásával próbáltam elérni, hogy megnyugodjon egy kicsit.

- Ez így nem fog működni - súgtam a fülébe. Erősen belekapaszkodott a pólómba, mint egy kismajom, aki nem akarja elengedni a mamáját. – Csalódtam benned Kristen.
Felnézett rám, és mintha értetlenséget fedeztem volna fel tekintetében.

- Azért mert nem mondom el, hogy mi történt velem a múltban? Mekkora egy képmutató vagy Rob! – teljesen kikelt magából, mintha egy másik nő lenne. Nem ismertem rá, az előbb még törékeny és sajnálatra méltó volt, most meg egy dühödt perszónává vált. – Még te csalódsz bennem, és én mit mondjak?! Képzeld én is csalódtam benned, hisz egyértelmű volt, hogy nem hagyod ott a papi pályád, de te mégis kihasználtad a helyzetet! És ha már a múltnál tartunk, te se mesélsz nekem semmit a sajátodról! Hogy például, miért akarsz pap lenni, alig 20 évesen?! Na mi az, elvitte a cica a nyelved?

Ledermedtem. Kellett egy kis idő mire minden szavát értelmezni tudtam. Most tényleg a fejemhez vágta mindezt, ilyen arcátlanul? Kissé hirtelen löktem őt el magamtól, persze nem durván, nem tudnám őt soha bántani. Felnevettem. Nevetségesnek tartottam ugyanis az előbbi kis monológját.

- Min nevetsz? – kérdezte keserűen.
- Azon, hogy neked fogalmad sincs semmiről, és badarságokat állítasz - még a könnyem is kifojt, persze nem az öröm, hanem a bánat miatt.
- Ezt most nem értem – rázta a fejét értetlenül.
- Úgy értem, hogy épp azt akartam veled az este folyamán közölni, hogy nem állok papnak. Hogy téged választalak a hivatásom helyett. Hogy szeretlek, és bármit megteszek azért, hogy ez az érzelem kölcsönös legyen – gyorsan elhallgattam, azt hiszem ez is túl sok információ volt egyszerre. De az agyam csak pörgött és pörgött szüntelenül, így egy kis pihenő után újult erővel folytattam. – A múltamról, pedig eddig csak azért nem beszéltem, mert azt éreztem, hogy kell még egy kis idő, mire olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy megoszthassam veled. De ha annyira kíváncsi vagy, tessék elmondom!
Apám egyik este holt részegen jött haza. Én már lefekvéshez készülődtem, mikor hangos veszekedésre lettem figyelmes, rögtön lefutottam és akkor megláttam a nappali közepén azt a rettenetet. Apám, anyám fölé tornyosult, akit addigra már alaposan megvert. Felismerhetetlen volt. Sikítottam annyira féltem, mire engem is alaposan helybenhagyott. Azóta is magamon viselem annak az estének a nyomait. Akkor döntöttem el, hogy segíteni fogom az olyan bajba került embereket, mint amilyenek mi voltunk annak idején anyámmal. Hát ez lenne az én „nagy” titkom! Most elégedett vagy, vagy ütősebb sztorira számítottál? – kérdeztem tőle ordítva.
- Sajnálom…én nem…
- Persze nem tudhattad – legyintettem. – Kristen számomra teljesen nyilvánvaló vált, hogy te mindvégig csak játszottál velem – akármennyire is fájt beismernem, ki kellett mondanom mindezt hangosan.
- Ez nem igaz! – dühöngött. – Igen is fontos vagy nekem!
- Akkor miért nem bízol bennem?
- Mert az életem során már egyszer elárultak és súlyosan megsebeztek.
- És azt gondolod, hogy én is ezt tenném veled? – érdeklődtem.
- Fogalmam sincs.
- Értem. Ez esetben arra kell most téged kérnem, hogy amilyen gyorsan csak tudod, hagyd el a Tábort – a szívem megszakadt, de ha ennyire nem jelentek számára semmit, akkor nincs értelme, hogy kínozzuk egymást tovább. Mindkettőnknek könnyebb lesz, ha nem látjuk egymást nap, mint nap.
- Rob kérlek….bocsáss meg! – könyörgött, és még le is vetette magát előttem a földre. Megragadtam a könyökénél és felhúztam a hideg avarról.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem a saját lelkiismereteddel kell elszámolnod. Gondold végig, hogy ma hány ember életét tiportad szét! És most nem a sajátomról beszélek, hanem Kate-ről, megbántottál egy olyan embert, aki semmit se ártott neked. Olyan dolgokat vágtál a fejéhez, melyek megbocsájthatatlanok. Szóval itt nem én vagyok az, aki felmenthet a bűnöd alól.

Nem szólt egy szót sem csak állt némán a semmibe bámulva. Elképesztő volt, hogy a mai nap történései után ide lyukadtunk ki. Mérget vettem volna rá, hogy ma végre minden bonyodalom nélkül együtt lehetünk, erre ő mindent elrontott. És a legmegrendítőbb az, az egészben, hogy még így se tudtam gyűlölettel gondolni rá. Ő volt az első nő, aki iránt valódi szerelmet éreztem, és akivel el tudtam képzelni az elkövetkezendő életemet, de ez egy szempillantás alatt a porba hullott. Már nem várok semmi jót az élettől. Én a mai nap folyamán megszűntem létezni.

/Kristen/

Úgy éreztem magam, mint akit éppen most szúrtak le. Több sebből véreztem. Az egyik, és egyben a legnagyobb seb a szívemen volt. Hazudtam Robnak. Nem igaz, hogy nem éreztem semmit az erdőben. Én is fülig szerelmes vagyok belé, de nem akarom, hogy velem legyen. Saját magamtól akarom ezzel óvni. Hisz ha ma, - mikor már saját magamnak is beismertem, hogy igen is szerelmes vagyok belé – képes voltam magamat leinni a sárga földig és majdnem lefeküdni egy vadidegen emberrel, mi a garancia arra, hogy ezt nem követem el akkor is, mikor együtt vagyunk?

Ez mind az én hibám. Ha valakihez elkezdtek kötődni, az agyam nem engedi a szívemnek, hogy teljes mértékben ő irányítson. Az-az egy eset elrettentő példa volt, ahhoz, hogy kiábránduljak a szerelemből. Ez egyfajta védekező mechanizmus az agyam részéről, nem engedi a szívemnek, hogy még egyszer bele essen ebbe a csapdába. Hiába tiltakozom, hogy Rob nem olyan és képtelen lenne engem bántani, az agyam rendíthetetlen. Ez az én örök keresztem.

Ezért van az, hogy csak testi kapcsolataim vannak. Ott nincs semmiféle kötelezettség, csak szex, és más semmi. De ezek után ez nem így lesz! Bármennyire is fáj, nem mondhatom el neki az igazat. Egy nap biztosan megtalálja azt az embert, akivel boldogan letudja élni az életét. De az nem én leszek.

A másik sebet Rob szavai ejtették rajtam. Amiket utoljára mondott. Teljes mértékben igaza van, a saját lelkiismeretemmel kell elszámolnom. Azt se tudom, hogy ezek után egyáltalán bele tudok-e nézni a tükörbe. Valószínűleg igen, de biztos vagyok benne, hogy minden egyes alkalommal arcon köpöm magam, hisz ezt érdemlem. Megbántottam két olyan személyt, akik érthetetlen okból kedveltek engem. De a rám jellemző, Kristen Stewart módra eltaszítottam őket magamtól, hogy még véletlenül se kelljen viszonoznom a kedvességüket. Egy gyalázatos ember vagyok!

Rob a semmiből közelebb lépett hozzám és a homlokomra egy puszit nyomott.
- Ég veled Kristen – köszönt el véglegesen. Ennyi jutott csupán belőle nekem.
Sírva néztem távolodó alakját. A szívem a mai naptól fogva megszűnt dobogni és létezni. Elvesztettem őt, mielőtt még az enyém lett volna.

Lassan erőt vettem magamon és visszasétáltam a Táborba. Már minden házban leoltották a lámpát, csupán két ház volt kivilágítva. Az egyik az én, és Kate faviskója volt, a másik Toby és Rob közös szálláshelye.

Fölbandukoltam a lépcsőn, de mielőtt beléptem volna a házikóba, benéztem az ablakon. Kate Toby karjaiban keservesen zokogott. Egy szívtelen dög vagyok! Hogy feltételezhettem egy percig is, hogy Rob és Kate a hátam mögött összeszűrték a levet?! Egy barom vagyok! Egyet tényleg kibaszott jól tudok, elcseszni – a már amúgy se tündérmesébe illő – életemet.
Elnézést szerettem volna kérni Kate-től, de erre se az idő, se pedig a helyszín nem volt alkalmas. Lehet, hogy páros lábbal rúgott volna ki. Bár ő nem olyan, mint én.

Letettem hát, ama tervemről miszerint az ágyamban alszom, inkább éjjeli körtúrára indultam.
A csillagok a fejem felett aranyszínben pompáztak, számomra ez új dolog volt, városi lévén nem volt soha részem ilyesfajta „csodákban”. Leültem egy közeli padra és bambultam kifele a fejemből.

- Kristen, te vagy az? – kérdezte egy nagyon ismerős rekedt hang. Felugrottam félelmemben, de mikor megláttam a kedves arcot vissza is huppantam előző helyemre.
- Rose nővér, megijesztett – mondtam.
- Mit csinálsz az éjszaka közepén idekint, méghozzá egyedül? – kérdezte kétségbeesve. Meghatott, hogy ennyire aggódik értem. Legalább egy ember, aki nem gyűlöl szívből.
- Várom, hogy végre reggel legyen és elmehessek innen – vallottam be a teljes igazságot.
- El akarsz menni? Mégis miért? Talán nem tetszik a Tábor? – érdeklődött.
- Nem, a Táborral semmi bajom, de nemkívánatos személy vagyok, azt hiszem.
- Ez badarság! – csapta össze a tenyerét. – Ki ne kedvelne téged aranyoskám? – a kezét a vállamra tette.
- Hát akad egy-két ember a listán – világosítottam fel.
- Akarsz esetleg mesélni nekem valami?

Egy percig gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet lenne-e őt beavatni mindenbe. És a válasz egyértelműen IGEN volt. Úgy se találkozok vele többet, így ha elítél is, legalább úgy teszi, hogy én nem tudok róla. Robak nem árulhatja el, hisz köti a titoktartási esküje. Bólintottam.

- Akkor gyere és menjük a szobámba, ott mégis csak kényelmesebb, és melegebb is van – mosolyodott el. Aranyos volt, hogy ennyire törődik velem.
A szobájában letelepedtem egy fotelba, ő pedig egy széket húzott elém. Megkértem, hogy esetleg nem telefonálhatnék-e előbb, természetesen megengedte. Anyám jó szokásához híven, nem vette föl a telefont ezért, egy igen tömör üzenetet hagytam számára a rögzítőn.

„ Anya, itt Kristen. Kérlek, holnap a legelső dolgod az legyen, hogy eljössz értem a Hittan Táborba! A címet tudod, szóval, szia!”

Letettem a telefont és belekezdtem a történetembe…..

- Kincsem ez borzasztó! – ölelt át az idős apáca. Eszméletlenül sírtam. Ő volt Ann-en a legjobb barátnőmön kívül az egyetlen olyan személy, akinek beszéltem erről a dologról. A sebek – jól gondoltam – megint felszakadtak.
- Kristen kedves nyugodj meg! – kérlelt. – Most szépen vedd be ezt a nyugtatót és feküdj le aludni – nyújtotta oda a piciny kapszulát és egy pohár vizet. A pirula pár perc után hatott is, és elnyomott az álom. Szerencsére nem álmodtam semmit.

Reggel ismerős hangokra keltem. Kinyitottam a szemeim és meglepetésemre anyám állt a szoba közepén. Épp Rose nővérrel beszélgettek valamiről. Álmosan felültem és elnyomva egy ásítást köszöntöttem mindkettejüket.
Furcsa mód örültem anyám ittlétének. Ettől a tábortól, tuti bekattantam!

- Kicsim, jól vagy? – lépett oda hozzám.
- Igen, de menni akarok – kimásztam az ágyból és indulni készültem, de az apáca megállított.
- Hova-hova?
- Csak a cuccaimat akarom összeszedni – tájékoztattam.
- Ezt már én elintéztem – mutatott az ajtó mellett sorakozó bőröndhalmazra.
- Hogy bírta el ezeket egyedül? – kérdeztem, mivel emlékeztem, hogy kábé ólomsúlyú mind a három.
- Robert segített őket áthozni.
A neve hallatára összerezzentem. Szóval nagyon jól tudja, hogy elmegyek, akkor biztosan örül.

Lassan összeszedtem magam és útra készen vártam az indulást. Rose nővér még egyszer utoljára átölelt és sok sikert kívánva az utunkra engedett bennünket.
Anya nem kérdezősködött, szó nélkül hajtott végig a poros úton.

A lényem egy része ott maradt a Táborban, a szívem darabjaival együtt. Hogy-hogy fogom kibírni az elkövetkezendő időszakot, arról halvány lila gőzöm sincs!

/Robert/

Bár tudtam, hogy bekövetkezik mégis villámcsapásként ért a hír. Rose nővér a hajnali órákban átjött Kristen bőröndjeiért. Tisztában voltam vele, hogy én kértem tőle, hogy amilyen gyorsan csak tőle telik, hagyja el a Tábor helyszínét, mégse gondoltam, hogy ilyen hamar meg akar szabadulni tőlünk, tőlem.

Ahogy a nővér szobájához értem és megláttam a nyugodtan az ágyban szuszogó Kristent, egyfajta boldogságot árasztott el. Örültem, hogy ha utoljára is, de még egyszer láthatom gyönyörű arcát.

Aztán eljöttem. Átsétáltam a közeli próbaterembe, ahol mindenféle hangszer megtalálható. Elvettem a gitárt és sebes léptekkel, elsétáltam az egyetlen helyhez, ami ebben a helyzetben megnyugvást adhatott.

A folyóparton egy fa árnyékába telepedtem és végiggondoltam az elmúlt pár nap eseményeit. Mindenemet elveszítettem egy szempillantás alatt. A még meg se lévő munkámat, a szerelmemet, az egész életemet.
Kezemet ráhelyeztem a húrokra, és játszani kezdtem. (A zenét IDE kattintva meghallgathatjátok)

Life is bigger

It's bigger than you & you are not me

The lengths that I will go to

The distance in your eyes

I've said enough

That's me in the corner

That's me in the spotlight

Losing my religion

Trying to keep up with you

And I don't know if I can do it

Oh no, I've said too much

I haven't said enough

I thought that I heard you laughing

I thought that I heard you sing

I think, I thought, I saw you try

Every whisper

Of every waking hour I'm choosing my confessions

Trying to keep an eye on you

Like a hurt lost and blinded fool, fool

Oh no, I've said too much

I've said enough

I thought that I heard you laughing

I thought that I heard you sing

I think, I thought, I saw you try

That was just a dream

That was just a dream

That's me in the corner

That's me in the spotlight

Losing my religion

Trying to keep up with you

And I don't know if I can do it

Oh no, I've said too much

I haven't said enough

I thought that I heard you laughing

I thought that I heard you sing

I think, I thought, I saw you try

But that was just a dream

Try Cry Why Try

That was just a dream

Just a dream

Just a dream

Mihez kezdhetnék most magammal?

Gitározó Rob:)

A komiknak ismételten nagyon örülnék:) Lehet pozitív és negatív egyaránt!!  Köszönöm(L)