Karácsonyi fejezet:)

Sziasztok!

A kitett szavazás eredményeként, itt a beígért ünnepi fejezet első része.

Hatalmas köszönetet szeretnék mondani Adrinak, közismertebb nevén Liának, aki mindig tartja bennem a lelket, illetve Beusnak, aki folyamatosan gyönyörű komikban biztat. Rettentő hálás vagyok nektek csajok!(L)

Na, de elég a dumából, mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok!

Puszi, Lilluci

Kis karácsonyi meglepetés

Kristen

2008. december 20.

- Kristen, ne butáskodj! – szólt hozzám kissé ingerülten a fürdőszoba túloldaláról, egyik legjobb barátnőm Ashley. – Emiatt a szemét miatt nem maradhatsz itthon, érted?

Én csak ültem a fürdőszoba csempéjén és átkoztam magam amiatt, hogy igent mondtam annak a rohadt Mark Westling-nek. Tudhattam volna, hogy a végén felültet, én mégis hittem abban, hogy talán a kedvemért nem teszi. De tévedtem!

Három hónapja készülök a karácsonyi bálunkra, egy csomó pénzt kifizettem ezért a flancos ruháért, és mindezt a semmiért. És mi fáj az egészben a legjobban? Az, hogy Mark még arra sem méltatott, hogy közölje velem, nem akar velem együtt menni a bálba. Ashley-től kellett megtudnom, hogy a partnerem Rebeca Figgins-t viszi erre a cicomás összejövetelre. Ashley-vel megbeszéltük, hogy ott találkozunk, de mikor ő megérkezett, Mark és Rebeca már egymás szájában számolgatták egymás fogait. Undorítóak!

- Gyere ki! Nehogy már elrontsák ezt a csodás estét – kérlelt szüntelenül.
- Könnyen beszélsz, nem téged ejtettek – visítottam. Persze nagyívbe leszartam, hogy egyedül kell mennem, az mégis sértett, hogy nyilvánosan aláztak meg. Mindenki pontosan tudta, hogy kísérővel megyek, erre beállítok szólóba. Na azt már nem! Inkább itthon maradok és teletömöm magam csokival.
- Ha három másodpercen belül nem vonszolod ki azt a formás kis popódat az ajtón, esküszöm, hogy rád töröm! És tudod, hogy megteszem Stew – fenyegetőzött. Nagyot sóhajtva megadtam magam barátnőmnek. Feltápászkodtam a hűvös padlóról, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem nézek ki egy emberi roncsként, határozottan léptem ki a szobámba.

- Csakhogy megjött az eszed! – vett mély lélegzetet Ash.
- Kijöttem, de ez nem jelenti azt, hogy el is megyek – törtem le hirtelen jött jókedvét egy csapásra.
- Ugye, csak rosszul hallok? Kristen, ezt nem teheted velem!
- Sajnálom, de semmi kedvem most bulizni. Felültettek és ezt elfogadom – mondtam, s elkezdtem kibújni a magas sarkúmból. Amúgy is utálom az ilyen csinos ruhadarabokat, a franc se fog emiatt szomorkodni.
- Most azért nem akarsz eljönni, mert nincs kísérőd? – kérdezte összeszűkült szemekkel. Bingó!
- Az, az egyik ok, igen – vallottam be. Nincs értelme köntörfalaznom, Ashley úgy is kiszúrja, ha vaj van a fülem mögött.
- Ezen könnyen segíthetünk – somolygott mindent sejtetően. Kezdtem megijedni, ha akcióba lendül, megállíthatatlan, és utána a vízözön.

A táskájából előkapta a mobilját és vadul tárcsázni kezdett. Vicces volt, ahogy toporogva várta, hogy valaki felvegye.

- Szia édes, én vagyok! – a hangja egy szempillantás alatt változott át mézes-mázassá. Fúj, a szerelemtől tényleg mindenki meggárgyul. – A bátyád ott van a közeledben? Remek! Akkor mond meg neki, hogy 10 perce van, hogy haptákba vágja magát, aztán ti ketten szépen eljöttök Kristenhez és felvesztek minket, rendben? – ontotta magából megállíthatatlanul az utasításokat. Nyugtató volt, hogy nem csak rajtam éli ki diktátori hajlamait. Pár lélegzetvételnyi szünet után a vonal túloldalán lévő személy kielégítő választ adott, barátnőmnek.
- Á, tudtam, hogy elintézed szívi! Szeretlek és várlak – azzal kinyomta a kicsiny készüléket. Felvont szemöldökkel álltam a szoba kellős közepén.
- Xavier elhozza a bátyját, szóval a kísérő probléma kilőve – az arcán egy, már-már félelmetesnek mondható mosoly terült szét. Ezt komolyan nem hiszem el! Lett volna egy estém teljesen egyedül a lakásban, erre Ashley elintézi, hogy egy csomó szerelmes tinit nézegessek egész álló este. Király, ennél boldogabb már nem is lehetnék!
- Ennyire azért nem kell örülnöd Kris.
- Nem is örülök – fintorogtam, mire egy gyilkos pillantást kaptam. Jobb ha a hátralévő estére meghúzom magam.
- Na, de amíg a fiúk ideérnek téged szépen kezelésbe veszlek– a karomnál fogva megragadott, és leültetett a pipereasztalomhoz.
- Ash, ne! Már kész vagyok, ha nem látnád – mutattam magamon végig.
- Na, ne csacsiskodj! Nem mehetsz ebbe a nagymamás ruhába – intett le azonnal. Nagymamás?! Persze ha Markkal megyek, simán elengedett volna, de most, hogy Xavier bátyjával megyek, hirtelen nagymamás lett az öltözékem. Várjunk csak, azt se tudom, hogy néz ki Xavi testvére. Semmit nem tudok az ürgéről, lehet egy perverz állat, a barátnőm meg úgy cicomázgat, mintha nem is tudom, de az esküvőmre készülnék.

- Ashley mondd csak, milyen ez a tesó? – érdeklődtem a titokzatos fiú iránt. Legalább is nagyon reméltem, hogy fiúból van!
- Rob?! – kérdezte. Mintha tudnám, hogy, hogy hívják….istenem ez a csaj! – Nagyon rendes, és JÓKÉPŰ – emelte ki. – Csak kicsit magának való – vont vállat. Ez mit jelent? Nem szereti az emberek társaságát, vagy full nagyra van magával? Ha ez előbbi, akkor jól ki fogunk jönni, mivel én is rühellem a homo sapienseket, de ha az utóbbi, akkor a barátnőm már most tárcsázhatja Xaviert, hogy el se hozza, mert egy öntelt bunkóra, ma végképp nincs szükségem.

- Kész is vagy! – veregetett vállon. Bele se mertem nézni a tükörbe, féltem, hogy legkedvesebb barátnőm, aki jelen esetben felér egy hajcsárral, kurvává változtatott. Ez a bőr ruha – amit fogalmam sincs, hogy honnan szedett elő, az ÉN szekrényemből -, egy kissé túl kihívó volt a számomra.
- Hogy tetszik? – kérdezte csillogó szemekkel. Most legyek bunkó, vagy játsszam el, hogy mennyire isteni ez a gönc? Az utóbbi mellett döntöttem, elég, ha ma csak nekem van szar kedvem.
- Imádom Ash! Kösz – öleltem át.

A csengő ebben a pillanatban megszólalt, mi meg úgy rebbentünk szét, mintha rajtakaptak volna minket valamin. Ashley egy ezer wattos vigyorral a képén szaladt le az emeleti szobámból, hogy üdvözölhesse, csaknem húsz perce nem látott szerelmét. Kristen, ne légy bunkó!
Én még pár percig elidőztem a tükör előtt. Valahogy rosszul éreztem magam ebben a szűk fekete ruhában, és a csaknem negyven centiméteres cipőben. Hol az én jól megszokott dorkóm? – sóhajtottam. Nem néztem ki rosszul, noha én soha nem tetszem magamnak, mégse én néztem vissza magamra a tükörből. De nagy nehezen félretettem ezt a gondolatot, és egy kardigánt elővéve a szekrényemből, leindultam a többiekhez.
Leérve láttam, hogy Ash beinvitálta barátját, és annak – egyenlőre még nem tudom, hogy jóképű-e, vagy sem – testvérét.

- Váó Kristen, elképesztően jól nézel ki! – ocsúdott fel a beszélgetésből Xavier.
- Kösz, de ez mind a barátnőd műve – mutattam a szóban forgó egyén felé. Xavier közelebb vonta magához kedvesét, és lágyan megpuszilta az arcát. Tüneményesek voltak együtt, én mégse bírtam elképzelni magam egy ilyen kapcsolatban, ahhoz én túl bohém természetű vagyok.
- Mekkora egy tapló vagyok! – vágta fejbe magát Xavi. – Kristen, had mutassam be neked egyetlen és utánozhatatlan testvéremet Robertet – azzal az eddig ismeretlen fiú, előlépett a szoba sötétjéből. De, bár ne tette volna! A szám is tátva maradt a döbbenettől. Mit is mondott Ashley az imént? Ja, hogy jóképű…..hát azt hiszem eddig ennek a szónak nem ismertem rendesen a fogalmát. A szobában álló fiú több volt, mint jóképű. Nem is tudok rá megfelelő jelzőt mondani…..szexi volt a javából. Rövid barnás haja, zöldeskék szemei voltak, arcát enyhe borosta fedte. Nyálcsorgatóan dögös volt. Egy szürke öltönyt viselt, barna inggel. Xavit is helyesnek tartottam, de míg ő nálam csupán a tízes skálán egy hetes volt, addig Rob megütötte a maximum pontszámot.

- Nagyon örvendek – nyújtotta felém szexi mancsát, egy még szexibb féloldalas mosoly kíséretében. Azt hittem, azonnal spontán öngyulladok ettől az ábrázattól. Kellet pár perc mire rendesen összeszedtem a gondolataimat. Fejemet megráztam, hogy kiűzzem onnan, a nem épp odavaló képeket.
- Úgyszintén – fogadtam a barátságos kézfogást.
- Akkor, ha már mindenki ismer mindenki, talán elindulhatnánk, nem? – türelmetlenkedett Ashley. Xavier a karját nyújtotta felé, amibe ő készségesen belekarolt.
- Csak utánad – mondta Rob azon az ellenállhatatlan hangján. Hogy-hogy soha nem találkoztam még vele? Jó, Ashley és Xavier nem járnak három hónapnál hosszabb ideje, mégis illet volna bemutatnia a családját, főleg Robot. Jaj Kristen, dugulj már el!
- Kösz – mondtam megilletődve, majd kimasíroztam a lakásból és bezártam azt.

Mindnyájan beszálltunk az autóba, amit legnagyobb meglepetésemre Rob vezetett. Csendben ültem hátul, kellemes volt nézni a mellettünk elsuhanó tájat.
A sulihoz érve, eddig soha nem tapasztalt stressz tört rám. Ezt az egészet Rob jelenlétének tudtam be. Mi másért lennék ideges? Úriember módjára, miután leparkolt kinyitotta nekem az ajtót és kisegített. Nem voltam hozzászokva az effajta bánásmódhoz. A fiúk, akikkel eddigi életem során – kemény 18 év – kapcsolatom volt magasból tojtak az illemszabályokra. Persze én ezt soha nem vetettem egyikőjük szemére sem, hisz én se vagyok az a kimondott nebáncsvirág típus. Lassan araszoltunk az Ashley-Xavier páros után.

- Ne haragudj, hogy Ash belerángatott ebbe – kértem elnézést barátnőm hirtelen jött agyszüleménye miatt.
- Egyáltalán nem bánom. Sőt, végre hasznosan tölthetek itt egy kis időt – vigyorodott el.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem, mert fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
- Tudod, én Angliában élek, és mikor eljövök meglátogatni a hibbant öcsémet, jórészt csak nála dekkolunk – adott kielégítő választ. Akkor ezért volt, olyan fura a hanghordozása!
- Miért nem költözöl ide te is? – kérdeztem szendén.
- Mert minden Angliához köt. Ott van a családom, a munkám, és egyébként se vonz ez a nagy Amerikai álom dolog.
Kissé csalódtam. Mennyivel jobb lenne ha itt élne!

- A családodon a barátnődet érted? – ezt most tényleg kimondtam?! Bakker! Rob kíváncsian meredt rám. Persze egy lökött csajnak tart, aki tíz perccel a megismerkedésük után egyből a párkapcsolata iránt érdeklődik. Hülye, hülye, hülye! – Bocs, nem kell válaszolnod – kértem tőle elnézést, holott nagyon is érdekelt.
- Semmi gond, ez nem államtitok vagy ilyesmi – megint az-az ellenállhatatlan féloldalas mosoly, minek következtében egy gödröcske jelent meg a szája szélén. Mindjárt elolvadok. – Nincs barátnőm – kacsintott csibészesen. Hogy?! Az angol lányok tuti elmebetegek!
- És neked van valakid, Kristen? – olyan halkan és érzékien mondta ki a nevem, hogy attól borsózni kezdett a hátam.
- Nincs – nyeltem egy nagyot.
- Ezt örömmel hallom – kezeinket összekulcsolta, úgy húzott a táncparkettre. Mit akar ez jelenteni?
- Rob, ez nem túl jó ötlet! – próbáltam szépen a tudtára adni, hogy nem vagyok egy tánc világbajnok. (Zene1)
- Nyugi, majd én vezetlek – súgta a fülembe, ezzel is túl közel hajolva hozzám, olyannyira, hogy bőrömön éreztem meleg leheletét. Ledermedtem, ettől kezdve csináljon velem azt amit akar, persze szigorúan csak is a parketten. Legnagyobb sajnálatomra egy lassú szám következett. Ekkora egy peches állat is csak egy van, én! Ha legalább a DJ megkönyörülne rajtam és egy pörgős számot nyomna, el tudnám titkolni botlábúságomat.
Rob szorosan tartott a karjaiban, teljes testemmel hozzásimultam. Profi táncos volt, érezte a ritmust és mindig a jó irányba vezetett. Én természetesen egész idő alatt görcsösen figyeltem a lábamat, nehogy rálépjek az övére. De a folytonos lábszuggerálás ellenére is sikerült egyszer kétszer jól rátaposnom. Restelltem is magam érte rendesen, fülig pirulva kértem minden egyes elvétett lépés után bocsánatot.

- Ne is törődj vele. Meg se éreztem – válaszolta bocsánatomra mindig Robert. Azt hittem ennek a rémálomnak – amit nem Rob közelsége miatt éreztem – sose lesz vége. Amint meghallottam, hogy zene átvált egy újabb lassú számra kitéptem magam Rob szorító karjai közül és a puncsos tál felé vettem az irányt. Egymás után húztam le a piros színben pompázó, ám annál fanyarabb ízű alkoholos nedűt. A harmadik pohár után kezdtem oldottabb lenni, olyannyira, hogy a mellettem álló Markkal elegyedtem egy kedves kis beszélgetésbe.
- Kösz, hogy felültettél, köcsög – a nyelvemmel alig bírtam a szavakat megformálni.
- Ezer bocs Kris, de jobb ajánlatom akadt – bökött a kezével a „szépséges” Rebeca irányába.
- Igen, ő talán megengedte neked, hogy a buli után megfektesd.
- Bizony – röhögött kajánul. Felfordult a gyomrom a kijelentése következtében. Pontosan emlékeztem arra a beszélgetésre, ami köztünk zajlott, és pont erről volt szó. Azt akarta, vagyis követelte annak fejében, hogy eljön velem ide, hogy a bál végeztével feküdjek le vele. Határozottan elutasítottam ezt, aminek ez lett a következménye. Persze egy cseppet se bánom, hogy nem ezzel a felfuvalkodott hólyaggal kell az egész estémet töltenem.

- Kristen, ez a srác molesztál téged? – jött oda hozzám a főnyeremény. Mark, amint meglátta a mellettem megálló félistent félrenyelte az olcsó löttyit.
- Nem, épp menni készült – emeltem rá jelentőségteljesen a tekintetem. Sec perc alatt hordta el magát az a féreg. Rob, miután Mark távozott töltött magának is egy pohár puncsot.
- Ácsi, nem te vezetsz haza? – kérdeztem még mielőtt beleivott volna.
- Mi értelme buliba jönni, ha nem ihat az ember? Épp erre találták ki a taxit, drága Kristen – kuncogott rajtam.

Az este hátralevő része ugyanilyen jó hangulatban telt, köszönhetően a jóképű angol fiúnak, aki ezen az estén a legjobb társaságot biztosította a számomra. Áldottam Ash agyát, amiért kitalálta, hogy ne jöjjek egyedül. Ő és Xavier ugyanis egész este el se szakadtak egymástól, és hol egymást nyalták falták az asztalunknál, hol majomként csüngtek egymáson a táncparketten. Hisz szerelmesek, ez természetes.
A bál befejeztével, ők ketten külön taxival indultak el Ashley lakása felé.

- Hazakísérlek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Rob. Bólintottam. A taxis kitett minket a lakásom előtt, Rob pedig ma már másodjára játszotta el a gentlemant.
- Kérem, várjon egy percet – szólt a taxisnak.
Elkísért egészen az ajtóig, amin egy jót mulattam.
- Túl elővigyázatos vagy – röhögtem rajta jóízűen.
- Az bizony. Tudod, nem venném a lelkemre, ha bajod esne – ezt teljes komolysággal a hangjában mondta.
- Köszönöm ezt a csodást estét Rob. Ha te nem lettél volna, azt hiszem megölt volna az unalom.
- Örülök, hogy örömödet lelted a társaságomban. Jó éjt, Kristen – köszönt el, azon a pimaszul bársonyos angol hangján.
- Jó éjt – ahogy kimondtam, ő már sarkon is fordult és beszállt a taxiba, majd az elhajtott vele. Furcsa érzésem támadt. Méghozzá az, hogy nekem ezt a fiút mostantól mindig látnom kell. Elmosolyodtam ezen. Rob nagyon szimpatikus benyomást keltett bennem, és nem hazudok ha azt mondom, vele talán el tudnám képzelni ezt a szerelmesdit. Persze ettől még fényévekre vagyok, de, hogy ezt – igaz magamban -, de kimondtam, komoly előrelépést jelent az én esetemben.

Másnap kaptam egy telefonhívást. Legkedvesebb barátnőm hívott, hogy közölje velem a rossz hírt, miszerint Rob a napokban elhagyja az Egyesült Államokat. Rettentő szomorú lettem. Elmegy mielőtt bármi is kialakulhatott volna köztünk. Arcomat a párnámba temettem és üvöltöttem. Nincs mit tenni Kristen, egy jó pasit ismersz, aki nem kőbunkó, de még az is elmegy. Ilyen az én formám! Örök magányra vagyok ítélve, ez már bizonyos. Ó, kuss már, 18 vagy az istenért!

2010. december 24.

Karácsony napja van, nekem még sincs Mikulás hangulatom.

- Kristen, ha nem törlöd le azt a fancsali ábrázatot a képedről, esküszöm nem kapsz az idén semmit! – fenyegetett meg halálosan Ashley. Az utolsó simításokat végeztük a házunkban felállított, csaknem öt méter magas fenyőfán. Ashley és anyám ragaszkodtak hozzá, hogy nagy fánk legyen, de ez, a hatalmas kategóriát súrolta nálam. Három napja mit se csinálunk, csak ezt a zöld bökdöső izét csinosítgatjuk, illetve a ház minden egyes négyzetcentiméterét feldíszítettük karácsonyi díszekkel. A Karácsony valahogy soha nem tartozott a legkedvesebb ünnepeimhez. Semmi másról nem szól csakis arról, hogy ki tud a másiknak drágább és menőbb ajándékot vásárolni. Hova tűnt a szeretet?
- Kris, kapcsold már be a rádiót! Végtére is, Karácsony van – utasított Ash. Pufogva trappoltam a kandallóra helyezett magnóhoz, és bekapcsoltam azt. (Zene2) 
Megszólalva, valami nyálas karácsonyi zene szólt. Elhúzott szájjal és káromkodva sétáltam vissza a már teljesen feldíszített fához.
- Kész is! Hát nem gyönyörű? – egyenesedett fel a fa alól barátném, hogy megnézze egybe az elkészült remekművét. Mert jórészt ő díszített, én csak álltam a létra mellett és adogattam a díszeket, meg az égőket.
- De, csodaszép – mondtam nem túl lelkesen, mire egy felnyársaló pillantást kaptam. – Bocs, tudod, hogy nem vagyok ezért annyira oda – vontam vállat, majd elkezdtem egyesével visszapakolászni a szekrénybe az üresen maradt díszdobozokat.

- Neked most nem a Karácsonnyal van a bajod, hanem Robbal – találta fején a szöget. Rob. Két hónapja nem hallottam felőle semmit. Szerencsésnek mondtatom ugyan magam, mert a bál után rendszeresen leveleztünk, illetve hol ő, hol én utaztunk el a másikhoz. Nagyon jó barátokká kovácsolódtunk össze, ennél több azonban nem alakult ki köztünk. És semelyikünk nem is vágyott a barátságnál többre, legalább is ezzel hitegettem magam. Két hónapja azonban nem ad életjelet magáról. Utolsó nekem írt e-mailjében, azt írta, ha legközelebb találkozunk egy nagyon fontos dolgot kell mondania nekem, ami kihathat mindkettőnk életére. Ez mi a rákot jelent? A férfiak esetében, vagy ezer dolgot. Ashley persze rögtön kombinálni kezdett és elültette a bogarat a fülemben, miszerint Rob ezzel azt akarja mondani, felőle összejöhetünk. Véleményem szerint azonban ilyenről szó sincs.

- Kérlek, jegeljük ezt a témát egy időre.
- Felőlem. Nekem most úgy is mennem kell. Este hétre Xavi és én itt leszünk, és addigra boldognak akarlak látni, értetetted? – adta az utasításait Ashley tábornok.
- Igen is – szalutáltam.
- Hülye – azzal elment, én pedig egyedül maradtam a hatalmas házban. Anyám egy üzleti úton van és legjobb esetben is csak holnap estére ér haza, én addig viszont nem voltam hajlandó egyedül maradni, ezért hívtam meg – Ashley unszolására-, mára kedvenc szerelmespáromat vacsira. Lehet ez egy elhamarkodott döntés volt!

Délután lévén nem csináltam semmit, csupán a tévé előtt töltöttem el teljesen hasztalanul a tengernyi időmet. Megnéztem vagy tíz CSI részt, meg pár Született feleségeket, mire elérkezetnek láttam az időt a készülődésre. Első utam a fürdőbe vezetett, ahol egy jó forró fürdő után, gyantáztam – a jó ég tudja minek -, majd hosszas keresgélés után felöltöztem. Nem vittem túlzásba, ugyanazt a ruhát viseltem, mint a 2008-as bulin. Azóta úgy se volt rajtam, talán Ashnek nem szúr szemet, a kétszer felvett ruhadarab. Ő ugyanis nem volt az a fajta, aki egy ruhát többször is felvesz. A hajammal nem csináltam semmi extrát, beletúrtam, és már kész is volt. A sminkkel még ennyit se vacakoltam, sőt, egyáltalán nem sminkeltem.

Hét órára teljes harci díszben feszítettem a konyhában, hogy megmelegítsem a mirelit kaját. Nyolc óra is elmúlott, de Xavieréknek se híre, se hamva nem volt. Tárcsáztam hát, mindig túl pontos barátnőmet, hogy érdeklődjek hollétük felől..

- Kristen? – kérdezte Ash.
- Igen én vagyok. Mégis hol vagytok? – kérdeztem kissé ingerülten. Ő találta ki ezt az egész „ vacsizzunk együtt a szingli barátnőmmel” dolgot, erre ide se tolja a képét. Szép!
- Ne haragudj, de teljes képtelenség, hogy odaérjünk hozzád – kért elnézést.
- Miért?
- Nézz ki az ablakon – mondta. Rögtön a konyhaablakhoz mentem, majd elhúztam a függönyt, és kis híján megvakultam olyannyira fehér volt minden.
- Már értem. Elakadtatok a hóban?
- Igen. Nagyon sajnálom Stew – hangja szomorúan csengett.
- Semmi gond. Csak azt nem tudom, mit csináljak ezzel a rengeteg kajával, amit csináltam – vakartam meg a fejem, hátha kiötlök valami okosat.
- Amiatt ne aggódj – nevetett fel a vonal túlsó oldaláról barátnőm. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozást, de ezt rá is hagytam.
- Akkor holnap beszélünk. Vigyázzatok magatokra! – búcsúzkodtam.
- Rendben. Tényleg bocs Kris.

Kinyomtam a telefont és elkáromkodtam magam. Mi a jó fenét csináljak ezzel a rakás kajával? Borítsam netán a fejemre?
A semmiből szólalt meg a csengő, éles hanggal. Ki az ilyenkor? Unott arccal indultam el a bejárati ajtó felé, majd nem túl kedvesen feltéptem azt.

- Nem veszek semmi ócskaságot ha ez…. – a vér is megfagyott bennem, amiért jelen esetben nem a csont vacogtató hideg felelt, minél inkább az ajtóban ácsorgó alak.
- Már meg is feledkeztem a kedvességedről KStew – mosolyodott el az én kedvenc angol barátom.
- Rob! – visítottam, és egy határozott mozdulattal a nyakába ugrottam. Olyannyira nekivetődtem, hogy kis híján mindketten a hatalmas hóban landoltunk.
- Hú, nem gondoltam, hogy ennyire örülni fogsz nekem. Ha ezt tudom, előbb jövök – ölelt magához szorosan. Annyira hiányzott, hogy azt szavakkal ki se tudom fejezni. – Nem akarok ünneprontó lenni Kris, de nem mehetnénk inkább be? Idekint megfagyok.

Teljesen megfeledkeztem magamról, annyira boldog voltam legjobb barátom viszontlátásának. Lehámoztam magam róla, majd a kezénél fogva húztam beljebb. Már értettem Ashley kis beszólását. Ezt még megkeserüli!
Rob a lakásba érve, hajáról lerázta a havat, minek következtében vizes haja a homlokára ragadt. Vicces látványt nyújtott.

- Hol vannak a többiek? – kérdezte, mikor a konyhába lépve meglátta a sok érintetlen ételt.
- Nem tudnak jönni, mert elakadtak a hóban – válaszoltam, miközben hellyel kínáltam.
- Rendesek, hogy szóltak – morgott Rob. Olyan édes ilyenkor, mint egy durcás kisfiú. Az egész arca megváltozik, olyan….olyan. Miken járnak a gondolataim?! A legjobb barátomról van szó! – ismételgettem magamban.
- Nem vagy éhes? – mutattam a kajákra, amik egymás mellett sorakoztak.
- Ami azt illeti, de, mint a farkas – bólogatott. Felpattantam a székről, és sürögni-forogni kezdtem a konyhába, hogy újra felmelegítsem az ételt. Aztán lábujjhegyre állva próbáltam levenni a legfelső polcról az ünnepi tányérokat, nem sok sikerrel.

- Had segítsek – szólalt meg a bársonyos hang közvetlenül mögöttem. Beleborzongtam, ahogy elképzeltem, közvetlenül mögöttem áll. Megfordultam, így arcunk majdnem egy magasságban volt. Jól sejtettem, testünk majdnem összeért. Farkasszemet néztünk egymással, és mindkettőn légzése hirtelen felgyorsult. Észrevettem, hogy Rob hol a szememet, hol a számat nézi. Nagyot nyelve utasítottam magam arra, hogy mielőbb távolodjak el a közeléből.
- Köszönöm – súgtam, ahogy eljöttem mellette. Míg ő a tányérokkal bajlódott, én meggyújtottam pár gyertyát, és kikészítettem az étkezőasztalra az újra felmelegített ételeket.

- Itt is vannak – tette le a két tányért Rob. Megtörölgettem őket, hisz lassan egy éve porosodnak a szekrényben, majd letettem Rob elé az egyik, magam elé pedig a másikat, és szép csendben enni kezdtünk. A konyhában történt incidens, remélhetőleg nem nyomja rá a bélyegét az egész estére.
- Finomat főztél – mondta az utolsó falat lenyelése után.
- Igazából, én csak melegítettem – vallottam be, eme aljas húzásom. Rob pontosan tudta, hogy nem vagyok egy konyhatündér, soha nem is várta el, hogy főzzek.
- De azt remekül csináltad – kacsintott. Ezen röhögnöm kellett, olyan bugyután csinálja. Nem tud kacsintani, csak két szemmel, az pedig nagyon vicces.
- Nem ér kinevetni, héj! – ugrott fel az asztaltól, majd csiklandozni kezdett. Majd’ bepisiltem, annyira csikált. Az álnok, tudta, hogy ez az egyik gyengepontom, és előszeretettel ki is használta.
- Rob, kérlek…kérlek, hagyd abba – fuldokoltam a nevetéstől. Hangos szakadáshang hallatszott. Ebben a pillanatban levette rólam zongorista ujjait, és kétségbeesetten nézett.

- Semmi gond, csak a ruhám szakadt el – nyugtattam meg.
- Végre! – csapta össze a kezeit.
- Ezt mire érted?
- Arra, hogy végre elszakadt ez a ruha – magyarázta zavartan a haját túrva.
- Ezt nem igazán értem. Talán valami bajod van, vagyis volt a ruhámmal? – a hangom két oktávval feljebb csúszott. Nem lehet, hogy nem tetszett neki ez a ruha!
- Igen, méghozzá az, hogy ebben eszméletlenül szexi vagy, pardon voltál – lesütött szemmel indult el a nappaliban lévő kanapéhoz, melyre leült. Követtem. Leesett az állam, az imént hallottaktól.
- Rob, bocsáss meg, de még mindig zavaros a kép. Te az imént, szexinek neveztél?
Fájdalmas pillantást vettet rám.

- Pontosan. Kristen, hát nem vetted észre? – kérdezte szomorúan.
- Mégis mit, Rob? – értetlenkedtem, holott sejtettem mit akar kihozni ebből az egész dologból.
- Kezdettől fogva tetszettél nekem, sőt, talán még több is volt, mint szimpla vonzalom – temette az arcát a kezei közé. Úgy éreztem, menten elájulok. Ő is mindvégig azt érezte, amit én? Istenem, két ekkora gyökeret, mint mi. Leültem mellé, és megfogtam egyik kezét, így kénytelen volt rám nézni.
- Én is kezdettől fogva éreztem azt, amit te – vallottam be, elpirulva. Az arca a szomorúból, döbbentté, majd azt hiszem boldoggá vált.
- Tudod mióta várok erre? – kérdezte és láttam rajta, hogy majd’ kicsattan az örömtől.
- Hát még én – vigyorogtam, mint a vadalma. Nem lehet, hogy annyi éven át, mindketten vonzódtunk egymáshoz, de túl gyávák voltunk lépni ez ügyben!
- Két ekkora szerencsétlent, mint mi – vigyorgott ő is.

Majd a tekintete komollyá változott, amivel kellő kép megijesztett. De a kezdeti ijedségem azon nyomban elpárolgott, mihelyt felfedeztem szándékát. Rob arca ugyanis vészesen közeledett az enyémhez. Két éve várok erre a pillanatra, és most végre eljött. Gyengéden két tenyere közé vette az arcomat, és ahogy a filmekben szokták, megcsókolt. Olyan lágyan és gyöngéden érintkeztek ajkaink, hogy ki kellett nyitnom a szemem, hogy lássam, valóban megtörténik-e ez a csoda. És megtörtént. Itt ültünk a nappalink kellős közepén, és csókolóztunk. Kezeim a nyaka köré kulcsoltam, ezzel is közelebb vonva őt magamhoz. Ha már ennyi évig – a hülyeségünknek köszönhetően – távol voltunk egymástól, most egy centit se voltam hajlandó engedélyezni. A lágy és gyengéd csók átment valami mássá, valami vaddá és szenvedélyessé. Egyik kezemet levéve a tarkójáról, végighúztam a felsőtestén.
Emlékszem, mikor egyszer nyáron eljött meglátogatni, én hülye pedig felvetettem, hogy menjünk el strandolni. Egy szál úszónaci volt rajta, nekem pedig majd kifolytak a szemeim a csupasz felsőteste láttán. Most pedig még érinthetem is, ez maga volt a főnyeremény. Rob a hátamon simított végig, melynek köszönhetően a jól ismert bizsergés szalad végig rajtam. Ha hozzám ér, mindig így reagálok.

-Kristen, mondanom kell valamit – szakadt el a számtól egy pillanatra, ugyanis én nem hagytam, hogy holmi hasztalan fecsegés elvegye az időnket. – Kris!
- Sssssss, Rob….ne most – könyörögtem elfúló hangon. Majdnem felgyulladtam, annyira kívántam, ő meg leállna beszélgetni.
Nem is próbálkozott tovább, azután, hogy megérintettem a nadrágon keresztül kidudorodó vágyát. Belenyögött a csókba, majd szorosan a karjaiba zárt, és felfutott velem az emeletre.

Ott két lábra állított, majd egy lépést hátrált, hogy jól szemügyre vehessen. A szexi mosoly, melyért nők milliói ölni tudtak volna, ismét ott csücsült az arcán. Számat beharapva, lesütött szemmel vártam a következő lépést. Mert tudtam, hogy lesz! Rob határozottan lépett elém, majd egy még határozottabb mozdulattal tépte le rólam, az amúgy is szakadt ruhát.
- Ebben túl kívánatos voltál! Nem akarom, hogy más is szemet vessen rád – magyarázta, iménti tettét, a ruhámmal a kezében szenvedélytől elhomályosult tekintettel. Lábujjhegyre állva követeltem, hogy ajándékozzon meg egy csókkal. Kimondatlan kérésemet rögvest teljesítette. Szenvedélytől fűtve faltuk egymás ajkait, míg a levegőnk teljesen ki nem ürült a tüdőnkből. Elvesztünk egymás tekintetében, Rob úgy nézett rám, mint ezelőtt még senki. Nem csak szenvedély lappangott a szemeiben, hanem valami más, valami számomra megmagyarázhatatlan. Ilyet eddig csak Xavier szemeiben láttam, mikor ránézett Ashleyre.

Kezeimnek szabad utat engedve elkezdtem kigombolni Rob ingét, majd miután megszabadítottam tőle, lehúztam róla az atlétáját is, amiket egy határozott mozdulattal a szoba sarkába dobtam.
Rob mindeközben a nyakamat csókolgatta, és halad egyre lejjebb. Melleimre tévedt, és óvatosan megharapta egyik mellbimbómat. Felsikítottam a kellemes érzéstől. Nem állt meg, hasam után leguggolt elém és végighaladt mindkét combomon, kezével közben vészesen közeledett nőiességem pontjához. A légzésem szaporábbá vált, mikor kezeit a bugyim két oldalába akasztotta, és lehúzta rólam azt. Szájával, mindeközben alhasamra tévedt, én pedig kis terpeszben vártam a megsemmisülést. Nem is tétlenkedett, egyik kezével gyengéden végigsimított nedves középpontomon, mire egy kéjes nyöszörgés hagyta el a számat. Ennél többet nem tett. Felrántottam hát magamhoz, hogy újra egy csókban forrjunk össze. Kezemet bevezettem kettőnk közé, és elkezdtem kioldani az övét, ami nem volt olyan könnyű feladat. Sokszor magamra kellett parancsolnom, hogy annál lejjebb ne menjek. Mikor sikerült kioldanom a csatot, a gombok következtek, de Rob nem engedte, hogy ezt én csináljam. Óvatosan lelökött az ágyra, és villámgyorsan kibújt a nadrágjából illetve a boxeréből.

Lélegzet visszafojtva vártam a következő lépést. Rob valami eszméletlenül nézett ki pucéran. Eddig csak a fantáziámban élt ez a kép, de a valósághoz semmi köze nem volt azoknak a tévképzeteknek.
Feltérdeltem az ágyon, és követeltem, hogy csókoljon meg. Nyelveink őrült ritmust jártak a szánkban. Kezemmel eközben megragadtam Rob, hasamnak feszülő vágyát. Felszisszent érintésem következtében. Hol lassú, hol kicsivel gyorsabb mozdulatokkal próbáltam őt az őrületbe kergetni. Mikor vélhetőleg érezte, hogy közel a beteljesülés, bilincsként szorította kezeit az enyémekre. Szorosan magához ölelt, egyik kezét a hátamra helyezte, így fektetett le ismételten az ágyra, csakhogy most ő is velem tartott. Fölém tornyosulva mélyen a szemembe nézett, majd egy hajtincset a fülem mögé simított. Apró puszit nyomott a számra, majd egyik kezével szétfeszített a térdeimet és végre a magáévá tett. Ahogy megéreztem őt magamban sikítanom kellett, de ő is átadta magát az ösztöneinek, egy férfis nyögés kíséretében. Lassan, érzékien mozgott bennem, én meg, mint egy hal vergődtem alatta. Hirtelen ötlettől vezérelve a hátára löktem. Ezen először meglepődött, de egy csókkal biztosítottam, nem kell semmi rosszra gondolnia. Elmosolyodott, mikor lovagló ülésbe ültem rá csípőjére. Kezembe vettem férfiasságát, és újra magamba vezettem. Fejemet hátravetve kezdtem intenzíven mozogni rajta. Rob eközben, hol a nyakamat, hol a melleimet hintette be apró puszikkal. Halk sikolyaim egyre gyakrabban követték egymást, éreztem közel a végkifejlet. Rob a fenekem alá nyúlva segített még gyorsabban mozognom. Nyaka köré kulcsoltam kezeimet, és a beteljesülésem előtt megcsókoltam őt, elnyomva ezzel vágyam hangjait. Mikor testem remegni kezdett, Rob erősebben szorított magához. Nem állt szándékomban megállni, azt akartam, hogy ő is élje át, azt, mit néhány másodperce én. Nem kellet sokáig várnom, pár pillanat múlva ő is követett engem. Csípőmet leszorította, így lövellt belém. Eszméletlen érzés volt, azt hittem mentem újra én is elélvezek.
Még mindig öleltük egymást, Rob pedig velem a karjaiban lefeküdt az ágyra. Pihegve hajtottam a fejem, gyorsan emelkedő mellkasára.

- Hogy tudtam ezt eddig kihagyni? – kérdezte nevetve az alattam fekvő félisten.
- Ezt én is kérdezhetném – csillogó szemekkel néztem fel rá. Arcomat lágyan cirógatni kezdte, majd megcsókolt. Ennél boldogabb nem is lehettem volna, végre megkaptam azt a férfit, akire mindig is vágytam. Most csak és kizárólag az enyém!
- Boldog Karácsonyt – mondta a csókunkat megszakítva. Elpirulva fúrtam az arcomat izmos mellkasába.
- Ennél boldogabb sose lehet – válaszoltam. Éreztem, ahogy testem kipihenve az előbb történteket, repetáért kiált. Egy kezem kalandozni kezdett Rob testén, miközben ő felismerhetetlen alakzatokat rajzolgatott a vállamra.

Aznap este nemhogy nem aludtunk, de nem is váltunk el egymástól. Az egész estét végig szeretkeztük. Egy új fejezet kezdődött az életünkben.

2010. december 25.

Volt egy olyan érzésem, hogy miután kinyitom a szemem, az egész tegnap este, a porba hullik. Nem lehet, hogy mindez megtörtént? Mégis a fájó végtagjaim, arra engedtek következtetni, hogy igen is szeretkeztem ezzel a férfival.
Éreztem, hogy Rob még békésen alszik, egyenletesen vette a levegőt, és halk sípoló hangot hallatott, ahogy szájával kiengedte a levegőt. Elmosolyodtam ezen, és kinyitottam álmos szemeimet.

Semmi kedvem nem volt felkelni, a természet hívó hangja azonban erősebb volt. Szélsebesen futottam a szobámban lévő fürdőbe, hogy könnyítsek magamon. Mikor végeztem, úgy éreztem vagy egy kilóval lettem könnyebb. Megmostam az arcomat, és a fogamat, majd visszaindultam az ágyamban hagyott Adoniszhez. Az ajtófélfának dőlve gyönyörködtem eszméletlen felsőtestén, és abban, hogy a takaró éppen, hogy csak fed valamit a csípőjéből.

Évekig képes lettem volna bámulni őt, csakhogy egy kis pityegő hang megakadályozta ezt. Eleinte nem törődtem vele, de mikor öt percen keresztül egyfolytában pittyogott, felment bennem a pumpa. Odasétáltam az éjjeliszekrényre helyezett mobilomhoz, hogy megnézem ki az, aki ennyire hiányol engem, csakhogy nem az én telefonom hallatott ilyen hangot. És akkor újra megszólalt. Ki a rosseb keresi ilyen korán – délután háromkor(!) – Robot. Kihalásztam a kicsiny készüléket a farmerzsebéből - persze közben újra eszembe jutott, hogy is szabadult meg tőle és milyen látványt nyújtott anyaszült meztelenül -, majd szemügyre vettem. Egy új üzenete érkezett, és volt, vagy egy tucat nem fogadott hívása. Tudom bunkóság megnézni a barátom – mert az este után feltehetőleg a barátom – telefonját, de a kíváncsiság erősebb volt, mint a józan eszem. Megnyitottam hát az üzenetet, és hirtelen elkapott a hányinger. Ki is ejtettem a kezemből azt a szart. Szemeim megteltek könnyel, de nem engedtem, hogy utat törjenek maguknak. Hisz én Kristen Stewart vagyok, egy erős csaj!

Remegő lábakkal indultam le a konyhába, ahol csináltam magamnak egy jó erős kávét, majd a cigimmel együtt kiültem a kurva hidegbe. Remegő kézzel szívtam a cigimet, mikor kezek kulcsolódtak körém. A csésze szerencsésen kiesett a kezemből.

- A kurva életbe! – ugrottam fel, szitkozódva.
- Jó reggelt napsugaram – köszönt az-az aljas csúszómászó mézédes hangon, amitől a lábaim ismét remegni kezdtek. Mi a francnak kell így reagálnom?! Közelebb lépett hozzám, meg akart csókolni, csakhogy én elfordítottam a fejem. Kérdőn nézett rám.
- Mi a baj? – kérdezte suttogva.
- Te vagy a baj! – csattantam föl.
- Ezt nem igazán értem, elmagyaráznád? – engedte el a csípőmet.
- Készséggel – azzal befutottam a lakásba, egyenesen a szobámba, majd a földről felvettem a telefonját, és lerohanva a nappaliba, a kezébe nyomtam azt. Néztem az arcát, ahogy olvasta az üzenetet, ő is ugyanolyan falfehér lett, mint én nem sokkal ezelőtt.
- Meg tudod ezt magyarázni?! – kérdeztem nem túl halkan.
- Kristen…..én – nem találta a szavakat. Hogy is találta volna?
- Mekkora egy aljas szemét vagy Rob! Azt hitted ez soha a büdös életbe nem fog kiderülni?! – könnyeim ebben a pillanatban bukkantak elő a szemeimből, holott utáltam sírni.
- Sajnálom – hajtotta le a fejét, majd közelebb lépett hozzám, le akarta törölni a könnyeimet, csakhogy én ellöktem a kezét.
- Ne érj hozzám! Soha többé! – üvöltöttem torkom szakadtából. – Gyűlöllek Robert Pattinson, érted? Gyűlöllek! – sziszegtem.
- Ne mond ezt, szépen kérlek! – könyörgött meggyötörten. – Szeretlek! – erre kapott tőlem egy csattanós pofont. Hogy merészeli?
- Takarodj innen! – ordítottam. – Nem hallod, tűnj el! – intettem neki az ajtó felé. Nem válaszolt semmit, csak fogta magát és elment. Leroskadtam egy székbe, és egész álló nap csak sírtam. Miért vagyok én folyton ennyire szerencsétlen?! Nem érdemlem meg, hogy szeressenek? Miért mindig a rossz pasiba szeretek bele?

Fogtam magam és felmentem a szobámba, majd elővettem a nyugtatót és egy marokkal vettem be belőle. Ez talán segít, nem éreznem a fájdalmat. Talán ez a kis tervem túl jól sült el!

To be continued…

A két testvér:P

Xavier és Ashley 2008-ban:)

Rob és Kristen 2008-ban:D

Ha lehet egy kérésem, akkor engem úgy tudnátok megajándékozni, hogy írtok komit, vagy ha jelölgettek;)