The Prohibited Fruit - 14. fejezet

Sziasztok!!!

Nos a kissé hosszúra nyúlt szünet után megérkezett a következő rész.

Remélem, azért az ünnepi fejezetek is tetszettek nektek:)

Nem nagyon fűznék hozzá semmit, tudom, hogy nem érdekel soha senkit az ömlengésemxD 

Jó olvasást kívánok, és csak halkan teszem hozzá, hogy szerintem ez a fejezet a mélyrepülésem:S

A fejezet javításáért most is hatalmas köszönet illeti Fannit!!!(L)

Puszi, Lilluci

U.I: Zeno ha lennél olyan kedves a lilluci91@gmail.com-ra leírnád nekem az e-mail címed, mert kérdezni szeretnék tőled egy-két dolgot?? :D

Másoknak is megsúgom, hogy nyugodtan lehet nekem mailt írni, bármilyen témában. A történettel kapcsoltban is kérdezhettek, de írhattok csak unaloműzés céljából is;)

14.

/Robert/

Az éjszaka folyamán eszembe jutott egy igen csak érdekes ötlet. El kell vinnem Kristent bemutatni az édesanyámnak. Tudom, hogy ez merész lépés a részemről, de elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a számomra két legfontosabb nő végre megismerkedjék egymással. Egy kissé féltem anyám elé állni azzal, hogy mégse megyek papnak és, hogy rögtön bemutatom neki a… barátnőmet gyilkos ötletnek tűnt, mégse hittem azt egyetlen percig sem, hogy esetleg nem jönnének ki jól egymással. Biztos vagyok benne, hogy elsőre szimpatikusok lesznek egymásnak, mivel anyám egy igen megértő lélek, Kristen pedig maga a megtestesült jóság. Nem sülhet el rosszul a dolog. Nem tudom, mit tennék, ha a szerelmem, aki a világot jelenti nekem és az édesanyám, aki világ éltében csak az én életemet akarta jobbá tenni, ne jönnének ki jól. De ezen még korai gondolkodni, először ezt az egészet fel kell vezetnem Kristennek. Ki tudja, ő mit fog szólni ehhez a hirtelen elhatározáshoz. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát, ezért ha nemet mond, akkor nem erőltetem a dolgot. Egyelőre.
Első lépéskén azonban anyámat kell értesítenem a jövetelünk felől.

- Mi a baj haver, gondterheltnek tűnsz – lökött oldalba Toby, ezzel felébresztve merengésemből. – Csak nem megtörtént köztetek a „nagy dolog”? – kacsingatott mindentudóan.
- Nem – nyögtem. Ha csak eszembe jut milyen közel voltam a dologhoz, kiráz a hideg. Egyik felem majd’ megőrül, hogy megkaphassa Kristent, a másik azonban óvatosságra int.
- Akkor mi a gond? Ó, csak nem a kisfickóval van valami baj? - veregetett vállon együtt érzően. Ezt nem hiszem el!
- Te jó ég Toby, dehogy! Tudod, nem mindenkinek a szexen jár az esze egyfolytában – világosítottam fel kissé megszeppent barátomat. – Be akarom mutatni Kristent az édesanyámnak – mondtam el végül az igazságot, még mielőtt újabb hülyeséggel rukkolna elő.
- Váó. Rob, ezt jól meggondoltad?
- Igen. Végül is, mi baj lehet belőle? – kérdeztem a kelleténél kicsit idegesebben.
- Hát nem hiszem, hogy anyukád repesni fog az örömtől, ha meghallja, hogy felhagysz a papsággal – adott szót a saját kételyeimnek.
- Egyszer úgy is túl kell esnem rajta, és ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy bemutassam neki Kristent – győzködtem nem is annyira őt, mint inkább magamat. Vállat vont, ezzel is rám hagyva a döntést, majd kisétált a szobából.

A telefonom az ágyamon feküdt, közvetlenül mellettem. Én meg mint egy idióta néztem, hol a kicsiny készüléket, hol a földet. Mitől félek ennyire?! Végtére is, ez csak egy telefonhívás. Meg tudod csinálni Rob! – győzködtem magam, de az idegbaj kerülgetett. Hiába próbáltam lenyugtatni magam, egyfolytában Toby mondata járt az eszemben, miszerint anyukám nem fog örülni, hogy felhagyok a papsággal. De ez teljeséggel kizárt! Ő azt szeretné, hogy boldog legyek, és ha ezt a boldogságot csak Kristen által kaphatom meg, a pappá szentelés nélkül, áldását fogja adni ránk. Reményeim szerint legalábbis!

Remegő kézzel nyúltam az ágyon lévő telefonomért, majd a gyorshívón benyomtam a kettes számot és vártam, hogy felvegyék.
A harmadik csöngésre édesanyám csengő hangja szólt bele a telefonba.
- Kicsim, minek köszönhetem a hívásod? – kérdezte meglepetten, hisz egy héten csak egyszer szoktam felhívni és azon már túl voltam.
- Csak hiányzott a hangod – füllentettem. A hangom remegett, ami legnagyobb sajnálatomra anyunak is feltűnt.
- Valami baj van?
- Nincs – adtam kurta választ.
- Olyan fura a hangod. Biztos minden rendben? – kérdezősködött tovább.
- Csak izgatott vagyok – vallottam be, majd egy nagyot nyeltem.
- Mi miatt?
Nagy levegőt vettem, majd elárultam a hívásom valódi okát.
- Szeretnék neked bemutatni valakit. Otthon leszel ma este? – a szívem a torkomban dobogott.
- Természetesen. Gyertek nyolc körül, addigra összeütök valami könnyű vacsorát – hallottam a hangján, hogy magán kívül van az örömtől, ez egy kissé engem is boldogabbá tett. Legalább nem vágtam már olyan képet, mint aki citromba harapott.
- Rendben, akkor nyolcra ott leszünk. Köszi, anya – hálálkodtam.
- Neki is kezdek – hadarta. – Várlak titeket, és szeretlek, kisfiam.
Időm se volt válaszolni, mert azonnal letette a telefont.

Nagy kő esett le a szívemről. Bár azt még nem tudja, hogy kivel és miért megyek, de nyugtatott a gondolat, hogy már most megvan a kellő jókedve a hírekhez, melyeket közölni szándékozom vele. Ha ilyen szeretettel vár minket, csak nem sülhet el balul az este.
Volt azonban még egy személy, akivel közölnöm kell a ma esti programot. Kristent egy kicsivel nagyobb falatnak gondoltam anyánál. Nagy levegőt vettem, majd becsukva magam mögött az ajtót, indultam kedvesem háza fele. De alighogy eljutottam a verandáig, megláttam szerelmemet, amint épp Kate-tel ölelkezik. Ezek szerint sikerült kibékülniük. Ennek szívből örültem, így végre senki és semmi nem árnyékolhatja be a kettőnk kapcsolatát.
Legalábbis ekkor még azt hittem!

/Kristen/

Hiába mindaz, amit Rob Kate-tel kapcsolatban mondott, miszerint már mindent megbocsátott nekem, féltem szembenézni vele, azok után, amiket azon a borzalmas estén a fejéhez vágtam. Nem is értem, hogy voltam képes olyan csúnyán kivetkőzni magamból. Mintha valaki más uralta volna abban a pillanatban az elmémet. Más is uralta, az alkohol. Meg is fogadtam magamban, hogy ezek után csak mértékkel iszom, mert ez az alja ital képes teljesen kivetkőztetni önmagamból, az pedig nem szerencsés, főleg most, hogy együtt járok Robbal. Felemelő érzés volt rá úgy gondolni, mint a barátomra. Persze Ő előtte voltak kapcsolataim, de azok a nyomába se érnek a most érzett boldogságomnak. Hálás voltam neki, azért, hogy viszont szeret.

Hatalmas léptekkel közeledtem Kate házához. A gyomrom liftezett, annyira izgultam. Bekopogva várakozó állásba vágtam magam.
- Kristen?! Micsoda meglepetés – örült szívből.
Legszívesebben egy hatalmas szikláról a mélybe vetettem volna magam, amiért olyan görény módon bántam vele.
- Kate, azt se tudom, hol kezdjem… - néztem a lábfejem, ugyanis nem voltam képes a szemébe nézni. De végül megembereltem magam és rá emeltem a tekintetem. – Sajnálok mindent – mégse lehetek akkora paraszt, hogy mindezt a lábamnak mondom.
- Már rég megbocsátottam – nevetett. Robnak tényleg igaza volt, mégis Kate szájából jobb volt hallani, hogy nem haragszik rám a történtek miatt.
- Akkor, nincs harag köztünk? – kérdeztem kissé félénken. Komolyan magamra se ismerek. Két hónapja leszartam volna, hogy kinek a lelki világába taposok bele, most meg remegek attól, hogy valaki esetleg utálni fog. Kész röhej!
- Nincs – rázta a fejét. – Gyere, hadd öleljelek meg – legyintett a kezével. Készséggel öleltem át. Örültem, hogy ha egy barátot el is vesztettem – bár Ann-t inkább nem nevezném annak -, de egy újat Kate személyében szereztem.
- Mi ez az összeborulás itt, kérem szépen? – röhögött rajtunk jóízűen Toby. Ügyet se vetve rá, váltunk el egymástól, majd Kate szorosan Toby karjai közé simult. Jó volt látni, hogy boldogok együtt, és a kis magánakcióm végül nem járt sikerrel.
- Kristen, azt hiszem, Rob téged keres – nézett jelentőségteljesen a házuk irányába Toby. Azonnal odakaptam a tekintetem, ahol legnagyobb örömömre valóban ott állt a földkerekség legszexibb férfija, aki – halkan teszem hozzá - csak az enyém. Önkívületi állapotba kerültem már attól is, ha csak rám mosolygott. Szerelmes vigyorral a képemen bámultam őt, még azt se vettem észre, hogy idő közben Derek lépett oda hozzám. Belesuttogott valamit a fülembe, de nem törődve vele, eszemet vesztve futni kezdtem Rob felé. Leszarom, hogyha Derek vagy más bunkónak néz, de most csak Robbal akartam lenni.

Robhoz érve azonnal a nyakába vetettem magam, és ott kezdtem el csókolni, ahol csak értem. Kezdve a nyakánál, majd az arca minden egyes négyzetcentiméterét behintettem apró puszikkal, végezetül a száját vettem birtokba. Ő, mindeközben fenekem alatt szorosan összekulcsolta a kezeit, így tartva meg engem. Csókjától mindig más dimenzióba kerülök, a vérem pedig forrni kezd, ahogy megérzem magamon az érintését. Tízpercnyi rövidke (!), ám annál szenvedélyesebb csókcsata után engedtük csak el egymást.
- Hát, ezt meg tudnám szokni – vigyorgott, mint a vadalma. Olyan aranyos volt, mégis szívdöglesztő. Hangja bársonyos, egyben rekedtessé vált. Csak olvadni lehet tőle.
- Hidd el, én is – kuncogtam. Letett a földre és megajándékozott egy szerelmes csókkal. Abból sose elég!

Éreztem, hogy kezdem ismét elveszíteni magam fölött a kontrollt, ugyan is újra beindultam, de még mielőtt valami őrültségbe kezdtem volna, eltávolodtam Rob édes ajkaitól.
- Nem túl nagy az önkontrollom, szóval nem árt észnél lennem – adtam választ értetlen arckifejezésére.
- Ha a közelemben vagy, nekem se marad túl sok – suttogta, amitől borsózni kezdett a hátamon a szőr. Terelj! Terelj! Terelj! – szólítottam fel magam, még mielőtt nagyon elkalandoznék.
- Engem kerestél? – kérdeztem. Tétovázott, és hirtelen azt se tudta hova nézzen zavarában. – Rob?! – kezdtem ideges lenni. – Mi a baj?
- Semmi – bizonygatta, kínos nevetés közepette, és a jól ismert hajtúrás se maradhatott ki a repertoárjából. Titkol valamit!
- Na persze! – vágtam rá. – Ki vele! Ígérem, nem eszlek meg – egyelőre, tettem hozzá szigorúan csak magamban.
- Felhívtam az előbb az édesanyámat… - kezdte, de ez az egy mondat is fél órát váratott magára.
- Rob, kérlek ne csigázz! – toporogtam.
- Ma este nyolcra vár minket vacsorára – hadarta el egy szuszra a mondandóját. Oké, most hülye vagyok, vagy tényleg azt mondta, hogy az anyjához megyünk? Ő meg én?!
- Tessék? – értetlenkedtem, bár tisztában voltam vele, hogy mit mondott, én mégis játszottam a gyépést. – Úgy érted, te és én, meg az anyád ma este együtt fogunk vacsorázni? – összegeztem hülye módjára a dolgokat.
- Pontosan – bólintott. A szemeim kikerekedtek, légszomj fenyegetett. Azonnal hátráltam a verandáig, ahol leültem egy lépcsőre. Lábaimat szorosan magam elé szorítottam, majd ringtam előre-hátra.
- Kristen, minden rendben? – jött oda hozzám aggódva Rob.
- Aha – mondtam, mint egy holdkórós. Még soha életemben nem voltam egyik barátom anyukájánál sem. A fiúk nem szerették nekem bemutatni az édesanyjukat, amit teljes mértékben megértettem, és nem is vártam el. Sőt, én kértem, hogy hanyagoljuk az anyós témát. Többnyire azért is, mert egy menetnél többre nem kellettek azok a fiúk, de Rob más volt, őt tiszta szívemből szerettem, mégis rémített a gondolat, hogy megismerkedjek az anyukájával.
- Figyelj, tudom, hogy ez fura lesz, de szerintem itt az ideje, hogy megismerjétek egymást – telepedett le mellém, majd óvatosan a tarkómra helyezte egyik kezét. Érintése hűvös volt, most mégis jól esett forró bőrömnek.
- Nem Rob, ez nem fura, hanem bizarr! – akadtam ki, persze jogtalanul. Inkább meg kellet volna, hogy hasson, hogy Rob tart annyira fontosnak engem, hogy bemutasson az édesanyjának, de hamisítatlan Kristen újra fölém kerekedett.
- Bocs, hogy kiakadtam – fordultam felé, majd’ összefacsarodott a szívem, ahogy megláttam szomorú arcát, amint a földet pásztázza.
- Nem, te ne haragudj, amiért ilyen hirtelen döntöttem helyetted is – mosolyodott el félénken. Ezt komolyan nem hiszem el! Még a végén úgy intézi a dolgokat, hogy ő érezze rosszul magát. Megáll az ember esze!
- Pontosan mikorra kell kész lennem? – kérdeztem szomorú kedvesemtől. A kérdésem hallatán felcsillantak azok a gyönyörű zöldeskék szemei, majd magához vonva válaszolt. Ajkaink épphogy nem érintkeztek.
- Jó lenne hatkor elindulni – súgta a számat nézve közben. Nagyot nyeltem.
- Akkor hatra, felöltözve a kocsimnál találkozunk, oké?
- Köszönöm – súgta. Gyorsan a nyakánál fogva közelebb húztam magamhoz, hogy végre megcsókolhassam, beléfojtva így a szót, még mielőtt zöldségeket kezdene el beszélni. Nyelveink vad táncot jártak a szánkban, és levegőhiány miatt zihálva váltunk el egymástól.
- Még van egy kis dolgom, de hatra kész leszek – biztosítottam, és miután végigsimítottam enyhén borostás arcán, távoztam.

Futottam a házamhoz, hogy eleget tegyek egyik ígéretemnek. Derek az ajtónak támaszkodva várt már rám. Ahogy meglátta, hogy közeledem, egy csibészes mosolyt küldött felém és elrugaszkodva az ajtótól elém jött.

- Azt hittem, már nem is jössz – mosolygott.
- Bocs… csak… valamit… meg… kellett… beszélnem… Robbal – minden egyes szó után levegőt kellett vennem, annyira kifogytam belőle. Derek csak mosolygott rajtam. Mikor kellőképp összeszedtem magam, kezénél fogva húztam a házhoz, hogy bent végre nekiálljunk a próbának.
- Hallottam, hogy elmentek meglátogatni Rob anyját – mondta Derek, miközben én egy lassabb számot kerestem a telefonomon, amire elkezdhetjük a lassúzást. Kíváncsian kaptam rá a tekintetem, nem értettem honnan tud ő erről. – Toby mesélte.
- Á, nos igen – zártam rövidre a témát.
- Örülsz, hogy mentek? – kérdezte.
- Hát, nem repesek az örömtől, de Rob örülne neki ha megismerkednénk, szóval beadtam a derekam – válaszoltam, majd felálltam, hogy elkezdjük végre ezt a majomparádét. Még rengeteg dolgom volt, Derek meg ide nem illő dolgokról beszél.(Zene)
- Kezdhetjük? – kérdeztem, és odasétáltam hozzá, majd kezét a kezembe helyeztem.
- Persze!

Kissé ügyetlen volt, minden lépésnél rálépett a lábamra. Engem nem igen zavart, de az annál jobban idegesített, hogy zavarba ejtően nézett engem. Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy egy szerelmes számot választottam a zenei alapnak. Igaz, spanyol volt a dal, így nem értettem a szöveget, de éreztem, hogy valami szerelmi történetet takarnak a sorok. Derek a csípőmnél foga vont közel magához, és le se vette rólam a szemeit.

- Nagyon szép vagy Kristen – súgta a fülembe.
- Jobb lenne, ha a zenére és a táncra összpontosítanál – figyelmezettem. Kissé eltávolodtam tőle, és szúrós pillantást küldtem felé.
- Bocs, csak nehéz koncentrálnom, ha egy ilyen szép nő a partnerem – kért elnézést a viselkedése miatt.
- Semmi gond, de ne forduljon elő többet – mondtam neki. Majd újra közel léptem hozzá, és vagy hússzor elgyakoroltuk a táncot. A végére kifejezetten jól ment neki, lényegesen kevesebbszer taposott a lábamra.
- Azt hiszem, mára be kell fejeznünk – pillantottam a faliórára, ami pontosan fél ötöt mutatott.
- Rendben – engedett el. – Holnap esetleg folytathatjuk?
- Igen – válaszoltam, majd nem túl illedelmesen kitoltam őt az ajtón.

Gyorsan készülődni kezdtem, alig volt vissza másfél órám az indulásig. Elővettem egy csinosabb zöld ruhát, amit nem tudom milyen megfontolásból csomagoltam el, és letettem az ágyamra, jómagam pedig bevonultam a fürdőbe.
Mikor végeztem a fürdéssel, szépen felöltöztem, és egy kis sminket kentem az arcomra. Háromnegyed hat volt. Nagy levegőt vettem, és elindultam az autóm irányába.

/Robert/

Hatra ki is álltam Kristen kocsijához. Idegességemben tördelni kezdtem az ujjaimat.
- Kár azokért a zongorista ujjakért - nevetett fel mögöttem álmaim asszonya. Elképesztően szépen festett a zöld ruhájában.
- Csodaszép vagy – léptem hozzá, és a csípőjénél fogva rántottam magamhoz. Hiányzott a közelsége, jó volt, hogy testünk újra összesimult. Lehajoltam hozzá, és gyengéden, minden szerelmemet összesűrítve megcsókoltam őt.
- Indulhatunk? – kérdezte miután elváltak ajkaink. Bólintottam.

A kocsiban, mintha némasági fogadalmat tettünk volna, egyikünk se szólt a másikhoz egy szót sem. Én személy szerint kicsit féltem az előttem álló estétől. Kristen gondolom, még nem igen volt ilyen helyzetben, ő azért lehetett ideges. Nyugtatásképp, az épp sebességváltón pihenő kezét összekulcsoltam az enyémmel. Egy szívből jövő mosollyal ajándékozott meg engem.

- Itt fordul jobbra – mondtam neki az útvonalat. Meg is érkeztünk a házunk elé, ahol több mint három hónapja nem jártam. Kikötöttem magam, és úriember módjára kitártam Kristennek az ajtót. Kezét a kezembe helyezte. Láttam rajta, hogy rendkívül fél, így egy bátorító mosolyt küldtem felé.

Anya már hallhatta az érkezésünk, mert alig léptünk fel az első lépcsőfokra, ő már kitárta előttünk az ajtót.
- Szia anya – köszöntöttem rég nem látott édesanyámat. Odaérve hozzá, az arcára két puszit nyomtam.
- Szervusz kisfiam – üdvözölt kedvesen, majd átölelt. Jó volt újra itthon lenni, hiányzott a közelsége, mindig képes volt megnyugtatni akár egy érintésével is. Kristen a hátam mögött toporgott, nem mert szólni egy szót sem. Vicces volt, hisz ő amolyan szószátyár típus, most mégse tud mit kezdeni a helyzettel.
- Anya, had mutassam be Kristen Stewartot. Kristen, ő itt az édesanyám – mutattam be életem két legfontosabb személyét egymásnak. Kristen kilépve a hátam mögül egy bátortalan mosollyal az arcán nyújtott kezet az anyámnak.
- Nagyon örvendek.
- Én is. Kérlek szólíts Dianna-nak.

Az első lépésen túl vagyunk, és reménykedtem benne, hogy az, amit ezután közölni fogok anyuval nem veri ki nála a biztosítékot.
Beljebb mentünk, és anya rögtön az étkezőbe vezetett minket. Furán viselkedett, mert ahogy megérkeztünk ő eltűnt a konyhába egyedül hagyva minket Kristennel. Anya soha nem volt ilyen, mindig sürgött-forgott az új jövevények körül, most mégis úgy kerülte kedvesemet, mintha az leprás lenne.

- Anyukád nem kedvel engem – mondta ezt Kristen bánatosan, miközben én kihúztam neki egy széket, hogy kényelmesen leülhessen.
- Dehogynem! – próbáltam nyugtatni Kristent, nem túl nagy sikerrel. Mikor anya már vagy tizenöt perce eltűnt, kezdett az egész nagyon fura lenni. Elnézést kérve Kristentől, kimentem a konyhába, hogy megnézzem, mi tartja föl édesanyámat. Belépve szörnyű látvány fogadott.

- Anya, mi a baj? – kérdeztem kétségbeesetten, és azonnal odafutattam a pulton zokogó anyámhoz. Zokogva temetkezett a mellkasomba.
- Robert, nem teheted ezt! – sírta. Nem értettem miről beszél.
- Anya nem tettem semmit – nyugtatólag végigsimítottam a hátán. A hangos ricsajra Kristen is kijött, és értetlen arcot vágva odajött ő is összetört anyámhoz.
- Dianna, minden rendben? – kérdezte Kristen közelebb lépve hozzánk.
- Nem semmi sincs rendben! – csattant föl hirtelen. A szemei szikrákat szórtak, ahogy Kristenre nézett. Megijesztett, még soha nem láttam ilyennek.
- Anya, mi ütött beléd? – kérdeztem.
- Hogy merészelted elhozni őt ide, mondd?! – magából kikelve ordított.
- Szeretem őt, és be akartam mutatni neked – válaszoltam, én is kissé magasabbra emelve a hangom.
- Még hogy szereted?! – horkant föl. – Ezt a rosszéletű lányt?! – mutatott rá undorral, a most összetörten álló kedvesemre.
- Ne beszélj így róla! – üvöltöttem már én is.
- Ez az igazság! Hát nem veszed észre, hogy csak kihasznál, hogy megszerezzen magának, aztán összetörve otthagyjon téged? – ontotta magából a rosszabbnál rosszabb feltevéseit.
- Nem ismered őt, úgyhogy ne merj így beszélni róla – sziszegtem. Akár az anyám, akár nem, senkinek nem engedem meg, hogy megalázzák a nőt, akibe szerelmes vagyok.
- Nagyon is jól ismerem a fajtáját. Egyet akar, és ha azt megkapta, gátlástalanul otthagy téged.
- Örülnöd kéne, hogy életemben először szerelmes vagyok – harsogtam könnyes szemmel.
- Igen, örülnöm kéne, hogy mindent eldobsz, ezért?! – mutatott rá Kristenre.
- Asszonyom, ön semmit se tud rólam – jött közelebb Kristen, láttam rajta, hogy ő is küzd a könnyeivel. – Nem tudom, hogy ki mocskolt be önnél, de biztosíthatom, hogy teljes szívemből, őszintén szeretem a fiát, és nem áll szándékomban fájdalmat okozni neki.

És ekkor bekövetkezett a legrosszabb. Anya megpofozta Kristent. Olyannyira, hogy Kristen leesett a földre és keserves zokogásba kezdett. Letérdeltem hozzá, majd felsegítettem őt, és kiindultam vele az autójához.
- Remélem, örülsz – kérdeztem érzelemmentesen anyámtól.
- Össze fogja törni a szíved. Még nem késő meggondolni magad.
- Döntöttem. Szeretem Kristent és vele maradok. Ha ezt nehezedre esik elfogadni, akkor nem tehetek mást, mint távolságot tartani tőled – mondtam és beszálltam a vezető ülésre, majd indítottam, meg se várva a válaszát.

Egész úton Kristen hátát simogattam, próbáltam megnyugtatni. Nem akartam elhinni, hogy anyám ezt művelte. Olyan dolgokat vágott Kristen fejéhez, melyek számomra megbocsáthatatlanok. Pedig olyan szépen indult mindent, most mégis Kristen itt ül mellettem teljesen összetörve. Mindez az én hibám. Nem kellett volna őt elvinnem oda. Épp eleget szenvedett már az életben, ahhoz, hogy végre nyugta legyen, erre anyám mindent jól elrontott. Megfogadtam hát magamban, hogy mostantól senkinek nem fogom engedni, hogy bántsák Kristent. Boldoggá fogom őt tenni!
Oltalmazni akartam, tudatni vele, hogy én mindig mellette leszek.
Az előttünk álló éjjel ezt akarom éreztetni vele.

Ha megtisztelnétek a véleményetekkel, annak nagyon örülnék:)

Elértük a 60-as olvasóközönséget!!!! Köszönjük szépen, ti vagytok a legjobbak(L)

Rob anyukája, Dianna