Szilveszteri fejezet!!!!!!!!! :D

Sziasztok!!!!!

Íme az ünnepi fejezet második, és egyben befejező része.

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok, (ne) nagyon részegedjetek le:P

Köszönöm Fanninak, aki kijavította a fejezetet(L)

Nem húzom tovább az időt, jó olvasást!!!

Puszi, Lilluci

Boldog Újév:)

Robert

2010. december 25.

Annyira boldog voltam, hogy legszívesebben úgy ahogy voltam (pucéran) körbe tudtam volna futni az egész világot. Két éve csak bolyongtam egyedül a nagyvilágban, várva, hogy egyszer betoppanjon az a bizonyos illető, aki megváltoztatja az életemet, és akkor villámcsapásként ért Kristen felbukkanása. Már első látásra hozzá kötött valami láthatatlan szál, ami azóta se szakad el. Mindig is éreztem, hogy több van köztünk szimpla barátságnál, de a gyávaság, és a visszautasítástól való félelmem visszatartott attól, hogy bevalljam neki a valódi érzelmeimet. Mekkora egy hülye voltam! Ha Kristen csak egy kicsi jelét mutatta volna annak, hogy kedvel - persze nem úgy, mint barátját -, nem tétlenkedtem volna, azonnal színt vallok neki.

Az álmom tegnap este végre valóra vált. Megkaphattam a szeretett nőt, és ennél boldogabb nem is lehetnék. Hogy lehettünk ennyire vakok? Talán ha 2008-ban, a bál után rögtön lépek, nem kellett volna két évig nélkülöznünk egymást, mint szerelmesek. Mert én teljesen bizonyos voltam abban, hogy tiszta szerelemmel szeretem Kristent, és csak bízni tudtam abban, hogy ő is viszonozza ezt a fajta érzelmet, és részéről nem egy fellángolás vagyok csupán.

Az éjszaka sokszor felkeltem, hogy csodálhassam alvó kedvesemet. Olyan tüneményesen pihegett a karjaim között, életem végéig képes lettem volna gyönyörködni tökéletes lényében.

Fordultam egyet, hogy hátulról ölelhessem át karcsú derekát, csakhogy Kristen nem feküdt mellettem az ágyban. Megijedtem, hogy talán már meg is bánta az éjszakát, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam a tegnap - Kristen által - lerángatott ruhadarabjaimat, és felöltöztem. A lépcsőn lejövet kávé illata csapta meg az orromat. Nem is Kristen lenne, ha nem ezzel indította volna a napot. – gondoltam magamban. Megláttam, hogy kedvesem az erkélyen ülve maga elé bámul és cigizik. Féltem, hogy miként fog fogadni, ezért amennyire tőlem telt, halkan mentem ki a hűs téli levegőre. Nagy levegőt vettem, majd Kristen mögé léptem és átkaroltam a derekát. Vágytam újra a közelségére.

Kristent meglephette hirtelen felbukkanásom, ugyanis, amint a kezeimmel hozzáértem, kiejtette a kezében lévő gőzölgő csészét.

- A kurva életbe! – ugrott fel idegesen.
- Jó reggelt napsugaram – köszöntöttem, abban reménykedve, talán ettől a kedves becézéstől visszatér a tegnap este tapasztalt jókedve. Azonban az arca érzelemmentessé vált, ahogy rám emelte tekintetét.
- Mi a baj? – kérdeztem nagyon halkan.
- Te vagy a baj! – kiáltott fel. Összezavarodtam.
- Ezt nem igazán értem, elmagyaráznád? – adtam hangot értetlenségemnek, majd jobbnak láttam levenni róla a kezeimet, elengedtem hát ringó csípőjét.
- Készséggel – mondta, majd befutott a lakásba, és végtelen ideig vissza se tért. Már bennem volt, hogy talán utána megyek, hogy megnézzem mit csinál odabent, de mikor indulni akartam, megjelent az ajtóban. A kezembe nyomta a telefonomat. Nem értettem mi történik, de amint a kicsiny készülék kijelzőjére pillantottam összeállt a kép. A következő üzenet volt megnyitva:

„ Szia drágám!
Nagyon hiányzol nekem!!!! Remélem, jól érzed magad Xaviernél. Mondd meg neki és a barátnőjének, hogy puszilom őket. Várom már, hogy Szilveszter legyen és újra együtt lehessünk.

Szeretlek: Jenna”

- Meg tudod ezt magyarázni?! – kérdezte Kristen üvöltve, teljes joggal.
- Kristen….. én – próbáltam valami válasszal előrukkolni, de semmi értelmes nem jutott az eszembe. Mindent jól elcsesztem!
- Mekkora egy aljas szemét vagy Rob! Azt hitted ez soha a büdös életbe nem fog kiderülni?! – a legrosszabb dolog történt. Kristen sírni kezdett, méghozzá miattam.
- Sajnálom – mondtam teljesen őszintén, bár tudom ez a szó nem eléggé kifejező, ahhoz, amit valóban mondani akartam. Közelebb léptem hozzá, le akartam törölni a könnyeit, de ő ellökte az arcához közelítő kezemet. Megszakadt a szívem, hogy így kell őt látnom, és mindennek én vagyok az okozója.
- Ne érj hozzám! Soha többé! – ordította, ahogy csak a torkán kifért. – Gyűlöllek Robert Pattinson, érted? Gyűlöllek! – szavai, mint a sav, úgy égettek.
- Ne mondd ezt, szépen kérlek! – utolsó mentsvárként kimondtam azt a szót, ami már két éve a szívemben élt. – Szeretlek!
Szavaim épp az ellenkező hatást érték el, mint szerettem volna. Kristen tenyere csattant az arcomon.
- Takarodj innen! – üvöltötte. - Nem hallod, tűnj el! – mutatott az ajtó fele. Nem volt értelme, hogy tovább kínozzam őt, így fogtam magam és szó nélkül kisétáltam, az ajtón, és lehet – amekkora barom vagyok -, az életéből is.

Az ajtón kilépve, elátkoztam magam. Bűn volt a létezésem. Amerre csak járok, szenvedést okozok. Tőlem szenved az a nő, akit a világon a legjobban szeretek, és tőlem fog szenvedni egy nemes lány, akivel elhitettem, lehet közös jövőnk. Holott már akkor is tudtam, a szívem másért dobog, de ezt nem akartam észrevenni és beismerni.
Nem volt mit tenni, elvesztettem Kristent örökre. Gratulálok Rob, egy seggfej vagy a javából!

Elindultam a kihalt utcán, abban a reményben, hátha találok az egyik sarkon egy taxit. Szerencsém volt, beszálltam hát a sárga járműbe.
- Hová vihetem fiatalember? – kérdezte a szimpatikus arab sofőr.
- A legközelebbi kocsmába – adtam ki az utasítást.
- Tudtommal ma egy sincs nyitva – mondta.
- Miért?
- Mert Karácsony van – világosított fel. Ez teljesen kiment a fejemből. Pedig életem leggyönyörűbb és legfelejthetetlenebb Szentestéje volt a tegnapi, ma mégse voltam oda a szeretet ünnepéért. Nagyot sóhajtva, beletörődve abba, hogy a hazatérésemig nem ihatok, bediktáltam az öcsém címét, és hátradőlve vártam, hogy megérkezzünk. Negyed óra se telt el, mire a sofőr közölte, megérkeztünk. Fizettem neki, majd kiszálltam.

Az életkedvem a nullát súrolta, így vonszoltam fel magam az öcsém harmadik emeleti lakásához. Bekopogtam, mert kulcsom még nem volt.
- Rob, hát te? – csodálkozott - már amennyire a kómás feje engedte - Xavier.
- Hazajöttem, baj? – förmedtem rá, holott magamra voltam dühös.
- Nem, csak azt hittem Kristennel leszel egész nap – itt ásított egyet, majd úgy folytatta. - Mert gondolom nála töltötted az éjszakát, nem? – kacsintott.
- De – odasétáltam a hűtőhöz, aztán kivettem egy jó hideg sört, és szinte az egész üveget egyből kiürítettem.
- Hó-hó, te meg mit művelsz? – jött oda hozzám és kivette a kezemből, a majdnem megkezdett második üveget.
- Iszom, ha nem látnád – idegesen kitéptem a kezéből a zöld üveget, és ráhúztam.
- Valami balul sült el, Kris és közted? – ahogy kiejtette a nevét, az arcomra szomorúság ült ki. – Jesszus, mesélj!

Leültünk a nappaliban elhelyezett ülőgarnitúrára, és mindent elmeséltem Xaviernek. Szép csendben végighallgatott, tudtam ez nála a vihar előtti csend.
- Te mekkora egy balfék vagy bratyó! – heves fejcsóválás közben vágta hozzám eme kedves szavakat, felteszem jogosan.
- Szerinted én nem tudom, hogy mindent jó alaposan elszúrtam Kristennel?! – tettem fel a költői kérdést.
- Én mondtam neked, hogy szakíts Jennával, mielőtt lépnél Kristennel, de te megint csak a saját fejed után mentél, mint mindig. És most nézd meg, hogy hova jutottál – mutatott a kezemben lévő üvegre.
- Igen, tudom, hogy te előre figyelmeztettél, de egy percig se gondoltam azt, hogy Kristent is érdekelhetem esetleg – magyaráztam, miért nem dobtam ki eddig Jennát. Xavier jó testvér módjára vigasztalóan hátba veregetett, és hozott nekem még egy sört.
- Kösz – hálálkodtam.
- Szerinted Kris egyszer megbocsát neked?
- Nem hinném. Teljes szívéből gyűlöl – és ezt teljes bizonyossággal mondtam.
- Jaj, a nők szeretik túldramatizálni a helyzetet. Szerintem pár nap és újra együtt lesztek – próbálta önteni belém a lelket. Hálás voltam neki, amiért próbálkozik, de teljesen felesleges volt. Kristen ki nem állhat, és soha többé nem akar engem látni. Ezt el kell fogadnom, és az Ő érdekében tovább kell lépnem, még ha pokolian nehéz is lesz.

Hangos csengőszó szakította félbe fivéri csevelyünket. Volt egy tippem, hogy ki lehet az ilyenkor. 3, 2, 1 és Ashley mindjárt belép!

- Szivi, te meg mit keresel itt, ilyen korán? – kérdezte meglepetten Xavier, Ashleyt. Na, mit mondtam?
- Azt a hülye bátyádat! – sivította. Láttam, ahogy Xavier szélesebbre tárja az ajtót, hogy beengedje kissé idegbeteg barátnőjét. Az, mint egy tornádó száguldott végig a kicsiny lakásban, míg meg nem állt előttem.
- Ashley, minek köszönhet… - próbáltam volna kideríteni, jövetelének az okát, csakhogy a fülsüketítő pofon, amivel megajándékozott megakadályozott ebben. Tenyeremet az arcomra helyeztem, sajgott a keze nyoma.
- Megmondanád, hogy mi az isten ütött beléd?! – pattantam fel idegesen a helyemről. Ashley szúrós pillantást vetett rám, mintha a puszta tekintetével akarna felnyársalni. Ijesztő volt.

- Te rohadt szemét! Tönkretetted a barátnőmet! – ordította könnyes szemmel. Fogalmam nem volt róla, miket hord össze, de a legrosszabbtól tartottam.
- Mi van Kristennel? – kérdeztem aggódva. Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog.
- Ha meghal, esküszöm, hogy téged is kicsinállak – azt hittem egy rémálomban vagyok. Még hogy meghal? Az nem lehet!
- Ashley, kérlek beszélj világosan! Mi történt Kristennel? – sürgette barátnőjét Xavier, látta rajtam, hogy elsápadok és összeroskadva ülök le a kanapéra.
- Bevett egy rakás nyugtatót – nem bírta tovább tartani magát Ashley és elsírta magát.
- Úristen! – kiállott fel az öcsém, aztán szorosan a karjai közé zárta a sírástól rázkódó barátnőjét.
- Te voltál vele utoljára, bizonyára te tudod, hogy miért – nyugodott meg egy kissé Ash.
- Az én hibám – temettem az arcomat a kezeim közé. Én vagyok a felelős! Ha meghal, nekem sincs itt többé maradásom, követni fogom. – fogadtam meg magamban.

- Hol van? – ugrottam fel. Minél előbb látni akartam összetört kedvesem.
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha bemész hozzá – húzta el a száját Ashley.
- Még jó, hogy bemegyek! – kiáltottam rá. Persze nem rá voltam dühös. Értettem a reakcióját, ő csak a barátnője érdekeit tartja szem előtt.
- Héj tesó, állj le! – csitítgatott Xavier.
- Bocs, de értsétek meg, látnom kell Kristent – tekintetem teljes mértékben kétségbeesett volt. Ashley nagyot sóhajtott, majd elmondta melyik kórházban ápolják Kristent. Én azonnal rohanni akartam hozzá, de Xavier megakadályozott ebben.
- Mi is bemegyünk, szóval te is gyere velünk, kérlek.

Érdekesen méregetett engem, mintha azt hinné, az első kocsi elé kivetem magam, holott ez addig nem áll szándékomba, amíg Kristennek van esélye a túlélésre.
Xavier fittyet hányva a hatalmas hóra, gyors tempóba tette meg a kórházig vezető utat. Az én kezem a kilincsen pihent várva az alkalmat, hogy kiszállhassak. Amint Xavi leparkolt, engem mintha puskából lőttek volna ki, futottam a recepciós pulthoz.

- Kristen Stewarot keresem, meg tudná mondani, hol találom? – támadtam le azonnal a pultban álló kedves, néger nővért.
- Sajnálom, de csak rokonoknak adhatok ki információt, kedves – együtt érzően nézett rám. Hirtelen ötlettől vezérelve a következőket mondtam:
- Én a vőlegénye vagyok – tudom aljas húzás volt hazudni, de csak így volt esélyem látni őt. A nővér persze átlátott rajtam, de volt olyan kedves, és elmondta, hol találom a szerelmemet. Felhívtam Xaviert is, hogy tudja hova kell jönnie.

Miután letettem a telefont, rohantam az 504-es korterem felé. Odaérve a széken megpillantottam Kristen anyukáját, Julest. Nagy levegőt vettem és odaléptem hozzá.
- Szervusz Jules. Hogy van Kristen? – kérdeztem remegő hangon. Jules felállt, én pedig felkészültem a legrosszabbra, csakhogy a nő átölelt és a mellkasomon zokogott. Visszaöleltem.
- Nagyon rosszul van, Rob – pityergett szüntelenül. – Az orvos épp most vizsgálja. Túladagolta a nyugtatót, és mire hazaértem ájultan feküdt a szobájában.

Hogy tehette ezt?! Nem érek én annyit, hogy miattam eldobja az életét. Ebben a pillanatban kinyílt a kórterem ajtaja és egy ősz hajú fehérköpenyes férfi lépett ki rajta, mögötte egy alacsony vörös hajú nő állt, feltehetőleg a nővér.

- Ön az édesanyja? – kérdezte az orvos, Jules-tól. Jules nem tudott megszólalni, ezért én válaszoltam helyette.
- Igen, ő az.
- A lánya súlyos mértékben túladagolta magát, de még idejében sikerült kimosnunk a gyomrát, így semmi kárt nem tett benne a gyógyszer. Természetesen az éjszaka megfigyelés alatt bent kell tartanunk, de ha nem tapasztalunk nála semmi komplikációt, akár már holnap el is hagyhatja a kórházat. Esetleg nem tudja, miért vett be a lánya ilyen sok gyógyszert egyszerre?

Jules rám nézett, gondolom tudta, hogy én erre a kérdésre jobban tudom a választ.

- Nem, doktor úr, fogalmam sincs – csóválta a fejét.
- Megadom a kórház pszichiáterének a számát, ha lánya esetleg beszélni szeretne vele – nyújtott át egy névjegyet a doktor.
- Köszönöm szépen doktor úr – hálálkodott Jules.
- Bemehetünk hozzá? – kérdeztem.
- Természetesen, de ne maradjanak túl sokáig, a kisasszonynak pihenésre van szüksége – azzal a szimpatikus orvos elment.

Jules is, és én is megkönnyebbültünk. A vihar hála istennek elült, de én semmi jóra nem számítottam.
Először Jules ment be Kristenhez, addig én kint várakoztam. Idegességemben a lábammal doboltam, és az ujjaimat tördeltem.

- Hogy van? – kérdezte egyszerre Ashley és Xavier.
- Szerencsére idejében sikerült kimosniuk a gyomrát, és ha minden rendbe lesz vele, akkor már holnap hazamehet – mondtam lehajtott fejjel.
- Hála istennek! – lélegzett fel Ashley, aztán leült mellém egy székre.
- Ezt idd meg – nyújtott oda nekem egy gőzölgő kávét. Belekortyoltam. Rettenetes íze volt, fényévekre volt attól, amit Kristen szokott csinálni.

Nyílt az ajtó, és én egyből felálltam. Jules mosolygott, amivel a szívemen lévő köveket szétporlasztotta.

- Bemehetsz hozzá. Épp most ébredt fel – mondta. Ideges voltam, fogalmam se volt, mit mondhatnék neki. Remegő kézzel nyúltam az ajtó kilincséért. Belépve rengeteg műszert láttam, de szerencsére egyik se működött. Kristen az ágyon feküdve bámult kifele az ablakon, feltehetőleg azt se vette észre, hogy bejöttem.
- Szia – köszöntem halkan. Ekkor rám nézett, de a tekintetéből csupán gyűlölet sugárzott.
- Mit keresel itt? – kérdezte közömbösen.
- Aggódtam érted – mentem közelebb hozzá, mígnem olyan közelségbe voltam, hogy meg tudtam érinteni a takaró alól kilógó kézfejét. Amint érzékelte az érintésem, kihúzta a kezét az enyémből. Fájt, hogy ennyire megvet engem.
- Kristen, miért tetted ezt? – kérdeztem könnyes szemekkel. Rám nézett.
- Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.
- És nem gondoltál arra, hogy anyukádnak mekkora fájdalmat okozol, vagy… nekem? – kérdeztem suttogva, nem akartam felizgatni.
- Nem érdekelt – mondta teljesen őszintén. – El akartam menekülni a fájdalom elől.
- Olyan buta vagy!
- Az. Megbíztam benned, de te szépen átvertél.
- Sajnálom Kristen, bár másképp történtek volna a dolgok.
- Igen, bár soha ne ismertelek volna meg! – kiabált. – Kösz, hogy bejöttél meglátogatni, de most inkább menj el, és soha többé ne gyere vissza! – szólított fel határozottan. Úgy éreztem, mintha egy tőrt döftek volna a szívembe. Szó nélkül fogtam magam és elindultam az ajtó felé. Onnan még egyszer visszafordultam.
- Én soha nem bántam meg, hogy akkor elmentem arra a bálra. Akkor szerettem beléd, és ez soha nem fog elmúlni – kinyitottam az ajtót, és végleg búcsút mondtam Kristennek.

2010. december 28.

- Nem unod még, hogy egész álló nap csak magadat sajnálod? – kérdezte flegmán Xavier. Már nem is válaszoltam neki, vicces volt hallgatni, ahogy magával megbeszéli a dolgokat.
- Elegem van ebből a letargikus szar állapotodból! Anya is totál idegbeteg miattad, és nem elég, hogy téged el kell viselnem, még őt is nyugtathatom miattad – leült mellém a kanapéra, láttam, most kapok a pofámra. – Figyelj, szerintem haza kéne menned.
- Legalább kedvesen adtad a tudtomra, hogy nem akarsz itt látni – nevettem, és már mentem is, hogy összeszedjem a dolgaimat. Én is haza akartam menni, legalább távol kerülök Kristentől.
- Nem erről van szó! Csak látom, hogy mennyire kivagy.
- Jól vagyok! – hitegettem ezzel, mind őt, mind magamat. Természetesen ez nem volt igaz, de a pozitív hozzáállás talán kifizetődő lesz egyszer.
- Nem vagyok hülye, se vak. A közelébe se vagy a jónak.
- Mégis mit vársz?! Elcsesztem a kapcsolatom Kristennel. Szívből utál, majdnem megölte magát miattam. Mondd ettől kéne olyan hű, de faszán éreznem magam?! – fakadtam ki, kissé csúnyán.
- Épp ezért ötlöttünk ki egy tervet Ashley-vel – kacsintott, majd odajött hozzám és kiszedte a kezemből a félig összepakolt bőröndömet. – Figyelj, ez bombabiztos terv.
- Nem érdekel – bementem a fürdőszobába, hogy onnan is összeszedjem a dolgaimat.
- Pedig érdekelhetne, talán visszakaphatod vele Kristent – mondta az ajtófélfának támaszodva.
- Olyan terv nem létezik, amivel visszafogadna. Ez teljes képtelenség – csóváltam a fejem. Ezek tiszta hülyék!
- Nem, nem az!

Elmesélte, hogy mit, hogy kell tennem. Kizártnak tartottam, hogy mindez bejöhet, de úgy voltam vele, egy próbát megér. Ha nem teszek semmit, biztosan nem fogom visszahódítani Kristen, de megpróbálni meglehet.

- Add át üdvözletemet anyáéknak – kötötte a lelkemre kérését Xavi.
- Úgy lesz! – nevettem. Azóta a szörnyű nap óta, először nevettem önfeledten.
Még egyszer utoljára átöleltem az öcsémet, és felszálltam a gépre.
Pár óra elteltével a gépen landolt a londoni reptéren. Rajtam a világ szeme! Ha ügyes vagyok, a Szilvesztert akár az Egyesült Államokban is tölthetem életem szerelmével.

2010. december. 31 (22:00)

Kristen

Már nem voltam olyan mértékben magam alatt, mint két nappal ezelőtt. Beletörődtem abba, hogy engem a férfiak csupán elhagyni tudnak. Volt már ezelőtt is szerelmi csalódásom. Ez miért lenne más, mint a többi? Talán azért, mert Robot jobban - nem is ez a megfelelő szó-, inkább máshogy szerettem. Ő volt a legjobb barátom, és egyben a kedvesem. De amire erre rájöttem, már késő volt. Tudom, hogy buta dolog volt bevennem azt a töménytelen sok gyógyszert, de nem gondolkodtam, egyszerűen cselekedtem. Nem akartam érezni a szívemben lévő szúró fájdalmat. Nagyon nagy hiba volt mindez, és megfogadtam, soha többé nem teszek ilyet, legyen bármilyen kilátástalan is a helyzetem.

Abban is vétettem, hogy csupán Robot hibáztattam. Én is ugyanolyan bűnös vagyok, mint ő. Hisz én se vallottam be magamnak az érzéseimet. Ha ezt előbb megteszem, mindkettőnket megkíméltem volna kétévnyi boldogtalanságtól. De nem, Kristen Stewart inkább magában szenvedett, ahogy szokta! És lám mi lett a vége, egy kórházi szobában landoltam karácsonykor. Csak én vagyok képes mindent ennyire túldramatizálni.
Szerencsére egy éjszakánál tovább nem kellett a kórház falai között lennem. Nem is bírtam volna, ez az egy éjjel is kínszenvedés volt, erre az ügyeletben lévő nővér a bizonyíték. Az őrületbe kergettem szegényt az örökös csengetésemmel.

Azóta itthon tengődöm, anyám szigorú felügyelete alatt. Nem mer egyedül hagyni, fél, hogy újra meggondolatlan lépést teszek. Hiába esküdtem vagy százszor az életemre, és az övére, hogy ilyen többé nem jut az eszembe, nem mert kockáztatni. Ha viszont neki dolga akadt, akkor Ashleyt hívta át, hogy játssza el a bébicsőszömet.

Ma is kedves barátnőm lett megbízva a felügyelésemre. Legalább nem töltöm egyedül az Újévet. Mert ugye, ma van Szilveszter. Hurrá!
- Ashley, pezsgőt azért kaphatok majd? – érdeklődtem, miközben csatornát váltottam.
- Nem tudom, hogy anyád vett-e gyerekpezsgőt. Ha nem, akkor marad a csapvíz – nevetett kajánul. Igen, azt elfelejtettem említeni, hogy a drágalátos anyukám még az italokat is hét lakat alatt őrzi.
- Tudod, Xaviert nyugodtan áthívhatod.
- Neki más dolga akadt – sóhajtott fel. Ezen elcsodálkoztam, mióta együtt voltak egy percet se bírtak ki egymás nélkül, és pont ma, Szilveszterkor nélkülözik egymást? Kissé meglepő, de nem az én dolgom vájkálni a magánéletükben, ha a barátnőm úgy érzi, beszélni szeretne erről, készséggel meghallgatom.

Titkon ugyan örültem volna, ha Xavier betoppan és elejt egy-két megjegyzést a bátyjáról. Ennek az esélye a nullával volt egyenlő, de a remény hal meg utoljára, mint szokták mondani.
Sokat gondoltam Robra, és arra, mit csinálhat épp. Az a tudomásomra jutott, hogy visszautazott Londonba, és feltételezem Jennához ment haza, mégse gyűlöltem őt. Minden percben vártam, hogy hívjon, vagy legalább írjon egy e-mailt, de azok után, ahogy a kórházban beszéltem vele, ez csak leányálom. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, sokmindent másképp csinálnék. Például 2008-ban rögtön léptem volna, nem vártam volna két évet.
Mára már rájöttem, hogy mi volt az oka a kéthónapnyi távollétének. Akkor jött össze Jennával, és, mint azt Xaviertől megtudtam, Rob jobbnak látta hanyagolni a kettőnk kapcsolatát, hogy a Jennával folytatott viszonya sikeres legyen. Ezt akarta velem közölni, mikor én annyira rámenős voltam. Hülye!

- Bocs, Ash, hogy ezt mondom, de ennél uncsibb bulin még soha életemben nem voltam – ásítottam egy hatalmasat, ezzel is tudtára adva, mennyire unatkozom. – Nem bánod, ha én most lefekszem? – kérdeztem.
- Kristen, meg ne próbálj lefeküdni! – szólított fel, ellentmondást nem tűrő hangon. Rögtön visszaültem a kanapéra.
- Oké, de akkor kérlek csináljunk valamit – nyögtem.
- Várj még pár percet – nyugtatott.
- Mégis, mire várjak? – értetlenkedtem.
- Telefonálok egyet – közölte. Kissé érdekesen viselkedett. Pár perc elteltével visszatért, és láttam, hogy rajta van a kabátja.
- Hova megyünk? – érdeklődtem felcsillanó szemekkel.
- Te sehova, én viszont most elmegyek.

Azzal fogta magát és kisétált az ajtón. Bambán bámultam magam elé, semmit se értettem. Már Ashley is elhagy?
Felsétáltam a szobámba, és nem törődve semmivel, átöltöztem pizsamába. Vagyis öltöztem volna, csakhogy valami megzavart közben.

Robert

Nyugtalan voltam, nem bíztam a terv sikerében. Toporogva vártam, hogy Xavier lejöjjön, és indulhassunk végre.

- Itt is vagyok! – vágódott be a kocsiba, kezében a CD-t lóbálta. Remegő kézzel indítottam be az öreg autót.
- Most hívott Ash, azt mondta Kristen eléggé zabos – röhögött idiótán. Oldalba löktem, mire abbahagyta.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – adtam hangot a kételyeimnek.
- Rob, sért a bizalmatlanságod irányomba és a barátnőm irányába – játszott sértettségén jót mulattam titokban, ugyanis túl feszült voltam bármiféle érzelmet hangosan is kinyilatkoztatni.

Leparkoltam az ismerős házhoz, ahonnan pillanatokkal később Ashley sétált ki. Kinyitotta a Xavier felőli ajtót, majd szájon csókolta kedvesét. Belül reménykedtem, hogy nemsokára én is ezt tehetem Kristennel.

- Készen állsz, Rob? – ébresztett fel álmélkodásomból Ash.
- Azt….azt hiszem – dadogtam. A lámpalázam elviselhetetlen volt. Izzadtam, a szívem kétszeres gyorsasággal vert.
- Akkor indítom a zenét – hallottam valahonnan a távolból az öcsém hangját.

Meghallottam az ismerős dallamot, amit már napok óta hallgattam. Kizárólag erre az estére készültem. Összeszedtem minden bátorságom és torkom szakadtából énekelni kezdtem a dalt, ami remélem eléggé kifejezi, az érzelmeimet. (Zene)

Oh, her eyes, her eyes, make the stars look like they're not shining

Her hair, her hair, falls perfectly without her trying

She's so beautiful, and I tell her every day

Yeah, I know, I know, when I compliment her she won't believe me

And it's so, it's so, sad to think that she don't see what I see

But every time she asks me do I look ok, I say

When I see your face, there's not a thing that I would change

Cause you're amazing, just the way you are

And when you smile, the whole world stops and stares for a while

Because girl you're amazing, just the way you are(yeah)

Her lips, her lips, I could kiss them all day if she let me

Her laugh, her laugh, she hates but I think it's so sexy

She's so beautiful, and I tell her every day

Oh, you know, you know, you know, I'd never ask you to change

If perfect's what you're searching for then just stay the same

So, don't even bother asking if you look ok

You know I'll say

When I see your face, there's not a thing that I would change

Cause you're amazing, just the way you are

And when you smile, the whole world stops and stares for a while

Because girl you're amazing, just the way you are

The way you are, the way you are

Girl you're amazing, just the way you are

When I see your face, there's not a thing that I would change

Cause you're amazing, just the way you are

And when you smile, the whole world stops and stares for a while

Cause girl you're amazing, just the way you are. Yeah*

Addig a percig míg be nem fejeztem a dalt fel se néztem Kristen ablakához. Viszont, ahogy vége lett a szövegnek, és a zene is elhalkult, rettegve pillantottam fel.
Kristen ott állt karba tett kézzel, egy fehér köntösben az erkélyén. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmilyen érzelmet, ugyan is túl sötét volt ahhoz, hogy jól lássam gyönyörű arcát. Xavier megköszörülte mögöttem a torkát, lépésre buzdítva ezzel engem.

- Szia – köszöntem félénken.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Kristen flegmán. A pulzusom az egeket verdeshette, annyira féltem.
- Hozzád jöttem – mosolyogtam, hátha ezzel lágyítok jégszívén.
- Igen, azt vettem észre.
Csak álltam csendben, nem tudtam mit is mondhatnék még neki, hisz ezekkel a szavakkal egyértelművé tette, nem akar tőlem semmit.
- Kristen, esetleg beengedhetnéd Robot – sétált mellém Ashley. – Teljesen átfagyott idekint – hajtott Kristen jó szándékára.
- Ezért még számolunk – sziszegte. Nem voltam benne biztos, hogy ezt Ashley-nek mondja-e. Ashley bíztatólag megszorította a kezem, arcon puszilt és beszállt Xavierhez a kocsiba, majd elhajtottak.

Nyílt az ajtó, Kristen pedig mogorva arckifejezéssel méregetett.

- Mit akarsz? – kérdezte újra.
- Bocsánatot kérni jöttem – sóhajtottam, lehajtott fejjel.
- Nem gondolod, hogy azzal egy kicsit elkéstél?
- Reménykedtem benne, hogy van esélyünk mindent megbeszélni – emeltem rá a tekintetem.
- Nem hiszem, hogy a barátnőd…. Jenna, örülne ennek – mondta gúnyosan, láttam, hogy rám csapni készül az ajtót, csakhogy én megakadályoztam ebben.
- Már nincs barátnőm! Igazából, nem is tekintettem úgy rá, mint a barátnőmre, csak egy kedves ismerős volt a számomra – magyaráztam, bár Kristen arcát elnézve felesleges volt. – Kristen, tudom, hogy egy állat voltam… - kezdtem, de ő egyből közbevágott.
- Igen, az voltál! – mosolyodott el, ami reményre adott okot, de azért nem bíztam el magam.
- Hidd el, ha tudom, hogy van esélyem nálad, már rég léptem volna, de te is tudod mennyire félénk vagyok a lányokkal – pirultam el egy kissé.
- Rob, de én a legjobb barátod voltam, nekem elmondhattad volna, mit érzel – magyarázta. A múlt idő megcsapta a fülemet. Csak volt a barátom?
- Szóval, már nem tartod magad a barátomnak? – kérdeztem kétségbeesetten. Ha a szerelmem nem is akar lenni, legalább a barátság maradjon meg köztünk.
- Határozottan nem – csóválta a fejét.
- Kristen, kérlek… ne vedd el tőlem a barátságod. Szükségem van rád! – suttogtam.
- Várj, neked most csak barátként van rám szükséged? – kérdezte. Ránéztem és láttam, hogy könnyek csillannak meg a szemeiben.
- Dehogy! – léptem közel hozzá, majd letöröltem a könnyeit az arcáról. Hagyta. Arca belesimult a tenyerembe és lehunyt szemmel engedte, hogy végigsimítsak bársonyos arcbőrén.
- Szeretsz engem? – kérdeztem közel hajolva a füléhez. Kinyitotta a szemeit, kezébe vette az arcomat, úgy válaszolt.
- Mindennél jobban – lehelte hangtalanul.
- El se hiszem, hogy ezt mondod! – magamból kikelve csak úgy ontottam magamból a szavakat. – Egy barom voltam, de mostantól minden más lesz, ígérem. Soha nem hagylak el… - és még folytattam volna, csakhogy Kristen mutatóujja megakadályozta további hasztalan ömlengésemet.
- Pattinson, kuss! – szólított fel gyengéden. – Csókolj meg!

Készséggel teljesítettem a kérését. Lassan közelítettem az ajkai felé, nem akartam ezt az örömteli pillanatot elsietni, ki akartam élvezni minden egyes percét. Ahogy ajkaink végre, oly hosszú idő után újra találkoztak, felszabadító érzés kerített a hatalmába. Gyengéden átöleltem Kristen derekát, ő pedig beletúrt a hótól nedvessé vált hajamba. Bebotorkáltam vele – kissé ügyetlenül - a házba, az ajtót pedig csak hangos csattanással sikerült becsuknom. Mindketten elmosolyodtunk ezen, de a csókot egyikőnk se volt hajlandó megszakítani. A karjaimba vettem törékeny testét. Egyik kezem a hátán, másik a térdhajlatában pihent, így mentem fel vele az emeltre.
A szobájába érve gyengéden letettem az ágyra, majd mellé feküdve néztem szépséges arcát.
- Olyan szép vagy – súgtam a fülébe szerelmesen. Felkuncogott, ahogy leheletem csiklandozva érintkezett selymes bőrével. – Tényleg mindent szívből sajnálok.
- Rob, felejtsük el, jó? Mindketten hülyék voltunk ez ügyben, de szerencsére megoldódott a probléma, és akadálymenetesen szerethetjük egymást – oszlatta el a viharfelhőket végleg a fejünk fölül Kristen.
- Kimondhatatlanul szeretlek – vallottam be neki legbensőbb érzéseimet.
- Én is téged – csókolt meg, csakhogy ez a csók szenvedélytől fűtött volt. Minden porcikám vágyott Kristenre, de kissé gyorsnak találtam a tempót, így minden erőmet összeszedve, megállásra kényszeríttettem kedvesemet.

- Nem gyors ez egy kicsit? Hisz épp most kaptuk egymást vissza – kérdeztem, felülve az ágyon.
- Szerintem már így is egy csomó időt elvesztegettünk. Többet nem vagyok hajlandó – azzal a nyakamba csimpaszkodva követelte, hogy gátlásaimat levetkőzve adjam át magam, oly régen várt vágyaimnak.
Nem tiltakoztam tovább, visszacsókoltam. Kristen feltérdelt az ágyon úgy kezdte el kigombolni az ingemet. Én mindeközben végigsimítottam a hátán, majd előre nyúltam, hogy kioldhassam a köntösén lévő csomót. Sikerrel jártam, és óvatosan lesimítottam róla a puha anyagot. Szerencsére semmi más nem fedte csodás testét, csak ez a fehér anyag. Miközben ő az övemmel babrált, én szemügyre vettem fedetlen alakját. Egyszerűen tökéletes volt, egy férfi nem is kívánhat magának ennél gyönyörűbb teremtést.

- Mit nézel? – kérdezte, mikor sikerült kioldania a csatomat.
- Csak benned gyönyörködöm – adtam egy puszit a szájára és lefektettem őt az ágyra. Amíg kényelmesen elhelyezkedett, én magszabadítottam magam a nadrágomtól és a boxeremtől, így, immár mindketten fedetlenek voltunk. Kristen fölé tornyosultam, persze arra nagyon ügyeltem, hogy ne nyomjam őt össze. Éhes vadként vetette rá magát a számra, és ajkamat megharapva csókolt. Ezzel a viselkedéssel – ha lehet -, csak még jobban feltüzelte, az így is lángban égő testemet. Elhatároztam, hogy ez az este Kristenről fog szólni, neki fogok örömet szerezni. Az én vágyaim ma éjjel másodlagosak. Elszakadva ajkaitól, végigcsókoltam a nyakán, aztán a kulcscsontján, míg végül megérkeztem gömbölyű melleihez. Egyiket a számmal kezdtem kényeztetni, másikat a kezem vette birtokba. Kristen felsikkantott az érzésre, ami örömmel töltött el. Ilyet még úgy se nagyon csináltam. Általában az együttlétek más nőkkel, mind unalmasak voltak, de Kristennel minden érintés és csók úgy dimenzióba került.

Mellei után a hasán haladtam végig. Nyelvemet végighúztam lapos hasán, hogy végezetül megérkezzek nőiessége pontjához. Felnéztem, hogy szemügyre vehessem épp a kínok között járó kedvesem arcát, aki félig meggyötörten várta az újabb csapást. Óvatosan szétfeszítettem Kristen térdeit, hogy akadálymentesen juthassak a mennyek kapujához. Kristen kézséggel tárta szét nekem a lábait, és a látvány – ahogy sejtettem -, letaglózott. Azonnal ízlelni akartam őt, de megálljt parancsoltam magamnak, és először kezeimnek engedtem szabad utat. Kezdetnek csak végigsimítottam nedves pontján, amitől egy újabb kis sikolyt hallatott. Majd egy határozott mozdulattal belevezettem a mutatóujjamat, amit még egy másik is követett. Intenzíven mozgatni kezdtem benne hosszú ujjaimat. Kristen a lepedőbe kapaszkodva egyre hangosabban adta a tudtomra, hogy mindent a lehető legjobban csinálok.
Egyszer csak Kristen háta ívbe feszült és az egész teste remegni kezdett. Elértem nála az első orgazmust. Ujjaimat kihúztam belőle, ő pedig várta, hogy végre egyesüljünk, de nekem előtte még más terveim voltak. Egy pusziért, azért fölkeltem, amit ő készséggel meg is adott nekem, majd visszahelyezkedve a lábai közé, ujjaimat immár a szám váltotta fel.

- Rob….ne…..ne…..kínozz! – kérlelt elfúló hangon, csakhogy eszem ágában se volt megállni. Nyöszörgései egyre intenzívebbek lettek, éreztem közel a vég. Két kezemmel lefogtam a csípőjét, és ő így adta át magát az újabb gyönyörhullámnak.

Elégedett mosollyal az arcomon tornyosultam ismét fölé, egy csók reményében. Meg is kaptam a ki nem mondott kérésemet.
- Ezt egyszer visszakapod – „fenyegetett” lihegve. Újra megcsókoltam, és magamat se kínozva tovább testünket egyesítettem. Gyengéden hatoltam belé, csakhogy ő, csípője folytonos mozgatásával megakadályozta, hogy lassan mozogjak. Őrült tempót diktáltam rajta, és pár perc elteltével én is átadtam magam a vágyaimnak. Férfias morgásomat nem bírtam magamba folytatni, így kiadtam magamból azt.

Lefordultam Kristenről, és háton feküdve magammal húztam kimerült kedvesemet is. Feje búbjára nyomtam egy puszit, ő pedig csillogó szemekkel vizsgálgatta az arcomat. Minden estémet el tudtam volna viselni, ha azokat Kristennel tölthetem. Boldog voltam, mint soha ezelőtt, és ez a karjaimban fekvő gyönyörűségnek köszönhettem. Reméltem, hogy ő lesz életem első, és egyetlen szerelme, akiért feladom a londoni életemet és ideköltözöm Amerikába.

Az idilli pillanatunkat, hangos petárda és tűzijáték hangja szakította félbe. Ki is ment a fejemből, hogy épp Szilveszter este van.

- Boldog Újévet! – csókoltam meg Kristent.
- Azt hiszem, az megvan – kacsintott. – Itt az ideje, a fogadalom tételnek – ült fel az ágyban, maga köré tekerve – sajnálatomra -, a takarót. Odarohant az ablakhoz, és csendben szemlélte a fényjátékot, én pedig őt csodáltam. Nem volt semmi megfogadnivalóm. Vagyis volt, méghozzá, nem fájdalmat okozni Kristennek, és mérhetetlenül boldoggá tenni őt.

Kiszálltam az ágyból, mögé léptem és átkaroltam a derekát. Így együtt néztük a tűzijátékot.

- Ideköltözöm – súgtam a fülébe. Azonnal hátrafordult és a nyakamba ugrott, majd ott csókolt ahol csak ért.

Újév, új életet kezdődik a számunkra, és annak minden egyes percét ki kell használnunk, mert az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Most van itt az ideje, hogy megtegyük, amiről eddig csak álmodoztunk.

The End

* Bruno Mars - Just The Way You Are

Na remélem mindenki megnyugodott, és nem akar engem senki kinyírni:D Jól esne ha írnátok pár sort!!!! B.Ú.É.K minden kedves Robsten mániákus olvasómnak:P